Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-26 / 52. szám

XIII. év, Zalaegerszeg, 1912. deczember 26, 52. szám fiiőSsatsi fer . Zy évre i fcor 04 f éi 2 kor 04 f iftsjtati, 1 kor 04 f <S7*« 8 ftclér. aerkeHzti Z. Lajos Hirdetések dija megegyezés szériát. Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvatai: Wlasics-ntcía 8, X-. E3 nsr C3- TJS H, FBKBNC2 BOBBÉLT C3- Ö 2r£ G 2" lap'u ajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Szomorú karácsony. Szomorulb karácsonya alig volt még Magyarországnak, mint most lesz. Termésünket részben tönkretette az örökös rossz idő. A nagy pénzszükség agyonnyomja a társadalmat. Még drága kamatok mellett sem adnak. Az üzlet, ipar, kereskedelem pang! A kereskedők közül sokan még költségüket sem veszik be. Még a megélhetés is nehéz, nem hogy karácsonyi ajándékra jusson! S mindezek felett még itt vau az ajtónál — meglehet — egy világháború, milliárd kiadások, emberpusztulás és patakokban ömlő vérrel! ! . . . Azt mondja a kis Jézus, hogy ilyen felfordult világban, midőn vérözön boritja a földet, országokat rabolnak, népeket gyilkolnak: nem kívánkozik a földre. Mert most, pár nap óta, csak hirdetik a békességet. Karácsonyi levél. 1912 deczember 25. Kedves Pista Barátom ! Beszélgessünk. Ne szakadjon el közöttünk az érintkezésnek fonala azért, mert te ünnepelsz, s ünnepedet azok között töltöd, akiket a vérségnek hatalma füz hozzád. Ezerféle gondolat kergetődzik agyamban. Gondosan kiválasztok egyet a sok közül. Arról az útról beszélek veled, amit az isteni ember tett meg: Isteni útjáról. Azt mondja az írás, hogy Jézus : az isteni ember, csillagos éjszakában született meg. Karácsonyi emlék. Ha soha máskor eszembe se jutnál, Lelkem édes anyám, Igy karácsony tájt a lábad nyomát is Százszor eláldanám, Veled jártam először Betlehemben S e szent napok alatt Hozzám e jámbor pásztorok azóta Mindig beszólanak. S az ablakunkat megzörgeti halkan Az angyalok dala, Az, a melyet legszebben a világon Te zengtél valaha. És mondok én is kis gyermekeim közt, Mint egykor rég veled, «Krisztus Urunknak áldott születésén» Édes, szent éneket. S mig áhítattal s édes boldogan igy Együtt ünnepelünk: Tudom, a láthatatlan angyalokkal Te is igy vagy velünk 1 Szabolcska Mihály. Én azt sejtem, hogy csontvelőig ható hideg volt akkor. Sejtelmemet az a kifejezett szó támogatja, hogy istálóban, állatok testének a párája mellett melengették fel azt az öklömnyi kis embert. A környező pásztorok áhítattal lesték: mosolyra derülnek e a kis gyermek ajkai, avagy sírásra áll é a szája ? A kis Jézus sirt . . . Nem is csoda ez. Himes szárnyú pillangók helyett hideg hópelyhek szálldoztak a légben. Éltető, meleg nap sem világított. Felhő takarta a látóhatárt. Süvítő szél tépdeste annak a kalyibának a tetejét, amelyikben ő lett az ur. Gondolkodjál Pista barátom! Ugyebár, az a zord idő hűséges kifejezője az akkori emberek lelkének. Vagyon és rang volt a vágya mindenkinek. Tivornya és renyheség volt a foglalkozása a vezetőknek. Megvetés és szolgaság lett az osztályrésze azoknak, akiknek az izomereje rakott a rendetlen kődarabokból palotát s virágot ültetett a dudva helyére. A mi napjainknak lethargikus, következetlen önzése ült akkor is az embereknek a lelkén. A kisdedből gyermek 5lett. Gyermekkora nyomtalanul tünt el. Férfikorának hajnalán harezba szállt az akkori emberek felfogásával. Messze hallatszó hangon hirdette az egyéni szabadságnak ós egyenlőségnek dicső eszméit. Azt hirdette, hogy a magasrangu ember sem különb a rabszolgaságban tartottaknál, s a koldult garas is olyan értékű, mint a királyokra aggatott ékszer. Trónust emelt annak, akihez az emberek milliárdja vágyva fohászkodik. A trónusra lehozta az urat, s oda ültette az emberi szivekbe. Mert