Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-20 / 12. szám

1913 márczius 20. Magyar paízs 3 Ez mát ió bir volt, akár hitték, akár nem. Jött azonban egy másik váratlan vendég is. Ez egy Tómics nevű rác volt valahonnan Kalocsa vagy Baja vidékéről. Őseim Ráckevéból származnak, nagy rokonságom pedig Dunaszentgyörgyön bir a Duna mellett. Ez a hörülmény hozta magával, hogy nagyapám idejében még családom egy esomó rác családdal ismeretségben állott. Ilyen volt a Tomics család is Budán, Pest és Bácsmegyében. Ez a látogató ugyan apámat nem ismerte, de Dunaszentgyörgyön ismerte a rokonságot s annak ajánlatára, egész bátran hozzánk szállott. Utja volt felénk, abban az időben a rácokat nagyon könnyen agyonverhették a mi vidékünkön, mert kegyetlenkedésük rossz hirbe hozta őket, kapvakapott tehát az alkalmon, hogy nálunk éjszakára biztos menhelyet találjon. Ez a Tomics épen Szenttamáson volt, mikor ott az erdőket Percei Mór ostrommal elfoglalta. Ötven év előtt ápril nyolcadikára esett húsvét s ekkorra épen hozzánk ért el. Ez azután jó hireket hozott. — Elvesztünk mi szerbek — úgymond — egészen. Zsivány volt az, aki minket a magyarok ellen felbujtogatott. Nem is emberek voltak, hanem ördögök. Most aztán itt vagyunk. Egy sógoromat'Percei generális Deszpot-Szentivánon saját kapujára akasztotta fel, pedig pap volt szegény. Ott Szenttamásnál leöltek tizezer szerbet, magam is alig menekültem. Mjst pedig kihajtanak bennünket egész Bácskából és Bánátból. Istentelenség az, amit a német mivelünk kezdett. Én magam is szerb vagyok, de kimondom nyíltan, hogy én ezentúl a magyarsággal tartok. Könnyei hullottak a iáénak, mig ezt hoszszan, részletesen elbeszélte. De a rokonok húsvéti társaságát ott apám házánál ez a Tomics ugy felvillanyozta, hogy mindenki poharat emelt s harsányan kiáltott éljent Tomicsra és a magyar-szerb békességre. Erre még jobban elérzékenyedett a vtd rác. — Hej az isten áldjon meg benneteket jó urak, egy unokatestvérem halt meg Esztergomban mag nélkül, oda igyekezem. De én azt hittem, hogy útközben mégis csak agyonvernek a magyarok valahol. És ime milyen jó szivvel fogadnak. De bizony nem verték agyon. Még az örökségét is biztosíthatta Esztergomban s visszajövet is ellátogatott hozzánk. Egy csomó pénzt is vitt magával. Hogy e miatt otthon nem verték e agyon, ezt már csakugyan nem tudom. A következő évben apám engem felhozott Budára s a szerb nyelvet megtanulni ennek a Tomicsnak egy rokonához, Tomics nevű gazdag szűcshöz adott. Tanított is engem lelkiismeretesen s nagy szeretettel. Ott volt háza a Gellérthegy alatt, nem messze a sáros fürdőtől. Óriási pinceraktára volt a hegy alatt. S ebben ötvenháromezer uj ködmen egy rakáson. Sohase születik ember a föld j kerekén, a ki egy csopron lásson ennyi ködment. A Tomics háznak ma már nyoma sincs. Családja is kihalt végképen. De kihalt az én szerb tndnmányom is. Egy aszú bodzafabokor él ott, a hol egykor szerbül tanultam, de tudományomból is csak egy szó maradt meg. Ez a J szó : zbogom. i Magyar®! azt teszi : Isten velünk I A zalai tanügy. j Szegény Ruzsieska Kálmán ! Meghalt a télen. El is temettük tisztességgel. I S a Budapesti Hírlapban és a Világban most | nagy Afrikai czikkek jelennek meg arról, hogy | milyen sötétség van a zalai tanügyben, melynek í sokáig volt vezetője Dr. Ruzsieska Kálmán kir. | tanácsos, tanfelügyelő. Hát hiszen igaz is az. ! A tanfelügyelő nekem baiátom volt, nem elvi barátom, inkább elvi barátja lehetett a Budapesti Hírlapnak, hanem csak olyan közéleti | barátom, de azért nincs tagadni való benne, | benne is voltak hibák, mint valamennyiünkben. Í

