Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-30 / 22. szám
XIII. év Uaegemeg, 1812. május 30. S ;6fiB«t . 8Í tí • Kej tora í >ur 04 f \ él á»í 2 teof 04 f Har^t*** 1 kor. 04 f Stgi-w ssáa ? í»?lér. Eíerizeszti BTo^-v-átOn. Lajos 1V1 n n él,-r*FSf=i,-lzr Hirdetéssck áijfe megegyezés szériát. Nyiltí r sora 1 kor Szerkesztősé-? ki&dóv&tau : Wlasics-atc:,» 8. ( Hi El 3ST C3- ~Z~ ffi 1.- FSBENOZ \ BORfc3:É:j_-y o-iröRa sr lap ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A betegek számára gyűjtött pénz. j i Pár héttel ezelőtt az örömnek és keserűségnek összekeveredett hangján emlékezett meg ez a lap arról a szép eredményű, de | érthetetleu hanguiatu gyűjtésről, melyet Zalaegerszegen végeztek az országos tüdőbetegek javára. Az öröm azért volt, mert nagy volt a lelkesedés a gyűjtés iránt és szép volt az eredmény; a keserűség azért volt, mert épen azokban a napokban alakult volt meg Zalaegeuzeiren is egy tüdővészt háritó egyesület s mintha ez elől akarta volna elvenni az első éltető erőt, mintha ez a mi egyesületünk nem volna jó, üdvös és czélszerü. Örömmel halijuk, hogy abból az országosra gyűjtött szép összegből a mi kisebb itthoni egyesületünk számára is hagytak néhány száz koronát. Azért tehát most letesszük a keserűséget s csupán az öröm hantiján emlékezünk meg róla. Jól tették az intézők, hogy igy cselekedtek. A viszályra még rágondolni is. csak képzeletbe idézni is ijesztő. Nincs szebb az egyetértésnél. Legyen akárkinek egy jó gondolata, egy szavs, egy parány; cselekedete a megye lakosságának a javára, veszedelmének az el hárjtasara, testi vagy lelki erejének a fejlesztésére : meg kell azt becsülni. Azt a jó czélra törekvő gondolatot, szót és cselekedetet támogatni és erősíteni kell, nem illik hidegen elmenni mellette, uiég kevésbé szabad gyöngíteni. Zalavarmegyében és Zalaegerszegen elég sok czifra czimü és szép czélu egyesület van, de sajnos, 99 százalékban hiúságoknak az istápolására. Már pedig amiben őszinteség nincs, abban tartalom eincs, s amiben tartalom nincs, abban érték sincs. Értéktelen társadalmi élet nélkül pedig elfonnyad és összeguzsorodik a nép, mint a küszöbön guggoló és pipázó török. Csak nem maradhatunk meg keleti fatalistáknak. Egészséges, aiapvető eszme, s társas életünknek első kötelessége, hogy az emberi betegségek csiráit kutassuk s azokat pusztítsuk, hogy maradjon meg az életünk. Ez az eszme indított némelyeket arra, nem hogy szanatóriumokat építsünk, hogy a mar betegségbe esett emberek csendesen meghalhassanak ott, hanem arra, hogy a még csak betegségre hajlandókat idejekorán megfordítsuk az élet felé, sőt, hogy az egészségeseket eiőre megóvjuk még a hajlandóságtól is — tiszta étellel, tiszta itallal, tiszta levegővel. Ilyen f lőre gondoskodó egyesület van most alakulóban Zalaegerszegen s nem kisebb ember, mint Dr. Bálás Béla főispán kezdeményezte, ennek a városnak, ennek a vármegyének a lakossága számára. Hát csak jól gondoljuk meg a dolgot. Nem a őispán urnák járunk a kedvébe, hanem a saját bőrünket védelmezzük, ha az ő tervét támogatjuk s ha ennek a tervezetnek, mintegy a betegség és halál ellen felfegyverzendő hadseregnek mindnyájan hűséges katonái leszünk. Hát csak jól gondoljuk meg a dolgot. B. Gazdák és cselédek. (V. L.) A napi lapok már irtak arról, hoüy milyen különös jubileum volt FelsőZala egyik községében. Ott azt a ritka alkalmat jubiláltak meg, hof-y az ottani birtokosnál három generáción keresztül szolgált száz évet a Baráth család. Levendula illatú magyar életképnek elővarázsolt jelensége ez. Kisfaludy színmüveiben állandó alak a hűséges szolgs, aki az udvarházak minden gondját, ügyét-baját magára veszi, aki akkor boldog, mikor a kenyéradó gazdája, aki épugy gyászol