Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-13 / 2. szám

XI. év. Zmh •nsq, 1910, január 13. 2. szám. Blőflaatéd *r: Mfj érre 4 kor. 04 f fél évra 2 kor. 04 f Stgfiti 1 kor. 04 f ágyú tzáa S fillér. Beerlteazti Z_ IEEo:r?-s7-á"blx Lajos rMl-u-xOneb-táuTseOs: • { Hi-detíatk dija megegyezés szériát Nyilttér «ora 1 kos Szerkesztőség éi kiadóvatal: Kossuth-utc»a 48 LBNGTHI, FBBHNOZ BORBÉLYQTÖBGY laptnlaidonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A magyar birodalom területe 326.000 • km. A 2 osztrák birodalom területe 300*008 • „ Tebát a miénk nagyobb 24.932 • km.-rel Az osztrák birodalom népessége .... 27,241.000 lélek A magyar birodalom népessége .... 20,897.920 „ Tehát mi kevesebben vagyunk 6,443.080 lélekkel És magyarországból is vándorolnak ki az emberek a nyomorúság miatt, a jöld nem tudja őket eltartani. (?) Yan egy nyitja a dolognak. Ne a katonagomb fényesitésével töltsétek az időt, hanem állítsatok iskolákat, a hol megtanul a nép nemcsak szónokolni, hanem dolgozni is: földet ásni, fát ültetni, állatot tenyészteni s mesterséget kezdeni éa folytatni. Ez lenne az orvosság! Ha volnának kormányzók. Dollár és kutyabőr. Az amerikai közvélemény ujabban nagyon felingerlődik, valahányszor egy-egy amerikai milliomos leánya európai főúri család tagjához megy nőül s az apja által összeszerzett milliókat a fó'uri család czimerének megaranyozására használja, mert bizony a származás és pénz legfelső százainak körében ritkaság az ilyen amerikai házasságkötéseknél, hogy pusztán szerelemből történjék, mikor a vőlegény nem a dollárokért vitorlázik Amerikába. Ez az ellenszenv az európai előkelő szerencsevadászok s a kilencz vagy több águ koronára ábitozó kisasszonyok ellen többféle módokon nyilvánul. Texasban például sul.vos adókkal akarják megróni, az odautazó főúri sarjadékokat, egyebütt pedig, különösen New-Yorkban, a hirlapok folytatnak hadjáratot ellenük a közönség helyeslése mellett, mert hazafiatlanságnak is bélyegzik, hogy az Amerikában szerzett dollárokat Európába kiviszik. Pár év előtt ismét előfordult egy ilyen eset: H. Marquisnak, egy előkelő angol főornak második fia Y. gróf vette el Th. Cornéliát, kinek apja sikerült üzletekkel hatalmas vagyonra tett szert. Az esküvőnek és körülményeinek alább következő leirása, mely new-yorki lapokból van véve, jellemzi az amerikai közhangulatot s az amerikai sajtó szókimondását, mely a magánélet titkait aem kiméli. „A fiatal grófnak, mint másodszülött fiúnak nem igen jutott a különben is nagyon leapadt családi örökségből s igy élete fentartásáról maga volt kénytelen gondoskodni. Mivel a társadalmi élet szinpgdán meglehetős sikereket ért el, a színészetre adta magát. Mivel a londoni színpadon inkább a kíváncsiak érdeklődését keltette fel, mint a művészet kedvelőit, étvitorlázott Amerikába. A dollárok azonban itt se nagyon hullottak az arisztokrata színész ölébe, amíg véletlenül meg nem ismerkedett a gazdag és csinos Th. kisasszonynyal, a kőszénkirályok egyikének leányával. Az ifjú hölgy nem tudott ellenállni az angol grófnak, kinek ősei között egy valóságos királyné is van. VIII. Henrik számos feleségeinek egyike s aki a legelőkelőbb londoni társaságba vezethet, sőt udvarképessé is teheti nejét. Ez a fényes jövő nem riasztotta vissza a pittsburgi örökösnőt attól sem, hogy a fiatal grófnak több az adóssága, mint a hajaszála. Mások persze nem igy vélekedtek. A lord hitelezői valósággal összeesküdtek ellene. Az esküvő előtti nap annyira háborgatták a hitelezők, hogy csak elkésve érkezhetett a templomba, ahol az esküvői szertartásnak, — amerikai előkelő divat szerint — főpróbáját taríották. A próba végeztével hazatért s a fogadóban ebédet rendelt, de a vendéglős megtagadta a hitelezést Szerencsére volt ott egy barátja, aki megkönyörült rajta és kisegítette zavarából. Megérkezett az esküvő napja. A vőlegény épen el akar indulni az esküvőre, mikor jön a végrehajtó és 1500 dollár követelés fejében le aka ja foglalni — ha nem fizet azonnal — egyedüli vagyonát: a hivatalos okiratokat, melyekre pedig szüksége van, mert azok nélkül nem lehet megtartani az esküvőt. Nagy bajjal előteremtették az összeget. Amerikai babona szerint rossz előjel, ha a vőlegény elkésve érkezik az esküvő napján