A zalai tanügyben pedig volt, van és lesz hiba elég. S lehet, hogy olyan hiba is, ami csak neki rovandó fel. De az ország melyik részében nincs hiányossága, hibája, bűne a tanügynek ? Magyarországon. Hanem azért egészében véve Ruzsieska Kálmán érdemes és értékes ember í volt — a mi szerény viszonyaink között. Csakhogy Ruzsieska Kálmán már meghalt, hibáival és erényeivel együtt. Most, hogy ó nem haragudhatik meg, s hogy jöttek az uj tanfelügyelók, akik még nem ismerik elég jól a zalai viszonyokat s amig közvetlenül meg nem ismerik, igazán nem látom szükségét annak, hogy az újságokban rémképeket fessünk. A Magyar Paizsban irtam véleményt többször, még arról is, hogy milyennek tartom a magyar gvermeknemzedéknek s horvát és oláh gyermeknemzedéknek a magyar pénzen való neveltetését, írtam, amig Ruzsieska tanfelügyelő élt, a zalai tanügyekről, hogy miért nincs jó ivóvize, kútja ennek meg annak az iskolának ? miért nincs elég játszótere ? miért nincs nagyobb terme a gyermekeknek ? miért vau össze zsúfolva hering módra, malacz módra egy kis teremben 100—150 gyermek! Megírtam, dehogy meg, irtam egy hosszú félesztendőn át miuden csütörtökön, hogy a közép bisztriczai tanitó még mindig nem kapta meg néhány évi fizetését. Végre aztán megkapta a kerek 600 forintot. Hálás is volt irántam a tanitó, jó kedvvel előfizetett a Magyar Paizsra egy kerek évre 4 koronával. Esztendőkig tartó haragot szereztem azonban evvel magamnak a községbirótól a körjegyzőtől, a szolgabirótól, a főszolgabírótól, az alispántól, a főispántól, az egyházi és világi tanfelügyelőktől. — Végre mind kibékültek, nem azért mert igazam volt, hanem azért, mert az idő igaz s lemosta ami nem az. — Megírtam, amig Ruzsieska Kálmán élt, hogy a petrikereszturi iskolában olyan sok gyermek van egy szobában, hogy mind megrühesedtek, még a tanitó is megrühesedett tőlük. Ezért engemet Grátzer János milejegyház szegi esperes, egyházi tanfelügyelő barátom csaknem kidobott a házából; az újságírók mind hazudnak! azt nem mondta, hogy tolvajok, gazemberek! Képzelhetni, Dr. Ruzsieska Kálmán barátom sem vette jó néven tőlem. Csak hallgatott. De megindult a főszolgabíró, a főorvos, vizsgálgatták a dolgot. Semmi bajom sem történt, mert igaz volt, amit irtam. — Megírtam azt is, hogy Zalavármegyében egy tanitó nem tudja leírni a nevét helyesen, és hogy egy levelező lapon 88 (nyolczvannyolcz) helyesírási hibát csinál. Nohát, ekkor, Ruzsieska tanfelügyelő csakugyan kijött a sodrából. Azt mondta, hogy merő hazugság amit én mondok és írok. Elfordult tőlem, köszöntésemet nem fogadta. — Egy hét múlva azonban szokott jóságos mosolyával I jön velem szemben, három nagy darab czukorral kínál meg kiengesztelőül, s igazad van, igy szól, meggyőződtem. Igazat irtál. Már pedig az mondta Deák Ferencz, hogy az újságírónak semmit sem szabad irni, ami nem igaz, de mindent szabad irni, ami igaz. Bocsáss meg neheztelésemért. Néminemű felekezeti pedagogiumban tanult volt az az ember régentén stb. stb. De hát ilyen nagy vármegyében kikerülheti a figyelmét némi ilyen eset; továbbá, ha a tanterem kicsiny, azért nem ő a felelős teljesen, mert a pénzt a kormány adja az iskolákra, s azért sem felelhet, ha a magyarpénzen felnövekedett horvát gyermekek nem magyar papok hanem horvát papok lesznek. Szóral, mindezeket én akkor irtam meg, mikor Ruzsieska Kálmán még élt s védekezhetett is. A Budapesti Hírlap és Világ most írja