Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-12-04 / 49. szám

XIV. év. Zalaegerszeg, 1913. deczember 4* 49. szám Z«aftMté«i fcr: IJJ érre 4 kor 04 f ?él tnt 2 kor .04 f Setfarfrc ] kor. 04 f ftSffi uia 9 fillér. BMrk esztl Z. Sox-v-áijln. Lajos Munlcat&rssLk Hlrdetéstk dij* megegyezés szériát. Nyilttér sort 1 kor Szerkesztőség kiadóviUi: WlMics-atcrt 8, LEI nSTGYEIL FűBBNOZ B O E Q É! J_. TT GTŐHa? lap n ajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A többtermelés akadályai s veszedelmei. Kimondták & jelszót: többtermelés. De amilyen könnyű kimondani, olyan nebéz megvalósítani. Már az is furcsa, sőt megdöbbentő, hogy politikai pártjainknak egyike se beszél róla. Mindenki másról beszél. S aézzök csak az újságokat, akár feketesárgát, akár vöröseket, akár pirosfehérzöldeket: •ehol semmi erről. Azaz, hogy mégis. A Kőztelek egyik számában kézzel-lábbal kapálózik a Demcsinszki-féle feltöltő gabonatermesztés ellen, hogy az lehetetlen minálunk, hiába esősiti neki a karácsonyifalvai plébános, hogy neki sikeralt a magyar földhöz alkalmazni és a népszövetségi búzát: megvalósítani. A B. H. is tudomást vesz róla, de viccelődve klerikális-radikális manővert lát az egészben. Honnan ez a különös idegenkedés? Ha a kérdés tengelyét megragadjuk, rögtön az vetődik fel, mi a föld drágaságának ola. Hamar rájöhetünk : a nagy kereslet a föld után. Miért a nagy kereslet? A kisgazdák ivadékainak megszaporodása miatt. Ugy é egyszerű dolog? A kisgazda fia is gazda akar lenni* Igen ám, de nincs a faluban több föld; a kis földszeleteket, már lehetetlen tovább szeletelni. Igy támad a falusi proletár, kinek szeme állandóan az uraság földjén függ: ha abból is lehetne szeletelni, ha abból is lehetne venni! De az nem eladó. Kevés a parczellázás. Ezért drága a föld. „Sok az ember, kevés a íóka". Ez a megdrágulás pedig roppant veszedelem: ez vonja maga után a föld eladósodását. Aki mégis vesz földet, akinek jut valahigy: nem tudja kifizetni egészen, nincs annyi pénze. Kénytelen kö'csönnel megterhelni. Ki tud mostanában nálunk ugy venni földet, hogy rögtön kifizesse? Senki. Nincs annyi pénz. Már az öröklésnél, az osztályBíl is megtördelődik a föld; aki megtartja a földet, annak ki kell fizetni az osztályos társakat; s honnan fizeti ki? A földre felvett kölcsönből. Igy áll elő ez a képtelen helyzet: a föld megdrágult, de értéke nem emelkedett. Értéke csak akkor emelkedett volna, ha azzal, hogy tőkét fektettünk beléje, termőereje is fokozódott volna: A magyar paraszt folyton-folyton tőkét fektet be, de improduktív czélra, igy nem marad pénze produktív czélre: ezért nem képes többtermelésre. Ezért legelső teendő a parasztnak olcsó hitellel a kezére játszani. Ezt meglehetne csinálni paraszt-hitelszövetkezetekkel, — mint Németországban, vagy állami uton, az államnak kellene oly hitelbankot felállítani, mely a parasztnak legfeljebb ötszázalékos kölcsönt nyújtana. Ezzel az eladósodást hatalmasan lehetne csökkenteni, a kölcsönügyletek méregfogát ki vennők; hiszen tudjuk, hogy normális viszonyok között sem jut — minden költséget, a fuvart, ügyvédet, beleszámítva — az ügyefogyott paraszt 10—12 százaléknál olcsóbb kölcsönhöz. Ez égbekiáltó! A másik teendő volna az egész országot behálózó alapos, okos mezőgazdasági oktatás, E nélkül hiába kezdenénk akármit. A többtermelés uj módjai a legújabb tudományos technika eredményei, ez nem terjed el magától, ezt országos szervezet tudja csak beleoitani a tudatlan, apáinak szokásaihoz ragaszkodó