Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-05 / 23. szám

XIV. év, Zalaej«p«ieg, 1913

, junius 5 23. szám SUflsotésl ir : a 57 é7T« 1 kor. 04 f fái ém 2 kor 04 f Stfyríra 1 kor. 04 f e>37M »iá» 8 fillér. laerlcesztl Z. HIox-^átilhL Lajos M-u-nJfcai-téix-sa.^ Hirdetések dija megegyezés szériát. Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvat*.: Wlasics-ntcsa 8, Xj El 3ST C3-"5THI Xj PEBKNCZ B O S, 3 É "Z- QYÖEG X Up n ajdoDos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Az iparpártolás erkölcstana. — Curiai ítélet a „honi gyártmány" ról. — Évek óta lehetőleg kerüljük a tulipán emlegetését, mert ez az érdekeltekhen keserű érzeteket keltett, a karzaton pedig gúnyos mosolyt. De most a m. kir. Curia rehabilitálta a tulipánt egy Ítélettel, mely a magyar iparosokban uj reményeket támaszthat, bizonyos ajkakon pedig megfagyaszihatja azt a gúnyos mosolyt. Különös sorsa volt a tulipánnak! Valamikor Hollandiában a legdivatosabb virág voit. A fekete tulipánnak egy-egy szála meg épen kincset ért. De egy szép napon a divat változott. Az emberek ugy találták, hogy annak a büszke virágnak nincs is illata. És akik egész vagyonukat fektették fekete tulipánokba, a divat változása folytán egyszerre koldusbotra jutottak. Egy nagy franczia regényíró megrázóan ecsetelte a tuüpánrajongók tragédiáját. Néhány évvel ezelőtt nálunk is nagy szerephez jutott a tulipán. Nem a divat puszta szeszélye kapta föl. Jelképe volt egy nagy jelentőségű nemzeti és gazdasági eszmének, amelyet már a nemzeti ébredés korszakában a legtüzesebb szavú ébresz'ő, Kossuth Lajos hangoztatott. A magyar társadalomban századunk elején ismét fölébredt az az eszme, hogy hazánk csak úgy állhatja meg a helyét a modern államok közt, ha izmos ipara lesz, hogy minden magyar ember elsőrendű hazafiúi kötelességet teljesít, ha a magyar ipar erősödését előmozdítja, a hazai gyártmányokat elődben részesíti a külföldiekkel szemben. És a magyar iparosok abban bíztak, hogy árukészleteik kincset érnek, mert magyar voltuknál fogva a hazai piaczon mindig könnyen lesznek értékesíthetők. A tulipán-mozgalom kudarcczal végződött, mert belekeveredett a politika, amelynek érzelmei á gyűlölet forrásából fakadnak és amely a legszebb eszmét is eltorzítja a maga túlzásaival és szenvedélyeivel. A mozgalom ellanyhult, amikor a politika tüze már szította. És azok, akik hivei maradtak, kikapcsolták belőle a szemtelenséget ; ugy értelmezték az eszmét, hogy a magyar ipar készítményeit előnyben kell részesíteni, ha ár és minőség tekintetében versenyképes. Ebben a formában a közönség egyes rétegeiben tovább élt az eszme. Konkrét, intézményes formát az iparpártolás eszméje csak az 1907: III. törvényczikkben és az ezen alapuló Közszállitási Szabályzatban öltött, melyek az állami és a törvényhatósági hivatalokat és intézeteket arra kötelezték, hogy — különös méltánylást igénylő egyes esetektől eltekintve — szükségleteiket a magyar ipar révén fedezzék. Az állam szervezkedett is a magyar ipar védelmére. Külön iparfelügyelői gárdát rendelt ki, mely azzal volt megbízva, hogy a közszállitási szerződéseket a hazti ipar érdeke szempontjából felüivizsgálja, kétes esetekben a beszerzési forrásokul megnevezett gyárakban tartott gyárvizsgálatokkal megállapítsa, vájjon e hatóságok részére történt szállítások megfeleltek-e csakugyan a törvénynek, tényleg hazai gyártmányokat öleltek-e föl ? De daczára annak, hogy az iparpártolás a társadalom egyes rétegeiben tovább élt, daczára annak, hogy az állam e tekintetben az exclusivitás álláspontja'a