azokban emelte fel a trónt. Ugye, milyen mesés utat tört Jézus ! Még ő maga is megcsodálta, hogy milyen könnyűszerrel telepitette a földre az Istent. Nem is került neki egyébbe, csak az életét vették el érte. ,,Ego sum via . . ." Igy szólt a munkájáról. Azért mondta maga felől, hogy ő az ut, mert ezelőtt még senkisem járt azon az ösvényen. Az övé volt a tövisek kiirtásának fájó sebeket ejtő munkája, s az emberi önzésből eléje tornyosuló akadályok elhárításának nehézsége. Állítólag szól munkájának nagyságáról az a sok-sok örömköny, amely a mai napon ül a szempillákra. A gyermekek vágyaiknak beteljesedését, a felnőttek szivük hő érzésének szabad áradatát mindazon az uton nyerték meg. Érdemes volt e megnyitni az Isten útját? Ha Jézus nem született volna: az Isten nem élne az emberi szivekben. Mi volna a földi élet szeretet nélkül? Sötétség, vigasztalan nyomorúság. A karácsonyfán égő gyertyáknak fénye derűt hoz ebbe a sötétségbe, mert hiszen a gyertyafényben a szeretet világit, s ez a világosság az Isten. Lengyel Ferencz. A magyar kézműipar pártolása. Boldog és dicső kor volt az, amikor a ház asszonya, a mama, a lelkes honleány vezethette gyermekeinek nevelését, legalább addig a korig, amikor már tudta, kogy az idegen nevelés káros benyomást nem fog hagyni a gyermek lelkében. És boldog volt a nemzet is akkor, amikor a ház asszonya a maga készítette varottasaira és szőtteseire oktatta leánygyermekeit, — az idegenben készített kézimunkára nem szorulva, — a menyasszonyi kelengyét is a legnagyobbtól, a legkisebb darabig a saját iparából állítva ki és mégis gyönyörködtető volt annak minden egyes kivarott Karácsonyi emlék. Józsi rokonom és jó barátom meghívott karácsony első napjára ebédre. A szeretetnek e napján szinte lehetetlen már, hogy egymásnak valamivel ne kedveskedjünk. Én is zsebemben egy zacskó Kugler bonbonnal, kezemben papírba pólyált néhány szál rózsával, indultam Buda várába Józsiékhoz ebédre. Megérkeztem. Örömmel fogadtak, m?r csak azért is, mert nincs jobb vendég az erre születettnél, a legényembernél, kinek vendéglátása semmi elő é^ utókötelezettséggel nem jár. — Boldog ünnepeket kívánok 1 — állítottam be. — Szívesen, — hangzott a válasz. — Hasonló jókat kívánunk. Miczike, a Józsiók szép kis leánya azonnal belémkapaszkodott, vitt be a szalonba, a karácsonyfához: «Jó voltam, Náczi bácsi; mindent, mindent hozott nekem a kis Jézus!» — Légy ezután is jó — feleltem s megcsókoltam a" kedves gyereket. — No öregek, hát nektek mit hozott a kis Jézus? Józsi, gömbölyű hasán egy arany óralánczot himbálva, szólt: Ezt. Szépséges felesége hozzásimulva, szerelmes, megelégedett pillantásokat vetett reá. Kezén egy csillogó brillíáns gyürüt mutatott: a Jézuska hozta. Az életet már minden oldaláról megismert nagyapó kedélyes mosollyal emelte meg uj meleg házi sapkáját s a kérdésemre bezárólag felelte : — Nekem csak ezt. — Mindez szép — szóltam és kezd világosság tamadni elmémben. Ugyanis benne van a szentírásban, megírta Máté evangélista: Mikor pedig született volna Jézus Betlehemben, napkelet felől jövének — csillag által vezéreltetve — hozzá a három bölcs királyok és megtalálván a gyermek Jézust, leborulva tisztességet tőnek neki és az ő kincsoiket előhozván, adának ueki ajándékokat: aranyat, tömjént és mirhát. Gyerekkorom óta tűnődöm azon, mi történt az ajándékokkal? Semmi fölvilágositás nincs erre a Szentírásban. A tömjént, mirrhát maguknak elhasználhatták, de mi lett az arannyal? Meg van írva, hogy Jézus nagy szegénységben nevelkedett és mikép nevelő atyja, József az ács, két keze munkájával kereste meg a szent családnak mindennapi kenyerét, pedig most is, hát még azon időben milyen nagy summa lehetett egy ládika aranyi Jézus ezt is felnőtt korában