Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-01 / 5. szám

Xill. év, laigasss^^rgaeq

, ISI2 február I 5. szám ES^-itüi kí 4fr« i hoz 04 f 8

1 rá éw* 2 kot 04 f fcísfisífí; I kor 04 f «*&<» 8 fiüér. B « o ttok: e « sstd. Z. Horrvátli Lajos MLtí nfe a t éi s aJlsi Hirdetésik dija megegyezés szeriaí. Nyiltí'r sor* 1 kor Szerkesztőség kiadóm*.: Wlasics atcía 8. LHNGTEXj FaRENCZ BOHBÉLY STŐBG sr Sap ti aj (ionos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A Magyar Paizs olvpscit tisztelettel kérjük, szíveskedjenek a hátralékos felöizetéseket elküldeni, hogy a lap küldése meg ne szűnjék Takarékpénztárak. A takarékpénztárak múlt évi sáfárkodásaikról a közel napokban számolnak be. A takarékpénztár, mint a legvitálisabb nemzeti érdeknek, a hitelügynek munkása, nemcsak a saját részvényeseinek, nem csak a megtakarított pénzét gyümölcsözően kamatoztató betevőknek, hanem a közöüségnek is számadással tartozik. Sáfárkodása a nemzet becsületébe vágó, mert valóban nem küzömbös a nemzeti becsületre nézve, hogy takarékpénztáraink mily hűséggel, odaadással és gonddal végzik közjóra irányuló munkásságukat. Még évek előtt egy-egy botrányos bankbukás szédületes lelkiismeretlenségről rántotta le a leplet és akkor mi hírlapírók, akiknek pedig nem igen volt elúszott betétünk és teljesen devalválódott papírunk, — jajveszékeltünk legjobban az állami ellenőrzés érdekében. Ma, ha tárgyilagosak akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy még a kissé könnyelműen alakított takarékpénztárak szórványos, igazán néhány esetre zsugorodó zavarai is olyanok voltak, hogy a közérdek megsértéseinek nem tekinthetők. Még Angliában is van Olyan eset, amilyen a szegedi és uagyváradi felszámolás és fizetésképtelenség volt. És oly kevés jelenség merült föl a a pénzvilágban, ami csaknem eléggé szabatosnak is látszik, hogy azt a bizalmat, melyet a jól vezetett takarékpénztárak méltán érdemelnek, szinte kivételesen kiterjeszthetjük egész hitelügyünkre. Nálunk modern, üzletszerű és szolid alapon dolgozó, viszonyaink szerint elég jó! fundált takarékpénztárak s hitelintézetek állanak, amelyek néhány év nehéz viszonyai után föllendült gazdasági helyzetről, jó űzletévről számolnak be az iden. Örvendezve irjuk ezt. S a íregindult gazdasági lendülésnek, mely nem helyi, hanem országos jelenség, további folytatását kívánjuk. A további folytatás pedig aligha marad el. Nemcsak a kereskedelmi élet folytonos élénkülése ad e reményre alapot, hanem az a valóban uj és örvendetes jelenség, hogy a földmivelési üzem a több termelés jelszavában egyre több tőkét, lehetőleg olcsó tőkét keres s a nemzeti termelésnek ez a fejlődése hitelintézeteinket uj munkaterületre hivja. Ma már a többtermelés jelszava nem miniszteri programm. Az érdekelt gazdaosztály komoly gondjai közé sorozza. A gazdasági inveszticziók tőkét igénylő korszaka következik : értsék meg hitelintézeteink, hogy ebben az uj korban rájuk nagy hivatás vár, a varrans és személyi hitelnek kiterjesztése a tőkeszegény gazdaosztályra, erre a legjobban, legpontosabban fizető adósra, hogy a több termelés jelszavát valóra váltsa, hogy idővel az adóst takarékpénztári betevővé fejlessze. „_ Farsang és jótékonyság. Hogy ilyen váratlanul beköszöntött a tél : a pauperismusnak még nagyobb sebei mutatkozuak. Szivet marczangoló nyomornak kétségbeesését látjuk s valóban nem volna szivünk, ha észrevétlenül és előkelően elsurrannánk mellette. Ezt a téli nyomorúságot hatóságilag szegényügygyé kinevezni s azt akarni, hogy a hatóság ezer tennivalóra között a szegénység minden sebére legyen gyógyirt, vakmerő követelés és a társadalom kötelességének könyörtelen elhárítása. Még ott is, ahol a szegényügynek külön hatósági szerve van, a fővárosban, — még ott is belátták, hogy a hatósági uton konstatált szegénység épen azokra nem akad, akik a szegénységet szégyenük, akik tehát a segélyre legértékesebbek és egyúttal legjobban rászorultak, — ellenben a hatóságilag konstatált szegénynek uagy része üzletszerü szegénység, a sebeivel reklamirozó dologtalanságnak, vagy Jjas szenvedélyeknek hódoló hühózója a hangos és követelő koldus, akit nem a balsors ismertetett meg a »paupertas« szal, hanem a dologtalan élet. És még ők is, ahol meg lenne a mód, hogy a hatóság az okokba betekintsen, ott is érzékenyebb szervre kell bizni a jótékonyságot: a társadalomra. És mivel Jókai szerint az emberiség jobb és szebb fele a — nő — erre a jobbra, erre a szebbre hárul a szegénység, a nyomor sebeinek bekötözése. Nagy tapintatot, sok gyöngeséget kiván ez tehát épen azokat a lelki kiválóságokat, melyekkel a nő, még ha a férfi esetleg nagyobb intellektussal rendelkezik is, — jobban meg ven áldva. Szabad-e szóvá tenni, hogy a játékonyság filléreit régi szokás szerint a farsangi tánczmulatságokkal kötik össze. Mindegy