Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-08 / 19. szám
XIV. év, ZalMBtitnq, 1913. májas 8 19. szám ««Wri ár : Bgy érre* i kor 04 f m évre t kot 04 f 1 kor. 04 f Igyae «ZÍH 8 fillér. SSTDL Z_ ZSor^rá-títL os líimJcatáraai: Hirdetések dija negegjeiés szériát. Nyilttér tora 1 kor Szerkeutöeég ki»dö?at».: TOasics-utcga 8, LBITGTBL FŰHHJSTOZ BOBBÉ1.T GTÖBQr lap t> ajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Fogyunk és pusztulunk. A kivándorlás szédületes arányokat Olt. Özönlik a nép a magyar Kánaánból idegen világok felé. A népvándorlások korát éljük •jra. Csakhogy mig akkor egész nemzetek keltek útra, hogy fegyverrel a kézben űzzék el a gyengébbet az ősi tűzhely mellől, most a vándorlás anyaga megannyi munkabíró kéz, a legbecsesebb emberanyag. Éa erről a rettenetes vérveszteségről évrőlévre megdöbbentő képet tár elénk a statisztika. Nincs az a borzasztó járvány, nem képzelhető olyan pusztító hadjárat, mely ekkora rést tudna ötni a nemzet testén. Van kivándorlási törvényünk! De ez a törvény csak arra jó, hogy annak védelme alatt lehessen folytatni azt a gyalázatos Jélekvásárt, mit a népre rászabadított kivándorlási megbízottak űznek. Más országokban nem arra tesznek törvényes intézkedéseket, hogy a kivándorlást szabályozzák, rendszerbe szorítsák és ezzel egyeaesen felhívják a kifelé gravitáló munkabíró uépet az utrakelésre, hanem hogy azt mindenben rendelkezésre álló eszközzel megakadályozzák. Hát mi viszi a dolgos kezet ki az idegen országba, messze tul a tengereken fekvő ismeretlen országokba ? Nem az, mintha ott tétlenségből is meg lehetne élni, nem az, mert ott aranyhegyeket remél látni. Az árvamegyei tótnak, a nógrádi palóeznak, az erdélyi székelynek, a bácskai szerbnek, a temesi rácznak, vagy a békési magyarnak munka kell! Munkát megy keresni ott tul a tengeren mind, aki <csak él és karjának izmai még el nem petyhüdtek. Mert ott van mneka, ott van munkaalkalom 4s a munkabíró kezet megbecsülik, megfizetik. Hogy azután ezek a munkaalkalmak milyenek, micsoda baromi munkára fogják az élelmes yenkik a rabszolgasorsra jutott szerencsétlen áldozatokat, ott messze bent a szénbányák, vas- és aezélhámorok vidékén, arról az itthoni embereknek fogalma sincs, vagy ha van is, hát borzadva gondolnak arra. Ezer és ezer kilométerre bent Amerika belsejében, őserdők rengetegében nagy begyek között fejtik az örökéj honában, a bánya mélyében a fekete gyémántot, a szenet. Ezer éa ezer ember nyüzsög ott lent 100, 500 vagy ezer méter mélységben. Ha egy kidől, van helyette száz. Ott nem kérdik, honnan jött, kicsoda, mihez ért ? Ott csak egyet kérdeznek : tud-e dolgozni ? Ha igen, kapja munkájáért a dollárokat. Igénytelen ember megélhet belőle, félre is teheti keresete nagyobbik részét. Már pedig a magyar kivándorlók legnagyobb része igénytelen, kevéssel megelégedő. És éppen ezért gyűlöli őket minden más náczióbeli, különösen pediff a rendes életmódhoz szokott angol és német munkás. A va8hámorok, sz aczélgyárak világáról jobb nem is beszélni. Az maga a pokol, a gyehenna. A cseppfolyós vas vagy aczél hőfoka 1500—1800 fok és embereknek kell abban az atmoszférában dolgozni, mely éget, perzsel és megsemmisít mindent, mi közelébe jut. Hány és hány szerencsétlen pusztul el ott anélkül, hogy valaha valaki tudna is róla. A vasolvasztóba belezuhanó emberről legfeljebb egy felcsapó füstgomoly ad hirt. A hámorokban elpusztuló nyomorultakról sokszor még munkástársaik sem tudnak, legfeljebb csak azt látják, hogy uj ember vaa ott, hol tegnap még jó ismerősük robotolt. Amerika iparilag fejlett, de. szocziális intézmények tekintetében nulla fokon áll. Nincs iparfelügyelet, nincs gyárvizsgálat, nincs munkásvédelmi berendezés és nincs balesetbiztosítás. De azért a nép özönlik kifelé. A n^p megy vakon, mert belegyökerezett a köztudatba, hogy „ott tul a tengeren, ott egy szebb világ van ! . . A mai kivándorlási törvény csak részben, vagy egy cseppet sem javit a helyzeten. Mert ez a helyzet most már olyan, hogy itt csak gyökeres és mélyreható reformmal lehet segíteni. Először is az összes kivánA Rózsakő.