Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-01 / 5. szám
2 MAGYAR PAIZS 1912. február 15. volna. — Mikor azonban egyik másik elmaradt fizetését kezdte követelni: akkor felzudultak ellene s rendkívül okos követelésekkel állottak elé: Szerezzen a tanitó a kántori tudományból is oklevelet, addig nem fizetnek; harangozzon is a tanitó, addig nem fizetnek; sót, közbekiált egyegy hang a gyülekezetben: mondjon le ! AZ önérzetes tanitó természetesen otthagyta őket s elment Tilajba tanítónak. De ebből még ne gondolják a zalaszentlőrincziek, hogy a köteles fizetést nem tartoznak megadni Hegedűs Eleknek. Körorvosi állásra pályázatot hirdet Szalmay József csáktjrnyai főszolgabíró Muraszerdahelyre február 12 ig. Véres családi dráma színhelye volt az alsólendvai járásbíróság területén Páka község. Major Gyula pákai plébános kocsisa, Beck József 30 éves ember, czivakodás közben melibeszurta a feleségét, Hóbor Annát akit nemrég hütleu ségen kapott. Az asszony azonnal meghalt, s Becket elfogták. TávoliaK. A székesfehérvári tankerületnek középiskolai igazgatói évi értekezletüket az idén Veszprémben taitják meg április második felében Dr. Kárpáti Kelemen főigazgató elnökletével. A farsang és tüdőbeieaek Azok között a jőíékonyczélok között, melyeket t'arsangtájt a társadalom szolgál, nincs szebb, mint a farsang során is segíteni a tüdőbetegeket. Most, mikor a József királyi herczeg szanatórium egyesület kétszáz ágyra megkezdi építeni Debreczenben második népszanatoriumít: most a veszendő magyarság nemes ügyének feikarol'-'^ it ajánljuk. Azt kérjük a bálrendezó itjuságtól, szanatóriumi bizottságoktól, hogy erre az emberbaráti alapra rendezzenek egy sikeres mulatságot. Ha fővárosi művészek közreműködésével rendezendő konzertrcl, kabaréról volna szó, forduljanak az egyesület elnökségéhez, Lukács Györgyhöz. (Budapest, Királyi Pál utcza 11.) A korcsmák és palinkamftrések vasárnapi bezarása. A fiatalkorúak kassai felügyelő hatósága a kormányhoz és a törvényhozás összes tagjaihoz kérelmet intéze'.t, amelyben a nemzet jól felfogott érdekében kéri egy messzetekintő, nagyobb sza'oásu pénzügyi reform kezdeménye. zését, amely megszünteti azt a megszégyenítő és necczetrontó állapotot, hogy államháztartásunk egyik legfontosabb oszlopa a népünket pusztító s a kriminalitást tápláló alkoholizmuson gyökerezzék. Addig is, aoaig egy ily nagyobbszabásu reform keresztül vihető lesz, a következő óhajokat terjeszti elő: A vasárnapi munkaszünet terjesztessék ki sürgősen az összes korcsmákra és pálinkamórésekre. A kormány ne tagadja meg jóváhagyását azoktói a szabályrendeletektől, amelyek a korcsmáknak és pálinkaméréseknek szombat estétől hétfő reggelig való zárvatartását rendelik. Hajtassanak végre kérlelhetetlen szigorral a korcsmárosok és páliakamérők stb. visszaéléseire vona; ozó törvényes rendelkezések. Különösen gátolja meg a közhatalom minden rendelkezésére álló eszközzel a 18 éven aluli fiatalkorúak „alkoholfogyasztását. A közhatóságok muukásaik heti béréi ne szombaton, hanem a hét első felében fizessek s hassanak oda, hogy a hatóságuk területén működő munkaadók is a heti bérfizetés napját megfelelően megváltoztassák. Ennek az intézkedésnek a fontosságát igazolja az a tény, hogy a munkás — minthogy vasárnaponként a munka szünetel — már szombaton este s vasárnap is reudszerint szórakozást keres, amelyet hiányos intelligencziája mellett, megfelelő kultúrintézmények hiányában legtöbbször a korcsmában talál fel Az alkohol mámorában megfeledkezik önmaga, családja s a társadalom iránt való kötelességeiről a egész heti munkabérét köuynyelmüen olissza. Ezt nagyban gátolná, ha a bérfiz tés más napon történnék. A felhozott okból égetően szüktéges a nép számára alkalmas nemes szórakozások biztosítása, megfelelő kultúrintézmények létesesitése is. Hilltelep szőlőiskola Nagyősz, terjedelme 500 kat. hold. Állami felügyelettel létesült. Megbízható beszerzési forrás. Országos erdekiődés a Tanítok gyógyfürdője és üdülőtelepe iránt. Megbízható helyről örömmel vesszük birét, ho :y a tanítóknak alapítás alatt álló, társadalmi gyógyfürdője, üdülő és