Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-16 / 42. szám

XIV. év Zalagflamag, 8913, október 16 42. szám SSSŰsttési ir : Síjr é«» i feos 04 f 4ví« 2 kor. 04 f Sssyeára 1 kar. 04 f Sjfj45 ezáe 6 üttér. ZL Hor-vatli Lajos IVt-CL-n "k-atáraah: = Hirdetésak dij* megegyezés szériát Nyilttér sor» 1 kor Szerkesztőség ki»dóvat»«: Wl&£ÍC3-UtC*» 8, LESTGYEiL IF _E3 IR E 3ST C3 Z BOHB É !_ S OYÖBGI lap u ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A hanyatló magyar földművelés. Ha saját szemeimmel nem láttam volna, hogy a mezei munkás egész tavaszi, nyári munka után hogyan állt a közeledő tél élott kenyér nélkül, munka nélkül; s ha nem tudnám azt, hogy apa, anya a legkimeritőbb munka mellett, hogy vont meg magától minden fölösleges falatot, hogy a gyerekek ne éhezzenek ; ha nem tudnám biztosan, hogy feléje se nézett a korcsmának az ember egész nyáron: nem mernék a magyar földmivelásről beszélni, mert nem vág a szakmámba. Láttam a két munkás, gyönyörű magyar ember összeaszását a nyomor terhe alatt, hallottam, hogy3n tanakodtak, hát mitévők is legyünk, hiszen szeretűnk is, tudunk is dolgozni, merre nézzünk, merre forduljunk, mert itt, a falunkbau nem lehet megélni abból a munkából ami az uraság földjén akad. Észrevettem aztán, hogy anélkül, hogy szóltak volna, hogyan gondolt mind a kettő a sógorra, aki három év alatt Amerikából háromtze" koronát küldött haza, auiibói kifizette a házán, földjén levő adósságát; a komára, aki hat évi kintiétel után öíholdas földbirtokossá lett — napszámból; és a többi eleven példára a saját falujokban. És a legnagyobb nincsetlenségben megszületett a nagy elhatározás: löldbirtokos leszek! Ami másnak sikerűit, nekünk is sikerül ! És láttam négy hónap múlva az ember hazaküldött arczkápét: telt kövér képpel, tokával, pantalóval, olvastam a levelét, hogy mindennap husi eszik és sört iszik és láttam az asszony takarékkönyvét 170 koronával. Négy hónap múlva! Ez tehát a helyzet: egy felől a szegény ember panasza, hogy az uraság földje nem tudja eltartani, másfelől az uraság panasza, hogy nincs elég munkás, hogy rendesen megművelhetné a földet. íme, a rettenetes paradoxon! — Mert ne köntörfalazzunk az igazság körül, valljuk be őszintén, hogy ez igy van, ez a paradoxon nem az elme szellemes bukfencee, ez va'óság. Tudom, hogy íppen Zalamegyében nem kell bizonyítani a muukáshiáQyt. De hát-hogy lehet ez? Hiszen ez mégis abszurdum. Hát adjon az a nagybirtok akkora jövedelmet (magyarul: napszámot) a falubeli, környékbeli népnek, hogy meg ! tudjon élni! Egyszerű a dolog: akkor nem ! megy Amerikába, örül, hogy ott maradhat j szülötte földjén. Könnyek az oltáron. Irta: Farkas Ernőd. A matróna bátrasimította halántékára omló hótehér fürtjeit, aztán mélyen felsóhajtva mondta: — Mindan évben kisírom egyszer magamat azokon az oltárpárnákon és bigvje meg uram, hogy amig a könnyein peregnek, a lelkemben vaiami csodálatos boldogság árad szét, mint akkor, mikor még vígan lengtek Komárom várfalain a nemzeti lobogók. — Haj, szép világ volt az, mért nem élhettem én akkor — ingattam a fejem, mint a vízbe hajló szomorú füz a lombját. — Szép, nagyon szép s büszke vagyok rá, hogy az én uram, Siklóssy Lajos kapitány, behívott Komáromba. — Hány hónapig volt ott kedves néni? — kérdeztem a matronától. — Augusztus elején mentem be. Harmadikán elűzte Klapka a uémeteket és Győrig kergette. Kértem, hogy engedjen be az uramhoz, bebocsátott. Egy éves házasok voltunk, nagyon szerettem az uramat ő is