Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-01 / 31. szám

1912. augusztus 1. MAGYAR PAIZS 3 van vagy 95.00C szabó és több mind 100.000 czipész és csizmadia. Egyenkint, külön-külön ezelc nem birják a versenyt. De ha fokozatosan nagy üzemekbe tömörülnek, ha kicsiben, de következetesen a konczentráczióra törekszenek, mely Németország és az Egyesült-Államok iparának domináló pozicziót biztosított a világpiaczon, akkor előbb utóbb kiszoríthatjuk hazánkból az osztrák gyártmányokat. Hogy ezeknek a gyártmányoknak behozatala növekszik, azt, mint mondám, nap-nap után látom. Közvetlen észleleteimet ijesztő módon erősiti meg a statisztika. Csak néhány adatot hozok fel: Pamutból és féllenböl való fehérneműt 1906ban 15V

2 millióért, 1911-ben 23 millió koronáért importáltunk. Pamutból való uöi ruhákat 1906-ban 3 millióért, 1911-ben 6 millió koronáért, Gyapjúból való női ruháoat 1906 ban 4

3A millió, 1911 ben millió koronáért. Kalapokat 1606 ban 14 millió, 1912-ben 19 millió koronáért. Bőrkeztyüt 1906 ban 2 millió, 1911-ben 2V

S millió koronáért. Selyem nyakkendőkért 1906 ban 3 millió, 1911ben közel 4 millió koronáért. Gallérokat, kézelőket 1906-ban 3 millió, 19llben 3Va millió korononáért. Selyem esernyőket es napernyőket 1906 ban j 400.000 koronáért, 1911-ben 757.000 koronáért. ] Félselyem esernyőket és napernyőket l907-ben 1,460.000 korona, 1910-ben 2,100.000 korona értékben. Kész férfiruhát 1906 ban 20 Vs millió, 1911ben 31 millió koronáért (de ebből a czikkekből kivitelűnk is volt, mely 3 és 4V4 millió korona közt váltakozott; Finom botokat 1906 ban 331.000 korona, 1910-ben 717.000 korona értékben; Durvábban megmunkált botokat 1906 ban 500.000 korona, 1911-ben 957.000 korona értékben. Ezekből a számokból látható, hogy a fogyasztás ezekből a fontos szükségleti c.ikkekből mennyire növekszik, hogy tehát a nagyüzemek, amelyeket létesítenénk, biztos piaczra számithatnak az országban. Kereskedelmi kormányunk igyekezett is a ruházati iparban a koncetrációt, kisiparunk megmentésének egyedüli biztos módját lehetőleg előmozdítani. 28 uj konfekczió ipar üzemnek eddigelé 2V4 millió korona pénzsegélyt és 28 j űzőmnek összesen 183.000 korona értékű j gépeket engedélyezett, hogy átsegítse őket a '•• kezdet nehézségein. Ezt az iparfejlesztési akcziót sokkal nagyobb arányokban kellene folytatni, mert ennél hálásabb és szükségesebb kevés van. A konfekczióiparnak csak azon ágairól akarok szólni, amelyednek termelési feltételeit tapasz- ; talatból ismerem. Ezekre nézve tüzetesen számításokkal igyekez j tem megállapítani, hogy körülbelül hány magyar i üzemnek és hány magyar munkásnak biztosítana j foglalkozást az a szükséglet, melyet most a kül- ! földről tedezüuk. j A mult évben behoztunk 30 V2 millió korona értékű férfiruhát. Ez 50 magyar üzetnnék, illetve 5000 magyar munkásnak biztositana keresetet. Impoitálluk 1911 ben 23

