Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-02 / 1. szám

Zaí»ee@r*eeg, S9I3. január 2 Hirdetések dija megegyezés szerlit Nyilttár sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvata> : Wlasics-ntcM 8, XIV. év. SifíÖMtési M . Sf7 évre 4 kor 04 f Fél ám 2 fcor 04 f flagytéra 1 kor. 04 f ágya* Káa 8 fillér. f LE JSTGTBL F .E E, El IN" O Z Munkatársak = \ B O S S é J^ TT <3- "2" ö RQ S" kap u aidonos. Buerlceszti Z. üoz?-^7-átiIhL Lajos MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A közelgő újév. Könnyű elbúcsúzni az öreg esztendőtől és igazán nem valami babonás félelemmel irjuk ki az 1913-ik esztendőt, mert azt hisszük, hogy sokkal jobb lesz, mint a melyiktől most bucsuzunk. Mintha máris derűsebben köszön tene ránk: azok a sötét felhők, a melyek hónapok óta hazánk ege fölött kóvályognak, mintha oszladoznának. A diplomaták szándékainak csalafinta fordulóit mi átlagos, józan gondolkozású gmberek világosan nem láthatjuk, de ha igazak azok a hirek, amelyek a londoni követi értekezletről kiadattak, azt kisszök, jogunk van remélni, hogy az 1913-ik esztendőben nem lesz háború. Mert mi is volt eddig a casus belli ? A Prohászka prizreni konzul megsértése és az adriai kikötő. Az elsőről már tájékoztatott a külögyminister hogy ebben a monarkia elégtételt kapott. Marad az adriai kikötő. De ebben is a szerbek békésebb búrokat pengetnek. Ezek szerint ez sem ok már többé a háborúra. Csakhogy az a kérdés, váljon e hangoztatott sérelmek voltak e a háborúra ingerlés és készülődés igaz motívumai? Ninc3 e rejtett ok? De ne fessük falra az ördögöt, örüljünk, hogy a béke angyala, habár homályos kontúrokban, az uj esztendő első napján mutatkozik; e háborús készülődések igazolják, hogy az emberiség legfőbb áldása mégis csak a béke. Ha a béke és Istenáldása meglesz, akkor a többit az emberi szorgalom és igyekezet megteremti és boldog uj esztendő virrad ránk. Erre a boldog uj esztendőre szükség van. A destrukczió minden társadalmi rétege ben mutatkozik. Kielégithetlen vágyak egymásra való féltékenység alakjában. Közéletünknek a ránk következő esztendőben nyugvó pontot kell érnie, mert a további feszültséget nem birjuk, De nyugvó pontra kell érni közéletünknek azért is, hogy a nemzetet megalapozó választójogi törvény rázkódtatás nélkül átjusson a gyakorlafi életbe. Nagyon jót kívánunk a ránk következő esztendőre, mikor azt kívánjuk : Magyarok! Értsük meg egymást! Ne keressük azt, ami elválaszt, hanem azt, ami egyesit. Nekünk nemzeti mivoltunkat féltékenyen kell ápolnuuk és őriznünk. Az első szempont, a melyet a nemzet alapozó javaslattól várunk: a sokat emlegetett magyar szupremácziának megóvása. Mindenki ellenünk, a ki nagy jogelv: a szavazat jog minél szélesebb kiterjesztésének keretén belül nemzeti mivoltunkat veszélyeztető módon akarná ezt a nagy jogelvet érvényesíteni. 1913 esztendőre vár, hogy a régen követelt és közállapotainkat feszítő kérdés megoidassék és közéletünk nyugvópontra jusson. De a míg egyiészt tévedés azt gondolni, hogy nyugvópontra juthatunk, ha a reform kerete a nemzeti védelem jogos követeléseinek határáig nem ér: éppen olyan balfogás azt hinni, hogy a magyar valaha felüljön világpolgári jelszavaknak és önmagát megölje, vagy megölni akarja. Ha semmi másban, de most igazán szükség volna az egyeztető pártközi tanácskozásokra. Ne vigyCnk a jövő esztendőre a közéletbe uj izgató anyagot. Magyarok! Egyesüljünk nemzetünk naggyá tételére. A nemzeti fejlődésben, a haza történetében nevezetes esztendő lesz mindig 1913. És elhatározásunktól függ, hogy okos előrelátó hazafiaknak, vagy bátor hebehurgya nemzetét megásó kornak bélyegezzék ezt az időt és ennek fiait. Bízó hittel és reménnyel tekintünk az uj Vércseppek a tyavoii. Kidobták, Kirúgták mint a hitvány ebet. Pedig mi a bűne? — Ha ugyan vétkezett? — Hogy