Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-02 / 18. szám

2 MAGYAR PAIZS 1912. április 25. van, amilyennél szebbet még a Shakspere Lear királya sem szürcsölt. Jó az láznak, kolerának, hagymáznak, tífusznak, tüdővésznek s minden egyébnek. De az a fő, hogy aszfaltozott rendezett tanácsú városban van. Mi is az a rendezett tanácsú város ? Miben is különbözik ez a más paraszt városoktól ? Abban, hogy itt az első embert polgármesternek titulálják, akinek megparancsolja a vármegye hatósága, hogy miiyen hírlapot szabad olvasnia; továbbá, hogy van mérnökje, aki „iejtmérez", csatornákat, árkokat építtet, s aki mindenek fölött nem laikus; a legnagyobb különbség pedig az, hogy az ilyen városnak van rendőrsége, melynek íőnökét a főispán nevezi ki. Hát ez a rendezett tanácsú város. Valami ronda görög szóval önállónak is mondják némelyek. De az autcnomiát inkább csak tréfából használják. Sőt a fiatalabb rnuniicpium is csak ejrónia. Mindegy. De a rendezés megvan. Rend, figyelem, fegyelem és egészségügyi szabályok — áttörhetetlen gátak. Nincs is ennél jobb. Jó minap megyek haza a hivatalból, hát az udvaron egy rendőr osztja a törvényt. Nagy mosás volt s a föld alatti csatornán fejér szappanos viz folyt ki az utczai árokba. Ez nem szabad: átláttam, elismertem. A törvény megkegyelmezett, nem büntetett meg. Ámbár, ha Stettka Péter nem laikus mérnök azt az árkot ugy csináltatta volna, mint a hogy kellett volna, akkor a szappanos lé is elment volna a pokoiba, a íöld alá meg sem. állott volna a Feketetengerig, vagy legalább is a Balatonig. De Stettka Péter barátom, szakértő mérnök ugy csináltatta ezt az árkot, hogy lefelé emelkedik. Már pedi^ a viznek meg van az a szemtelen paraszt daczos természete, hogy felfelé nem megy a Herkópáternek sem. Természetes tehát, ha itt a szennyes szappanlé megáll az utczán, utálatos dolog. A rendőrnek igaza van. De hogy a rendőrséggel több bajom ne legyen, hát az udvarban levő földalatti csatornát betömtem, a szappanlevet pedig, — nem iszom ugyan meg, hanem az udvaron szétöntöm s a veteményes földet vagy trágyázza, vagy nem trágyázza, valahogy csak eloszlik, mint a buborék, s marad, mint volt, a puszta lég. Csakhogy evvel semmit sem értem el. A zöldköpönyegü mocsár ott terpeszkedik állandóan az ablakom alatt, ott a jobb szomszédom ablaka alatt, ott a balszomszédom ablaka alatt. Jobbfelől lakik Thassy Lajos főszolgabíró, haránt-szemben az ovoda, ahová sok gyermek jár a zöld köpönyeg pártján; egészen szemben Dr. Szász Gerő kir. ügyész, mellette Goszleth Lajos főmérnök, az államépitészeti hivatal főnöke, aki főnöke lehetne Stettka Péter szakértő mérnöknek; balfelőli szomszédom Dr. Fürst Muki ügyvéd, de laknak a házában : Skóday Aurél kir. törvényszéki biró és Csajághy Károly kir. alügyész, mellettünk az izraelita szép templom, ahova ezrével járnak hetenként a zöld köpenyegü mocsár partján, — s szemben a polgári leányiskola, ahová szintén több száz gyermek jár naponként a zöld köpöuyeg mellett. Pardon! még van egy hatóság. Az udvaromon lakik még Hajgató János rendőr is. Senki sem hinné el, miből lesz ez a kenderáztató zöld mocsár. Hatóságilag megengedett, mert megengedhetett tiszta friss kutvízből. A szomszéd kútból folyik ki s ott megáll. 