Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-12 / 41. szám

1911. dfczember 21. MAGYAR P A I Z S 327 nem is kértem, tehát nem is vártam. Annyi volt mindössze a honoráriumom, hogy be lett ígérve valami 4—5 éve egy szivar tárcza karácsonyi prezentre. Azért csak arra kérlek, hogy ha az elóbbeni lapnál élvezett feltételek mellett a krónikát átteszem a te lapodba, az Istennek sa igérj soha semmit. Hogy ez a beszélgetés minek való az előszóba? Mondjuk, hogy azért is, hogy akik nem akarták elhinni, hogy az ellenségek szerzése miatt való félelemből hagytam abfcia az előző lapban a krónikázást, ebből gondoljanak valamit. De főleg azért is, hogy beszélgetésünk quasi mint szerződés, a krónikák olvasó közönsége előtt helyeztessék őrizetbe. A fészkelődő tanítókhoz. Van Egerszegnek egy helyisége, a Bárány kávéház, a melyre el lehet mondani, hogy ott szólal meg az egerszegi közvélemény. Magától értetődő, hogy ugy a kör, mint a magán ügyekben is hangzanak a vélemények és ezek némelyikének olyan a természete, hogy nem valók az újság hasábjaiba. Tulajdonképeu ez is olyan volna, a miért önökhöz szólok, da éppen önök az okai, mert már akkora lármát csaptak vele, hogy a kis esetet quasi mint közügyet tárgyalják, tehát indisjweczió nélkül foglalkozhatom vele én is e helyen. Arról van szól hogy két öreg tanerő akaratuk ellenére nyugdíjba fog vonu'ni, és hogy daczára annak miszerint ez még nem befejezett tény, egyik előkelő tisztviselő felesége már hónapok óta minden követ megmozdított és mindent elkövet, hogy az egyik helyet ő nyerhesse meg. És ezért önök akkora lármát csapnak ! Előállanak azzal, hogy az urának van szép fizetése, tehát a felesége nincs rászorulva, hogy a diplomája, daczára évek óta állás né.kül nyomorgó szegény fiatalok elől elvegye a kenyeret. Előállanak azzal, hogy a női tanerők létszáma már annyira fölös, miszerint még egy női kinevezés esetén a íiu gyermekeket is már nőknek kell tanítani. „ És előállanak még holmi igazán diszkrét természetű, tulajdonképpen csak annak az uri családnak belső magán ügyeit érdeklő kijelelentésekkel is. Hát tisztelt zajongó paedagogusok 1 Vegyék tudomásul, hogy nincsen igazuk 1 Nincs igazuk, mert tanitó létükre még mindig nem tudtak a mai kor színvonalára felemelkedni, mely megértetné önökkel, hogy méltányosság, belátás, nyomorgás, küzdelem, meg más ilyen hatásvadászó szavak csak hekuba, különösen hekuba akkor, ba nincs semmiféle protekezió. Hogy mernek önök protektorok nélkül igazságról beszélni? Vagy azt gondolják, hogy az az úrinő csak paszszióból akar tanítóskodni ? Hallom, hogy erre meg valami szerény életmódról beszélnek. Nevetséges 1 Amiért önök ki tudnak jönni szépen ezer forintból, hol van az megírva, hogy akkor egy uri család kétezer foriutból éppen olyan szépen kijöjjön ? Hát csak higgadtan, csendesedjenek le és nyugodjanak bele, hogy az emberek átmenetileg simák és nyájasok. Mert az élet harczában rúgnak és harapnak és letapossák a gyöngét meg a tehetetlent, — a mint ezt valami Kóbor Tamás nevű író valamelyik n unkájában megirta. Nim nyilik több orgona. Bárányfelhős kék ég alatt Tavasz édes reggelén Pacsirta szólt, orgona nyílt És melletted ültem én. Szemünk, ajVunk, hallgatag volt, Mégis tudtad, s tudtam én, Hogy a földön egy leány van S csak egyetlen egy legény. Nem lesz többé olyan reggel; Az ég mindig beborul; Bárányfelhők nem születnek; Hajnalban már alkonyul. Pacsirtaszó hallgat régen, De minek ís szólana: Eltűnt a fény ... el az illat: — Nem nyilik több orgona . . . egy kiló sót forralni, azt korpával tűrhető melegre keverni Aell, azt kisvánkos-huzatba kell várni és a hasra borogatás — képpen Kell rakni, melytől a fájdalom megszűnik. Ha a fehérneműt kivasalják, vagy mángolják, azt előbb mindig sósvizzel kell bepermetezni, mert ha a kivasalás után a napon megszárítjuk és ugy tesszük a szekrénybe, ott soha meg