Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-11 / 19. szám

1911. május 11. MAGY\R P A IZ S 3 magyar ipart védeni;« ^Csináljanak jó dolgokat, akkor majd veszünk magyar árut!« stb. stb. A múltkor varrógépet szerzett be az igazgató az iskolának. Nyolcz tantestületi tag közül arra a kérdésre, milyen gépet vegyünk, kettő hallgatott, kettő Singért ajánlott, három a föutiekhez hasonló megjegyzést tett s csak egy harczolt a magyar gép mellett, amelynek gyára a szomszéd- ; ban van, a tanítványok szülei az Adria varró- I gépgyárban keresik a mindennapi kenyerüket. A : mellett, hogy a főváros ugy sem vett volna j iskolájába idegen gépet, szomorú érdekességet í nyújtott ez a rövid jelenet. Elgondoltam : meny- \ nyit kellene beszélnem, harezolnom, mig ezeket j a népnevelőket a magyar iparnak föltétel nélküli ' támogatására megnyerhetném! Hogy tanítják ők • növendékeiket haza és emberszeretetre ? Az a hazaszeretet tehát, ha a mellünket ver- 1 dessük és elszavaljuk a »Talpra magyar«-t ? i Nem. A haza- és emberszeretet édes testvérek, i Aki rr agyar testvérének tisztességes megélhe- í tését, boldogulását, munkáját elősegítette: jó j hazafi. Egyes emberek boldogságából épül föl az j ország jóléte, boldogulása, függetlensége. Ezt pedig a népnevelésnek kell legelőször és legjob- ' ban tudnia! Inkább ne tudja az a gyermek a \ nyelvtant, mint a vízfolyást, de tudja melyik a j magyar irón, toll, gummi, szappan, gyertya, szö- j vet stb., ezerszeresen többet tanult ezzel a nem- j zet a maga boldogulására. A gyakorlati életre kell a mi gyermekeinket nevelni. • De aki maga sem tudja, hogy az élet alapja ; a kenyér, a munka, az — ne vállalkozzék neve- í lésre! . . . Z . . . . k 1 a . tanítónő. Az olasz kiáiíitások megnyitása előtt. — Római levél. — Irta: Verner László. Róma, ápiilis végén. Aki azt hiszi, hogy Itáliában a félszázados ünneppel Dante és Machiavelli édes álma: az uuita Itália valami tüzes nemzeti felbuzdulásra vezettek, — az erősen téved. Bizony Róma éppen olyan a kiáliitás ünnepe előtt, mint mindig. Turinban némi kis mozgalom vaD. De a szard királyság ősi szép városa sohase volt hangos és nagy nemzeti ünnepek szempontjául egészben alkalmatlan. Mi az oka az olasz látszólagos kö zönynek ? Talán az időhatár kicsi eunek a nagymultu nemzetnek; talán az olasz egység inkább a politikai szezon müve, melyet talán állandóvá kovácsolhat a szavojai királyi ház népszerűsége, de ma még a sziveket nem melegíti. A szív érzése és lelkesedése nélkül p dig csak e féle hivatalos ünnep rendezhető, amilyennel? csöndes látója vagyok. Mi akármelyik év márczius 15 én lendületesebb, melegebb nemzeti ünnepet tartunk. Ha Rómáben annyi és oly fényes szálló nem volna, még olasz lobogót is csak elvétve látnánk és ennek ellentéteü! évszázados mohával borított zordonan fönséges négyszáz templom komor fala mintha vétót kiáltana s tudj' Isten valjoa az egyházi uralmat látó, tényét élvező mai Rómát a még elhomályosodni nem tudó emlékek aranyos szálai fűznék ma is a félszázad előtti időhöz? Hozzá tehetnők még, hogy talán az olasz nép szegénysége is egyik oka közönyének ? De nem. Ennek ellentmond a lüktető élet, az örök város folytonosan modernné válása és terjeszkedése. Augusztus alatt, mikor a római nemesség mind Rómába özönlött, mikor oly elmék, mint Ciceró, Ovidius érezték a lesújtott, a czélt tévesztett életet — Róma nélkül, — nem volt az örök városnak olyan nagy beépített területe, mint ma. Sokat árt az Unita Itália most tetőző ünnepei nek a deczentralizáczió. Turin és Róma között levő távolság Tiberistől a Póig egy egész más viiág van, igy aztán megoszlik az ünnep fényét adó közönség s az érdeklődés is felaprózódik. Rómában minden napra esik ünnep. Kezdődött a hónsp eleje a kapitoliumi ünneppel, mely olyan forma hideg hivatalos szertartás volt, mint nálunk április 11. A negyven nemzet mind más napon nyitotta meg kiállítását. A magyarok és a francziák kiállításán magam is jelen voltam. Mi magyarok ugyancsak kitettünk magunkért. Nemcsa £ elsők voltunk azok között, akik terminusra készek lettünk, de a megnyitást Miklós Ödön jóvoltából ünnepivé tettük. A daliás Miklós díszmagyarban olyan takaros olasz beszédet mondott, hogy az olasz lapok el voltak ragadtatva. Az »ungarese« iránt való nemzeti szeretet abban is megnyilatkozott, hogy igen sokan és Róma legelőkelőbb társadalma vett részt, élén a kistermetű olasz királylyal és fejedelmi megjelenésű szép feleségével, Elenával. Egészen más volt a francziák kiállítása. Alig volt hatvan ember a teremben. Magyar létemre majd leestem a csudálkozástól, látva egy minden ünnepies szertartás nélkül való királyi fogadtatást és megnyitásnak mondott e féle be- jj vezető beszédet: »Erre tartson Fölséged!