védte rossz szótól egy lány becsületét, Aki néki minden! éltető nap! A lét!? Borgözös szóbeszéd ócsmán özönére Kiállott küzdeni bicskaéllel érte. Hej az aczélpenge öntestébe vágott. Vad vérbe borulni látta a világot. * * * A korcsmaudvaron, a fehér, friss havon Hunyó élte éled. Vad kaczaj mögötte, vérrózsák körötte — A tüdeje vérzett. Kicsi fehér ház van a szomszéd határban Arra viszi vágya. Ismerős az utja, — a lelke megfutja — Talán utoljára. Kicsi rácsos ablak meg, megkoczogtatlak. Kihajlik egy rózsa. Hókeble hogy dobog, hölelke hogy zokog A bucsuzószóra. Pillámat csókold feli Elesem, karolj fel! Ugy érzem, itt a vég. Forró csókod: élet! Hulló könnyed éget! Oh halál! Ne! Ne még! A tüdeje hörög, a habzó vércsöppök Cseppje, cseppre hull. «Te hatalmas Isten! Ne hagyj vesznem itt el b — Zug a szél vadul t «Itt a végső óra! Csak egy rövid szöra Juthassak oda!» Ahogy kifér torkán, bőg a veszett orkán. Örült orgona 1 Itt a rácsos ablak! Meg-megkoczogtatlak . . . Nem hajlik ki rózsa. Hókebel nem dobog, hőlélek nem zokog A búcsúzó szóra! Ott benn kézfogás van; veszett vigasságban Hegedű sir ... . nóta . . . A vérzett vad hördül, az eszterhéj zördül. Fellobog a csóva. Hattyulelken az első bűnös gondolat: Künn a fehér hómazőn sötét folt szalad. Meg-megáll, feljajong vészes vonítása, Kósza fenevadja éhség gyötri, bántja. Kinzó a nagy hideg, baj ! kínzóbb az éhség. A nagy pusztaságon nincs sehol reménység. Az erdő, az erdő nem nyújt eleséget, Künn a puszta sikon beléfagy az élet. esztendő elé, hogy mindazokra, kikre a haza sorsának irányítása vár, bölcsességgel és szent hazaszeretettel fogják a nagy kérdést fontolóra venni és benne határozni. Boldog uj esztendőt a magyarnak! V. L. Az uj év napján. Irta: Mezőssy Béla. Az uj év első napján nem tudok jobbat kívánni, mint azt, hogy valahogy olyan ne legyen az uj esztendő is, mint a régi volt. Nagyon is éreztük az Úristen büntető kezét felettünk. Szép reménnyel, dus aratással kecsegtető áldás helyett: mindent elrothasztó esők, amelyek szinte özönvíznek is beillettek. És ennek nyomán pusztulás, keserűség, szegénység mindenütt. Aggódva leste, remegve várta mindenki a holnapot, váljon nem fog-é egy gazdaságilag, anyagilag annyira válságos, Ínséges esztendő nyomora mellé még egy háború rettenetes csapása is reánk nehezedni? Én az első pcrcztől kezdve rendithetetlenül bíztam abban, tudtam, hogy nem lesz háború! A legszörnyűbb hirek, a világ minden részéről összefutó sürgönyök zaja, királyok, császárok és hű szolgáik kardcsörtetésé, fenyegetődzése egy pillanatig se zavart meg abban az erős hitemben, hogy nekünk nincs semmi elfogadható indokunk egy rettenetes puszt

;tás és vérontás borzalmaiba belesodródni. Az újév első reggelén a béke galambiának szárnycsapkodását örömtelen, repeső szívvel hallgatom. Aggódó szülők, kiknek egyetlen reményük ott áll a messze távolban Holtrafáradt testét húzza botorkálva, Kínjában a havat s fagyos rögöt rágja. Csattog, habzik, nyelvét veresre harapja. Nem enged a vihar: bugva-bug haragja. Most megáll. A fejét fslüti, felérez! Mily isteni szimat! Orcsiklandó, kéjes! A vaksötétségben bolyongónak a fény: Éhen veszendőnek az utolsó remény. Neki iramodik. Az ina hogy feszül! Rúgja a sik havát erős kegyetlenül. Vér! Vér! Itt is..! Ott is ..! Életmentő tudat, Szökell, ugrál bohón! Örömében ugat! Elhullajtott rózsák! Sorban a vércseppek! -Vétlenül a sebzett árulói lasztek! Már tudja a vadja : cseppről cseppre csapáz. Szemeiben lobog a vad, kutató láz! Ott kúszik nyomában, mint árnyék a fénynek Nesztelen! — Lábai tán földet sem érnek. Az éhség biztatja, a gyávaság taitja! Várd ki a halálát! Ak^or rajta! rajta! . . . Elérlek a házig. Méláznak a zenén Reménylő vad meg a reményt veszte't legény. Most gyul ki az eresz; a tető is lángol . . . Millió tüzcsillag repkedve világol.