parasztemberbe. A népies mezőgazdasági oktatás most is szerepel az állami költségvetésben 100—150 ezer koronával, de ez semmi. A lótenyésztést érdeklő tételek 12—14 millió koronát tesznek ki! Ami ma történik a paraszt gazdasági oktatása körül, annak értéke egyenlő a semmivel! Hanem van ám egy nagy bökkenő. Ha a kisgazda termőképességét fokozzuk, okvetlen megbolygatjuk a nagybirtok mai helyzetét. Ausztriával szemben a magyar politikának egyik legfényesebb sikere volt a magas gabonavámok megállapítása. A magas gabonavámoknak azonban csak ideig-óráig lehet a magyarságra edvös hatása, addig, ameddig a termelést fokozza. Ez a hatása meg is volt eddig, de C3ak — a nagybirtokra. A magas gabonavámok erősen emelték a gabona árát, az extenzív szemtermelésre leginkább hajlandó nagybirtokon éppen ezért képesek voltak a termelési módokat némileg javítani, mert ez a mód a felemelkedett munkabéreket kibírta; ha sinylett valamit, az csak a munkáshiány volt, hellyel közzel. A kisbirtokra azonban kezd a magas gabonavám és gabonaár végzetes lenni. Arra vitte a kisgazdákat is, hogy mindent bevessenek és újra csak bevessenek; ők nem a szemtermelés javításával, hanem csak a kiterjesztésével igyekeztek a magas gabonaárakból hasznot húzni; mindig kevesebb területeket vetettek be takarmánnyal: igy csappant meg nálunk az állattenyésztés, igy lett mindig kevesebb a trágya, soványabb a föld, s igy lett Magyarországon legtürhetetlenebb a drágaság egész Európában, amely mellett, amint láttuk, a termelő is folyton seegényedett a föld drágasága és eladósodása következtében. Az ország termőföldjének 60 százaléka van kisgazdák kezén s a termelés három ötödét ma is a kisgazdák szolgáltatják. Ha elérik kisgazdáink a mai német termelés színvonalát, mi történik? Már ezzel ugy megszaporodik az országos gabona és kukoricatermelés, hogy meg fog szűnni a magas gabonaár, mely a mostani magas gabonavámok következménye. Sőt történik más is. A kisgazdák intenzív földmivelése sokkal több munkást fog foglalkoztatni, mint most, s igy a nagybirtokra még kevesebb munkás jut, mint most, tehát még nagyobb lesz a napszám. íme, ez vár a közép- és nagybirtokra: alacsony gabonaár, magasabb munkabér. Nem kerül e válságos helyzetbe? S kívánatos é ez a világnézetek mai kétségbeesett harczában, mikor a mai keresztény társadalmi berendezkedés leghatalmasabb támaszai azok, akiknek a kezén a középés nagybirtokok vannak? Németországban a hatalmas porosz junkerség mind kevesebb és kevesebb földet vet be, hogy több maradjon erdőnek és legelőnek: mert száll a gabonaár s emelkedik a munkabér. Angliában hasonló az irányzat, ahol ez már a törvényhozást is kihívta: amely nagybirtok nem képes intenzív üzemét megtartani, államilag kisajátítható s kisgazdáknak felosztandó. Nálunk is ez a néhány éve fellépett parczellázás ugyanaz a tünet: a parasztság hullámainak csapkodása alatt mindig egy-egy darab nagybirtok büszke földsánczairól válik le. Aligha csalódunk, hogy a mágnások lapjai, á Köztelek és a B. H. ezért idegeskednek a tőbbtermelési mozgalom láttára. Kulcsár Oyula. Százéves emberek levelezése, egy hőskorszak részleteiről. A Magyar Paizs mult heti száma közölte Roboz Istvánnak, a Kossuth Lajos imája a kápolnai elesettek felett czimü mü szerzőjének a Somogy czimü lapban, november 1-én megjelent vezérczikkelyét, Vaszary Kolos herczegprimáshoz. E czikket felolvasták a Kolozsvárt élő száz éves Horváth Ignácznak is. Ebből aztáu a két százéves férfiú között levél váltás keletkezett.