Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-05 / 36. szám

4 MAGYAR P A IZ S 1912 szeptember 5. szeptember 25 ig Megyessy László kataszteri nyilvántartónál bejelenthetik. Zalaegerszeg r. t. város tanácsa, 1912. évi szeptember 4 én. Dr. KORBAI s. ki, polgármester. Zalaegerszeg r. t. város rendórkapitányi hivatala 1890. rkp. 1912. sz. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a rendőrségen egy talált kulcs van, igazolt tulajdonosa átveheti. Zalaegerszeg, 1912 augusztus 29 én. ZILAHI, rendőrkapitány. Heti hirek Helyiek. Városi közgyűlés volt aug. 27 én Dr. Korbai polgármester elnökletével. Sűrűn tartanak városi gyűléseket, néha hetenként kétszer is. Ez azt mutatja egyfelől hogy sok az elintézni való, másfelöl, hogy mindent alkotmányosan intéznek el. Itt — már a gyűlést megelőzte egy tisztújító közgyűlés, melyen Lzgáth Kálmán apátplébános elnökölt. A második bábái állásra megválasztották 6 pályázó közül Szűcs Károlynét. — Dr. Keresz­túry József a villanytelep felügyelő bizottsági tag­ságáról lemondott s helyébe választották Szúnyog Béla mömököt. — A villanytelep ügyében Hajik István és Udvardy Vincze takarékos gazdálkodást sürgetnek. Ganz Sándor vezető fizetését 250, Travnik Vilma fizetését 120, Ziskó Margitét 50 koronában állapították meg. Löbl Miksa fogyasz tási ellenőrnek 400 korona lakbért, Tánczos Lajos Írnoknak 100 kor. segélyt adnak, Baksa Teréz olai ovodás fizetését 25 koronáról 30 ra emelik. Még egy rendkívüli városi közgyűlés volt tegnap délután Dr. Korbai polgármester elnökle­tével, aki egy esetből kifolyólag napirend előtt szükséges jónak tartotta annak a rendnek meg­állapítását, hogy aki valamely előterjesztést, indít­ványt vagy interpellácziót akar tenni, jelezze azt előbb az elnöklő polgármesternél, hogy semmi félreértés ne lehessen, mert utólagosan értesült, hogy a múltkor lett volna egy ilyen szándékolt előterjesztés, de ö nem vette észre s hirtelen elvégzettnek jelentette a tanácskozást. — Ennek a közgyűlésnek a következő két pontja volt. A városi téglagyárat bérbe kell adni. Bichler Dénes eddigi bérlő igér még egy évre 3000 koronát más egyéb feltételek mellett. A tanács javaslata az, hogy ne fogadják el az ajánlatot. Boschán Gyula elfogadásra ajánlja bővebb megokolással. Majd Hajik, Dr. Jakabffy, Dr. Rosenthal, Wasser­mann mérnök hozzászólása után a közgyűlés a tanács véleményén lévén nem fogadja el az ajánlatot különösen azért is, mert bérlő kiköti, hogy a város mindig tőle Jartozik téglát venni. — A másik ügy a portalanítás. Ajánlja a vár­megye, hogy a városon átfutó megyei utakat olajjal portalanítsa a város. A számadásból lát­szik, hogy a 8 méter széles, 4178 mtr hosszú utczákra a szükséges olajnak csak az anyaga évenként 5775 K 57 f.-be kerül; azonkívül'a szállítás, tartós és munka bére. A város nem fogadhatja el ezt a költséges portalanítást. Gyűjtsünk a Csány szoborra! Halmos Józsefné gyűjtői vén Zalacsány. Czigli Ferencz —10 Pette Mihály —"10 Nóvák István —'04 Magasházi József —'40 Pusztai Sándor —-10 Vári Károly —20 Bola Ferencz —-10 Juhász Károly —-10 Günsberger Irma —"50 Szabó István —-40 Engler József —'50 Szakonyi József —'20 Csermán Mihály —10 Bernáth Gábor —10 Bella Gyula —-20 Magyar József —-10 Kumuves Lajos —10 Linner József —-20 Kis János —-10 Bedics István —"10 Pál Jánosné —'10 Hencsei József —'10 Németh János —-10 összesen 4 K 04 f. Korentsy István tanitó gyűjtő ivén Petri­vente. Korentsy István 1-— Henlein János 1-— és gyermekei Detor Mihály l — Etuska, Aranka, Hartián Vendel 2 — Géza, Imre és Jenő 1"— Albeck Gyula —£0 összesen 6 K 50 f. Korentsy Istvánné posta költségre adott 22 f-t. Dr. Csillag Dezső névnapján Stridóváron. Kiss Kálmán —20 Forintos 1"— Lutár István —'20 N. N. 1 — Sáify Illona —'30 N. N. —-20 Csury Vilma —-40 összesen 3 K 30 f. Dr. Hajós Ignácz ügyvéd Zala­egerszeg 2 K — f. Spielmann Jenő II. gimn. tanuló Zalaegerszeg . . . 