Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-04 / 27. szám

XIII. év Zalaagertgeg, 1912. julius 4. 27. szám &3£s«tésl át : így évr« 1 Sscr 04 f ?él óvn 2 kor 04 f Restire 1 kor. 04 f Íjría Iiás 8 fillér. Smer^eszti Z. IE3Iox»-v-áij!tL Lajos M-anicatársak: Hlrdetéstk dija megegyezés szériát Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvata»: Wlasics-atcsa 8. LE TSTC3- Xj FSUSNOZ B O R B É "5T GTÖHG y lap u ajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Az értesítő. Talán nincs még egy könyv, melyet oly vegyes érzelemmel olvas a közönség, mint az iskolai értesítő. Ki örvend, ki busul, ki meg haragszik, a szerint, amint gyermeke jó vagy rossz érdemjegyeket kapott. Mindegyik érzelem érdekli az iskolát s érdekel bennünket tanárokat, de sajnos ritkán vehetünk róla tudomást, pedig a gyermekek nevelésénél és oktatásánál vajmi fontos volna tudni, milyen érzelmekkel viseltetik a szülő az iskola s az egyes tanárok iránt. Köztudomásu, de nem eléggé megszívlelt tény, hogy csak a szülő és tanár együttes munkája hozhat biztos, jó eredménjt. Ennek lehetővé tételére tüz ki minden tanár hetenkint egy-egy órát, amikor okvetlen feltalálható az iskolában s amely időben minden szülőnek rendelkezésére áll. Sajnos, nagyon kevesen veszik igénybe e kétségtelenül szükséges módját az érintkezésnek s sok szülő, ki most gyermekének szekundáját olvassa, saját nem törődésének tulajdonithatja a szomorú eredményt. Növendékeink túlnyomó része helybeli s több évi tapasztalat alapján mondhatom, hogy ép a helybeli szülők keresik a legritkábban az érintkezést gyermeküknek tanáraival. Nagyon sok szülő van, akit daczára több évi itt létemnek, még sohasem láttam. Azok a kollégák, kik 1—2 éve vannak itt, még inkább elmondhatják ezt. De azt is elmondhatják velem együtt, hogy sok ismeretségben meg nincs köszönet. Nincs pedig azért, mert vannak szülők, kik az év végén jelennek meg, nem azért, hogy gyermekük előmenetelét, szellemi és jellembpli fejlődését tudakolják meg, hanem azzal a kétesen szerény kérelemmel, hogy akár tud, akár nem tud a drága csemete, eresszék át, mert sokba jön az ismétlés. Ez a szülők legrosszabb faja, rosszabb annál is, mint aki egész évben nem törődik gyermekével. Neki mindegy, tud é a gyermeke vagy sem, jó vagy rossz, őszinte é, vagy hazug; a fő az, hogy elvégződvén egy év, egy osztállyal feljebb jusson a tanuló. A bizonyítvány kell, de minél jobb, mellékes a tudás. Hadd bukjék a többi, csak az övé ne, S ha őszinte véleményt hall, persze goromba, igazságtalan a tanár. A mai iskola nemcsak a tudás alapján mondja ki az Ítéletet. A mig egy testület véglegesen kimondja, hogy ez és ez a tanuló nem mehet feljebb, igen sok körülményt vitat meg. Főleg számba veszi a tanuló jellemvonásait, egyéni tulajdonságait. A czél nem merül' ki a tudás elsajátításában, fontosabb ennél a jellem kifejlesztése. Ha a gyermekből jellemes, képzett ember válik, kinek okoz ez legközvetlenebbül örömet, ha nem a szülőnek. Van é nekem abból hasznom, vagy károm, hogy valamelyik jól vagy rosszul tanul? Ha a szülőé a haszon és öröm, akkor neki kötelessége segítségemre jönni. De van e köszönet az olyannak segítségében, aki könyörgéssel akarja gyermekét előbbre juttatni ? De a fent jelzett okból bűnös a saját gyermekével, a társadalommal szemben az is, aki, ha mindjárt jól tanul is a gyermek, nem szakit annyi időt, hogy néha napján kikérje a tanár véleményét. Ne beszéljenek rá nem érésről. Senki annyira nincs elfoglalva, hogy ki ne kérhesse annak a véle ményét, kire a legdrágább kincsét bizza. Ha 5—10 koronáért órákig dolgozik, akkor miért nem talál perczeket e czélra, mikor ez nem is munka. Vagy talán lealázónak tartja? Ne féljen, egjikünk sem követeli a kalapemelést. A legelemibb kötelessége volna minden szülőnek legalább havonkint egyszer ellátogatni az iskolába. Milyen más volna az iskola munkája, milyen más volna e munka eredménye, ha e kötelességnek minden szülő lelkiismeretesen eleget tenne. Addig azonban nr'g a szülő lelkiismeretlenül végzi kötelességét, nem kivánhatja, hogy gyermeke nálánál jobb legyen. Rég akartam igy nyiltan reá mutatni, hogy mennyire nem ismerik a saját dolgukat növendékeink szülői, s amikor most e szándékomat e sorokkal végrehajtottam, még egyre hivom fel ugyancsak a szülők figyelmét. Legyenek