engemet. — Neia félt néni, mikor kiderült, hogy összeesküdtek Klapka ellen ? — Azok voltak életemnek legizgalmasabb napjai. Egy éjjel bekoczogtak ablakunkon. Ijedten rezzentünk fel. Egy törzstiszt állt az ablakunk elölt. Az ur >m kinyitotta az egyik ablakszárnyat. — Lajos, bízol a századodban? Hallatszott kívülről. — Megismertem a hangjáról, Gróf Eszterházy daodárparancsnok volt. — Bizom ezredes ur, — felelte az uram. — Akkor jöjj azonnal. — Az uram felöltözött és kisietett. Én nem mertem kérdezősködni. De a szivem ugy kongatta a mellemet, mint félrevert nyelve a harangot. Az uram reggel jött haza kedvetlenül, szomorúan. — Mi történt? — meredtem reá. — Klapka néhány törzstisztet elfogatott. — Felszisszentem: — talán fel akarták adni. a várat ? — Ellenkezőleg, ki akarták kiáltani a köztársaságot. Klapkát letenni s a várat halálig védeni. — Ezt megteszi Klapka is . . . — Nem tudom, édes szívem, mi lesz; jobb lenne, ha te kiszöknél. — Ránéztem az uramra, szemrehányóan és fájdalmasan. Ö megcsókolt és lágyan simogatta az arczomat. — Drágám nem szeretném, ha fogságba esnél. — Veled szívásén osztom meg a rablánczot is. — És bent maradt néni? — Ben én, uram. Egyszer Klapka igy szólt a tisztikarhoz: Csakhogy az a szegény nagybirtokos már a mostani munkabérek mellett is alig találja uieg a számadását, hogyan emelje móg följebb a munkabéreket ? Itt baj van. De hát mi a baj ? Németországban 3 korona a mezei férfi muukás napszámának évi átlaga, — nálunk 2 korona és a német birtokos mégis megtalálja a számadását, ottan 40 állandó földművest foglalkoztat 100 hektárnyi művelt föld, Magyarországon 32-őt, még sincs semmi baj, meg van a földbirtokosnak is a jó jövedelme. Hogyan lehet ez? Azt hiszem, mindenki kitalálja most már. Az a baj, hogy földmivelésünk nem haladt a népesedés fokozódásával. Most is csak annyit termelünk, mint husz évvel ezelőtt. S ha valahol, akkor itt, a földmivelésnél lehet mondani, írogy a stagnálás — hanyatlás. Mi történt Németországban? Ott ezelőtt 20 évvel a termésátlagok nem voltak nagyobbak mint most minálunk. S most minálunk (1899—1908 évek átlagában) egy hektáron 12 métermázsa buza, 79 q burgonya terem, s ugyonektí or Németországban 19 métermázsa buza, 132 q burgonya. A búzatermés 47 százalékkal, a burgonyatermés 64 százalékkal emelkedett husz év alatt, nálunk semmi. Ez mindent megmagyaráz. Kulcsár Gyula. H5ÜEÍHHCBSE85ÍS — Uraim, aki akar, kimehet, én nem tartom itt erővel önöket. — A mi zászlóaljunkban nincsen olyan poltron, aki elhagyja a várat, — kiáltottam Klapkának. A tisztek megéljeneztek és csaknem vállukra kaptak. — Nem is hiszem, hogy akadt volna egy is, aki távozott volna a várból. — Nem uram, de mégis feladták. — Még tarthatta volna Klapka. — Igen, de az elfogott tábornokok egyre Írogattak neki, hogy addig nem bocsájtják szabadon őket, amig fel nem adja a várat. — Ü3 legalább becsületes feltételeket szabott. — Oh, uram. — fakadt sirva a galamb fehérhajú matróna, röttenetes nap volt az, amikor levették a vár faláról a nemzetiszínű zászlókat. Mintha csak a szivem hullott volna valami feneketleu mélységbe. Majd könnyein keresztül is felragyogott a matróna szeme. — De a mi vitéz zászlóaljunk lobogója nem került az osztrák kezébe, — mondta büszkén felemelkedve a zsöliye székből. — Lefejtették a zászlórudról ? — Gróf Eszterházy tűzte ki és az is vonta be, aztán a tisztikar elhatározta, hogy szétmetéli. Nagy fehér selyem zászlónk volt, közepén a Szűz anya képe, arannyal himezve föléje, Szü»