Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-10 / 41. szám
XIII. év, ZalaaBBPWgeg, 1912, október 10 41. szám JE)6fis«tÉ>i ár : Sgy étrt 4 kor. 04 f fél tora 2 kor. 04 f SUg7«4?« 1 kor. ©4 f stám 8 fittér. Hirdetések dija megegyezés szériát Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kúdóvata.: Wl&sics-atcw 8. Z. 3BCox ,-^-á _bItií. Lajos AI-tx-n Tr-atársak: J LENGTBL FHEB 3ST C Z B o s, s É "Y O-TÖRQ sr lap In ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Termeljünk többet! Irta: Egy gazd. akadémiai igazgató. Jelszavak asznak a levegőben. Termeljünk többet! — hangzik el minden oldalról. JDe hogyan termeljünk többet? A jelszavak még nem vezetnek hozzá. A tudás kutjából kell merítenünk. Szóljunk hát a tudás szemüvegén a többtermelés kérdéséhez. A tavaszi kalászosok gyenge termésének oka az hogy hazánkban május vége felé többnyire szárazság áll be, ameddig a tavaszi kalászosaink még nem fejlődtek annyira, hogy a szárazság rájuk káros hatással ne volna, hogy fejlődésüket meg ne akasztaná; másik oka pedig az, hogy a tavaszi kalászosokat, különösen pedig a zabot, rendszerint olyan földbe vetik, amely istállótrágyát már régen kapott, amely tehát tápláló anyagokban szegény. Ezeken a hibákon kellene tehát javítani, hogy a tavaszinál is nagyobb termésátlagokat érhessen el, s ezeken a hibákon lehet és pedig könnyen segíteni. A javitás elsősorban is abban áll, hogy minden tavaszi kalászos alá, okvetlenül ősszel kell felszántani a talajt, mert kétségtelenül be van bizonyítva, hogy az a talaj, amely télen át felszántott állapotban áll, sokkal több vizet fogad be, mint az, amely télire szántatlanui marad. Ha pedig a talajban sok a viz, akkor a növény a szárazságot jobban elbírja. Tehát tavaszi kalászosok alá ősszel kell a talajt szántani és boronálni, hogy felülete mennél inkább elapróztassék, Tavasszal azután szántani nem szabad, mert a tavaszi szántás nagyon elősegíti a talajban lévő viz elpárolgását, s igy a talaj kiszáradását. Ha van a gazdának tárcsás boronája, akkor használjon rugós boronát, extirpátort, vagy ezeknek hiányában inkább közönséges hosszuiogu boronát, s járassa ezekkel keresztül-kasul talaját, semhogy ekével menjen neki. Ilyen eljárás által talaja kataszteri holdanként egy hosszú szárazság után is több ezer hektoliterrel tartalmaz több vizet, mint az a talaj, amely ősszel nem, hanem csak tavasszal lett megszántva. A másik oka a tavaszi gyenge termésátlagok nak az, hogy a talajban a növényzet nem talál elegendő táplálóanyagot, mert az istállótlágyától nagyon távol esik az a tábla, amelybe tavaszi lett vetve, s újból megtrágyázni istállótrágyával nem lehet, mert nincs annyi, hogy a kapások és takarmánynövényeken kivül a tavaszi kalászo sok alá is jusson istállótránya. Hanem igenis meg lehet trágyázni műtrágyával, szuperfoszfáttal, amely rendszerint olyan nagy terméstöbbleteket ad, hogy ára kétszeresen, háromszorosan térül meg. « szuperfoszfátot is azonban ősszel, szántás előtt kell kiszórni a talajra, mert a termésfokozó hatása ebben az esetben sokkalta bizonyosabb, mintha csak tavasszal szóiatnék az ki. Ha ugyanis ősszel szórjuk ki tavasziak alá a szuperfoszfátot, akkor a bő téli nedvesség feloldja a műtrágyát, s ilyen feloldott állapotban, akkor, amikor a magot belevetjük, azonnal táplálhatja a gyökeret verő csirát. Ha ellenben tavaszra hagyjuk a szuperfoszfát kiszórását, akkor esetleg szárazság áll be, aminek következtében a foszforsav nem oldódik fel