Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-19 / 51. szám

év lalae^erezig, Í9I2, deczember 19* 5lszám MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE SMeacicossEti Z. ZE3E03?"Vá"bIhl- Laj OS M-an^atár-sak : [ LB JSTGT-R: FBKBNCZ B O IK. 3 É "2" GTÖBQY lap v ajdonos. ^idSsttési Át : évra í kor 04 f s'éi ina 2 kor 04 f 9«Sy«ér« 1 kor. 04 f CZ&K 8 ftilér. Hirdetéssk dija megegyezés szerisí, Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőság kiadóvatai: Wlasics-atcía 8, A drágaság. Csodálkozhatunk e ÖZOD, ha a munkások szüksétletkielégitése színvonalának a bekövetkezett és még bekövetkezendő emelkedése oda vezet, hogy a társadalom összes szükségleteit fedő takaró, mely most mondjuk, a kezeket és lábakat jobban takarja, a fejen, a vállakon szűk lett, ha már nem takarja oly jól a társadalom testének felső részeit, mint eddig? Lehet-e azon csodálkozni, ha annak, a ki most munkát akar venni — és munka minden termékben van, — többet kell tulajdonából, vagy jövedelméből áldozni? A mai drágaság jelentékeny részében semmi más, mint egyrészt az olcsó munkára épitett jövedelmek és életszinvonalak, másrészt pedig a munkásosztály életszínvonalának és bérének emelkedése folytán megváltozott árak közötti egyensúlynak a megbomlása. Munkát és ezt tartalmazó árukat csak drágábban lehet ma a jellemzett változások folytán már vásárolni és a kinek a jövedelme nem változott, hasonlóan nem emelkedett, az sulyos&ü érzi ezt a változást. Érzi ezt első sorban azoknak a csoportja, a kik az anyagi termeié ben részt nem vesznek és a kiknek a fix jövedelme az igy okozott áremelkedés mellett egyre kevesebb vásárlóerőt képvisel ; érzik ezt a tőkések is, a kiknek a tőkéje a munkával szemben egyre kisebb értéket képvisel, mert a tulajdon felhalmozódása és az áraknak egyre magasabb hangnemre hangolása elértékteleníti a tőke egységét; érzik továbbá a vállalkozók ezrei, kik nem tartoznak a monopolisták szerencsés csoportjaiba, hanem a kik igazi verseny nyomása alatt dolgoznak és a munkabérek emelkedését Rossz időbér}. Odakivül áll a tél javában, Itt jó most csak a meleg szobában. Mérgelődik a szélvész odaki, Mintha bizony adna rá valaki! Hej, ilyenkor tudjuk csak, mi nekünk? A mi csendes, családi tűzhelyünk . . . Hej, ilyenkor tudjuk csak, mi lehet ? Ugy élni át árván az életet! - - Gondviselő, jóságos Istenünk, Mostanában ne törődj mivelünk, Vedd számba a magányos sziveket, S járj azokkal, óh örök Szereteti Szabolcska Mikály. Háborús tárezalevelek. — Fővárosi munkatársunktól. — Lesz-e háborn? — A háborús törvények. — A kalandos szerb harczitüz. VII. Azt hisszük, hogy háború annyira lesz, hogy mire e sorok kinyomtatva az olvasó előtt lesznek, már háború van is. Igaz, hogy minden leajlott háborút valami legendás aranyfüst fog örül, — de egészen bizonyos, az, hogy 1848-ban csak ugy viselniök kell, mint a saját szükségleteik beszerzésénél az árak emelkedését; de érzik a munkások széles rétegei is szerencsésebb testvéreik szinvonalemelkedését, mert az esetleg emelkedett bérük sok esetben jelentékenyen elmarad az árak emelkedése mögött. És a munkásosztály kiváltságos tagjainak, de lassankint szélesebb rétegnek is ez a* szinvonalemelkedése még egészen más mértékben kellene, hogy éreztesse hatását a többi osztály jövedelmei és ez árak közti egyensúly felbomlásában, ha nem ellensúlyozná a capitalistikus fejlődés, a termelés terén napról-napra beálló haladás. Ez a haladás az, a mi jelentékenyen gyengíti emez átalakulás hatását és oda vezet, hogy nagyrészt az eddig is jólétben élt felső osztályoknak a munkásosztály szinvonalemelkedését nem kell teljes áron megvásárolniok, hanem az jórészt egy lucrum cessans költségére mehet végbe, t. i. olyképp, hogy a felsőbb osztályok bizonyos fokig csak attól a jólétemelkedéstől fosztatnak meg, a melyet magával hozott volna részükre a munka ujabb, nagyobb fokban való termelékenyebbé válása, a mely a változott körülmények folytán nem az ő létszinvonaluknak, hanem a munkásosztály jólétének az emelkedéséhez vezet. Ezek, ugy hiszem a távolabbi perspectivái annak a jelenségnek, mely a drágaság képében ma előttünk végbemegy. Nem véletlen vagy mellékes körülményekre visszavezethető tünemény az, hanem egész gazdasági életünk átalakulásával, helyesebben talán inkább kialakulásával függ össze. Ha talán egy idő múlva sikerül is az áraknak nyugvópontra jutni, a fent jellemzett irányzatok, a gazdasági szabadság megszorítása és a munkásosztály életszínvonalának