Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-07 / 32. szám

1913. augusztus 7. MAGYAR PAIZS fehér színben ragyogó, zsuppos kis házikök, szerény berendezkedésű udvaraikkal nem vallanak a legjobb módra. Nagy búzaföldeket látok és nadrágszíj keskenységü földeket. Itt tehát uraságoké a föld nagyrésze, a földmivesek jövedelme nem lehet nagy. Természetesen először a viselet érdekelt. Az udvarokban egyszerű, ízléses ,tiszta kartonruhákban beszélgettek a leányok, asszonyok. Láttam mindjárt, hogy a pap föllépte nem vált a népies ízlés, a falunak jól álló szinesség rovására. Éppen szerencsém volt. Alig mentem beljebb a faluban, egy nagy eperfa árnyéka alatt beszélgettek a falu bölcsei. Szép nemes tartású, egyenes derekú emberek, hosszú hajjal, okos arczkifejezéssel. A legtöbbjén szépen hímzett czifra szűr emelte a tekintélyt és jelezte a kiválóságot. Éppen a nagypolitikáról beszélgettek, mikor közibük ültem a kispadra. Jövetelemnek a czéljái nem mondottam, mert ebben az érdekes kérdésben igazán tisztán szerettem volna látni. Az időjárásról kezdettem a beszédet. Erre is annyi eső jár-e mint Pesten? Jött nemsokára egy sereg asszony meg leány. A templomba igyekeztek. Bokorugró, harangszéles szoknyájuk ingott rengett, színes pruszlikjaikon kedvesen tánczolíak a napsugarak. — Ejnye de szép viselet van a kendtek falujában, — toldom a beszédet. — Hát ha még az ur az előbbit látta volna! — válaszol egy tisztes poigár. — Hát előbb másforma volt a viselet? — Meghiszem azt. Csupa selyem meg bársony. — Most nem ebben járnak? — Nem ám, kérem, mert az Úristen áldja meg a mi derék főuiuukat, a plébános urat, a fehérnépeket eltiltotta attól, hogy az Isten házába selyembe járjanak. Hát tudja az ur, a fehérnép ha egyszer belebolondul az öltözködésbe, az ördög se győzi pénzzel. A mit mi kerestünk, azt elvitte a selyemruha. Az egész falu a boltos bolondja volt. Sok ember pénzét eltakarította itt a czifra ruha. Ha az egyik lány uj ruhát varratott, az már rágta a másiknak a szemét. Addig sirt-rilt az anyján, mig neki is nem lett olyan ruhája. Az anyja persze mindig a leánya pártján volt. Addig veszekedett az emberrel, mig meg vaihatták a iuhát. A szegény leány egész héten sirt, hogy a gazdagok közé nem mehet a templomba, mert megszólják, kinézik az egyszerű ruha miatt. A kinek ötszörösen kisebb volt a gazdasága, annak is éppen ugy kellett öltözködni, mint a másiknak. Nem csoda aztán, ha a nagy divatolás miatt a falu annyira el volt fajuha, hogy adósságba keveredett. — Bizony jobb lett volna, — folytattam — ha a fölösleges ruha árát, a takarékpénztárba teszik s mikor a lány férjhezmegy, egypár tehenet adtak vqídM veie. — No hiszen, — mondták többen — gondoltak is a tehénre, A kinek volt is tehene, azt is el kellett adni a fehérnépek ruházkodása miatt. — Hát azután olyan sokba került csakugyan egy öltözet ruha ? Erre a kérdésre a legkülönbözőbb összegeket mondotta mindenki. Mennyire nem tud a mi népünk számilani, mutatja az, hogy egy gazda a ki három lányt adott férjhez, a selyemöltözék árát száz koronára mondta. Erre azt javasoltam, hogy hát számítsuk ki közösen mennyibe került egy leány ruhája. A következőkben állapodtak meg egyhangúan, de sok megfontolás után : Szoknya 40 korona, a felső selyemkendő 40, a selyemkötény 10, a pruszlik vagy az ujjas szálika 8, 10 darab alsószoknya 40, az ingváll 10, a czipő 10. a derékra való bársony 14, a hajba