Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-08 / 6. szám

XIII. év, galeogerszeg, §112, február 8. 6. ^ám SMfixttési ta : $37 évra 4 kor 04 f áréi évra 2 kor. 04 f N«Sf«dr« 1 kor. 04 f Sgjes nkrn 8 flílér. Hirdetéssfe dija megegyezés szerist Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadó vat»

a : Wlasics-utcü 8. sarlceeBti Z. IE3!o3?^7-áftIb_ Hajós 13.-n "VcE»it á.3rsa3sL LB ÍSI <3 "2" Si XJ FBBBNCZ BORBÉLY ÖTÖEG SC tap ajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A Magfar Paízs olvasóit tisztelettel kérjük, szíveskedjenek a hátralékos előiizetéseket elküldeni, hogy a lap küldése meg ne szűnjék. Ütköző kö. Néhány nap előtt, az egyik főrendiházi ülésen Zichy János gróf közoktatásügyi miniszter — igen elmésen — ütköző kőnek nevezte Báró Barkóczyt, aki — akaratán kivül — belekerült két egymással szemben álló eszmeáramlat hullámába, éppen oda, ahol a hullámok összeérnek s ahonnét két áramlat hangosabb vitézei egymás fejéhez vagdossák a bárót, aki immár nyugodtabb öbölben piheni ki néhány év keserű, tegyük hozzá, keményen megállt harczát. Távol legyen tőlünk, hogy a közoktatásügyi minisztérium ötödik főosztálya főnökének áthelyeztetési ügyéből alkalmas anyagot lássunk a hirlapi elmélkedésre, — a két eszmeáramlat szembekerülése az, mely sokkal érdekesebb tárgy és a közre haszímhajtóbb, ha tárgyilagosan bektudnánk mélyedni s valami bölcs életelveket e harczból kihámozni. Azt már megállapították ennek a korszaknak mélyebb gondolkozói, hogy ez a nyugtalan, inmorális, fényűző kor sokban hasonlatos a frauczia nagy forradalmat megelőző korhoz. Akkor is a társadalom nagy, szá' mos eszmeáramlatok fölött, bizonytalanul úszott s fényűzése sötét bűnöket fakasztott. Az erkölcsi lazulással uj eszmedivatok keletkeztek. Irodalom, művészet áttépte a tradicziókat s behajolt a bizarrba, a szertelenbe. Akár csak ma mi. Szinte látható a mai kornak e destruktív eszmeutja. Indítja most is, mint akkor Páris. Megindul a Zola naturalismusával, melyet fölkap a magyar. És a naturalismus beletéved a képzőművészetbe, de zagyván és impresszionizmus, meg mi a kő lesz belőle. Csak természetesnek nem természetes az, amit ma irodalomban, művészetben jobbadán kapunk. S végre eljutunk a legújabb törtetőkig, a nyugatosokig. Ezek már letaposnak miuden irodalmi tradicziót. ,<\zt mondják: magyar irodalom nem vo't, de lesz. És lesz a jóvoltukból, miután elég áldozatkészek e kisázsiai barbarországot elvezetni Nyugatra. De nincsenek egyedül. A filozofia birodalmában is vannak testvérei, a szabadgondolkozók, akik szintén megtagadnak mindent, mi eddig az emberiség eszménye volt. Emberi jogokra való hivatkozással, hirdetik a vallásnélküliség tiszta eszméjét, az ész vallását, egészen franczia séma szerint, mely ott aztán a meg-" kótyagosodott agyakat elvezette a — kommünig. A destruktív eszmeáramlatoknak kezdetben kicsi harczos tömege egyálta'án sohase nőne nemzeti szerencsétlenséggé, ha a társadalom kényelemszeretetbői el nem nézné ezeket a bizarr erőlködéseket. De elnézi és elnézésével nagyra növeli. Az utazó apostolok egyre több hiveket fognak s ami ma számba nem vehető bohó törekvésnek látszik, az a hirek