nem dohosodik. Minden dohos tárgy a skrofulát, a tüdővészt terjeszti. Ezt a kis gyermekeknek is ; már tudníok kell 1 !! A törött sóból egy csipetnyit, ha állott, vagy nagyon keserű sörbe dobunk, ; azt benne felkeverjük, annak ize sokkal kelle- S mesebb. Borszeszben, vagy szalmiákszeszben feloldva pompás tisztítószer a zsirr'oltok ellen. Ha üveg, vagy porczelán-edényeket gyorsan kiakarunk ' hüteDi, akkor csak hideg sósvizbe kell állilani. j A petróleum sokkal fényesebben ég, ha a ! lámpa olajlartójába, egy kávéskanál sót teszünk. [ Sós-eczet a legjobb tisztitója a léztárgyaknak, ; pl. a kályha ajtóknak, ajtó-kilincseknek, konyhai réztárgyaknak, stb. Ha sósvízben mossuk a fekete posztót, színét megtartja és nem zsugorodik össze. Szalmakalspok, — gyékények, — a kosarak, székek (cád)tonata egészen újnak látszik, ha sósvizzel, szappannal, kefével mossuk. Rozsda és tinta foltckat is eltávolítunk, ha sót teszünk a czitromlébe és ezt a keveréket forró napsutár odalüzésélől hagyjuk feloldódni, aztán bekenjük vele a tintafoltokat; hagyjuk rajta 10—16 perczig, ezután bő sós vízben mossuk ki. A szőnyegek színe is sokkal üdébb marad, ha söprés előtt nedves sóval behínljük, vagy ki porolás után sós vizes rongyai, vagy megiehe tősen megsózott vízbe mártott sepiüvel végig simítjuk. Sósvízbe mártott, jól kicsavart asztalkendőbe göngyölgetett kenyér, vagy sajtmaradék is igen sokáig eltehető anélkül, hogy megkeményednék, avagy megpenészesednék. Kedves gyermekek! Ha azt veszitek észre, hogy házi villamos csengetyűtök gyengén szól, tegyetek a villamos telepbe 3—4 evőkanál töiött sót, keverjétek azt fel vékony pálczikáva), néhány perez múlva azt tapasztaljátok, hogy a csengetyü azonnal igen eiösen szól, ha pedig a villamos telepben a víz felényire apadt volna le, akkor azt tölcsér segélyével öntsétek fel. De ha ti erre még kicsinyek volnátok, adjatok tanácsot a nagyobbaknak, akik a létra mászást már megszokták. Ha a ruha toltos, annak becse annyi, mint egy rovott multu, megbélyegzett embernek, az ilyen ruhában tisztességes társaságban megjelenni nem lehet; ha pedig valakinek nircs módja benne, hogy zsirpecsétes ruháját másikkal, vagy ujjal cserélje fel, akkor tisztítsa ki foltos ruháját sósvizzel, ha ezt a vagyonosabb is megcselekszi, ezzel uj ruháját megkíméli a kopástól. Még hathatósabb eredményt élünk el, ha egy kalapra való papsajtot 3—4 liter vízben egy óráig forralunk és azt, miként a levest szokták, megsózzuk és ebbe a meleg papsajt, — (vagy más néven kerek-mályva) — levébe mártott posztódarabkával tisztítjuk ki ruhánkat. Ha gyürkés kenyér repedéseit sóval meghintjük, akkor sem penészesedik meg. Nagy szégyen az, ha valakit a tanitó ur az összes tánuló társa előtt pecsétes ruhája miatt megpirongat. Tanuljátok meg kedves gyermekek, hogy miként kell ruháitokat kímélni. Vegyétek fontolóra ezt a régi magyar közmondást: „Pénz emberség, ruha tisztesség". A Rákok Lazája. Csúnya hazugság az, hogy: Zala bora, Zala rákja, Zala mtnyeczkéje. . . A bihari rákok a híresek, nem Zala rákjai. Amint a Pesti Hírlapból ludjuk, a história a kö vetkező. Egy János Péter nevü, de mindegy akáimilyen nevü, egy szegény székely ember rákokkal kereskedet. Mert élelmes ember a szegény székely, ha kell, nagyobb zsidó a zsidónál. Fogott egy ka s rákot a Szilágyságban, nem Bihar megyében, Biharban nincsen is De Biharmegjén vitte keresztülvitte fel Pestre, vitte lószekérrel, ügetve és néha lassan döczögve. Csalánba rakta, hogy m ozogjanak, útközben a patakokban etette, itatta. A vasúton megdögölnének. Megállott Élesden is, Biharmegye egy kis városkájában s a malom zsilipje alá tette a kas rákot, etette, itatta eket r eegelig s ő ott bált a malomban. Egy Juvcnás nevezetű, de mindegy akármilyen nevezetű, oláh ellopta a rákokat, ő nem mondja, hogy ellopta, hivatalosan vitte el; elvitte a főszolgabíróhoz, akit Beöthy