2 ,, — ,, Mai gyűjtésünk összesen . . .17 K 84 f. Hozzáadva a múltkori (31753 K 70 í) összeghez A Magyar Paizs gyűjtése máig 31771 K 54 fill. Nagy örömünkre van az, hogy a mely idóben valami kis mozgalmat csinálunk valahol a Csány­szobor ügyben, más vi­dékeken is megrezdül az emlékezés húrja. Most például vasárnap csak egy kis rögtönzött népünnepélyt csináltunk Nagy­kanizsán s mintha ennek köszönnők, hogy a mai számunkban már öttételből álló gyűjteményt tu­duuk felmutatni, holott egész nyáron ilyen töme­ges eredménnyel egyszer sem dicsekedhetünk. A nagykanizsai vasárnapi ünnepély eredményéről csak a jövő számban számolunk el. Addig is azonban ismételjük azt a barátságos kéré­sünket, melyet a múltkor is szétröpitettünk a vármegye összes tanítóihoz, hogy t. i. egyetlen egy esztendőnk van még, tehát csak egyetlen egyszer teljesítsék kérésünket, hogy a tanuló gyermekek között rendezzenek 2 filléres gyűjtést, még pedig most ez isk. év elején. Ha mindenik iskola megtenné ezt egész megyében ! . . . Dr. Bálás Béla főispán nyári utazásából — amint következtetni lehet, valószínűleg e hó 16—20. táján megérkezik s átveszi a főispáni hivatalnak személyes vezetését. A helyi főgimnáziumban az idén 310 tanuló iratkozott be, tehát löbb, mint eddig bármelyik évben. Magyar mozi. A zalaegerszegi moziban, a parlamenti és udvari forradalom Badapesten. Felszólaltunk a múltkor, hogy a moziban a magyarázó feliratokat tegyék magyarnyelven, már csak azért is, mert a közönség job­ban megérti, hisz a közön'égnek csak egy­harm da tud németül. Minthogy pedig a mi kívánságunk lehetséges: a mozi igazgatósága szívesen hajlott a kívánságra s a felírásokat át­változtatta magyar nyelvre, amit mi most öröm­mel adunk hirül. Épen tegnap este kezdették meg a magyar feliratú sőt magyar tartalmú mozi előadásokat. Tömve volt a ház. Talán nem is ártana egy második kijáróról is gondoskodni esetleges veszedelemre gondol fa. Sorrenden volt tegcap a fővárosi forradalom, katonák hadállása az országház előtt, a magyar képviselőket kihur­czolják a rendörök ; feltűnő szererepe van itt Gióf Batthyány Pálnak, a mi tisztelt és szeretett képviselőnknek ; hogy mennyire kedves embere a mi közönségünknek, kitűnik abból is, hogy ime e néma játékban is, csak a képét látva erősen megéljenezte a közönség. Világosan lát­ható, amint a veszedelmes forgatagban széplelkü felesége Inkey Valéria kocsival megy éiette s kiragadja a zűrzavarból; a közönség sorra meg­éljenezte a néma képekben is mind az ismert alakokat: Juslh Gyulát a vezért, Gróf Appouyi Albertet, Eitner Zsigmondot, Sümegi Vilmost, s Gróf Batthyány titkárját, Czukelter Lajost is. A tüdőbeteg gondozó egyesület ideiglenes titkárja, Dr. Balász Miksa tisztelettel fölkéri azokat a hölgyeket, akiknél taggyüjtö ivek vannak, hogy szíveskedjenek a gyűjtést bevégezni s küld­jék visza az iveket őhozzá mínélelöbb. A zalaegerszegi katona sorozás e hó 12-én és 18-án lesz. Jól szervezett czirknsz jött városunkba s szombaton este meg is kezdi előadásait a vásár­téren. Ezt a Fortuna czirkuszt ajánljuk a közön- [ ségnek. Jó tornászai s kitűnően idomított fajlovai í vannak. Szomorú családi élete volt Mílej Gyula vasúti ! fékezőnek, aki Zsuppán Vilmát vette volt el teleségül, de akivel sohasem élt békességben. Állandóan czivakodtak, el is váltak, noha egy gyermekük is van. A napokban annyira össze­vesztek, hogy az asszony kénytelen volt elmene­külni a Füredi Béla boltjába, a feldühüdött férj utána rohant s többszőr rálőtt. Az asszony most élet halál közt lebeg a kórházban, Milej pedig büntetését várja az ügyészségi fogházban. Megbüntették Buza Mihály rendőrt, a fegyel­mezettebb uj korszakban. Ugy történt, hogy Buza Mihály egy