Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-11 / 2. szám

M A G Y \ K V A I Z S 1912 január 11. mennyiség, minőség, a reális kínálat és kereslet határozna meg a fix árakat. Félre a parazitákkal, a magyar tehetős gazdák vegyék kezükbe ezt az ügyet és ha csak hazánkban sikerül ilyen egységes intézetet felállítani, követi nyomon rögtőn a külföld is, mert ott is élnek gazdák és fogyasztók. A granárium ugyan magtárat jelent, de alkalmas szó egységes, internacionális megértésre. Csongor. A drágaságról SzeDdrói Mór a HODÍ Iparban többek között a következőket irja: .... A husdrágaság a szerb vámbáboru keletkezése óta állandó. Az a 75.452 darab szarvasmarha s az a 130.000 drb serte--, meiy Szerbiából az 1901 — 1905. években átlag éven ként hozzánk bejött, nagyon hiányzik a húsellátás terén s nem csoda, ha e hiány a mi ma haállományunkat szolgáltatási képességénél nagyobb mértékben vette igénybe s az árakat felcsigázta. El süaerem, hogy a gazdasági körök érdeke minden egyes kormányintézkedésnél figyelembe veendő, de amikor a fogyasztók milliói törnek ki tun^o^ panaszban a türhete len helyzet miatt, akkor ei kell nómuluia az önző érdeknek s tért keli engeduie az áitaldno> jólét követelményinek. Az éielmézési viszonyok kedvezőtlen alakulá sára nagy befolyással vanuak a fogyasztási adók s egyen közterhek is, me yek a drágaság élőidé sénél szimen számot tesznek. Gyóioti, de a legtöbb városban is, egy szarvas mai ha 18 kor., s egy 50 kg.-on felül levő sertés 7 kui. 69 fillér fogyasztási adó és vágatási költséggel kerül a piaczra. Utalok továbbá a bor-, sör , ozukor és petro leum adókra, melynek magassága minién körben érezte i tiata.-át. Eíekaek mérséklése, sőt a leg 6zegéujebt> néposztály szükségletét hépező adójának leljes eltörlése lényegeden hozzujáiulu a közszükségleti ezikakk árának csökké jtéaéh?z. Az elelonszer-kmteii tarifák és azok a kivételes kedvezmények, melyeket élelmicíikkeink kiviteléi.e* f uszirozása kedvéért adnak és alkal mazuak, színién nagy mértékben hozzájárulnak a piacz uio^drágitásához. Pedig a kivitt éleltniczikkek ellenértékeként gazdasági haszon nem is áli elő mert a kültoldön elért ár.ik csekéiyeb bek, mint a belföldiek ; ennek a politikának a kovezoieuye ellembeu az, ho^y a belföldi fogyasztásnak drágábban kell a czikkeket megfizetnie. Hogy ezt néhány példával ilusztráljam, hivatkozom az 1909. évi áruforgalmi statisztika követ kezö adataira: KiViiiunk 11.655 q füstölt ós paprikás szalo nái 1,666.t>65 korona ériekben, s igy egy kg. 1 ti 4i ti.ieres árt eredményezett. Diszuo/si t 96,169 q t exportáltunk 14 423 350 koioua éi lekben, tehát egy kilogrammért l K 50 ttnéri kaptuuk. lójáét kivittunk 17.880 q t 1,518.458 korona értékben s igy egy kg 85 fillért eredményezett. (E^y kg. ra 19 drb tojás me^v.) Vajat 3135 q-t vittünk ki 811869 Kórtékben, tehái egy kg. ra esik 2 K 60 tiller. Ezek a számok tehát világosau igazolják, hogy a kierőszakolt kivitel abban az aráuyban drágítja meg a kelföldi piaczot, amily arányban olcsó áruhoz segíti a külföldet. Igenis, adjunk kivételes kedvezményeket és engedélyezzünk olcsó tarifákat, dó ne a külföldre szóló viszonylatokban, h^nem a nagyobb jelen őséggel bíró belfogyaszt isi piaczok részére s ne fo'ytassuuk oly tarifapolitikát, mely a kültötdnek szolgáltatott előnyök áráa saját piaczaiuk mesterséges megdrágítására vazet A tanítók jutalmaz tatása az Emkétől* Nem lehet helyeselni as E. Mi K. E. Választmányának azt az intézkedését, amit legújabban tett az erdélyi tamtók jutalmazására nézve. Az Emkének ugyanis nagyszerű program npontjai között van az a szép pont is, hogy a papokat és tanítókat a körülmények szerint segélyezi; részint