való pántlika 10, kaláris a nyakba 5, ezüstgyürük 5, apróságok 10 kcrona, összessen 202 koronába került egy fölvétel. — Egy öltözet azonban nem elég a fehérnépnek, Legalább négy rend ruhája volt valamennyinek. Ha megunták, hát eladták s ujabbat vettek. A falu egész népe sommásba jár, vagyis tavasszal és ősszel elmegy két két hónapra más vidékre mezőgazdasági dologra. Ott havonkint hatvan koronát kapnak. Ha a leány hazajött, a verejtékes keresetét vitte a boltba selyemszoknyára. Hát ezt nem tudta nézni a főur. Kiprédikálta, hogy senkise merjen a templomba selyemben járni. Többen mégis megpróbálták, de a főur azzal fenyegetőzött, hogy levágja róluk a keudöt. Persze ezt nem tette volna meg, de hát jó volt a fehérnépeket egy kicsit megijeszteni. Most legalább tudjuk, hogy miért dolgozunk. — Hát a leányok, asszonyok nem hraragasznak a főúrra? — kérdeztem. — Eleinte bizony pittegtek pattogtak, most is van olyan szemár, a ki haragszik, de hát bizony most már a fehérnépek maguk is rátérnek, hogy milyen jót tettek velük. Eddig csak kóntóztunk, kontóziunk é••: csak az üzletes ember gazdagodott. Följegyzem ezt a bölcs beszédet, a mire egy gazda oda szol hozzám gyanakvó hangon, sunyi ábrázattal: — De hiszen tudja mit az ur, maga nem jóban jár. Most kiakarja tudni, hogy több pénzünk van azután beadja az országházba, hogy erre a nyomorult népre még több adót vessenek. Az arczképes igazolással megbizonyítottam, hogy ki vagyok, mire bocsánatot kért, de azt mondta, hogy a többi súgta neki, kérdezné meg, miféle ember vagyok ? Ezután kiszámítottuk, hogy a mostan; kartonviseletből egy íölvétel csak harmincz koronába kerül. Ez tartósabb is, mert az a selyem még az állásban ís összetöredezett. Megkérdeztem azután a nőket is, hogyan fogadták a plébános ur rendelkezését? Mindenki azt mondta, hogy most már bele vannak egyezve. Eleinte loppa' felkötözgették a selyemkendöt. Mikor ezt látta a plébános ur, beteg lett mérgében, pedig kár érte, mert igen adakozó, jószívű ember, hogy az Isten áldja meg érte! Mindenki természetesnek tartotta, hogy a plébános kitiltotta öt a templomból, mert hát hiszen ott senkisem parancsolhat, csak a pap. Az utczán nem szólt a selyemért, de hát a fehérnép csak a templom kedvéért öltözik. Elmentem a templomba. Olt a leányok elől térdepeltek a szivárvány minden színében tarkálló, hangulatos, tiszta ruhákban. Még szebbek, természetesebbek igy, mint selyemben. Az asszonyok fején hófehér keményített keudö van. A szélét szépen kivarrják csillaggal rozmaringgal, tulipánnal. Ezt slingelt kendőnek mondják, AZ öregasszonyokon fekete a keudö. A pap rendelkezése semmit sem változtatott a templom képén, csak a népet mentette meg az anyagi romlástól. A leány most férjhez mehet a selyem árából. Mikor lenézek a kórusból, olyan a leányok serege, mint a szép virágos mező, s az asszonyok fehér kendője, a padsorok között, ugy hullámzik, mint a folyó csipkézödö vize. Áhítattal énekli a nép a szép Szűz Mária énekét: Te látod mennyi bajjal Kell mindig küzdenünk, Hogy kísértettel s jajjal Van tele életünk. Bizony sok kisórtettől mentette meg a derék pap ezt a szorgalmas okos jóravaló népet! Legutoljája megyünk Balássy János plébánoshoz. Szívesen fogad a magyar pap kedvességével, a verandán. Kissé feszélyezi jötelem czélja. Hátha megtámadják érte, hatalmaskodásnak nézik a jó szándékát. Nagyon szépen nyilatkozik a népéről, a melyik kétszer arat. Ha