alkalommal kissé megfeledke­zett magáról s ittas állapotba esett, ami ugyan még emberi dolog, ezért a rendői kapitány meg­büntette. De Buza M. rendőr ezután követte el a nagyobb hibát avval, hogy megszökött. Ezért aztán a járásbiró hat napi elzárásra Ítélte hiva­tali kötelességének a megszegése miatt. Megyeiek Levél a németalföldi viharról. Gróf Batthyány Pál orsz. képviselőnk, amint jeleztük volt, néhány heti nyári vakáczíójában családjával együtt európai utazást tesz, több napig tartózkodva az Északi tenger partján a müveit Hollandiában, ebben a kis országban, melynek olyan nagy jelentősége van magyar művelődés-történelműnkben, külö­nösen a 16 és 17. századok reformácziójából. A vesztfaliai Götlingébői s a németalföldi Utrechtböl hozták volt haza magyar ifjaink a felvilágosodás szellemét. Hága, Rotterdam, Amsterdam mellett e régi híres egyetemi városokat és ezeknek környékét járta be a grófi pár szemlélve a part­ról a fenséges tengert, a fenséges, de néha rémületesen ijesztő tengert, — mert amint a Gróf ur titkára, Czukelter Lajos írja Hágából, aki szintén útitárs, a természeti elemeknek nemcsak bámulatos, de elrémitö harczát közvetlen közelből szemlélhették is egy alkalommal. A közeli időkben ugy látszik nemcsak Magyarországon, de egyebütt is toporzékolt és rombolt a természet ősereje: mindenfelé földrengések, szélviharok, forgószelek (cyclon) dühöngtek. Belgiumban és Hollandiában a napokban, irja Czukelter, olyan vihar dühöngött, hogy pl. Hágában 70—80 éves fákat gyökerestől tépettki a földből s az öreg tenger bömbölve do­báltaa hullámokat2 - 3 emeletes háznyi magasságra. Felséges szép a tenger, de ijesztő is, azt mondja. Egy levél némi nemű zalai tanügyről. Mi­előtt azonban közlöm a levelet, megjegyzem szerk. üzenetként a levélírónak, hogy egynémelyik kívánságát nem teljesítem, mert nem ér az töb­bet, miut bizonyos ló lábán a patkó. Nem megyek én, tisztelt uram kérdezősködni a vármegyére, mert megtörténhetik, hogy először is semmit sem felelnek; másodszor megkérdezhetik, hogy mi kőzöm hozzá, t. i. a hivatalos ügyhöz, majd elvegzik ők; harmadszor kellemetlen szóval ki­tehetnék a szűrömet; negyedszer ha minden szépet és jót felelnének is: a drávacsányi iskola maradna szépen ugy amint volt. Hogy valami eredményt lehessen elérni, egy mód van rá, az, amely módon a középbeszterczei tanitó megkapta volt a 600 korona követelését. Ez a mód pedig az volt, hogy egy kerek félesztendeig minden héten, tehát egymásután 26 czikkecskét irt a Magyar Paizs róla, kérve a főispánt, az alispánt, a tanfelügyelöket, a püspököt, a plébánost, a miniszter urat, a szolgabíró urakat, a körjegyző­ket, a falusi bírót, az iskolagondnokokat, as iskolaszéki tagokat, a községet, az egész egyház­megyét — kértük arra, hogy fizessék meg a tanítónak a kötelesbért, amelyre rászolgált s egy félévi irás után megfizették neki. Igaz, hogy az emiitett urak, intézménye <, községek mind meg­haragudtak a Magyar Paizsra is s a tanitó is el­bujdosott északra, — de megfizettek neki. Ilyen formán lehet iskola Drávacsánybau is. — Egyet azonban megjegyzek. Méltányos tekintettel kell lenni arra, hogy Dr. Buzsicska Kálmán tan­felügyelő ur már egy év óta gyöngélkedik. — Egyébiránt a levél igy szól: Több mint 8 év óta vajúdik iskolánknál a 3-ik tanítói állás szervezése minden eredmény nélkül. A közigazgatási bizottság folyton sür­gette az uj állás szervezését, mig végre az 1484. kig. 911. sz. rendeletével az iskolánkkal csatlakozási viszonyban levő Drávacsány köz­séget kötelezte uj iskola építésére. A község e rendeletre jegyzőkönyvileg kötelezte magát, hogy az 1912—13. tanév megkezdéséig isko­láját fölépiti és ez év őszén megnyitja. De az ígéreten kivül semmi egyebet nem tett. A jegyzökönyvet a drávacsányi jegyző 1910. 1911.

Next

/
Thumbnails
Contents