azokat, akit' a sorsnak bizo nyos játéka miatt rászorulnak, részint azokat, akik hivatalos kötelességök körén tul többet is dolgoznak, szépet, jót és nemeset a vallás, a tudomány, a közműveltség, az erkölcs és erény mezején a haza és nemzet üdvére; akik a köblökben levő saját jó démonuk intésére dolgoznak önzetlenül, altruisztikusan. AS Emkének legutóbbi közgyűlése most is kiutalt ilyen czélra 10 ezer koronát. Az igazgató választmány pedig — mindenesetre jó szándékkal, de nem elég jó meggondolással — ugy módosított ezen az intézkedésen, hogy igen is kiosztja a tízezer koronát, de nem az eddigi vélet lenül történt jó munkálkodásokért, hanem az ezuláni czéltudatos jó munkálkodásokért. Kitűzi a czélt. Akik ezután tanítják az analfabétákat, azok versenyezzenek, azok között kiosztatik a 10 ezer korona. Pedig hát nincsen ebben a czéltudatosságban elég köszönet, nincs abban tiszta önzetlenség, s ennélfogva ritkáu van benne becsületesség. Véletleuül van nekem erre argumentumom is. Mikor beköszöntött a függetlenségi természetű koálicziós kormány, Gróf Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter ur kiadta jelszóul azt a helyes és becsületes elvet, talán saját elméletét, hogy meg kell becsülni azokat a tanügyi tisztviselőket, tanitókrt, tanárokat, akik szoros hivatalos teeu dőiköa kívül is dJgoznak, a társadalmi mozgalmakban vezetnek, szerveznek, tanítanak, felolva sásokat tartanak stb. Ezután 20 koronában részesülnek, akik felolvasást tartanak a közönség előtt, ha a mások munkáját olvassák is. Nósza rajta! Akiket az arany csal ós akiket csak az arany csal. Félórai olvasás és 20 korona, írni sem kell, csak olvasni. A müvet megcsi nálják Pesten az urániai gyárban. És mit gondoltok, milyen kép táiul szemetek elé? Azok, akik eddig a csalogató arany nélkül önzetlenül kezdeményeztek, terveztek és szervez tek, irtak és olvastak, tanitottak és dolgoztak saját erejökból a közönség körében: azok részesülnek a 20 koronás lufalmakban ? Nem. Azok uem részesülnek. Azok kikapták a jutalmaikat akkor, amikor dolgoztak; kikapták a lemosoly gást, a gúnyt, hogy bolondok! ingyen dolgoznak ; kikaptál: itt-ott 2z ü'-'ö/Zetést, I ogy hivatalos munkájok hiányt szenved e miatt, s meg jó, hogy egyiket másikat el nem c*apiák. Most megfordult a koczka. Most eréuy, ami akkor bűn volt. S ezek részt vesznek most a mostani versenyben? N

jm. Hogy felolvassanak egy pesti gyártmány' s 20 koronával diiaziassanak : ilyen pofoncsapásra uem versenyezhetnek. Hát hallgatnak. Veisenyzö u^yis vau elég. Az Euike is jobban tette volna, ha méltányolta volua azokat a kezdeményező, önzetlen munkásokat, akik eddig is — czéiknüzés nélkül — hatásosan dolgoztak abban az irányban, amit az Ernke is jóuak lart. H i méltányolná, akkor tovább lelkesednének. De, tessék elhinni, van akár uny önérzetes tanitó, aki, amikor azt látja, ho^y az ó beesüle es önzetlen szándékú, csalogató arany nélküli munkáját ászre sem veszik; auikor azt Iái ja, ho^y az ő útjára könyöklő versenytársak jóciek, a svindlerek és stréberek, akik felfelé nyalnak, lefelé rúgnak s dolgozni csak ko lyokkel dolgoznak ; s amikor lát.a, hogy ezek a lülekedők, mint a forlélyos birkózók, le is teperik ö«; akkor ez az önérzetes tanitó qA az erkölcsi arezulütést keserű érzéssel veszi s cseudesen visszalép az útjáról. Egyik a munkájának eredményében látja a czélt. Másik csak a díjazásban látja a czélt. Nagy különbség. Borboly György. Egerszegi kroiiika. Rovatvezető: Pnbí. Ismertei?; jel. Kaszás Lajos neve egy jó forgalmú, uagy látogatottságnak örvendő fővárosi vendéglőst jelent. A Rákóczi uton, a régi Muhr helyén. Amit különben nemcsak az egerszegieknek, de még a zala megyeieknek is teljesen