akkor, amikor arra a növénynek éppen szüksége volna, s igy a szuperfoszfát hatását nem annál a tavaszi kalászosnál fejti ki, amely alá éppen adtuk, s amelynél terméstöbbletet akarunk elérni, hanem majd csak az utána következő növénynél. Ha az őszi kiszórást elmulasztottuk volna, nagyon kora tavaszra február végén márczius első napjaiban kell rá szórni a szántásra, s mihelyt lehet beboronálni. A jó gazdának tehát most ősszel kell már a tavaszi kalászosok elvetésére is gondolni, s a tavasziaknak szánt talajt már most ősszel kell műtrágyával ellátni, azután megszántani, s esetleg ismételten is megboronálni. Némelyeknek azon feltevése, hogy az ősszel kiszórt szuperfoszfátnak egyrésze télen át veszendőbe megy, egyáltalán nem átyja meg a helyét, mert a vízben feloldódott foszforsav azonnal hozzá kötődik a talaj részecskéihez, s ott megmarad, amíg a növények gyökerei hasznukta nem fordítják. Ot fillágrész asszonyai. Irta: Szikra {Gróf Teleki Sándorné.) Magyarországon még soha se volt olyan érdekes és tanulságos kongresszus, mint amilyen 1913 junius havában Budapesten készül. A nők választójogi világszövetségének VII ik kongreszszusa ez. Érdekes, mert öt világrész társadalmának színe javát gyűjti össze fővárosunkba és tanulságos, mert egészen uj látókört van hivatva a magyar társadalom gondolkozásában megnyitni, A magyar ember ugyanis eddig (tisztelet a kivételnek !) a nőt csak ugy: — népdal szempontokból tekintette, értékelte. A szerelmes ifjú muzsikaszó mellett dicsérgette »a barna kis lány csókra termett száját®, s őszintén elbusulta magát, ha alkalma j itt felsóhajtani, hogy : „szép asszonynak jónak, jó járású lónak kár megöregedni . . .« De már a férj, ha szó/al tréfásan is. de akaratban nagyon is komolyan erősítette: snekem olyau asszony kell, ha beteg is keljen fel«, stb. stb. Egész mulatságos szemelvényeket lehetne ilyen dalban kikristályosodott világ, — nem! háztájnézetröl összeróui. Mind azt bizonyítaná különben, hogy nálunk a nagy átlag felfogásában — a nő csak mint szerelmi objectum, mint házi bútor, mint szükséges rossz, vagy pedig jobban mondva: tehát mint családtag bir létjogosultsággal. De zokon veszik tőle, ha eldiferencziázódott egyéni életet mer élni. Ugy tartják helyénvalónak, ha megelégszik íönfeláldozó jó anya; önfeláldozó derék feleség; önfeláldozó gyermeke szüleinek, vagy pedig; igénytelen, szorgalmas és háromszor önfeláldozó »szegény rokon« marad. Csak az Istenért! nejusson eszébe »önállóskodní! . . .« Akik azonban az 1913-iki kongresszusra jönnek, azok már egytól-egyig tovább mentek követeléseikben, s azt mondják: a nő, ha körülményei ugy hozzák, ösztönszerűleg lesz önfeláldozó és: családtag, de kell, hogy egyéb is legyen, még pedig és mindenekelőtt: teljes értékű egész ember. Ne csak kötelességtudó, hanem felelősségérzettel, öntudatosan, czélirányosan a közérdeket is átértő, átérző, szolgáló s igy a tökéletesedés felé törekvő egyén. Hogy ezt mind a választójoggál reméljük meg valósítani ? . . . — Hát igen. Mert nem azon múlik, hogy a nőnek nincs választójoga, hanem azon, hogy azt a választójogot megtagadják tőle. Maradiságból ? Csökönyösségből ? Előítéletből ? Félelemből ? Indolencziából ? Irigységből ? Bosszúból? vagy rosszul alkalmazott gyámkodásból teszik-e? nem kérdem, de tudom, hogy ma már mesterséges és mesterkélt és azért napról-napra kegyetlensbbé válik az a gát, amit a nők politikai felszabadulása útjába tesznek. Mert mivel lehet felnőtt, iskolát végzett, józan