Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-04-02 / 14. szám

XV. év. Zalaegerszeg, 1914. április 2, 14. szám SiSfiMtísi 6c : &S3 éw» 4 fcer. 04 f f éi íri 2 ker 04 f Sí jytár* 1 kor. 04 f Ü274S nái<a 8 fillér. BBeaMceszstd. Z. ZHozrvátün. Lajos MiiaJcatáreate : Hirdetéssk dija megegyezés szerint Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvatai: Wlasics-ntcsa 8, Xj E IST ca- "3T.E Xj FEEBWOZ BOJRBÉÍ^-Z" Q- Y Ű R Q X" laptu ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Szekfü úrról semmit A ragadozó keselyű megeszi a dögöt; a rágalmazó az élő embert eszi; a hiéna kiássa a sirból az eltemetett halottat. Melyikhez hasonlít ezek közül leginkább II. Rákóczi Fersncz dicsőségeilek s a magyar szabadságszeretetnek a rablója? Egy bécsi levéltárnok könyvet irt a magyaroknak, II. Rákóczi Ferenczről. Nem Rákócziról, hanem „A Száműzött Rákócziról" irt, Ez a czime a könyvének. Pedig nem is ezt akarta czimül irni. Már a begyében •olt, a nyelve hegyén s tolla hegyén, — mert sötét kalamárisában bizony benne volt, hogy ezt irja czimül: A kikergetett Rákóczi. Könyvén-k egyetlen czélja, hogy a kis Rákócziról beszéljen. Hát lehet igy. Me t akinek a szerencse csillaga lehanyatlik, az már azonnal kicsiny ember a levéltárnok szerint. Szegény és agáaaloBu-aeaéltó ember lett Rákóczi, amint bujdosó lett. Igy tartja a levéltárnok ur. Sőt megvetésreméltó, mert kegyelem kenyéren élt, sőt még ta'án kártyázott is Franczia országban és Lengyelországban szeretője volt . . . Ezért már csak érdemes könyvet irni, „tárgyilagost." Még pedig avval a czélzattal, hogy ez az ember kis ember és hasson nélküli ember. Tárgyilagos! Yolt egy királyunk, a ki csúf halált halt, mert egy közönséges tivornyán oldalba döfte s egyúttal halálra döfte egy kun legény, hogy ne szeressse el előle a szeretőjét: de e tulajdonságán és e szerencsétlenségén kivüi, még ezt a rosszhírű Kún László királyt is lelkesedéssel emüíi a történetírás, akkor, mikor egy-egy lumpolás után dicsőséges csatákat is nyert. A magyar történetíró nem hunyhat szemet azon, hogy a magyarokat istenesen elpáholták a törökök Mohácsnál. Sőt ostorozza is a magyarokat akkori bűneikért. De nem vigyorog, mikor ezt teszi; szomorú fájdalommal irja meg az esetet s a jellemet és nem kárörvendő csufolódással, amint ezt a levéltárnok teszi a nagy Rákóczival. Avagy eszembe jutnak fényes elmék, dicsőséges jellemek. Szegény Vörösmarty Mihály mennyit irt! s elég korán lázas betegen halt meg. Meleg szivétől meggyúladott és elégett Széchenyi István is. Senkísem tagadja a „tárgyilagos" igazságot, hogy megzavarodott De hát mindezekből az következik é, hogy jőjön a német levéltárnok s irjon könyvet a magyarok számára ,,Az őrült Vörősmartyról" és „A bolond Széchenyiről?" Mert a bécsi levéltárnoknak tisztán ilyen természetű az ő ,,tudományos", „tárgyilagos" „műve" a mi nagy Rákóczinkról. Tárgyilagos! Hiszen tárgyilagosok az elbeszélő és leiró versirók is, amennyire tehetik. De vájjon megírta volna é, s igy irta volna é meg a csatát az öreg Homérosz, ha véletlent Hektor veri le Achillest? Megirta volna. Azt mondja a levéltárnok. Mert az igazság igazság. S Zrinyi is megirta igazságosan, hogy a szigetvári hőst leverte az e'lenség. Igaza van. De tudni kell, hogy a szigetvári hős elesése nagy dicsőséggel végződik. S csak igy lehet Zrinyi, a költő, magyar költő, avagy magyar történetíró. De ehez nem ért a levéltárnok. Ha valamelyik kartagóbéli történetíró beszélne Hannibálról, vájjon csak ott kezdené s ott végezné é, hogy a nagy katona a déli meleg fürdőkben lebzselt s haszontalankodott ? Még idegen sem tenné. Még