Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-08 / 23. szám

XII. éw, liliegwwtB, 1811

. junius 8, 23 szám CMflsttésl *»: ém 4 kor. Wí f» érre 8 kor 04 f Sfj^it 1 kor 04 f 3eya» mán 8 fillér. SEerkesztl Z. Lajos MTírűsatirsak; Hirdetésjk dija megegyezés Merült, Nyilttír sor* 1 kor Szerkesztőség kiadóvatai: Kossutb-utcsa 43 LE! ITGYE r., PSEENOZ BOEBÉLT 3-YŐH Q ST lap'n aidonoo. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Egy szót a tisztviselők érdekében. A nyomor szüntetésére kell valamit tenni. Hát bizony, ebben a tárgyban, amiről most szólok, az asszon}oknak kell valamit tenni. Részint azért, mert illő, hogy néha tk is segítségül jöjjenek, részint s inkább azért, mert itt csakis ők tehetnek valami üdvös dolgot. Hogy drágaság, szegénység nyomorúság van, általában azon ne is sopánkozzunk. Az emberebnek csak egy kisebb része airhat ezért. Hogy drágaság van, az jó. Nagyon jó az emberek kilencztized részének. Ha minden drága, jól jár a földműves, az iparos, a kereskedő és minden kézi munkás és minden független foglalkozású ember. Mert ezeknek több az eladniralójuk, mint a vásárolni valójuk. Eladni valójuknak pedig ők maguk szabják meg az árát. Van az embereknek egy csoportja, a tisztviselők serege. Nohát ez érdekes egy állománya az embereknek. A tisztviselő el adja a munkaját, tudniillik a testét s a lelkét, de ennek a bérét nem ő szabja meg. Megvásárolja a krumplit, de ennek az árát sem 6 szabja meg. A mai időben ennek a szegény rabszolgá nak van a legrosszabb dolga. Azért van, hogy mostanság már tiz tizenöt év óta szakadatlanul jajjonganak a tisztviselők; szakadatlanul s már az unalomig sürgetik, kérik, követelik a fizetésemelést, fizetésjavijást, fizetésrendezést. — S hozzá is jutnak egy-egy kis javuláshoz. Évenként egy-két száz korona javulás csak cseppen, ha nem csordul is. Egy kétezer koronás tisztviselőnek pl. minden negyedik-ötödik évben már kétszáz koronával nagyobb a fizetése. Micsoda boldogság volna, ha az élet drágasága megmaradt volna, amint ezelőtt négyévvel volt. Csakhogy négy év alatt a drágaság énpen kétakkora lett, vagyis 100 °/