embertől megtagadni azt, hogy hazája törvényeibe — azokba a törvényekbe, melyeket neki Is tisztelni kell, melyek adott esetben őt is épen ugy sújtják (bár soha sem védik ugy, mint honfitársait) — ha azokba beleszólást követei? Mivel lehet azt tőle megtagadni ? Azzal, csakis azzal, hogy odautalják, odasorozzák, oda kényszeritik a nőt, a hülyék a gonosztevők és a kiskorúak szégyencsoportjához ... És tényleg ez az a gát, amelyet a férfiak valószínűleg hálából mindazért az évezredes hűsségért, odaadásért, lelkes bátorításért, amelyet asszonytól kaptak, — a nő felfelé törekvő haladásának útjára vetnek. Bizonyságul íme az 1897. évi XXXIII. törvényczikk 5-ik szakasza: AZ esküdtek jegyzékébe nem vehető fel az, aki nyereségvágyból elkövetett bűncselekményért volt elitélve, aki hivatalvesztésre, vagy politikai jogai gyakorlatának ideiglenes felfüggesztésére volt elitélve, aki szabadságvesztés végrehpjtása alatt áll, aki ellen bünvízsgáiat folyik, vagy vád alá van helyezve^ aki csőd, gyámság, vagy gondnokság alatt van r aki testi vagy szellemi foglalkozás miatt az esküdt kötelességeit teljesíteni nem képes — és a nő, bárha a törvény előírta minden minősítése meg is van. Ugyanezen az alapon tagadják meg tőle a választói jogot is. Amit e paragrafus mellé mint indokolást felhozunk, hogy: »az asszony elhanyagolná gyermekeit, ha (öt évben egyszer, egy napra!) elmenne szavazni«, vagy hogy: »a választójog végeredményben \allástalanságra tanítaná öt« — vagy (ez a legcsodabogarasabb!) hogy: »a választói jog egyenértelmü nála a szabad szarelemmel . . .« ezeket ugy hiszem egytől-egyig csak mint curiósumot érdemes meg is említeni. Tehát nem e mende-mondák ellen, hanem a fentebb idézett paragrafus ellen kell küzdenünk. Mert nem igaz, hogy a nő — eo ipso, már neménél fogva — olyan veszedelmes, mint a gonosztevő, olyan ostoba, mint a kretin és olyan megbízhatatlan, mint a kiskorú (vagy kiskorusitott). Nem igaz. De, ha igaz, akkor miért szenvedjen el épen olyau elbírálást, épen olyan bűnhődést, épen olyan semmibevételt és épen olyan »kordába tartást«, mint azok? Akik arra a kongresszusra jöDnek, egytól-egyig belátták, hogyha ez igy is volt eddig, nem lehet igy ezután, mert a nő is kinőtt a kiskorúsággal járó kényszerek alól, épen ugy, mint a hogy annak idején a rabszolga és a jobbágy kinőtt. Akiket azon a kongresszuson látni fogunk a Zelma Lagerlófök, az Olive Schroinerek, Mme Curiek fényes bizonyságai annak, hogy a nő követelheti mindazokat a jogokat, melyek az egész embert megilletik. Ezek között a jogok között első helyen áll, tulajdonképen a kulcsa valamennyinek a választói jog. Ezért küzdünk érte; és e küzdelmünk eddigi eredményeiről fog az 1913 iki kongresszus beszámolni. De szóba fognak ott jönni mindama kérdések, melyeknek megvalósítását akkorra reméljük, ha a törvények készítéséhez joga lesz az asszouynak is tanáccsal, munkával, eszmével és eredménnyel hozzászólani. Tehát szóba fog jönni mindaz, ami az asszony és a gyermek sorsát érinti. Anyá és gyermekvédelem, az iszákosság elleni küzdelem, a fehér rabszolgaság égető kérdése, a női munkabér szabalyozása stb. stb. Ezért nem kétlem, hogy a kongresszus még azokat is érdekelheti és kell, hogy érdekelje, akik a nők választójogát ellenzik, vagy nem foglalkoznak vele. De még más okból is kell, hogy a magyar társadalom a kongresszusért érdeklődjék az, hogy több ezer idegen jő ez alkalommai hazánkba. Hogy azt megösmerje, hogy azt megszeresse: tőlünk függ!