az ellenség sem tenné ezt Hannibállal. Emiithetek egy nagyobb történetírót. Ez maga a Sénatus Populusque Romanus. Mikor hirüi jött, hogy Kanné mellett rémületesen leverték a római hadsereget: a Senatus üdvözölte Varrót, a levert hadseregnek megfutamodott konzul-vezérét; üdvözölte azért, hogy nem esett kétségbe. Nem ócsárolta, hanem üdvözölte. De ezt nem tudja megerteni a bécsi levéltárnok. Livius és Thukididész a legtárgyilagosabb történetírók. Magokkal a szereplőkkel mondatják el, íratják meg a történetet. De a szivök hevesebben ver, melegebben dobog, mikor saját nemzetök dicsőségéről van szó. A bécsi levéltárnok az ő nagy tárgyilagossága mellett ezt sem tudja megérteni. Mikor Rákócziról ir, azt mondja, hogy 6 Meg a népünk. Bt a hazánk s beteg a népünk Fonnyadt a lelkünk, érütésünk S szepegve, bölcsen azt javaljuk, Hogy rúgást nyaljunk. S rug a bitang és rug a zsoldos. Lapul az úr, lapul a rongyos S öli lelkit, hogy bőre éljen, Bizton, fekélyben. De jön, jön, hallom, sustorbg már, A nagy gyehenna s jöjjön is már, Hadd égje, marja gennyeinket, Szennyeseinket. És sok, sok lomfölégetésböl, Uj rend, uj vérszövetkezésből Más nép tolong majd gyepre, gátra, Élet s halálra. Öklös ifjak, igazak, bátrak, Akik ha kell, hát neki vágnak S lezúznak itt minden pribéket, Dögleső népet. Vagy jönni fog, ha nem jöhet más, A hős halál s a csillagírás, Hogy itt dicső halottak élnek Nagy örök -éltít: * - '•-> JÉKEY ALADÁR. Keszthelyi levdl 1848-ról.*) (Csányrói. A nemzetörök lázadása. Messlényi, Kossuth sógorának veszedelme. Akasztások.) Igen tisztelt Uram! A Keszthelyi Iparoskör, még az év folyamán, diszes emléktáblával fogja megjelölni azt a házat, melyben Csány László a szabadságharczban itt időzött. Az iparoskört én, ezért a felvetett eszméjéért már azonnal egy általam magfestett Csány Lászlónak életnagyságú arczképével ajándékoztam meg; melyet az most márczius idusa ' üuuepélyével összekötve, ünnepélyesen le is leplezett. Mindezeket pedig csak azért hoztam fel, mert a sajátságos és érthetetlen véletlenség folytán, csakis ez alkalommal vettem tudomást és jutott kezembe az ön által már nyolcz év előtt kibocsájtott: Zalamegye a szabadságharczban czimü könyve. Nagy örömmel olvastam o könyvet, mert én már akkor, mint gimnazista (IH-ad oszt. gimnazista) ugy emlékszem mindenre, mintha mondásként *) A 80 éves Puly Istvár, egyköru szemtanú, irja ezt az igen érdekes szép levelet Keszí helyről Nóvák Mihály igazgaténak. Nová

1! a jövő számban felelni fog. tegnap történt volna. Csányt is személyesen ösmertem. Nagy örömmel olvastam Sebesy Kálmánról, ki nékem eszményképem, mert mint kedves osztálytanárunk, ő vitt minket, a Balaton partjára a Kisfaludi gőzös kikötőjéhez, ahol mint cserfalevéllel feldiszitett osztály halgattuk az érkezett vendég fogadására elhangzott hazafias szónoklatot, és határozottan mondhatom, hogy ez a czivilben karddal az oldalán és bajuszt eresztett paptanár és szónoklata, oltotta belém a hazafiasság csiráját. E végett is, mint hálás tanítványa, tiszteletem jeléül és példakép, nagyon szeretném megfestetni Sebesynek életnagyságú arczképét; azért ez alkalmat is felhasználva, igen kérném tisztelt uram! hogy ha ily mintának való kép beszerzésére az utat netán tanácsolni tudná, örökös lekötelezettjévé tenne. Igen sajnálom, hogy érdekes könyve megjelenése előtt érintkezésben nem lehettem, mert több oly esemény leírásával igen szívesen szolgáltam volna, melyek szemeim előtt folytak le, és a melyek most mégis a könyvben érintvé sincsenek. Az, hogy hogyan viselték magukat Jellasics szerezsánjai Keszthelyen, és mi történt azzal a