elvégez — másnál — az Alföldön, elmegy Szepességbe. Nyáron nem alszik három órát. Örökösen dolgozik. Mégsem megy semmire. Hát ezen akart valahogyan a jó pap segíteni, a mi sikerült is neki. Most a nép a középponti szövetkezetbe pénzt küld, előbb meg csak kivette belőle. • A néppel okosan kell bánni, akkor hajlik a | szóra. Azon kezdette a prédikácziót, hogy az | Isten előtt minden ember egyforma. Ha tehát í a templomban megjelenünk a gazdag ne filogI tassa a jó módját a szegény előtt, különössen j ne nézze le a szegényt. Hát csak ilyen kereszj tényi elvek érdekében tiltotta ám el a drága \ selymet, ne gondolja a szerkesztő ur, hogy valami S beteges hatalmaskodás vett rajta erőt. Ennek s derék papnak a cselekedetét például | kell ebben az országban fölállítani. Meg kell j látnunk, hogy a mi népünknek átka nagyrészt a 1 drága, haszontalan bécsi rongy. Vannak vidékek, í a hol a parasztasszony három selyemkendőt is | köt a f

eÍ

ér

e és a legesztelenebb költekezést ' csinálja az ura romlására. Nehéz tíz szoknyát ! is rászed, vesebajt is kap, a munkában oktalan terhei czipel magán. A ruháért erkölcstelen lesz, bejár a városba s a protitucz ó karjaiba veti magát, mert a faluval kell tartani minden áron. A gyermekétől elvonja a tejet, a hust, mert minden a ruhára kell. Három leányt nem lehet igy ruházni. Maradjon meg tehát az etyke. A magyar pénz vándorol Bécsbe s a nép ruházkodási öltözködése miatt elszegényedünk. A nemzet nem tud tökét gyűjteni. Igényességünk nem a hazai gyáripar emelkedését szolgálja. A derék borsodszemerei plébános akcziója azt a gondolatot ébreszti bennünk, hogy meg kellene alakítani a Magyar Viselet Egyletet. Ennek czélja lenne, hogy a népit egyszerű, de Ízléses, olcsó, de népies öltözködésre bírja szép szóval, példákkal, újsággal, prédikációval. Föl ketl támasztani az egyes vidékek ősi viselkedését, de le kell szedetni a vagyonpusztitó bécsi rongyot, tisztán nem tartható, nem mosható selymet, 'bársonyt és egészséges öltözködési módot kell népszerűsíteni. Nagy nemzetmentő czél lenne ez is. A magyar papság, tanítóság, földbirtokosság vegye kezébe ezt az ügyet. Nagy önálló vámterületet állítanának föl veie. Mondanunk sem kell, hogy az akczióval a hazai ipar termékeinek pártolását, a régi háziipar föltámasztását is programba vehetnők. Hivatalos rovat. ' Zalaegerszeg rend. tan. város polgármesterétől. 8311. 1913. Hirdetmény. Az ázsiai kolera veszedelmére való tekintettel a lakosság egészségi állapotát fokozott éberséggel kell megfigyelni, miért is felhívom a város területén lakó orvosokat továbbá a családfőket, vendégfogadósokat és mindazon lakásadókat, kiknél hasmenéssel és hányással kezdődő megbetegedés történik, az 1876. XIV. t.-cz. 7. §-ában megszabott büntetés terhe alatt a városi tiszti orvosnak és rendőrkapitánynak haladéktalanul jelentsék be. Továbbá minden városi lakosnak kötelességében áll az, hogy addig, amig a vármegye területén egy községben sem állapíttatott meg kolerabetegség esete, mindenkit aki idegen megyéből érkezve nála megszáll, azután pedig amikor a kolerabetegség a vármegye valamely községében (puszta, major, lakott hely stb.) már megállapittatott, mindenkit, aki a vármegye más községéből nála megszállott a rendőrkapitánynál azonnal bejelentsen. Tekintettel arra, hogy misem mozdíthatja elő inkább a kolera csirák terjesztését mint a lakások körül az udvarban, kertben lerakott ürülék, ame-