Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-20 / 8. szám

XIV. év Zalaaeettufl, 1313. február 20 4 8. szánra Si5íls«té»i ár : • % j érce 4 kor 04 f fél éwe 2 kor. 04 f »«27«dr* 1 kor. 64 f nás 8 fillér. Bnerlteazti Z. SCoi'^átilfcL Lajos M: 13.-n Tra-táb3?sa3s: Hirdetésvk dija megegyezés sseritt Nyiltífr soi» 1 koe Szerkesztőség kiadúv*ca. : Wiasics-atwa 8, I-. E NGYííJL FEKHlSrOSS BOEBHi,Y ÖTÖRG HT lap ajd0D03. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Februári napsugár. Időnként meg-meg ölel a langyos tavaszi •szellő. A nap tüze olvasztja a tél fagyos kérgét és ahogy bennünket, a hosszú tél gubbaszkodóit tüzes csókjával érint : szinte az életkedvnek klorofiljával telünk meg. Arezunkra a fázó sápadtság helyett az élet derengő pirja téved. Csodás változás egész bensőnkben. Csak az tudja, a ki megfigyelte, mire .képes egy tavaszt sejtető februári napos idő az emberrel! Egészen átalakítja, önbizalom, életkedv, még fiatalos ábrándok is meglátogatnak tavasz íuvalmára. És milyen csodás varázslat a természet birodalmában: a klorofil nedve füvet, tagalyát megfesti a tavasz zöldjével, a rügyek megtelnek. Csalóka mércziust várják, hogy kipattanjanak. És mi rettegve gondolunk a csábító februárra, mely csak játaza a tavaszt, megcsal embert, rügyet, minden élni akarót, minden életre támadót, nem, ez a februári napsugár még nem tavasz! S nagyon naivak vagytok kiirthatatlan fűzfapoéták s te is «zeu poétázással induló czikkiró, — ha ebben a tavaszi fuvalomban már az igazi tavaszt látod. A minthogy az igazi tapasz még nagyou messze van. Messzebb, miut sejtenők. A természet tavasza csak meg' fog érkezni, s ezt várjuk is, a kik szeptember hó óta didergünk a bosfzu tél után, — de egy jobb tavaszt, mely véget vet ennek a kinszenvedéses bizonytalanságnak, nehéz napoknak, üzlettelenségnek, nyomornak, — ez a tavasz vajh ! — mikor érkezik? . . . Nem hisszük, hogy a Balkánon rövidesen beáüandó csend megbozza ezt a tavaszt. Belső nyomasztó zavarok, külső gazdasági válság vasgyürüi szorítanak. Még csak ezután következik a likvidálás. Es csak ekkor tudjuk meg, hogy mit vesztettünk. Kereskedelmi téren már látjuk az 'nszolvencziákat, száz éves czégek összeomlását, a takarékpénztárnak teljes Űzlettelenségét. Ipari téren megdöbbenve halljuk, hogy csak magában a fővárosban harminczezer a munkanélküliek száma. És mikor minden pang, mikor az ország ezer sebtől vérzik, — akkor jön még a nagy bum-bum: a fanatikus párttusa utolsó ágyuja, a tömegsztrájk. Nem látják-e azok, a kik szervezik, a munkaadóknak éppen kapóra jön ez a munka megszüntetés? Nem látják-e részes következményeit, hogy százezrek maradnak utána kenyér nélkül ? FöJtudják-e mérni a szenvedést, a nélkülözésnek minden keservét, mely politikai vakságból és egy hosszú küzdelem minden keserűségéből fakad ? Naiv álmodozók, kik ebben a helyzetben az élet tavaszát várjátok. Nagyon sok szenvedés, nagyon sok csalódás vár még erre a nemzetre. Váljon kibirjuk-e? Nincs menekülés belőle másként, mint szilárd hittel és munkával. Azok, a kik nincsenek szerencséjükre a pártsseretet vasbilincsei között és akaratuk, szabadelhatározásuk az övék, — azok szilárd hittel, nemzetükbe vetett megingathatatlan remi'nnyel dolgozzanak tovább. Fergeteg készül tavasz nyilása előtt. Gátra magyarok. A mit balsors, szenvedelem, vakság és gyűlölet fölzudit erre a nagyobb esetekkel is dicsőségesen megküzdött országra, — azt a polgári munkának kell most is elháritania. M^rt végre is tavasz lesz. El fog olvadni a lagy. És jönnek jobb napok á nemzeti megpróbáltatás nehéz ideje után. Ebben bízzatok magyarok! V. L. Bojt. A rövid farsang után benne vagyunk a böjtben. Csakhogy régen benne vagyunk mi már a böjtben és még a farsangon is erősen böjtöltünk régen, az önmegtagadás e sanyargö ideje alatt ez a kenyerünk. És már ebben is készségesen megnyugodnánk, csak biztosak lennénk abban, hogy vájjon e héthetes nagyböjt után végre következnek é miránk jobb napok? Minden pang, minden pusztul ebben az országban. Nagy erkölcsi és anyagi javak mennek veszendőbe, ötven esztendős czégek zárják be a boltot, és azok is akik még nyitva tartanak, miniha gondba borult ábrázatukkal azt mondanák, hogy meddig birják ki még ebben a nagy üzlettelenségben, ebben a rémséges böjtben ? A Balkán rendezte e nekünk ? vagy az évek óta tornyosuló felhők sötétítették el a látóhatárt? — a pénzkrizis e az oka ennek, vagy a bizonytalanság Dyomasztóérzése következtében csukódtak be a kereskedelem életerei: a Wertheim