5 Ha Stettka Péter jól „lejtmérezett" volna, akkor a szappanos lé is lefolyt volna és veszedelmet nem csínált volna, de minthogy rosszul „lejtmérezetf, hát a tiszta szép vízből is millió baczillust tartalmazó zöldmocsár lett és lesz — isten tudja, meddig, í Mondom a polgármesternek, hogy fogadjon fel a város pénzin, egy forintért egy nap| számost, mérnöki láncz helyett adjon egy | kapát a kezibe, hogy „lejtmérezze" le az í árkot s csak mosolyog. Persze, nem * teheti meg, mert a vármegyei tőrvényhatóság és a j közigazgatási bizottság elverné rajta a port, j hogy ilyen haszontalan költségekbe kergeti f a várost, emiatt nem szállhat le a pótadó. í Még a Stettka Péter idejében, amikor I Várhidy Lajos volt a polgármester, buda* • pesti mérnökök jártak itt az utczán le s fel. i Mit csinálnak ezek? kérdeztem. „Lejtmérez* nek", azt mondja Várhidi. — Mennyibe ' kerül? Csak 18 ezer korona, de ha többe ; kerülne is, megkívánja a rendezett tanácsú ! városnak az előkelősége. Munkájoknak látható ; eredményeként hol egy-egy háznak az oldalába, i hol az utczaközépen a földbe szúrtak egy! egy vasdarabot. I Mi a menkőnek dugjátok oda azt a vasat? : kérdeztem. — Laikus vagy te ahhoz, feleli Í

Stettka Péter szakértő. Persze, laikus azt teszi, hogy marha. Tizennyolczezer koronáért beszúrták oda azokat a vasdarabokat a szakértők. Hanem azért a fizetett szakértőknek munkájok után itt a város közepén az ezer miazmát terjesztő zöld köpenyegü mocsár itt büzölög • nekünk, laikusoknak, hogy ne mondjam I

'' marháknak az orrunk alá. Mert sem Stettka Péter, 6em Várhidy Lajos immár nem büzöh itt ezt a mocsarat. Csak az a bámulatos dolog, hogy az erőj sen gyámkodó vármegyei törvényhatósági bizottság és a közigazgatási bizottság elnézte és helybenhagyta akkor, hogy a féltve őrzött város terhére 18 ezer koronákért lejtmérezzenek, akik egy forintos napszámbeii árkot nem tudnak kimarni, felmérni, lemérni s kitakaríttatni. És csudálatos dolog, hogy a mostani alispán, Árvay Lajos, aki akkor talán még csak főjegyző volt, de amint mondják, már akkor is ő volt a vármegye esze, mért nem tanácsolta, ha mások nem értettek hozzá, a megyei törvényhatóságnak, hogy ne engedje a hőn szeretett várost nagy pótadókba beleesni s 18 ezer koronás kiadásokba menni. Mert hiszen most, amint olvassuk a 18 ezer koronás kiadást is megtiltja, megakadályozza a Zala újságért járó 18 K kiadást. Beleavatkozik a vármegyei törvényhatóság abba is, hogy miféle lapot olvassanak a városházán. Hogy kevesebb legyen a pótadó. Nem igy van? Vagy talán nem tudnak róla a törvényhatóság tagjai? Arról, a mit határoztak? Ha a szellemi táplálékba beleavatkoznak, ha annyira szivükön viselik a városnak pénzügyi viszonyait: mért nem gondozzák az egészségügyi viszonyokat, s a zöld köpenyegü mocsarakat is ? De hová nem jutok ? Micsoda komolyság ez ? A mocsárgázt fejlesztő tavakra és zöld palástu mocsarakra szükség van a városok közepén, hogy legyen mire építhessük a szanatóriumokat s a tüdővészt gondozó egyesületeket. Borbély György. Hangulatok. j Olvastam a horvát lapokban a zágrábi diákok ; belgrádi kirándulásáról. Elmentem én is Belgrádba. Hanem megbántam. De nem azért, mintha nem tudtam volna tűrni azt a magyargyalázást, aminek tanuja voltam, hanem mert összeszorult a szivem mikor összehasonlítottam a szláv összetartást az átkos magyar egyenetlenséggel. Belgrád, — mint mondani szokás -- zászlódiszt öltött. Szerb és horvát zászlók lobogtak a hivatalos és magánházakon