az emelkedése mint egészen más fajta lelkesedéssel mentünk mi a háborúba. Aminek az oka a nagy eszmék elvonatkoztatásától az is, hogy voltaképen a mostani nemzedék állandóan háborúban van és a háború gazdasági jellegű. Ha a manlicherek a golyószóró puskák, az ekrazittal telt bombák pattognak, bömbölnek, — voltaképen gazdasági érdekekért megy az egész játék. Már pedig azt csak megfogják bocsátani mindenfajta vérmérsékletű olvasóink, ha családi állapotát nem is számítja is : hogy mikor oda kell hagyni meleg családi fészkét, fiatal feleségét, menyasszonyát, az életnek minden kényelmét és örömét és neki indulni talán olyan ellenségnek, aki nemcsak a golyójával tehet kárt bennünk, hanem, aki a kolera aszott vénasszonyát is reánk vicsorittatja, — — hogy lelkesedéssel igazán nem mehetünk. De a vezérkari tisztek azt mondják, hogy nem is kell a mostani tehnikai fejlődöttség mellett lelkesedés. Ez csak suptilis érzelmi állapot: bagatelle. * Hogy pedig a háború nem tréfa, azt még előszelei a Gorpus Jurisba beiktatandó szigorú törvények is jelzik, melyeket egészen bátran drákóinak lehet nevezni. Igaza van abban mindenkinek, akár milyen politikai ablakokból kémleli is a közállapotokat, hogy ezek a türvények drákóiak. Dehát a háború maga is egy különleges és merjük hinni, hogy a tehnika tökéletességével: igen rövid ideig tartó állapot, mely ugy is felforgatna ható okok, melyek az áremelkedésnek kedveznek, továbbra is megmaradnak. Ha az mégis lassúbb ütemü lesz, vagy esetleg idővel el is marad, akkor az csak annak tulajdonitható, hogy a gazdasági és technikai haladás erősen ellensúlyozza azt a nagyobb szükségletet, mely a munkásosztály felemelkedéséből előáll. Hogy azouban a mai, a monopoliumnak kedvező világban ehhez ugyan igen jelentékeny haladás kell, azon nem kételkedhetünk, kivált akkor, ha, a mint valószínű, a nemzetközi verseny továbbra is olyan kifejezetten termelői gazdaságpolitika folytatására fogja az államokat kényszeríteni, a milyent ma folytatnak. JUeller Farkas. Hangulatok. Sajnos, a következmények valószínűleg nekem adoak igazat. Éveken keresztül irtam, hangoztattam, hogy a szlávság beszámolásra készül. A zalamegyei magyar társadalomnak valósággal a fülébe kiáltottam, vigyázz, készületlenül ne találjanak a szláv harczosok! És mi volt az oredmény? A közművelődési egyesületet nem katolta fel méltóképen a társadalom; a vendvidéken az a néhány lelkes tanitó, jegyző a szó szoros értelmében magára van hagyva. Vendajku polgártársaink ma is özönével kapják a postán a pánszláv újságokat, könyveket, naptárakat Ausztriából. Megyénk nyugati határán a vendek már hangoztatni is' merik: «Vendországban vagyunk.® Mig a megyénkben lakó szlávokat nem tettük teljesen immúnissá a pánszláv agitáció ellenében, addig megyénk magyar vidékeit is elhanyagoltuk. Az a kulturátlan göcseji legény, az a tuberkulotikus városi ifjú nem lesz ám alkalmas a rendszeresen edzett, katonailag képzett szokolisták ellen sikerrel megküzdeni 1 Mert igen, a szokolisták kimondott törekvése jó hadfiakat nevelni. Működésűk eredménye a

z mindent, jogot, törvényt, üzletet, hivatalt, családi életet, sőt tudjuk a történelemből, hogy még az istent sem kimérné meg s hogy egy-egy istenházát mint fertőzle meg borzalmaival, — ki na hallotta volna ? . . . Most már legalább a hadiállapot is törvényesítve vau, és legalább tudjuk, hogy a háborúban micsoda formaszerü és törvényes törvénytelen állapotok lesznek. Nem sok örömünk van ebben ós bizonnyal azokat az intézkedéseket, melyek a háborús törvényben benne vannak, és melyek benne nincsenek, — törvény ide, vagy oda, — megcsinálnák a háború során, mert hiszen akkor az élet ós vagyon felől kell gyors elhátározással cselekedni, akár fedi ezeket törvényes intézkedés, akár nem, — és ha nem lennének ezek a törvények, akkor is megcsinálnák a haza fennállásának nagy élvéért; hiszen a romiak híres jogai s abban csúcsosodik, hogy a haza biztonsága a legfőbb törvény. Joggal felvethető azonban a kérdés, hogy ha a dolog igy áll, akkor mire való a háborús törvény ? körülbelül a kajáriak helyzete passzol erre rá, akik a köztenyésztésből kivonandó apalovuknak kiherélésére kaptak a felsőségtől rendeletet. Időközben azonban az apamén nem várta be a törvényes intézkedést, hanem ugy látszik, viharos idegélete után, kimúlt az árnyék világból. A kajári községi elöljáróság azonban foganatosította a rendeletet, és a kiherélést eszközöltelte a döglött lovon is. Mert ami törvény, az törvény.