gyermek nyaralótelepe iránt, az egész • ország területén nap-nap után igen meleg érdeklődés, általános támogatás nyilvánul meg. Székelyudvaiheh város képvisolő testülete midőn nagyobb mennyiségű részvényt jegyzett, meleg liangu átiratban kereste meg Magyarország összes városainak és nagyobb községeinek képviselőtestületét: a tanítók fürdőjének részvényének jegyzésével való támogatása érdekében. A Tanítóegyesületek Országos Szövetsége külön felhívásban ajánlja támogatásra a tanítóságnak ezen alapítást; az Udvarhelyvármegyei Tanitóegylet lelkes elhatározása alapján, erejéhez mért tömeges részvény jegyzés után, kéréssel járult a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy a szervezendő gyermek nyaralótelep javára engedélyezzen az ország összes népiskoláiban gyűjtést. Az or-zág különböző vidékein lelkes tanítók részvény jegyzésre és további pártolásra szervezik as egész helyi társadalmat. Bankok ajánlják fel legmesszebbmenő támogatásukat, hitel és fogyasztási szövetkezetek sietnek részvényjegyzéseikkel bebizonyítani, hogy a tanítóságnak nemcsak üzleti munkásságát kívánják, de közérdekű ügyeiknek támogatásánál is ott vannak. De nincsen egyethn foglalkozású kör, melyböUgz emberek ne a legmelegebb érdeklődéssel szemlélnék és támogatnák ezen, a köz javára és végtelen nagy hasznára megalkotni tervezett társadalmi zóna fürdő és üdülőtelep ügyét. Magyarország össztanitóságának, tauulóiljuságának és az egész társadalomnak ijasználatára és gyógyulására megteremteni egy teljesen modern berendezésű s emellett olcsó zóna árszabásu. az évnek minden részében használat, illetve szezon alatt álló hideg, meleg és gőztürdővol kapcsolatos gyógyfürdőt a Székelyudvarhely határában levő [ Szejke-fürdőn ; a felnőttek és gyermekek üdülő • és nyaraló telepét a kitűnő levegőjű, ivó és I fürdői gyógyborvizü nagybaczoni (Erdővidék) ' Uzonka fürdőn a kijelölt czól, melynek szervezése a tervezett részvénytársasági alapon már ez idő szerint is biztosítva Icvéu, igen sokan az építendő magánvilla telkek után érdeklődnek ós tesznek előjegyzéseket. A tanítók társadalmi fürdője és üdülőtelepe az egész hazai kö/.önség és gyermek sereg közegészségi ügyét kívánja hathatósan szolgálni zána rendszerrel, miéit is azt az egész közönségnek meleg pártolására, a kibrcsított részvényeinek jegyzésével való támogatására a legmelegebben ajánljuk. A részvénytársaság szervezési | munkálatait Gyerkes Mihály ig. tanitó Szék >>Iyudvárhely végzi aki bármilyen irányú tájékoztatást készséggel megad és prospektust küld. A kissármásiföldgáz.Nagyváradról irják lapunknak : Moskovics Miksa mérnök indítványt adott, be Nagyvárad városához, hogy lépjen összeköttetésbe Kolozsvár, Debreczen. Szatraár, Arad, Temesvár, Csaba és Szeged városaival s együttes küldöttséggel járuljanak a miniszter elé, hogy a kissí'rmási földgázt felhas'nálhassák az alföldnek ipari czéljaira. A városi tanács az indítványt kiadta Kőszeghy József főmérnöknek, hogy tanulmányozza a kérdést s hat hónap múlva tegyen jelentást. A hat hónap most lejárt s most jelentést tett a főmérnök amely szerint f egyelőre pozitív eredményt nem jelenthet. Maros! vásárhely a kérdés és a rendszer tanulmányo, zása czéljából kiküldte Amerikába Dr. Barnády t György polgármestert, aki azonban még nem ? tett jelentést eljárásának eredményéről. Összei köttetésben áll különben Bernádyval s mihelyt positiv dolgot tud, jelentést tesz a tanácsnak. Ujabb hat hónapi határidót kért az ügy tauul; mányozására. Irodalom. Művészet. A „Szabadpolgár" nevö, Budapesten megjelenő várospolitikai, társadalmi, közgaz dasági, irodalmi é3 művészeti hetilap, amelynek Szigethy János székesfővárosi bizottsági tag, vasúti főfelügyelő a szerkesztője a magyar nemzeti szellem ébrentartását és fejlesztését vallja irányelvének. Noha országos politikával nem foglalkozik, a várospolitikai és egyéb rovataiban állandóan a nemzet szellemi és , gazdasági megerősítését követeli, minden köz- és magánintézménynél. Állandóan hangoztatja a tiöztultabb erkölcsi felfogás (S a fejlődött polgári erények szükségét, amelyek nélkül minden igazi kulturhaladás és benső