egyaránt. Az érkezőket nemcsak a fiatalság, de az egész Szerbia fogadta. Hanem azt az lelkesedést, azt a mindent í legyűrő fajszeretetet soha felejteni nem fogom. ! A szabad szláv keblére ölelt az »elnyomott* ; testvért, fogadta az érkezőket a város legelső dalárdája és a katonazenekar. Nálunk merne j valaki bármily politikai irányzat mellett hangulat i keltőül katonazenekarra gondolni! A menet megi állt a Mihály téren s a szobor talapzatáról kérték 1 a horvátok a szerb állam támogatását a magyarok j ellen, a szerbek ezt megígérték. | Mentek tovább. Végig mentek Belgrád minden utczáján, végül a konakhoz mentek. Énekeltek, szónokoltak. Megjelent a király. Ő is beszélt. Beszédje végén megéljenezték a szabad délszláv állam királyát. Este kivilágítás, mulatozás, A vendégeket viszik szerte az országba s a vértanú nemzet kipviselöi izgatják az amúgy is keleti I

hevületü szerbeket. S a hatalmas erős monarchiának micsoda szánalmas meghuzódás volt itt a szerep?. A követségi épületet, a magyar kiállítást a rendőrség, katonaság őrizte. Benn volt a levegőben az az izzó, tettvágyó gyűlölet, melyet mi ide lenn oly nagyon ismerünk. Mi lesz, ha ezek a felizgult szenvedélyek fegyvercsörrenésre váltják féktelenségüket? A magyarnak a szlávokkal előbb-utóbb véres összeütközése lesz. A szlávok készüiuek erre a találkozóra. — És a magyar? — Egyenetlenkedik. Szeretném bele ordítani, üvölteni a magyar fülekbe: legyetek soviniszták, cselekedjetek! De hiába. A színmagyar vidékekből kellene a magyar érzés melegének kisugarazni, amely meleg felolvasztana minden nemzetiségi jégkérget. A színmagyar vidékekről kellene a magyarság katonáit toborozni a nemzetiségek számára. Helyette mit látunk ? Végigmegyok a legmagyarabb városokbaü, falvakban, az iparosok, kereskedők czégtábláján idegen név disztelenkedik. Keszthelyen Csányszálloda van a következő felírással: »Hotel Gsány.szálloda.« És ezt Keszthelyen látom, ahol még a legutolsó perszem is magyar volt ezer esztendő óta; Keszthelyen, ahova csak magyar fürdővendégek járnak. Kinek a kedvéért írták oda azt a »hotel« szót? Az enyémért? a tiedért? — Nem. Csapnivaló élhetetlenségből, szégyenletes gyáva megalkuvásból, alázatos meghunyászkodásból a német »fölény« tiszteletére. És ezt Keszthely város gyomra beveszi! Belgrádban keresve keresek egy nem szerb lelirást, czégtáblát, újságot. Nem találok. Pedig Belgrád főváros, hol idegenforgalom van. Itt szükség lenne ha másra nem, legalább latin betűvel irott czégtáblákra, utczajelzésekre. Nem a szerb annyira soviniszta, hogy inkább engedi azt az idegent bolyongani az utczákon, de az mégis csak czirillbetükkel ir mindent. Ezzel szemben a magyar ? Nézz végig egy névsort, nyolezvan százaléka idegen nevű. Nézd végig a vasúti és postai szállítmányokat. A magyar még a gallérját is Bécsben vasaltatja. Beszélj a magyar intézményekről, a magyar ember előtt ennél pocsékabb s a külföldinél imádatraméltóbb nincsen. A nemzetiségekkel semmit sem törődünk. Ennek a nemtörődömségnek tudható be, hogy magyar nevü, magyar ősöktől származó oláhok, horvátok gyalázzák a magyart, hogy a magyart kiüldözik Amerikába s helyét az idegen foglalja el. Ennek a nemtörődömségnek a következménye az, hogy megyénk nyugati határán nem tudjuk egy lépést sem előre vinni a magyarság ügyét a vendek j között. ! Bizony Isten csapnivalóan élhetetlen a magyar. —ma. -