Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-31 / 13. szám

XI. év. 2at»eq«r«ieB, 89IO

. márczius 31 53. szóm JÉiCflietísi ár : érre 4 kor 04 f m évrs 2 kor 04 f Nsgyedrs 1 kor 04 f &37M száfi 8 fillér. Hirdetek dija. megegyezés szeriit. Nyilttér sor* 1 &OE Szerkesztőség (» kiadóvatal : Kossuth-utcsa 48, Bierkeszti Z_ i3Ioz?^7-á1jlzL Lajos TVTtt t~i Va.tnr'BATr • { LENGYELPEHENCZ B O 3R 3 3ÉI L "2" Q-TÖ R C3-"X" laptulaidonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A Balaton gyékényjéröl. Kedves Jancsi barátom! (T. i. Sági János kollégámat szólitom igy.) Nem hizelgésképen mondom, de megmondom neked igy négyszemközt, hogy te a jobb fajta s egyúttal a szerencsésebb fajta ujságirókhoz tartozol. Lám, én mindamellett, hogy csak harmincz esztendős koromban születtem, mégis már huszeszterdős ujságiró vagyok: és ennek a huszesztendőnek is annyi az eredménye, mint a töt bi harmincznak. S te már elmondhatod, saját provincziádban, hogy: uj korszaknak a hajnala dereng reánk. Igaz, hogy néminemű részecském nekem is lehet abban s masoknak is, hogy G\enesdiáson háziipari foglalkozásképen kezdik már fonni a gyékényt — ezer esztendő multán. Okvetlenül neked is van részed; d^ örömöd legközvetlenebb örömöd néked van — mert igaz, hogy tiz esztendő óta nem egy kalamáris tintát fogyasztottam el én is a hazai és házi iparnak meg a honi termékek aranyértékének a dicsőítésére: de saját területed-n saját munkádnak az eredményeként hirdet heted, hogy — legalább ezer eszten lő múlva — immár fonják a gyéként G>enesdiáson, a Balaton partján Hát az nem épen ugy megy, hogy a gyenesdiási igen tisztelt nemes igazgató tanitó vasárnap gondol egyet s hétíőn mar fonatja a gyékényt. Nem ! Hosszas idő előzi azt meg. Hírnökök jelentik s kisebb-nagyobb csatározások kezdik meg és készítik elő a harczot, az életküzdeJmet, a munkát, ami ez esetben épen a nyugalomnak, a boldogságnak az élete. (Si vis pacem, para bellum. Ki nyugtot óhajt, harczra kél.) Nagy előzmények! Hossu sorozatát látom az előzményeknek. Hogy Gyenesdiáson most fonják a gyékényt: abban alighanem része van néhai Hegedfis Sándor miniszter feleségének is, aki ezelőtt mintegy tizennégy esztendővel ujságczikkeket irt arról, hogv „pártoljuk a magyar ipart" s amit lehet, készítsünk meg mindent mi magunk honi terményeinkből és ne adjuk a pénzt haszontalanul a külföldi idegeneknek. Nós irt aztán ujságczikkeket néhai Bartha Miklós is. Keletkeztek ipart védő és pártoló lapok gombamódra. Mindjárt megmondom, mint jelent a gombamód. Létesültek egyesületek, szövetkezetek, társulatok, virágos kertek és jött, ment azóta már három irányú kormány; szemünk láttára alakultak gyárak is ebben az áramlatban s ettől az áramlattól pl. Nagykanizsán, Csáktornyán, Alsólendván; s lármáznak vala tovább az újságok, némely újságok; s beszélgetnek az emberek a társadalomban és a társaságokban tovább is a magyar iparról. Azonközben, mint a hullámverés, hol dagad, hol apad: azonképen „kél és száll a sziv viharja;" hol renyhül, hol lelkesül a beszéd; hol csapong, hol kettétörik a hit, a jobb ipar megvalósulásának a reménye; itt-ott megbuknak a gyárak, egyesületek, szövetkezetek, társulatok s mint a vasat a rozsda, ugy rágja a remény szálakat a kár, a sóhaj, a panasz, a keserűség: a felszállott hit törötten alahull, a hangos, lelkes beszédek elhallgatnak, s a hol a remény szálai még nem szakadoztak el, csak azért van, hogy a gúny s a csufs g, legyen, hol űzze játékát. Azt gondolod, hogy a balatoni gyékényfonás ipara a megtörött hitből, az elcsitult beszédből s a reményszálakuak elszakadozottságából született? Hit és igazi akarat nélkül nem használ semmit sem a lármás újság, sem a lelkes beszéd. Sőt hit és jó szándék nélkül nincsen is lelkes beszéd, — c<ak hazugság. Te talán nem emlékszel, talan észre sem vetted, en láttam, ezelőtt 12—13 esztendővel, mikor olyan lelki forradalomszerűleg lépett föl a magyar ipar kivánsága, mint rohanták meg némelyek az alkalmat, hogy a homályból nnpvilagra jöjjenek, mint föld alól a gomba De amiképen a gomba, ha elfogy az őt tápláló nedvesség s rásüt a nap, fonnyad, szárad, elrothad s visszaszáll a földbe: azonképen csakhamar eltüntenek ők is visszahúzódván váraikba. Akkortájban csoportostul rándulnák vala ki a fővárosból a