erkölcséleti megerősödésünk lehetetlen. Éppen ennél az érdemes és kiváló programmjá| nál fogva a ,,Szabadpolgár", amelynek szerÍ kesztősége és kiadóhivatala Budapesten, I. ker. Mozdony-utcza 6 szám alatt van és j az egéaz évi előfizetési dija 8 korona, — ! nemcsak a székesfőváros különféle h'vata• Iáinál és testületeinél, de a polgárok széles ! köreiben is általános közkedveltségnek örvend. Magyar Köztársaság. Dr. Nagy György ügy' végnek a Hódmezővásárhelyt megjelenő Magyar [ K'iztársaság cz. politikai folyóiratából a II. év, folyamnak első száma gazdag irodalom töiténelmi | és művelődés történelmi czikkekkel jelent mag. j A mi vértanúink czikk a Martinovics féle vértanú| ságot ismerteti a forradalmi kátéval Dr. Nagy György tollából. Mauren János a köztársasági i pártról ir, Dr. Mészáros Lajos a társadalmi kollektivizmusról, Enyedy Barnabás a köztársasági közj vélemény neveléséről, Barcza Andor a republikánus törekvésekről, Dr. Tornya Gyula a választój jog titkosságáról, Dr. Benedek Jáuos országgyűlési í képviselő a vérmezőről (költemény), Dr Ormos Ede a királyság történetéről, Dr. Kalmár Antal a : horvát Martinuzziról. Fényes tehetségről tesznek ! vallomást bezárólag a szerkesztői üénetek. j A ferenczvárosi fink lendoni diadala még ! jobban érdekli a gyermekvilágot, mint a felnőtteket s ezer meg ezer kis fiu álmodott a mult ' hetekben labdarugó diadalról. Általános érdeklődéssel fogják fogadni S<sbők Zsigmond és Benedek Elek kitűnő képes gyermeklapjának, a . Jó Pajtás nak legujabbi számában azt a beszá; molást, melyet a ferenezvár^si labdarugók hőse, : Schlosser Imre irt külföldi diadalmas kőrútjukról. — A Jó Pajtás u^yan e számába Ábrányi j Emil és Feleki Sándor irt verset, Abonyi Á'-pád elbeszélést, Sebők Zsigmond folytatja Dörmögő Dömötör utazását Budapest körül, Pózder Gyula : ügyes rajzot rajzolt, Avar Gyula mesét mond. ! Zsiga bácsi mókája, Bákosi Viktor regénve, a ' Kis Krónika rovat apróságai, a rejtvények, szerkesztői üzenetek teszik teljessé e szám gazdag | tartalmát. A sJó Pafjtás« előfizetési ára: negyedévre • 2 K 50 f., félévre 5 kor., egész é»re 10 kor. | Az előfizetési pénzek a kiadóhivaialha küldenj dök, Franklin társulat, Budapest, IV., Egyetemutcza 4. Nemeslelkű gyermekbarátok figyelőiébe I ajánlja az Országos Állatvédő-Egyesület' 1912. j évi Gyermekuaptárát, mely gazdag tartalma, diszes kiállítása és hihetetíen csekély — 10 : flllérnyi ára mellett páratlan kedves ajándékot képez. A czimlapon, pompás színes kiviteibeu, alföldi tájkép látható, melyet gyermekek és háziállatok élénkítenek. A 64 lapra terjedő és 46 ábrával tarkított szöveget jelesebb íróink kö^ül Benedek Elek, Gaál Mózes, Szabolcska Mihály, Szöllősy Oszkár, Tordai Grail Erzsi, íempléni Árpád gazdagították közleményeikkel. A naptátak az Országos Állatvédő Egyesületnél (Budapest, IX., Ernő-utcza 11—13) rendelhetők meg legczélszerübbeu postautalványon, mire ezek portó. mentesen küldetnek a megrendelő Oíimére. A ki gyermekét a szeretet jegyéoen l'ivánja i nevelni, az adjon kezébe egy Gyermeknapiért, de adjon neki többet is, hogy vagy tiz szegé; nyebb sorsú gyermektáraának ajándékozhassa f és igy ö is szeretetet arathasson. Tíz naptár ára | egy korona. A kinek pedig tiz koronára telik, az rendeljen J 100 Gyermeknaptárt és azt juttassa a szomszéd iskola 100 gyermeke kezébe. Száz gyermeknek és száz szülőnek okoz örömet az adományozó, •záz gyermekben ébreszti a jónak csiráját, száz szülőben a hála érzését. Különfélék. ; A foglalkozások statisztikája A budapesti Czimiroda most adta ki a foglalkozások statisztikáját. A kimutatást az emberekről, akik Magyarországon laknak, feltéve ha van foglalkozásuk, kezdve az ácsmesteren, le a virágkereskedőig | mind megtaláljuk. Legnagyobb számban a száz holdan aluli földbirtokosok és kisgazdák vannac. Száz holdan aluli földbirtokos 120.000 van s ugyanaunyi kisgazda (birtokos gazda.) Már száz holdon felüli | földirtokos jóval kevesebb van, mintegy 22,000. 1 A kimutatásból érdekesebb számok a követ1 kezők : Ácsmester van 8000, adóhivatali tiszt 1720 ág. ev. lelkész 450, államépitészeti hivatal no*