1/2 millió korona értékű tehkroemüt. Ha ezt a mennyiséget itthon készittetnők, ezzel 80 vállalkozó 3200 munkást foglalkoztathatna. Tizenkét millió korona értékű térfikalapot importáltunk. Ez husz üzemben 1000 munkásnak juttatna állandó, biztos keresetet. A millió korora értékű importált esernyőket és napernyőket 10 gyárban 500 magyar munkás készíthetné. Közel 4 millió koronát küldtünk 1911 ben ' külföldre nyakkendőkért. Itthon is elkészíthette j volna 12 gyárban 600 munkás. Gallért, kézelőt és más efféléket 6V2 millió j korona értékben impo/táltunk ; 10 gyárban 600 j munkás élhetne meg ezeknek az áruknak az • árából. 10 magyar gyár 400 munkással itthon készit- j hetné a 2 Va millió Ri^ona értékű bőrkesztyűket, j amiket ma idegenektől veszünk. Botokat, pálezákat 927.850 korona értékben j importáltunk ; azok jórészben magyar fából ké- i szültek, de Ausztriában. Holott ezeknek a botok- j nak a kidolgozása 210 magyar munkásnak jut- j tatna szép keresetet. Csak néhány czikkvöl szóltam és már is látjuk, hogy ezeknek az előállítása elég volna közel 200 magyar gyárnak, illetve 11.500 magyar munkásnak megélhetéséhez. És itt olyan czikkekról van szó amelyeket kisiparosok állithatnak elő, amelyekhez nem kell nagy tőke, se technikai tudás, se drága gépberendezés, csak megfelelő kereskedelmi szervezet és annyi állami támogatás, amennyi a kezdet nehézségének a leküzdéséhez szükséges. A siker annál biztosabb, mert a hazai szükséglet állandóan növekszik ezekből a czikkekből. Az iparfejlesztési akczióuak ez volna egyik legészszerübb, legbiztosabb sikerrel kecsegtető teendője. És ez részben megoldaná egyik legnehezebb gazdasági és szocziális problémánkat, a kisipar megmentésének és fejlesztésének a problémáját." Megszívlelésre méltó dolgok azok, amiket a fentiekbeá elibénk tárt Komlós Sándor a magyar kereskedelmi és ipari viszonyok egyik legalaposabb ismerője. Valóban, ideje volna már, hogy állam és társadalom vegyék komolyan kezükbe a magyar ipar elárvult ügyét. P. H. Az újságíró kötelessége. —• Tapolczai levél. — A mult héten egy helybeli mulafóban egy vidéki uri embernek a kitűnő »Badacsonyi« annyirá felsrófolta a kedélyét, hogy a sokat mondó »Sohasem halunk meg!« között elővette azt a hires fehérvári bicskát s aztán »muIatotf s mulatásának módjával az ott szórakozó néhány uri embert ugy megbotránkoztatta, hogy annak hatása alatt azok szép csendesen el is távoztak... Én, mint afféle penna forgató halandó, nem akarom minősíteni az illető uri ember eljárását; egyszerűen a másoktól hallott kritikák : lapján irtam azon czikket az »Egyetértés«-be, melyért ö kigyelme annyira megharagudott, daczára, hogy czikkem ez esetben a közvéleményt képviselte s kifejezést adtam abbeli reményemnek, hogy a rendek őreinek erélyes fellépése egyszersmindenkorra ki fogja küszöbölni az ilyen faragatlan tempót. Személyében, avagy becsületében egyáltalán nem támadtam az illetőt, csupán mint újságíró a közérdeket, jobban mondva a társadalmat kiváutam szolgálni akkor, midőn ki keltem a finomabb lelkületű egyéneket megbotránkoztató jelenetek ellen. Ma kaptam a hírt, hogy az illető uri ember erélyesen készülődik a rajta ejtett csorbát kiköszörülni s provokálni fog. Nem akarom jelen czikkemmel világért sem az elsőt visszavonni, avagy eljárásom miatt magam eszkuzálni, mert újságírói kötelességet teljesítettem minden sértő szándék nélkül; tehát a kihívásnak állok elibe, hanem sajtó iránti — melyet évek óta becsülettel szolgálok — kötelesség érzetből indíttatva irom czikkem azon szándékkal, hogy az illető uri embert, ha esetleg még nem tudná, kitanítsam az újságíró kötelességeire . . . Legelőször is megjegyzem, hogy ugy az eddigi, mint az ezután megírandó czikkeimben egyéniségek megtámadása, sértése nem volt és nem lesz czélom, mert semmi közöm X, vagy Y urakhoz, csupán a társadalmat kívánom mindig szolgálni s fejem csak az előtt fog meghajtani s azt ugy hiszem nem vitathatja el senki ha már egyszer újságírónak vállalkoztam, hogy nincs jogom és nem kötelességem minden oly kérdéssel foglalkozni mely a közérdekkel vonatkozásban van. Ha én vagy bárki más bemegyek egy kávéházba, ugy hiszem, csupán szórakozási vágy. miatt történik ez meg, mely vágy először is pénzbe keiül, tehát mintegy belépő dijat fizetek . melyért megtalálom szórakozásom, tehát joggal ; kivánhatom, hogy se engem, sem pedig a többi j uri közönséget a maga müveit szórakozásában senki ne