a menyasszonyhoz. Miss Cornelia teljes háromnegyed óráig volt kénytelen várakozni. A késedelem oka az volt, hogy a két fél jogtanácsosai az utolsó pillanatban összevesztek a házassági szerződés egyik záradéka miatt. Az amerikai lapok éles bírálatban részesítették a vőlegény családjának eljárását, amely pompás diadémot adott a menyasszonynak nászaiándékul, mely Cíive lordtól, India meghódítójától szállt rájuk örökségül. A diadém azonban nem volt az őrömapa korlátlan tulajdona, hanem családi hitbizomány s ezért a lapok azt feszegették, hogy nem is volt joga elajándékozni még a menyének sem. Kellemetlenségeket idézett elő a menyasszony családjának magatartása is. Két fivéré nem akart részt venni az esküvőben. A harmadik pedig nagy zavart támasztott azzal, hogy elment egy félórára sétakocsizásra abban a kocsiban, amelyben a menyasszonynak a templomba kellett mennie. Az egyik néni pedig, aki menedékházat tart fenn a hajléktalan macskák számára, azért nem ment el az esküvőre, mert nem hagyhatta el ily hosszú időre a védettjeit Az ifjú házaspárt, mely egyenest Európába készült vitorlázni, a hajóra vezető hid dobogóján várták az immár boldog férj nagyszámú, még kielégítésre váró hitelezői a ; végrehajtókkal s csak azért nem lett botrány i a dologból, mert még idejekorán oda jött az ügyvéd és kifizetett mindent. Mikor az ifjú férj elhelyezte nejét a kabinjában, fölment a födélzetre. Rémülettel vette észre, hogy egy sereg ember tolakodik köréje, — azt hitte hitelezők. Szerencsére azonban csak hirlaptudósitók voltak. Egry én más emlékek. Vörösmarty Mihály kézirata, zenei érzelme; — Deák, Vörösmarty, Swastits; Zongorázás Csány László házában; SzoZa, vagy Zala? Régi irományaim közt kutatva, akadtam rá — Vörösmarty Mihálynak, saját kezével irt és neve aláírásával ellátott, pár sornyi, király-hymnusáuak utolsó szakaszára. E becses ereklyét — a sMagyar Paizs® közvetítését kérve, — a Szala-Egerszegi Muzeum számára felajánlom: »Minden ható epyesség Istene Ki összetartod a Világokat, Engedd: hogy bármi sorsnak ellene Vezessen egy nemes s nagy gondolat Hogy nemzetünknek mindenik nyomára Ragyogjon ember méltóság susára.« Vörösmarti Mihály sk.*) Ennek a költeménynek a megszületnlése a következő: Vörösmarty Mihály l850-b?n Kehidán, Deák Ferencznél látogatóban volt. Ugyanez év egyik napján, szeretve tisztelt kedves barátomat, az országos hirü hegedű művész- zeneköltőt: Seastic* Nep. Jánost és fiát: Benőt (jelenleg nyugalmazott Ssala-megyei főispán, szeretett bajtárs barátomat, aki szintén mesterien zongorázott) elhoztam, boldogult nővéremhez: Inkey Szidóniához — özvegy Csány Eleknéhez (1851-ben Báthor Geyza neje lett) Gsányba, azon lakóházba, melyet Csány László a maga számára építtetett, de későbben nővéremnek és az 1847 ik évben elhalt férjének: Csány Elek — unoka öccsének, — egybekelésük alkalmával, a birtokkal együtt, eladott. Deák Ferencz értesülvén Svasticséknak Csányban való jelenlétéről, vendégbarátjának zenei élvezetet szerzendő; látogatásukkal megtisztelték a Csány-i házban levőket. A barátságos ismerkedés után megkezdődött a zenélés. Sajátságos zenei összhang-érzés volt apa és fia között; ha az apa valamelyik nótába akart kezdeni: ezt csak egy-két rövid akkorddal jelezte, melyekből Benő azounai tudta, mi következik. Ugy a boldogult Druszám, valamint én is észrevettük, hogy Vörösmartyt nem hatották meg nagyon ez eddig hallott szebbnél-szebb magyar szerzeményei. Egy kis szünet után, az én művész barátom, súgja nekem: svárj csak, majd még is megríkatom Mihályomat!« Svastics tehát intonálta a;. ő páratlan G. Moll kesergőjét. Alig hangzott el néhány ütem: Vörösmarty arczkifejezésén mindinkább fokozódott a meghatottság, annvira, hogy a befejezéskor hirtelen felemelkedett, — Svasticscsal — elérzékenyülve kezet togott és az ez időben, a gyászos emlékű ostromállapot szülte elkeseredett hangulatban, csak imígy volt képes meghatottságának — majdnem könnyes szemekkel — kifejezést adni, mondván: »Kedves Jánosom! Igazán epe vau a vonódban!« Amikor egy ideig magunkra maradtunk, az en felejthetetlen kedves Druszám diadalmasan ismételte: »Ugye megmondtam, hogy megríkatom Mihály barátomat!« *TVaJószÍQÖ, hogy ey másolat, mert az iró igy irta nevét: Vörösmarty.