Zaláról a sötét Afrikákat, mikor Dr. Ruzsieska Kálmán már halott. Borbély Oyörgy. Római levél. — Saját tudósítónktól. — Mikor e sorokat a Via Caveur egyik albergó| jából irom, egész Róma az idegenvárás jegyében ! áll. Valamennyi hotel, albergó, az osztériákról ] nem is beszélve, mert ezek rondák maradnak | minden idők végeiglen, — ki vannak csinosítva ; és a szép fogú, barna, olasz aranysipkás londi; nerek, várják, lesik az idegent. Rómában is | ugy van, mint minálunk, hogy a legkevesebb a pénz. Ök még a háború költségeit izzadják és j terheit érzik, de még mindig henye elbizakodással néznek a jövőbe, hogy mit fognak csinálni a trlpoliszi meghódított uj országrészből. Alig van üzlet, melynek kirakatában ne lennének tripoliszi anzikszkártyák, melyektől Tripolisz tengeri kikötő forgalma mesés arányokat ölt, nem hiányzik a sivatag sárga homokját szántó két pupu teve sem, ahol a megkötésre alkalmas homokot az olasz állam már szántóföldi mivelés alá fogta, de egyelőre mindez pénzt emészt fel, a Montecucculi hármas tényezőjét: pénzt, pénzt és pénzt. I És ez megérzik egész Róma képén. Nem az a vig örökváros, a ki volt. Az üzletek legI alább a nagyhét első napjain még elhagyatottan - várják az idegent, pedig az Európai pénzdepressió erős kihatással lesz a nagyheti forgalomra és még szerencse, hogy a pápa jobban lett és igy a Sziksztina kápolnában a misét a régi hagyomány szerint, 7 órakor ő fogja mondani. Erre I nagyhét hétfőn a majordonusz már sok elöjegy; zéseket fogadott el. \ Természetes, hogy a Szent-Péter templomá; ban a feltámadási czeremóniákat a templom í plébánosa, Rampolla bíboros Ó Emenincziája fogja czelebrálni és pedig a főoltáron, mert í a Szent Péter holtteteme felett emelt oltár már csak a pápáé, más egyházi nagyság ott nem ! misézhet és igy valóban könnyen megmondhat! nok, hogy ezen az oltáron mióta Canova remek| müvét, az imádkozó pápát elhelyezte, ezt a kőbe vésett áhítatot, hány misét mondottak ott Isten í dicsőségére. Mindegy ! Mégis az óriási Szentj Péter templom ezer szépségével Szent Póter J kupolája lesz. Ide özönlik piros Baedeckerrel i kezében a komoly, szótlan angol, a fecsegő ; franczia, a neveletlen magyar s a meghatott kínai. | De van is miért! Canovának imádkozó pápája a l fenségesnek feledhetetlen alkotása. Hogy már• ványban a krisztusi alázatosságot adaadást és j felszálló imát igy kilehessen vésni, — az ember j nem tudja elképzelni! Csak áll és gyönyörködik. Bellini világhíres kandelláberei, és az egész barokk alkotás művészi szépségbe olvad össze. Azok a renessaince pápák nagy művészpártolók voltak. Mi lett volna a reDessaince a pápák bőkezűsége nélkül! Egy kis falu csendes kis temploma talán imádkozásra alkalmasabb hely, de a Szent-Péter templom arra, hogy lelkünket a köanapiasságból felemelje, mégis utolérhetetlenül egyedüli. És ha nem tudok is j a Szent-Péter templomban imádkozni, fölemelő | tudnom, hogy már a belépésemmel háromszáz [ napos iucsut nyertem. Csak a szentatya ne lett | volna olyan puritán és újra visszaállítanák az j egyházi zenét. Ugy beleillene ez Michaelangelle | és Rafael hatalmas kupolájába. | No, de azért Rómában lenni az enyhe márcziusi I levegőnek lágy ölelgetése közt, — nem utolsó í dolog a világon s valóban nem csodálkozom ! azon, hogy a kinek ebben a pénztelen világban ! is van rávalója, — Rómába siet. Rómával is | ngy van az ember, hogy minél többet Játja, — i annál jobban vágyódik oda és annál többet is lát meg az örökváros örök szépségéből . . . Ferner László.