helyezkedett, egy sajátságos, a mozgalom czéljaival diametrális ellentétben álló tünetet észlelhettünk: a behozatal növekedését. Az áruforgalmi mérleg ezen leromlására népszerű magyarázatot találtak abban az axiómában, hogy a közjóiét rohamos fejlődése következtében iparunk nem tudott lépést tartani a fokozódó fogyasztással. De még egyebet is észleltünk. Azt láttuk, hogy a tulipán csalétekké vált, a mellyel a naiv vevőket hálóba kerítették. A ,,honi gyártmány" jó czégér volt, amely alatt hamis bort lehetett mérni. Lassankint egész rendszerré vált az eljárás, amellyel tág lelkiismeretű egyének a magyar ipar iránt még megmaradt érdeklődést és lelkesedéet külföldi gyártmányok javára kamatoztatták. Oly sokan űzték ezt a kalózkodást, hogy az már szinte jogszokássá vált. Akik eleinte felháborodtak a tudomásukra jutott visszaélések miatt, lassankint beletörődtek a dologba ; ujdivatu üzleti fogást láttak benne, amelyen nem kell fennakadni. A hazafias érzék az effélék iránt eltompult, elfásult. Ami eleinte bűnnek látszott, az később már csak vétségszámba ment. Utóbb a kalózok merészebbek lettek. A közszállitásokra nézve nem az üzleti morál, de törvény irta elő, hogy a hatóságoknak csak hazai gyártmányt szabad beszerezni. Aki tehát állami vagy tőrvényhatósági hivatalnak külföldi árut szállított magyar készítmény gyanánt, törvényszegést követett el. Ez ellen a kormány védekezett is. Iparfelügyelői a hatóságoknak szállított czikkek származását átvizsgálták és eljárást indíttattak azok ellen, kik a magyar ipar szállítására vonatkozó szerződéses kötelezettségeiknek eleget nem tettek. A Közszállitási Szabályzat módot is adott a megtorlásra azok ellen, akik lábbal tiporták iparpártolási kötelezettségeiket. A miniszter ugyanis jogot nyert arra, hogy az illető törvényszegő közszállitót rövidebb vagy hosszabb időre, sőt örökre is kizárhassa az állami törvényhatósági és községi versenytárgyalásokból. Kezdetben ez a fenyegetés féken tartotta a kalózokat. De a közöny, amelyet az ő apró vétségeikkel szemben a nagyközönség tanúsított, felbátorította őket, A vidéki hatóságok, különféle helyi befolyások nyomása alatt, néha egyéb indokokból is, szemet hunytak az elkövetett visszaélések előtt. Csak elvétve történt, hogy a közvélemény felzudult. Egyes esetekben a kereskedelmi minisztérium megtorló eszközöket alkalmazott, egyes czégeket kizárt a közszállitásokból. De utóvégre az államnak is némileg a társadalmi felfogáshoz kellett igazolnia. Miután a társadalom a hazai ipar pártolásáról szóló erkölcsi törvény megszegését közönyösen nézte, nem tekintette becsületbe vágó cselekedetnek a magyar iparnak tőrvényellenes kijátszását, az állam sem léphetett fel drákói szigorral; a Közszállitási Szabályzat ellen vétőket nem sújthatta rendszerint a közszállitásokból való kizárással, ami súlyos erkölcsi és anyagi büntetés lett volna. Arra szorítkozott, hogy több esetben pénzbírságot rótt ki azokra, akik súlyosabban vétettek a Közszállitási Szabályzat iparvédő intézkedései ellen. De az ilyen, a szállitís értékének 10—20 százalékát kitevő pénzbírság nem stigmatizálta a bűnösöket. Nem gyakorolt elrettentő hatást. Most végre valahára beleszólt ebbe az elposványodó ügybe a nemzeti lelkiismeret leghivatottabb szószólója, a legfelsőbb magyar bíróság. Egy minapi perben arról volt szó, hogy a vevő belföldi árut kötött ki, mert a hadi kincstár részére kellett azt szállitani és igy igazolni kellett annak a belföldi származását. Ezért a vevő magasabb árat is adott meg. Az eladó elfógadta a magasabb árat, de