szaporodásával uj eszmeáramlattá növekedik. Mosolygunk rajta még ma is, pedig ez a destruktív eszmeáramlat, mely ma folyóiratokról, napi sajtó hasábjairól, színpadról, tárlat-ól, szónoki székről csoda buzgósággal hirdetődik, megássa az emberi jogrend alapjait és legszebb eszményeinket dönti sárba. Szabadgondolkozóink ki fognak bennünket nevetni s levállveregetik a naiv vidéki embert, aki hirdeti, hogy igen is iskoláinkban ápolnunk kell a vallást s a destruktív társadalmi egyesületek működését figyelemmel kell kisérni, túlkapásaiban meg kell őket rendszabályozni. Ez az eszmeáramlat csak azért van, mert elnézzük. Pedig veszélyes voltát száz közül kilenezvenkilenczen belátjuk. V. Az uj püspök és határszéli katholibns népeink. Uj püspökünk czim alaUaz Áhólendmi Híradó jó C/iíTket ir arra nézve, hogy különösen a határszéleken ne csupán a vallásra, de hellyel közzel a magyarságra is kell tekinteni. Bevezetésében a czikk a székely őserőnek élénk munkaerejét — törhetetlen faji erősségét magasztalja, s majd a következőket mondja : Őszinte örömmel vettük a hirt, hogy éppen Mtkes János lett a püspökünk — a kétségkívül kiváló — jelöltek közül. Az ő neve és családi tradíciói már eleve nyújtják nekünk azt a biztosítékot, hogy járásunk vendjei nemcsak egyházilag, de magyarosítás' szempontból is gondos, munkás vezetőt kaptak. Mert ha van mód a nép leikér© hatni, akkor a templomban van. Ha pedig az pap nemcsak felekezeti dogmákat, hanem a hazaszeretetet is tanítja a szószékről, akkor a laibschi szent társulatok becsukhatják a boltot. Mert igen, Laibachból árasztják el vidé künket mindenféle szentes iratkákkal. De ezek az iratok a pánszlávizmus magvait szórják szét. Erre pedig náluuk szükség nincsen. Hogy csak egy példát említsünk, egy laibacht szent társulat már esztendők óta naptárakkal és történelmi olvasmányokkal látja el ilyentájt járásunk vendlakta vidékeit. Potom két koronáért szállít naptárt, imakönyvet, rózsafüzért és történelmi elbeszéléseket tartalmazó füzetkékek, persze vend nyelven. Ehhez semmi közünk. De az ellen már igenis felemeljük tiltakozó szavunkat, hogy ezekben az iratokban kultuszt c3Í!):

;!n' k az osztrák hadi bátorságnak, hálaszeretetnek, rnsg miegyébnek, és ha véletlenül -zó'oa hozzák Magyarországot, ezt ugy csinálják, hogy nincs benne köszönet. Erős a reményünk, hogy uj megyés-püspökünk meg fogja találni a módját, hogy ezeket a látszó lagos szentes iratokat, amelyekkei már e?ztendők óta fertőzik a derék vend nép lelkét, kiküszöbölje és hazafias irányú vallásos iratokkal, naptárakkal pótolja. Kérve kérjük e helyütt öméltóságát, hasson oda, hogy papjaink ne a kasholicizmusért harezol janak, hantm a magyar katholicizmusért harczoljanak ; hogy a vallással, mint eszközzel ne a kulturát, hanem a magyar kulturát szolgálják. Már a szemináriumban neveljék az iijakat ugy, hogy azok ne csak a vallásnak, de a magyar hazának is a papjai legyenek. Czél- és öntudatos munkásságot fejtsenek ki, mely munkásság révén nemcsak az istentelen eszmék iránt, de a hazafiaílau maszlagok iránt is immúnissá tegyék ezt a becsületes, szivü vend népet. Szeretnők, ha papjaink époly buzgó apostolai lennének a magyar szónak, a magyar egyházi énekeknek, mint amily buzgósággal az igét hirdetik. 