« El- J mondotta ezt a franczia nagykövet, aki a szép Elenét vezette karon, mig udvariasan a kis termetű Vittoró, a nagykövet nejének nyújtotta karját. A fogadtatas gyöngéd fejbiczczentés volt és semmi több ; a fogadó beszéd pedig olyan egy pár szó, amivei a döbröközi korosmáros is kedveskedik vendégének. Hogy mi lehet most Rómában, ahol a rózsa áprilisban javában nyilik, virágból tetszetőset a szem elé varázsolni meghatva elfogódva szemléltem a vesztibülben. Maga a kiállítás nem képviseli Francziaország ötven éves pikturáját. Mintha a nagyjaikat sajnálták volna elküldeni. Az ágyik terem a franczia akadémista festőké, a többi hét a színpompás simbolista és ultra-simbolistáké s hogy micsoda groteszkségre képos a párisi ecset, azt tpbb kép mutatja. Exczellálrak a franczia festők az anyaság magasztalásában. De az is igaz, hogy erre lelkesíteni kell a franczia asszonyokat. Általában a francziák nem kötöttek valami nagy becsvágyat ehhez a nemzetközi versenyhez. Régebbről alig adtak; a maiból is nagyjaikat nélkülözzük. Akik innét kívánnának tájékozódni, a francziák művészi nagyságáról, azok rossz helyre jönnének tanulni. Egész másként festünk mi. Mi odavittünk apait, anyait. Miklós Ödön kormánybiztos fáradhatatlan agilitása és Karlovszky művészi keze csináltak itt csodát. Közel ötszáz kép és műtárgyunk vau s a tizenkét teremből egy egészen Munkácsyé. A Consumatum est előtt láttam talian papot imádkozni s százakat megilletődve szemlélni és a művészet fönségébe emelkedni. Ilyen nemzetközi szemlében tűnik ki Munkácsink világraszóló volta, mely pedig egyre nő, ahogy térben és időben tőlünk távozik. Szinnvei Merse Pál kollektiója kelt aztán nagy csodálatot és váltja ki már is az őszinte elismerés szavát. Ahol pedig mindezt látjuk, a Pincsió délkeleti völgyiben az expedizionéu bizony sivár hely és féligkész állapotban van. Eszünkbe jut mikor a kavicsokon bukdácsoltunk, hogy a mint hajdan Maeczenas bőkezűsége a szemétdomb dögletes táján varázsolt szép kertek? és a mallária fészkét, Róma legegészségesebb lelyévé varázsolta ; most a képzőművészet lép fel ilyen mee/.enásul, mert bizony a készülő nemzetközi kiállításból remélt jövedelem terhére valami négy millió lirát kőit az olasz kormány, területrendezés és építkezésre, igy lesz az elhagyatott helyből — római kiránduló és a popolé> pub icsi megnagyobbítása. írjuk meg, hogy az sem idegesítette az olasz királyt, hogy egy hónap alatt majd nrndennap ki kellett mennie eíéle megnyitókra. Talán eszébe jutott czári apósának, az öreg Nikitának, aki mellesleg költő éppen feleségéhez, Elenához, ennek nyolcz éves korában hozzáirott verse, melynek ez a refrénje: »Hogy a trón nem nyugovóhely Kicsi lányom hidd el, hidd el.« De nem ám, sóhajtja Vittoró, kivált ha az olaszt üzleti érdek a nemzeti ünnepeket igy reparcziálja. Az olasz király a napokban többet utazik, mint a legmozgóbb — kereskedelmi képviselő. És még igy is ezt kivánja a fiatal királyság, ha a konvenczionális fényképező masinája elé állítják, mindég tud még csinálni egy kis barátságos — képet. A középiskolák figyelmébe. Most, hogy a tavasz beálltával ismételten viszik a középiskolák tanulóit kirándulásokra, tanulmányutakra, időszerűnek, sőt szükségesnek tartom ismételten felhívni a figyelmet a délszláv vidékekre. Utazgatásaim közben többször találkozom utazó diákokkal, kik Yelenczéból, Rómából jönnek s »utközben« egy délelőtt betérnek Zágrábba is. Itt végigmennek néhány utczán, felmennek M feteóváros erkélyére, megnézik a kilátást, innen látták a Sabort kívülről és — hazamennek Magyarországba. Velenczében, Rómában, Nápolyban napokig járják a kiállításokat s a tanárok lelkiismeretes kalauzolása, tolmácsolása mellett megtanulják ismerni, becsülni az olasz műremekeket a római történelmi emlékeket stb., de HorvátSlavonorszagnak, Dalmácziának, Boszniának megismerésére elég az a félnap, amit Zágráb utczáin elsétálnak ifjaink. Hát kérem, ez igen helytelen dolog! Nem mondom, hogy felesleges a középiskolák ifjaival megismertetni Olaszországot, a tengert, a Vatikánt stb., de én ugy hiszem mégis csak közelebb van Magyarországhoz Horvátország, mint a — Vatikán. Magyarország ifjai azért vallásosak lesznek, ha nem is csókoltatjuk meg velük a szentatya papucsát, de ha levisszük őket a Drávántulra, megismerik a horvát népet, megismerik a horvát kulturát, megismerik azt az óriási és növekedő veszedelmet, melyet Preradovics Péter horvát költő egyik versének refrénje igy fejez ki: »Zora puca bit cse dana!« (Hajnalodik, elkövetkezik még a mi napunk!) Mert igen, a magyar társadalom nem ismeri Horvátországot, nem tudja, hogy e fanatikus népfaj mily szívós kitartással dolgozik a Magyarországtól való elszakadásért, mily könyört nem ismerő szigorral hajt mindent a világon e czél elérése érdekében igába? A magyar társadalom nem érdeklődik a horvát ügyek iránt s ennek káros következményeit majd csak akkor látjuk, mikor a horvátok abban a meglepetésben részesítenek bennünket, melyre nem leszünk elkészülva s ép ezért a horvátoknak nyert ügyük lesz. Ifjainknak nagyon érdekes látványosság lenne a mi fejlett művészetünkkel szemben látni a törekvö ép java fejlődésben levő horvát művészetet, a sokol egyesületek működését. Nem lenne érdektelen megmutatni nekik néhány zagorjai horvát falut, utána néhány boszniai falut, hogy az összehasonlítások révén tanulná megbecsülni a magyar falu tisztaságát, rendességét, népünk fejlettebb kulturállapotát. A zágrábi muzeuaa, a sok történelmi emlékek láttán ifjaink ereiben bizonyára felforrna a vér, (különösen Dalmácziában), hogy ez már nem a mienk. Ki tudja, hány ifjú határozná el magát e kirándulások hatása alatt, hogy oly pályát választ, melyben a délszláv magyarellenes propaganda ellen hazája javára dolgozhatik? Mert szükség lenne ám itt magyar hivatalnokokra, kereskedőkre, iparosokra, földbirtokosokra, de nincs aki felhívja a figyelmet, nincs ami megadja az impulzust a pályaválasztás idején. Ha felkeresnék ifjaink Zágrábban, Sarajevoban a magyar olvasókört, néhány szlavóniai magyar falut, az ottani magyarsággal érintkezve ifjaink megtudnák azt, hogy ma is van ám alkalom hősként küzdeni a hazáért, nemcsak a török világban. Igen sokat tudnék még erről irni, de úgyis hiába, mert ifjainkat ezentúl is befüggönyzött ablakú vonatokon viszik Horvátországon keresztül a Vatikánba. Uraim, a vallásosság nincs akkora veszélyben, mint Magyarország! Ismerjék meg a veszedelmeket! —ma. „Tartsatok össze fiaim. ' (V. L.) Remélhetőleg szálló ige lesz az öreg frankfurti zsibárusnak Mayer Anselmnek szavából, akinek a század elején a frankfurti Zsidó-utczában volt ócskavas üzlete s akit a vörös czégéröl Rótschild-nak neveztek s aki megalapozta a Rstschild ház pénzkirályságát. Az utána következő három generáczió megfogadta a családalapitó szavát; összetartott s milliói megmutatják, hogy a koronázatlan királyokat maga után hagyó öreg ember bölcs volt és jó! ismerte az életet, mikor a néhány százezrecske mellé, melyet szerzett, örökségül ezeket az aianyszavakat hagyta: »Ha boldogulni akartok, egyotértésben éljetek.« Megtörtént. S hogy micsoda eredményt ért el az összetartás, szájtátva olvassuk. A most elhunyt bécsi báró 700 milliója után vetik ki az örökösödési illetéket s az osztrák kormány ki van a vízből, a Dreadnaugouthok első részletére van fedezet. Soha még életelv és maxima igy nem kamatozott, mint az öreg Rotschildé. Összetartással érték el a Rotschildok csodás vagyonukat, azt, hogy az ököritói községi gulyásnak fantáziáját épyen ugy hizlalja e vékával, mázsával mérhető miiliók csodás nagy summája, mint a sansibilis idegzetű fővárosi kávéházi álmodozót, ki arról ábrándozik, hogy ezeknek a millióknak bir-