Dávidnak hivnak. De mindegy, akármi a neve. A főszolgabíró lefoglalta, s szétosztatta a megye urai között, a főispántól kezdve a hajdúkig. Természetesen magának is tartott meg néhányat. A székely, embert pedig megbüntették, mintha ő az élesdi patakból fogta volna a rákokat, ahol neki nincs joga rákászni, ó tehát nemcsak el veszté az összes rákjait, s a megrendelőit s nemcsak elvesztette egész családjának a kenyerét, hanem még meg is büntették. Hiába sírt, könyörgött s hiába ment már panaszra a biharmegyei istenhez is, ez is evett a rákokból. A foszolgabiróuak előadták a dolgot, hogy a székely csempészte a rákokat az élesdi patakban; az oláh Juvonás helyes dolgot cselekedett, hogy megtogta; a rákoknak egy része megdöglött, azokat kiosztotta, az élőkat visszadobta patakba. A rákászás bérlője egy írnok stb. De egy felebbviteli bíróság mégis ránezba szedte az eszét s teljesen kiviláglott, hogy az élesdi irnok nem bérlő, az élesdi patakban nincsen is rák; Juon csak ellopta a székelytől a rákokat éjnek idején ; döglött rákokat nem is volna szabad szétosztani, mert azok halált okoznak; az élőket nem dobták vissza a patakba, mert ha az írnok bérlő volna, akkor neki dukálna adni; az összes élő rákokat mind megették Biharnak urai, hihetőleg sülve — s hogy nem vörösödnek el tőle? — A szegény székelynek igazat adtak. Igaz keresménye volt neki ez a szilág?sági patakokból. — De holvan most a szegény székely, mire a harmadik fórum meghozza az igazat ? Addig talán már Amerikában van. A bihari uras megcsemegéztek ezerkétszáz huszonöt nagy ollójú rákot és egy kis zacskójú székelyt^Ettől a sok ráktóL hátrafelé mennek a jó urak, — egész Ázsia bellsejéig. . . . o. Egerszegi krónika. Bovatvezető: Fnbi. Előszó és miegymás. Valami rendkívüli nagy belső és külső hatásnak kell jelentkezni, hogy mondjuk a szenvedélyes kártyás lemondjon a kártyázásról, a korhely az iszákosságról. Megtörtént esetek igazolják, hogy a szenvedélyek annyira hatalmukba kerítik áldozatukat, hogy nem képes, de nem is akar í befolyásuk alul szabadulni. Ilyen áldozat vagyok én is, Megfogadtam ma; gamban, hogy teljesen abba hagyom a króniká; zást. Minek szerezzek magamnak ellenségeket ; meg nym értett intencziók, elmagyarázott érzó| kenykedések és főleg a szük kisvárosi látkör : miatt, mikor erre senki, csak pusztán az írás i vágya, az írás szenvedélye ösztökél. Majdnem | két évig meg is ludtam állani, daczára, hogy I akadtak elegen, kik igenis kivánlák a krónikák megjelenését és nem riadlak vissza attól sem, hogy ugratásokkal ösztönözzenek a folytatására. • Ez nem használt. De használt a hosszú pihenés í alatt megizmosodott szenvedély, mely njból a | kezembe adta a krónikázó tollat, i Éppen eriől gondolkodva járkálok az utczán, l mikor szembe jön velem Borbély Gyurka bátyám. 1 Na ez éppen kapóra jön, gondoltam magamban I és rögtön mellé is szegődöm. ! Böviden előadva szándékomat kijelentem, | hogy a további krónikákat azonban a Magyar I Paizsban óhajtom leadni. I Hát egész kétségbeeset areott vág. Már kezdi tem egy kicsit holmi irói reputáció, meg ilyes i félék miatt felfortyanni, mikor is Gurka bátyám 1 szavakkal magyarázza ki kétségbeesését, t — Hát tudod . . . igazán .... örülök neki | . . . na'gyon jó lesz ... de ... de tulod a \ mi lapunk amagival nem rendelkezik semmivel I . . . nem ugy mint a többi újságok . . . j Mindjárt átláttam a szitán. Szegény Gyurka, ő a honoráriumra gondilt. | — Ugyan ez ne izgasson. Megelégszem teljei sen annyival, a mennyit az elóbbeni lapnál . kaptam. — De nem lehet pajtás ! Igazán sajnálom, de mi nem tudunk egy árva krajezárt sem fizetni. — Hiszen azért mondom, hogy csak annyit i fizess, a mennyit az elóbbeni szerkesztőm fizetett. Erre az én Gyurkám elkezd bámulni. — Hogyan ? . . . Hát te nem . . . Ennyi becsületes naivság igazán meghatott. — Igen, én nem kaptam semmit. Igaz, hogy