0. V Jó a jó cseléd a háznál. (A nagy műveltségű czikkiró uriasszonynak eme gyakorlati indítványát örömmel közöljük s figyelembe ajánljuk. Sz.) A mai drágaságon kivül talán csak a cselédviszonyokra hangzik a legtöbb panasz, t. i., hogy nincs cseléd, s ha akad is, oly rossz és annyira drága, hogy a kisebb hivatalnokok alig képesek cseiédet fogadni a házhoz. Pedig mi magyarországiak n^yonis hozzávagyuuk szokva ahhoz, talán az ösök példájából, hogy magunkat kiszolgáltassuk. Külföl iön, különösen Németországban sokkal kevesebb szó esik a cselédhiányról, mert bár ott ugy a nök, mint a férfiak, kiskoruktól kezdve megtanulják önmagukat kiszolgálni, mégsincs olyan polgár család, aki leányát ne küldené két-három évre szolgálni, hogy a háztartásban teljesen otthon legyen és többféle szokásból a neki megfelelőt később a saját javára alkalmazni tudja. Nagyban plősegiti azt a szokást az a körülmény. hogy ott a cselédet a kenyéradó családtagnak tekinti, ki igy örömmel, játszva végzi a munkát, melyet a házasszonya az ajtón függő kömény kartonlapra feljegyzett „órarend"-del szabályoz. Hát hiszen ez ideális állapot, de a mi viszonyainkba be nem illeszthető és átmenet nélküli alkalmazása nem is volna czélszerü, mert a mi a nyugaton ezt lehetővé teszi, a mi népünknél az hiányzik, t. i. az inteligenczia, mert a németeknél és svájcziaknál 3 műveltség kevés kivétellel általános, tehát a munkás és munkaadó kölcsönösen megérti egymást. Az alkalmazott éppen műveltségénél fogva hűséges, odaadó és szorgalmas munkása gazdájának, az viszont ezen jótulajdonságokat szeretettel, megbecsüléssel honorálja, családtaggá fogadja. Ez nálunk az előbb említett inteligenczia hiányánál fogva kivihete^en, de meg más a temperamentumunk is, szeretünk uralkodni ós a szolgálatot tevőket rabszolgáknak tekintjük. Nem akarunk velük egyeolők lennif de mert, mint előbb hangsúlyoztam is, nem is tehetjük. Más uton módon kell tehát a megfelelő kiszolgálókról gondoskodnunk, amelyeknek hiányát sajnosan tapasztaljuk. A mostani modern világ alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy a cselédeket magunk neveljük azzá, aminek lennie kell, szorgalmas, hü, erkölcsös munkásoknak. Megoldhatónak tartom ezt az égetően szükséges kérdést a „Cselédnevelő"intézetek felállításával. A menhelyek, árvaházak nem képesek befogadni a nagyszámban jelentkező elhagyott leánygyermekeket és akiket szívesen helyeznének el ilyen emberbaráti intézményekben, ami által egyrészt biztosítva volna a gyermekek helyes felnevelése, másrészt pedig kenyérkeresethez juttatná, olyan — mindeD városban található nyugdijat nélkülöző özvegyeket, kereset nélküli leányokat, akik a neveltetéshez alkalmaztathatnának. Két nemes czél volna tehát elérhető, mert amig a hontalan, vagyontalan nők otthont találnának — a szülőket nélkülöző leányokból jó, hűséges és erkölcsös cselédeket nevelnének. Mint minden dolognak, ugy ennek a cselédneveltetésnek is a kezdete nehézkez, mert a létesítéséhez anyagi eszközökre is szükség van, de meit saját sorsunkon könnyitenénk, egy kis pénzáldozattal kivihető volna a helyzetünkön való