háborgassa s meg ne botránkoztassa, mert nincs jogunk beleszölani ugyan senkinek ; a privát ügyébe, de' viszont másnak sincsen | joga a mienkbe durva kézzel belekaparászni s otthonunkban bárdolatlan módon molesztálni, s ha pedig ez megtörténik, megbotránkozásunk jogos és természetes, az újságírónak pedig, ha hivatását a maga nagyszerűségében átérzi és komoly munkása akar lenni a közérdeknek, első szent kötelessége a társadalom felháborodásának látható jelét adni s a közvélemény bírálatát kikérni, illetve érdeklődését felkelteni. Midőn — mint a Pesti Napló riportere — a tollat legelőször kezembe vettem, tisztán láttam, hogy az újságírás több tövist, mint babért terem s elvoltam rá készülve, hogy a társadalmi ideálok szolgálatában igen sokakkal lesz még összetűzésem, s igen sok lesz olyan, ki ellentétbe helyezkedik azokkal az eszmékkel miket hirdetek, da azért nyiltan, őszintén szálltam sikra az igazság védelmére, mert mindig érdekelt a közügy. Kicsi kortól kezdve rajongtam az ideális eszmékért s ez adta kezembe a tollat és örömmel fogadok el minden olyan munkát, mely az ideális társadalmat, a közérdeket szolgálja. Igen tévednek kik azt gondolják, hogy az újság irás csak egyéni passzió, vagy feltűnési mánia. Ez nem áll, mert ez oly szent érzés, mely a magasabb rendű s az emberi közösség egészét szolgáló cselekvésre hajt bennünket. Az ideális társadalmi munka, az emberi tehetség méltatása, a nomes eszmék propagálása mind' arra való, hogy a hivatásos iró magasabb ösztönét hozza működésbe. Nagyon ismerem az emberi társadalmat, otthon érzem magam osztályok szokásaiban, mert volt idő, midőn felém is ragyogott a szerencse csillaga. S nem voltam a mai hétköznapi szürke kis ember. Ezért tekintem én újságírói működésem elé avatatlan kezek által gördített akadályokat, kellemetlenséget természeteseknek, mert ez igazolja, hogy helyes uton járok, mert leküzdöm azokat gyenge kis tollammal. E háládatlan pályán működőket tudom, sokan meggyülölik, »Különcz«-nek, »Rajongó« nak keresztelik, sőt meg is fenyegetik, de az vigasztal velem együtt százakat, hogy ha bár kevesen is, de vannak olyanok is, kik velünk éreznek és az általunk hirdetett eszmékért lelkesednek s e kevés nekünk éppen elég, mert utunk nyil egyenes, s végig járjuk a tövisen át is s csupán egy hit kisér lépten nyomon : a meggyőződés. Semmi közöm senki fia magán ügyeihez, de i viszont megkövetelem, hogy más se vindikáljon \ jogot magának a mások megiotránkoztatására. i A sajtónak kötelessége a társadalom jogait | védelmezni ami pedig a sajtóé, az osztatlanul i az újságíróé. 5' Ajánlom tehát figyelmébe az illető urnák, hogy , újságírói kötelességem becsületes teljesitésébeu í sem az ö, sem pedig bárki más léha fenyegetése I nem fog megakadályozni és haladok továbbra is 5 a magam utján ... az »igazság« utján. Ami ped.g azokat a bizonyos fenyegetéseket illeti, napi rendre térek felette, mert hát édes Istenem: két vége van a botnak. ? Tapolcza, 1912 julius 22-én. r- Sül tő Károly. Somossy Nándor. í Nem minden ember részesül abban a szerenl egében, hogv külön rovatban emlékezzék meg í felőle az újság . . . Azaz : dehogy szerencse e?. • Az érdemnek elismerése. A közpályán eltöltött j hosszú időnek, a megtett útnak még egy pillanatra í való felcsillanása . . . | Somossy Nándor 40 esztendőt töltött el a leg| nehezebb közpályán. Mindennap száz meg száz embernek az életbiztonsága volt bizva az ő fegyelmezett etzólyességére. Va&ufas volt. De vasember is egyúttal- Erős testi szervezete, hivatásának rajongó szeretete magas polezra emelte | őt. Főellenőr létére is olyan szorgalommal dolgozott, mint mikor a kenyérharezot fiatal szivvel, lobogó lelkesedéssel elkezdtb. A munkásság nemesit ugyati, de felemészti a testnek erejét. Ö is elfáradt. Megőrölte vasszervezetet a folytonos munka. Pihenésre vágyott. Ezt a vágyát a magyar államvasutak elnöke ós szombathelyi üzletvezetősége teljesítette. 1912 október 31-iki kelettel teljes fizetésével nyugalomba küldte. Még három hónapig ügyel tehát azoknak az embereknek életére, akik bizalommal 03 biztonság érzettel ülnek az emberileg legbiztosabb közlekedési eszközére: a vasútra. Szép, munkáséletének méltó befejezésekópen a kereskedelmi miniszternek és közvetlen felettesének: az üzletvezetőnek elismerése kíséri a nyugalomba. Mi pedig : akik közvetlenül ismertük, ismerjük, békességes, hosszú életet kívánunk neki ebből az alkalomból. Li Tsung.