kasszák? Lehet e fajta kérdéseket seregszámra fölvetni, de attól nem leszünk okosabbak. A gazdasági válság annál keservesebb, mert ugy az ipari, mint különösen a mezőgazdasági termelés annyira megdrágult, hogy rendes gazdasági üzemek a mai válságot alig birják ki. Ha sikerülne a szocziálistáknak a tömegsztrájk, ez kétségkívül az utolsó fejszecsapás lenne a pusztuló gazdasági él«tre. Ebben a nehéz időben mi legyen az egyes Sorozáskor. Hej! beborult a petrászi oláhoknak, Itt a szörnyű végítélet: most soroznak! Sírnak, rínak a beváltak, szegény árvák. — Soha ennyi anyámasszony katonáját ! Mi felénk a Tisza partján más szokás van : Nóta mellett sorakoznak bokrétásan. Ilyenkor ott csak a lányok sírdogálnak, Meg az, akit — nem vesznek be katonának. Szabolcsba Mihály. Az oroszok. Irta: SüttS Károly. Mint minden népnek, ugy az orosznak is meg vannak a maga egyszerű szórakozásai, élvezetei, £z a nép sem irtózik a dinom dánomtól, táncztól, dalolástól, sőt meglehetős kedvvel kultiválja is. Könnyelmű bíz' az orosz is, ha mulatozik az Iezik zsidónál, éppen ugy mint a magyar. Százakra megy azoknak a száma, kiket a furfangos korcsmáros a tönk szélére juttatott. Az ilyenek aztán mindennapos korcsma virágok, kik utolsó illírjeiket is a pálinkára költik s nagyokat isznak. Jellemzi azonban az, hogy volt gazdaságukkal nem dicsekednek még részeg állapotban sem, banem beleélik magukat a szegénységbe söt iróniát, gúnyt csinálnak önmaguk nyomoi uságából, midőn egymást eme nótával biztatják az alkohol élvezetére : »Én nem iszom, te nem iszol, Ki fog tehát inni ? Ki fog ami szegény zsidónk Árváinak keresni? . . .« Az orosz énekek 'dallama hasonlatos a többi szláv nép dallamához, s többnyire 2/« es ütemü kalamajka féle dalok. Tánczuk nagyon különös, valami oly eredeti, hogy nem lehet hozzá hasonló ütemüeket, más népeknél találni, de a nemzeti voltukat mégsem dombontja ki, mint például a a magyar jelemet a hetyke csárdás, a daliás szóló, a duhaj deli toborzó, s a lassú körmagyar. Nézetem szerint az orosz nemzetnek nincsen is különleges nemzeti táncza s a mit kultiválnak, az nem lehet más, mint a szomszédos különböző nemzetiségi népek tánczának keveréke. Néha egy-egy részleténél azt hiszi az ember, hogy a román »Sirba«-t járják, másik pillanatban már a moldvai »Hóra<c. Majd csárdás forma, végül a lengyel polka figuráit lehet tapasztalni. A verhovinainak orosz táncza abban áll, hogy egy férfi és egy nő össze állván, a férfi tőle telhetőleg negédesen teszi kezeit csípőire s hetykén hányjaveti lábait a tánezos nő előtt akár csak a Tisza parti deli magyar legény szokta csinálni, mikor oda kurjin'ja a párjának, hogy: sSzembe rózsám, ha szeretsz.« A nő lebocsátott kezekkel, folyvást tánezosára nézve tipeg-topog, olyanformán, mint a férfi, mig az egy kettőt üt a tenyerébe, közben bele köp. s a nőt nyakon öleli s kegyetlen tempóban forgatja jobbra, balra, hátra, majd ismét elpenderiti magátói s kezdetét veszi az előbbi figura. Ha t ibben táuczolnak, össze ölelkeznek körbe állva mint az oláhok a sirbánál. Közepére engeJnek a kórn9k egy párt, akik ottan forgolódnak s midőn a körgyűrű kisebbedik és szorul, a körben levő férfi elkiáltja magát, hogy: »leesett a pipám« mire a tánezos kór tágul s a bent levő pár helyhez jutván irtózatosan megforgatja párját, majd mást enged középre, maga pedig beolvad a kör gyü.übe. Ez igy folytatódik mindaddig, mig kedv van, vagy még a házi gazda be nem jó egy pintesüveg pálinkával * s rá nem köszönti valamelyik tánezolóra, ki átveszi az üveget s kézról-kézre jár nemre való tekintet nélkül. A hegyvidéki orosz nagyon szereti a havaso* kat, és erdőt. Naphosszat elbolyong a havasi kaszálókon, s sziklás begyszakadékok kanyargós ösvényein. Jártában, keltében a balta sohasem hiányzik a hóna alól, részint védelmi eszközül, mert bizony igen gyakrau megtörténik, hogy szembe találkozik vad kannal s medvével; ilyenkor aztán félelmetes fegyver tud kezében lenni a balta, nehezen viszi el a vad szárazon a bőrét. E nép imádja a tüzet. Az erdei bolyongásában még az álló fát is meggyújtja. Az álló fa gyújtás minden hegyi lakónak kedvencz foglalkozása, s mellesleg legyen mondva ravasz lopási eszköze. Tudniillik a szál erdők részint uradalmi, részint állami tulajdonok. Itt minálunk a Gróf Shcönborn Frigyes hitbizománya. Az orosznak fára van szüksége, mert házát is abból építi. Pénzen nem akar az uradalomtól venni, tehát rövidesen lopással akar szerezni. Arra rájött, hogy az erdőben ha baltával vagy fürésszel dolgozik, a.