0-kal emelkedett. Ennek pedig az az értelme, hogy a tiszviselő ezelőtt négy évvel az ő kétezer koronájával kifizette a kétezer koronás adósságát, most pedig négyezer koronás adósságot kell fizetnie kétezerkétszáz koronával. Vigasztalatlan állapot ez a tisztviselőknek nyomorult állományára. Beh csudálatos is az életfolyamat. Nem régen volt, amikor ugyancsak hadonaztunk, lármáztunk és igen sok tintát elfogyasztottunk a szegény emberek sorsának a javítása es javulása érdekében. Sajnáltuk, fájlaltuk igazságérzetünkből kifolyólag azt az embertársunkat, aki izzadtságos munkával keresi sovány kenyerét, hogy sokat dolgozik és keveset eszik, tekintélye, megbecsülése semmi, lenézett pária; epébe mártott tollal keltünk védelmére a földművesnek, iparosnak s egyéb fajta dolgos embereknek, hogy adassék nekik jobb kenyér és több tisztelet; világért sem gondoltuk akkor, hogy önzetlen fáradozásunk eredménye saját magunk ellen, szellemi munkások ellen fog fordulni. A koczka megfordult. Nem hogy fordul* volna egy kissé, de egészen megfordult. A mostani állapot olyannak látszik, hogy az emiitett dolgos embereknek a munkáik aránytalanul, értéken tul dijaztatnak. Nem is csuda. Törvényes és társadalmi életünk folyamata olyan mint a makranczos ló. Megveti a lábát, tappodtat sem megy ; ostorral kell rá verni, hogy haladjon; akkor aztán nagyot ugrik, s árkon bokron száguld, mig a szekeret is felborítja. Ilyenkor vissza kellene rántani gyeplővel. Ha volna ki. Egyik lulságból a másik túlságba esünk. Vagy állunk, vagy bolondul rohanunk. Ugy tetszik — mondom, hogy a munkáskezeknek most aráüytalanul nagy a díjazásuk. Tévedek ? Lehet. Lehet, hogy igazságos a díjazásuk. De akkor nem tévedek abban, hogy a szellemi munkásoknak aránytalanul kevés a díjazásuk. Ezt nem lehet megczáfolni, mert kimutattam, hogy nem tudnak megélni a nagy drágaságban Már pedig a drágaság a kézimunkások munkadijáuak a nagyságában van. Amennyivel jobb ez nekik, annyival rosszabb a tisztvise'őnek. Ezt kiegyenlíteni csak ugy lehet, ha vagy a kézimunkásnak a munkadija kisebbittetib, vagy a szellemi munkásnak a munkadija nagyobbittatik. Jelenleg nincs meg a kiegyenlítés. Már pedig ha igazságos dolog, hogy a kézimunkásnak jó dolga legyen, akkor igazságos, hogy a szellemi munkásnak is jó dolga legyen. A függő tisztviselőkről van szó. Ha sem természetes alakulással, sem gondviseléssel nem javul a sorsa : nem tudom, mért ne lehetne javítani azt egy kis erőszakkal. Nem gondolok én rosszra. A városokban állanának össze a tisztviselők családjai. Nem az elkoptatott és megrugdosott szövetkezetet értem, s nem a férfiak munkaját Állanának össze a tisztviselő házak aszszonyai, a családanyák avval az elvvel, hogy kiki a maga érdekében. Megállapodhatnának egy közös irányelvben a ruházat és élelmiszer vásárlására nézve. A részletek és módozatok nem tartoznak ennek a kis megpenditésnek a keretébe. De szó szót hoz ki. Először pl. az élelmiszereknek egyik kis fajtájára, egyik könyen nélkülözhető fajtájára nézve e.'határoznák, hogy ebből most nem veszünk, csak egy hónapig, ha le nem szállítják az árát stb. Alakulna és módosulna a piacz és egyenlítődnék az eladóra és vásárlóra nézve a drágaság átka és áldása, s egyenlítődnék a kézimunkáscak és a szellemi munkásnak a sorsa. Borbély György Menjünk Boszniába! Ingyen föld Boszniában! Boszniához nekünk elég közünk van. Sok, sok magyar vér folyt már érte, anélkül, hogy abból állandó haszon háramlott volna a magyar nemzetre. Mert mindig megelégedtünk azzal, hogy a jól végzett csatározás után megveregessék vállunkat és „vitéz" magyaroknak nevezzenek minket. Elég volt, ha kicsit hitegettek, mi már készek voltunk mindenre. S bár évtizedeken keresztül rágódtunk azon, hogy Bosznia közjogilag hova tartozik, a gyakorlatban semmit sem tettünk, hogy Bosznia majdan a mienk legyen. Pedig ha egyik nap annak a 2 millió magyarnak, aki Amerikában él, eszébe jutna, hogy megszállja Boszniát, akkor Bosznia lakosságának abszolút többsége a magyar lenne. Mert Boszniában jelenleg 1 millió 800 ezer lakós van, ezek között is van magyar és német néhány ezerrel. Anélkül, hogy bővebben magyarázgatnám fontosságát annak, hogy mi lehetne, ha Boszniában legalább is tekintélyes számú magyarságunk volna, csak rámutatok arra, hogy Bosznia Herczegovina határos a tengerrel és Budapest Bosznián keresztül majdnem 2 nappal van közelebb az afrikai kikötőkhöz mint Fiúmén keresztül. Ez persze a jövöben kiépítendő rendes vágányu bosnyák vasútra vonatkozik. Azonkívül Bosznia maga is kitűnő piacz a magyar termékek számára. Boszniában megtett utamban csak csodálkozni tudtam azon, hogy a magyarság nem veszi észra ezt az Istentől megáldott országot és nem igyekszik nagyobb mértékben tért foglalni ottan. Igaz, hogy nálunk senki sem hívja fel erre a nép figyelmét, mert az bizonyos, hogy akkor a sok Amerikás ügynök is szegre akaszthatná a fogát, ha a magyarság Amerika helyett Boszniába menne. Óriási kiterjedésű föld hever parlagon Boszniában. És ennek igen nagy része a bosnyák kincstár birtokát képezi. A másik része a birtokoknak a török lakosság kezében van, akik pedig =zeretnének szabadulni boszniai birtokuktól, hogy Törökországban telepedjenek le. Ahelyett, hogy bővebben magyariznám a dolgot, itt közlöm egy tuzlai magyar levelét, aki azt egy szlavóniai rokonához irja: „Édes bátyám a földek felől annyit irok, hogy azok akiknek van szükségük a földre, azok írják össze, hogy hány családdal vannak, hogy ha ötvenen vagy százan, jobb minél többen lesznek, és hol születtek és most hol vannak és ki-ki hányan vannak, irják össze, akkor azt egy pár ember vigye el Szerajevóba komandóra, ottan rendbe tesznek mindent és senki el ne tagadja az állapotot, mert ott megkérdik, hogy mire van szüksége, ha vonyós s a vagy tehénre vagy élelemre vagy disznóra; azok mind adnak és ugy nézzék, hogy minél többen beiratkozzanak a társaságba annál jobb lesz" . . . „ha egy falut lehet összeszedni, akkor adnak nagyon szép földet és akinek nincs eleségje, annak adnak egész egy évig és a banktól is lehet kapni, de azt meg kell fizetni, de ezt nem kell csak 10 év után fizetni adót, de nem sokat, és elne hagyják ezt a szerencsét, igy ha megteszik nem lesz rosz." Ezen levélből az olvasható ki, hogy ingyen kap a magyarság földet. Csakhogy ha 1—2 jelentkezik, annak nem adhatnak. Legczélszerübb volna, ha minden vidéken akadna egy lelkes gyűjtő, aki aláíratná azokkal a kérvényt, kiknek szándékuk volna Boszniában letelepedni és azt a kérvényt a magyar kormányhoz küldené fel. Aki nem akarja az ilyen ingyen — föld utáa való járásnak alávetni magát, annak bőven kínál-