ja ura bánatát, s akinek egész érzésvilága azonos a gazdájáéval. Ettől a régi patriarkális kortól jaj de messze eltávolodtunk ! A modern Istencsapás ide is befészkelődött már : a bérharcz, az elégedetlenség, a gyűlölség. Városokban még nehezebb a helyzet. Egy-két esztendős cselédre ugy nézünk, mint valami csodára. Nekünk nincs hűséges cselédünk, a helyszerzőknek pedig van du3 jövedelmük. Tarkák is a cselédkönyvek, hét és hónapszámra tartó szolgálatok mutatjak, hogy vége van már a cselédi hőségnek és igazán nagyon fényesen meg kell azt ünnepelni és nagyon országosnak kel! mondani, ha a zalamegyei üunephez hasonló kerekedik. De mit láttunk Zalában f Ott nem csak Baráth Ferencz a harmadik generáczió mai tiata' tagja ünnepelte őseinek hűségét és áUandóságát, hanem mellette ái't még három öreg őszbe csavarodott magyar, akik nem engedtek a 48-ból és azt mondották, hogy Ők sokkal régebben szolgálnak, mert még a legfiatalabb is köztök 42 esztendeje aratója a gazdájánál. Mit bizonyít ez ? Hogy ebben a családban csodálatosan egyesülve lehetnek azok az erények, melyet a cselédsartás tudományának nevezhetnénk. Az a régi mondás, hogy csak jó gazdának van jó cselédj", itt is igaznak bizony ul. Nem elnézés, nem a jó cselekedetek tulhalmozása, hanem méltányosság és igazság az, amely a gazdának a jó cselédet biztosítja. Találóan mondotta az egyik szónok az ünnep alkalmából, hogy nemcsak kenyeret, hanem kezet is kell adni FÁhüHogy ha meghallgatnák, Elmondanám szépen; Milyen a mi falunk A Hanyság szivében. Szép vidék ez nagyon, A földje jó termő; Zöldelö rétek közt Sötétlik az erdő. A házak mind tiszták, Rendesek és szépek; Némelyik sárból van, Mint a fecske fészek. Mindegyik fehérre Szépen kimeszelve ; Még a biró ur is Meglakhatnék benne ! ÜL faluban végig Virág az ablakban ; Aki öntözgeti: Mindenütt szép lány van. És e szép falunak Van egy kis hibája, . . . Hogy szegény magamnak Nincsen benne háza. Bármi csöpp is volna Ugy néznék én rája. Mintha az vón a föld Legszebb palotája! Grigáesy Jánosné. Hol a kard? Ott a kard! Visszaemlékezem Báró Chappon Károlyra, aki vei ezelőtt 36 esztendővel Debreczenben s ezelőtt 25 esztendővel Nagyváradon a torna és attletikai életben boldog fiatalkorunkat éltük. Én csak a fiatalságnak éreztem a boldogságát, ő egyebeknek is. Aztán megházasaaott. Debreczenben a családi életnek is érezte boldogságát egy darabig. Néhány kedves gyermeke is volt. Többet aztán nem tudtam, nem hallottam semmit, hosszú éveken át, sem a családjáról, sem a vivómesterről. Mert Báró Chappon Károly vívómester volt. KésőLb a kenyerét is evvel kereste. Tiz év múlva Zalaegerszegre is eljött. Tizenötév múlva másodszor is. A mult héten az újságokból olvasom, hogy Szegeden öngyilkos lett egy 18 éves szép leány, a ki hivatalba járt s ugy kereste kenyerét. Báró Chappon Irma, néhai Chappon Károly vívómesternek a nagyobbik lánya. Szegény gyermek! Az ö szerencsétlen sorsa juttatja eszembe édesapjának hajdani ifjúkori boldogságát s későbbi boldogtalalanságát. Zalaegerszegen tanította a vívást. Kedélyes jó fiu volt. Csak ne szerette volna olyan erősen a pálinkát is. Ekkor már nem tartotta az összeköttetést a családjával. Mikor néhány év múlva másodszor is eljött Zalaegerszegre, a barossligeti vendéglőnek egyik szobája lett volna a vívóterem, s ugyanez volt a szállása is. De vívás nem volt. A tanfolyamot nem nyithatta meg, mert nem érkezett meg a csomag, s a csomagban a szükséges kardok és egyéb készségek. Később megérkezett a csomag, de nem lehetett kiváltani. S ha ki lehetett volna is váltani, akkor sem lehetett volna vivni, mert Chappon Károly beteg volt. S ha nem lett volna beteg, akkor is feküdnie kehett volna. Meglátogattuk Fülep Imrével.