*) III. Amint fölléptek az inditvánDyal, csakugyan a feleség is, az anyós is azt mondták, hogy bizony semmi kedvük sincs öltözni, készülődni-kászolódni. Akkor megmondták, bogy bemennek ók ketten. Csöndes elképedés. De most már nem mondhatták, hogy velük tartanak. Azt meg a világért se mondta volna az asszony, hogy ne menjenek. Az öregasszony előtt meg sokkal nagyobb volt Mártony birói tekintélye, hogy szükségesnek tartotta volna közbelépni. »Hiszen mi küldtük őket kézös kirándulásra*, gondolta az öregasszony önmagát megnyugtatva, s gondolta Mártonyné szivének fájdalmas sajgását •sillapitva. El is mentek. Boldog izgalomban készülődtek, öltözködtek: mennyi ideig lehetnek ma együtt, bizalmas kettesben! micsoda misztikus titok üdvössége .tárul föl ma nekik, ha annyi ideig kicserélhetik gondolataikat! Most, mikor elbúcsúztak az otthonvalóktól/ nem kutatta Mártony a feles ége és napa arczát, mit szólnak a kirándulásra. Inkább kerülte a *) Irta és felolvasta Kulcsár Gjola tanár a f. évi április 12. estélyen. tekintetüket. Láthatta volna pedig az öregasszony arczán a rosszkedvet, felesége vértelen, megnyúlt arczán a fájdalmas levertséget, megdöbbenést. Mikor azonban a vonatban ültek egymással szemben az ablaknál, a legnagyobb meglepetésükre: — kellemetlenül érezték magukat. Csak lassan melegedtek föl, csak nagy nehezen vert tanyát a lelkükben a jókedv, valami izgatott jókedv, mely mindig várt valamit, s mely mindig kielégítetlennek érezte magát. Semmi jelentőset nem tudtak egymásnak mondani, csak ilyenfélét beszéltek egész uton: — Úristen, micsoda darabot adnak? — Vajon odaérünk-e időben? Oda is értek időben, nagyot is néztek, mikor megtudták, mit adnak a színházban. »A tévedt leány.« Egy német irónak merész naturalista színmüve, melyben a leány jogát bizonyítja a szerelemre, a feminista ideált hirdeti, mely a házasságot a szerelmi ügyletek lebonyolításában csak egy fölösleges, üres, középkorias konvencziónak tartja. Ismerték mindaketten a szenzácziós darabot az újságokból. »No, hogy épen ebbe botlottunk belel* Közel a színpadhoz egy páholyba jutottak, épen - egy nagy platánfa törzséhez. Mert sz egész, sziiiház egy parkban volt, deszkából öszszeeszkábálva, Ahol a fák lombja süiü volt, ott a ponyvatető hiányzott. Apnak a platánfának ágain jókedvű suhanezok ültek, akik kivúlrSl egész kényelmesen végignézhették a darabokat A vonatok füttye, a papistráng, a nyolezórai harangszó idillikusán belejátszott az előadásba. Egyáltalán nagyon idilli volt a hangulat. A darab hősnője egy szép fiatal gépirókisasszony, ki egy házas ügyvédnek az irodájában kopogtatta a betűket. Az ügyvéd is fiatal volt, tele at élet követelő, heves, duzzadó energiájától. A környezetükkel szemben valódi királyi egyéniség mind a kettő. A feleség, az ügyvédjelölt, a* ügyvéd öcscse, ki a gépirókisas&zonynak udvarol, mind eltörpülnek a két főalak mellett. Magától értetődő bensőséggel beszélnek egymással. As ügyvéd épen azt meséli a leánynak, micsoda kellemetlen jelenete volt a feleségével ma reggel. Az asszony Lovranába akar menni. De most épen nincs a kezeik közt pénz. »Keritsek pénzt, ba a föld alól is!« panaszkodott az ügyvéd. A cépirókisasszony nagyszerű iróniával tesz megjegyzéseket a teleség viselkedésére; különösen mikor azt mondja az ügyvéd, bogy az asszony végül szemébe vágta, hogy az ó pénze fekszik mindenben, házban, földekben, joggal követeiheti a saját kedvének kielégítésére a szükséges összeget: a kisasszony felsóbbséges derűje, s ... „Ni p m tua megbotránkozása határt nem ismert.