szívesek nyissák fel az értesítőt a 104 és 110-ik oldalon, itt van arról szó, ki kapott valamely czimén s kitől jutalmat. Ugyan hányan olvashatják a saját nevüket, hányan adtak e czélra egy-két koronát ? Egy sem. És évek óta senki. Pedig sokan adhatnak 10 -20 és mindenki 1—2 koronát. Ezeket a lapokat az értesítő szégyen foltjának tartom. Tessék megnézni más intézetek értesítőjét, vagy gondoljanak vissza a saját tanuló éveikre, vájjon ott is olyan közömbösek a szülők. Igen is én mint egerszegi pirulok, szégyenlem magam az egerszegi diákok szülői miatt. Vagy talán adnának, ha saját gyermeküknek jutna, ha az évzárón annak a nevét olvasnák fel, mint jutalmazottat. Vájjon nem lehetne e ezen segíteni a jövőben ? Apák és anyák több érdeklődést az iskola iránt! s akkor jobb lesz a bizonyítvány is. Pásztor Imre. A drágaság és a pótlék. A tisztviselőknek drágasági és családi pótlékáról, jobban mondva, gyermekes pótlékáról vau szó mostanában, különösen a tisztviselők társalgásában. Immár törvény, mert a főrendiház is helybenhagyta, a király ö felsége is aláirta junius 29-én, hogy a tisztviselő az ö rendes fizetésén kivül részesül még 200 koronában, ha egy gyermeke van, két gyermek után 400, s három gyermek után 600 koronában részesül. Három, vagy több gyermek mindegy. Vannak emberek, akik különböző állapotokban, ki- k saját állapotja szerint szeretné a kulcsot. Mert hogy ennél jobb kulcsot is lehetett volna készíteni, az bizonyos. De jobb a foltos, mint a semmi ruha. Legkevésbé azoknak van igazuk, akik gyermektelenek lévén, nem tartják igazságosnak, hogy a gyermekesek több dijat kapnak, mint ők, mert, ugymondják, ugyanannyi dolgot végeznek. Hát ez igaz. S ha szorosan vesszük a dolgot, nem igazságos. Csakhogy azt a pótlékot nem fizetésbzn adják s nem a munkiért adják, hanem a nemzetgazdaságra való tekintette), — méltányosságból. Tárgyalják a társaságokban a dolgot politikai szempontból is. Mert nem-nyilvánosan szabad diskurálni a politikáról is a tisztviselőnek, sőt egy pár helyen nyilvánosan is kifejezték gondolkozásukat. Azt mondták egy pár helyen, hogy nem fogadják el a pótlékot, mert nem tartják törvényes módnak azt a módot, amelyben meghozták ezt a pótlék-törvényt. A nagyobbrész persze ha gondolkodik is, ballgat, örvend s elfogadja a pótlékot. Mert ha nem jó a forma, azt idővel amúgy is megfogják javítani, a lényeg pedig az, hogy égetően szükséges az a pótlék. Természetesen ugy gondolkozik aztán a legnagyobb rész, hogy ezért az életi javításért és javulásért nem jár semmiféle elvbeli megadás, megalázkodás, semmiféle vélemény változtatás, mert nem lehet és nem szabad ezt a nemzetgazdasági méltánylást, ezt a drágasági pótlékot egyes emberek kegyének tartani, sem képviselők, sem miniszterek kegyének nem. Ezt az élet szükséglet hozta, parancsolta és kónyszeritette igy. Nem magán embereknek a zsebjükből jön ez ajándékképen vagy alamizsnaképen, hanem a nemzeti közpénztárból jön szükségdij képen, hogy azok, akik kapják, munkájukkal most vagy később talán kamatoskamattal is együtt visszafizessék a nemzetnek anyagi, szellemi vagy erkölcsi pénztárába. Ha magán zsebekből jőne alamizsnaként s pláne avval a czélzattal, hogy az adakozó szerezzen magának elvhiveket: akkor igazán nem volna szabad egyetlen ép kézláb embernek sem elfogadnia. — De igy ! . . . Szó vau a társaságokban arról is, hogy mikor kapjuk meg ? A pénzügyi tisztviselő azt mondja, hogy ők mindjárt, de mi többiek sokkal később. Hát ez megint furcsa beszéd. Csak azért volna ez igy, mert az ők miniszterük a pénzügyminiszter?! Talán a valóságban nem igy lesz. B. Magyar ipari gyárak kormány-támogatásban. Beöthy László kereskedelemügyi miniszter — A Honi Ipar értesülése szerint — az Országos Ipartanács f. év. junius 28-án Wekerle Sándor elnöklete alatt tartott ülésének kedvező Véleményezése alapján számos ipari vállalat létesülését és kibővítését mozdította elő, a befektetett állótökével arányban lévő készpénz támogatással. Az engedélyezett államsegélyek legnagyobb része a textiliparra esik. Állami támogatást nyertek: A szövőiparban: A Mez Vater & Söhne czég selyemczérnázó, festő és kikészitőgyár létesítésére. 1 millió K állótőke, 500 munkás (uj) ; a Hungária jaquard-szövőgyár r.-t. (Kispest) gyárbövitésre. 260.000 korona uj állótöke, 75 uj munkás;