fölösleges magyarázni, mert zalamegyei emoar, ha fővárosba felrándul, ha törik, ha szakad, de a Kaszásnál kosztol meg. Egész joggal hirdetheti tehát a tulajdonos, hogy az ó étterme a zalamesyeiek találkozó helye. És ezen nagy látogatottságot meg is érdemli, ( mert eltekintve a jó ételektől és italoktól, ma . meg már a nagyon is ritka vendéglőben tapasztalható figyelmes kiszolgálástól, a tulajdonos valósággal tüntet egy zalamegyei mellett, ha belép az üzletébe. A mi érthető; lévén ő is zalamegyei, hozzá egerszegi születésű. Sót ki van adva a pinczéreínek a bizalmas főnöki reudelpt, hogy ha olyaukor jönue zalamegyei ember az üzletébe, amikor ő távol van, erről tüstént értesítsék. Most nemrégiben történt. Éppen az „einspanner" evés idején b9állit egy ur. Már nem fiatal, de nem is öreg ember. Hatalmas egészséges szervezet. De az arczárói rögtön le lehetett olvasni, hogy legfeljebb egy félórát aludhatott a Hungária gőzfürdőben, mielőtt ide jött volna. Megrendeli az eínspanuerjét és a pinczérnek arra a kérdésére, hogy világos vagy barna sört hozzon, egész egykedvűen feleli: — Nem! Hanem egy liter bort, de csopakit! A piuczér szalad — egyenesen a főnökhöz. — Főnök ur kérem egy zalamegyei ur van az étteremben? — Igen? Kicsoda? Hova való? — Nem tudom! — Hát ki móndla? — Senki! — Hát honnan tudja? — Kérem egy liter bort rendelt a fél virslihez. Ez hatott. Bemagy a tőuök és örömmel ismeri fel, hogy a vendég régi ismerőse ... és egerszegi ember, aki mint fiatal házas mo>t ruccanhatott ki először hám nélkül, és aki . . . Hopp! még majd rátalálnának ismerni ha tovább részletezem. Ezt pedig uem akarom, mert biztos, hogy egyes jóakarói íögtöu feljelentenék ót is minisztériumába — a legújabb egerszegi divat.szerint. Óh azok az idegen szivak! Tulajdonképen nem is idegenek. A rendes mindennapi életben is önkéntelenül szalad az ember szájába beszéd közben egy egy latin vagy görög oredetú szó, de sőt vanuak egyes franczia és angol szavaink, amelyeket magyar értelemben nem is tudunk kifejezni. Érdekes aztán végig hallgatni azt a gezsmicze beszéd cháoszt, melyet olyanoktól halhat az ember, kik tekintélyes vagyonuknak legteljesebb igénybevételével és a legnagyobb erőfeszítéssel tudták felnőtt korukra a legsötétebb analfabétaság érzetét maguktól elhárítani. Egyik barátunk meséli, hogy a napokban egy ilyen házaspárnál volt estélyen. Azt elismeri, hogy a koszt és ital qualitás és quantitás tekintetében kitűnő és hogy a termek meg a háziurék ragyogtak a villanytól illetve az ékszerektől Barátunk vacsora után egy kompániával, melyben a háziúr is részt vett, kártv ázott. Vége lévén a játszmának, összeadják a pontokat. Már mindenki végzett. De a háziúr még nem. Egyszer csak fejét vakarva elkezdi mondani. — Borzasztó! Az én összeadásom nem szuggerál! A játékot azért hagyták abba mert bázi hangverseny következett. Az egyik veudégkisaszony énekelt. (Juj!) Még pedig az egyik vendégnek, aki a háziaknak közeli rokoua, a szerzeményét. Barátunk csupa kötelességből az égig dicsért a háziasszonynak a dal szépségeit. És az boldogan móadja: — Hát tudja, büszkék is vagyunk az Alfrédra. Nem elég, hogy mesésen flótázik, de vannak neki darabjai, amelyeket ő maya kombinál. De mit szól ehez "ti remek gyermekhez,az Adélhoz! Adélnak hívták az éneklő kisaszouyt. — Megható! Kár, hogy nem képezik tovább ezt a gyönyörű hangot. — Na látja én is azt mondtam, meg mondom mindig az anyjának, hogy mért nem küldi a leányt valami külföldi zene krematoriumba. Barátunk ijjedten menekült. Bokréta. Ezt a szerény kis bokrétát Neked adom Édes rózsám, egyetlen egy Kis angyalom Minden szirma, bus sziv«mn»k Egy virágB, Harmat helyett szemem könnye Hullott rája.