nekem, ha bárhol ' tesz az ember jót csak tegyen. És annyira be | savanyedott az élet kegyellen küzdelmeibe az ember, hogy nem igen farsangol. Örülnünk keli, ha egy egy vigalom sikerül, mert kiragadja az embert a napi munka és gondok taposó malmából s csak az a kár, hogy az eszeveszet fényűzés következtében sokra igen keserű — katzenjammer következik. Őszintébb lenne a hejehuja, ha az emberek egyszerűbbek lennének. De hát a Herczeg mesebeli királyasszonya szerint: ne kívánjunk az emberektől — lehetetlenségeket. Más lapra tartozik az a kérdés, hogy a jótékonyczélu mulatságokból mennyire tudjuk a pauperismus sebeit gyógyítani ? Az országban van 15.000 község, csak hárommal szorozva a farsangtáji vigalmak számát, negyvenötezer alkalmát kapjuk a jótékony adózásnak. Mi jut ebből a jótékonyságra? A választ olvasóinkra bizzuk. Mi legföljebb kimondjuk a mindenki ajkán lebegő igazságot, hogy a jótékonyczélu mulatságok maguk a czélra nézve kedves hazugságok mert tisztelet a kivételnek, de ezek legtöbbjéből a jótékonyczél nem merit. Ingatag alap is egy báli jövedelemből orvosolni akarni valamely sebét a nyomornak ? A szegényügygyei nemesebben és állandóan kell törődnie a társadalomnak és itt minden jó sziv figyelmébe ajánljuk azt a jótékonysági hatósági szervezetet, melyet Almádi Géza fővárosi tanács nok, ez a nemesszivü »paterpaupertatis« sok szeretettel, nagy tapasztalással készített, mely szegényügyi szabáiyzatott nem hinnők, hogy ne küldené meg városunk magisztrátusának. Ebben a szegényügy társadalmi felkarolása bennfoglaltatik. Megnyerhetjük a társadalomnak egységes jótevésére osztály, vallás és nyelvi különbség nélkül azoknak a nemes sziveit, akik széttagolva és épen ezért gyakorta efemer hatással a pauperismus sebeit kötözgetik. Kétségkívül elsősorban az kell, hogy a város vezetőjének érdeklődését nyerje meg ez a czikk, melyet a szegényügyünk rendezésének meleg szándéka hat át. Bizonnyal lesz a képviselőtestületben oly nemes szivü ember, aki az itt letett eszmét, hogy szegényügyünket a főváros vonatkozó szabályzata szerint rendezzük s vonjuk bele városunk s megyénk hölgyeit vallás és nyelvi különbség nélkül, — nem hagyja a pusztában kiált® szók. nt elhangzani. áö éves tisztviselő. Bemm Józsefről van szó, aki a zalaegerszegi posta és távirda hivatalnak felügyelő-főnöke, — aki negyven esztendőt töltött el a magyar postaügynek a szolgálatában s ezekből 30 év főnöki év volt. Szép kis idő ez, akárki mit beszél; ö azonban mit sem tud erről. Szakadatlan végzi monoton munkáját nap-nap után s rá sem ér egyéb gondolatra. Mi sem látjuk őt az életnek semmi vígságos forgatagában. A Ööndöcs vendéglőnek kis Pilvax szobájában, utóbb a Barossligeti vendéglőben szokott vacsorálni s két három jó ismerősével elbeszélget, amig elfogy a három deczi bor. Ennyit enged meg magának az élet örömeiből, többet nem. Ezen kívül ember nem is látja, csak a hivatalos falakon belül. Itt van az ő menyországa. Minta tisztviselő. Puritán egyszerűség, kátói jellem, szigorú munka: ez az egész élettörténete. Ha a világ nem is tud róla sokat, tudnak a tisztviselő társai, a postatisztek, ök tudják, hogy főnöküknek negyven munkás esztendő van a háta megett s szenteltek ennek emlékére egy napot. Fölköszöntötték a hivatalban s lakomát rendeztek a tiszteletére. Bemm József nem szereti a zajt, még ha ünnep is az. Fárasztja a pihenés s irtózik a ' fényességtől. Ezért az ünnepség nem ment ki a nagyvilágba, még Zalaegerszeg társadalmába sem, csupán a tisztviselőknek mintegy szük családi körében folyt le meghitt bizalmasságban. Pedig hát, ha az egyszerűbb testi munkás: az uradalomnak bérese és tűzetrakó és fahordó szolgáló leánya egyvégtében 30—40 esztendőt szolgál egy gazdánál: díszoklevéllel és aranyakkal tünteti ki a miniszter, s' a főispán és a főszolgabírók és a környékbeli urak diszszónoklatokat tart.mak. Nem lehet ennél kisebb a postatisztviselőnek szellemi munkája és testi sanyargatása sem. Azonkívül az a főnökség olyan furcsa pont, nem csak azért, hogy maga mellett másokért is felelős, hanem, hogy felülről is nyomhatják, alulról is szurkálhatják : csuda, hogy a présben épen marad. Negyedszer, azt mondják, hogy Európában dicsérettel emlitteik a magyar postaügy. Nohát akkor minden egyes postatisztviselö igényelhet magának egy kis érdemet. Őtödszéi' a közlekedésügynek olyan ága ez a postaügy, mely igazán a becsületességen és lelkiismereten épült fel és áll fenn Nincs ennek a munkának helyi provincziája. Nem egy köinyéket, fajt, vagy országot érdekel a posta. A zalaegerszegi postával közvetlen érdekeltségben állhat a Brassóban lakó ember, a Párisban, Pekingben, avagy NewYorkban laké ember, A jó posta a humanismussal is összefügg. A jó postának nemcsak a jé hivatali törvényesség az alapja, hanem a nemet emberi érzés is.