lelkes emberek a vidékre s itt és ott alapítják vala az iparpártoló, | a magyar ipar dicsőségét hangoztató lapokat. Pár év múlva itt is ott is megszűntek ezek a lapok. Bizonyos, hogy vesztett czéljok csak a pénzszerzés volt. Nem sikerült. Visszautaztak a fővárosba. Bizonyos tehát az is, hogy hitők, reményök, czéljok, akaratjok semmi összefü -gésben sem volt a magyar ipar fellendülésével. De ettől eltekintve, hiszed é azt, hogy a hírlapokat két esoportra lehet osztani ? Egyik táborba tartoznak azok, melyek olyanok, mint az almaáruló piaczi kofa. Hogy egyéb jelenségeket ne mondjak: ha pénzt nem kap, ő sem ad almát. A másik csoportba azok tartoznak, a melyek hasonlítanak a magvetőhöz, a fonográfba belé éneklőhöz s a folyók, tavak, tengerek vizeihez, melyek apró parányokban szállítják szárnyra kis páráikat, anélkül, hogy rohamosan várnók az eredményt. A gazda még csak egy esztendő múlva eszik uj kenyeret; a gramofon elraktározza s kitudja, mikor énekli ki az éneket a közönségnek ; s vájjon meddig kóvályognak a levegő égben a láthatatlan kis vizpárák, mig összetömörülnek, megsulyosodnak s mig belőlük áldás-eső hull a mezőre. A hittel és akarattal, jobban érthetőleg: a jó czéllal irt hírlapoknak eszméi szállonganak a levegőbén agyról-agyra, szivrőlszivre, termékenyülve és termékenyítve s alakulva bár, deel nem veszve, hasznot adnak nekem is, neked is, neki is. A balatoni gyékény fonást s ehez hasonló már létesült vagy ezután létesülendő magyar munkát, áldást adó magyar munkát, az ilyen hírlapok teremtik. Borbély György. Pálfi hadnagy. (Kép a szabadsdgharczból.) Irta : Csergő Gábor. Kellemes tavaszi alkony. A lemenő nap bucsu sugarat szór s beragyogja Grácz utczáit. Aztán lebukik a hegyek mögött. Beáll az est . . . Pálfi hadnagy, a daliás katona izgatottan elhagyja szobáját. Szemében szokatlan tűz ég, bensőjét kinos érzelem tépi. Gyors léptekkel halad az utczákon át, majd betér egy földszintes ház kapuján. A következő pillanatban már karjai között tartja Klárikát, — a jegyesét. — Búcsúzni jöttem, — szólt Pálfi hadnagy. Holnap indul az ezredünk Magyarország ellen. Parancsot kaptam én is . . . — Tudom, — rebegte a leány. Itt van a levél, mely a hirt hozta. A bátyám irta. Már lázban az ország s a kanyargó Tisza mentén szólnak a kürtök, lengnek a háromszínű zászlók. Kgy sorba tömörült az ország! — És mi leverjük őket. Megfékezzük a rakonczátlan elemet. Hős leszek, mint katonához illik s babért szerzek a véres csatamezőn. A leány meginog. Fehár arcza még fehérebbé válik s kibontakozik az ölelő karok közül. — Kálmán! Ne beszélj te igy ! Tudod-e, hogy az a uemzet az én nemzetem ? Tudod-e, hogy, hogy minden szavad szivembe vág ? Ha ellenünk fogsz fegyvert, akkor az én testemet is éri a kardod. — Klárikám ! A parancs erősebb minden érzelemnél. Ha szétszakad a szivem, akkor is meg kell tennem. A császár parancsolja. — Hát nem érzed, hogy voltaképpen te is magyar vagy ? Hisz te is ott születtél abban a szép országban, melynek neve szent, mely ellen fegyvert fogni árulás ! Pálfi hadnagy megremeg e szóra. Arczám kimondhatatlan fájdalom suhan át, de a következő pillanatban két fekete szeméből kicsap a láng. — Klárikám 1 Ha igazán szeretsz nem beszélsz te igy. Tudod, hogy katona vagyok. Tudnód kell, hogy mi a kötelességem. — Nem igy van Kálmán, oh nem igy van I Én mondom, ha igazán szeretsz, akkor nem fogsz kardot hazám, hazánk ellen. Ha igazán szeretsz velem jösz. Itt hagyjuk Gráczot még most s megyünk édes hazánk megmentésére. Ha ellenkezőleg cselekszel, megvetlek. Kiölöm szivemből a szerelmet s gyűlölni foglak, mint hazám ellenségét. Megátkozom neved s ha megmenekedsz a gyilkos golyóktól én fogom kiontaui véred, én Mednyánszky Klára, a jegyesed! * Pálfi hadnagy iszonyú lelkitusa után elhagyta a szobát. Bensőjében a szerelem s a császári parancs vivta elkeseredett küzdelmét. Az utolsó győzött. Ott hagyta szerető jegyesét s mérhetetlen fájdalommal ébredt arra a tudatra, hogy boldogsága összedőlt. Visszament a szobájába s az erős bátor katona szeméből kicsordult a könny. * Másnap hajnalban Grácz utczáin fölharsan a riadó. Lovas, gyalogos katonák sürü tömött sorban vonulnak ki a városból. Az ablakokból kendők lobognak. Lányok, asszonyok könnyezve integetnek a csapatnak, amely megy Magyaror-