Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-17 / 46. szám

XI. év. ISIS. november 17. 46 KiSflstet'si ár : i'gy évre A kor 04 f íél 2 kor 04 f N«íj«ire 1 kor 04 f szán 8 flílér. Hifdetf'sik dijR megegyezés szeri**. Nyilt* r or» Szerkesztőség s kiadóvit*. Kossuth-nto .i 43 aaerteszti Z. ZE3Iox*-vát;ItL Lajos TVT-i-i -n ; f LENG "5TJ±! x.. FSREKCa V BORBÉLY GTÓEG 2" Uptulajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A magyar tanügy. ni. Elmondok egy esetet. Névre nincs szükség; hiszen csak elvi szempontból beszélek, a magyar iskolának nyomorult áliapotaról. Egy szegény tanitó tiz év óta pöröl. Most megnyerte a pörit, s elkeseredetten káromkodik neki. A pótlékról volt szó, melyet az állam igért meg, hogy megfizeti a község helyett. A község nem jelentkezett idejekorán s az állam azt mondta, hogy most már te község, te tartozol megfizetni ezt a pótlékot. Igy a tanitó két szék közt a pad alatt maradt; mert lehet gondolni, hogy a szegény s főképen régi íeltogásu községi emberek nem hajlandók effélet fizetni. Az összeg 600 K. A szegény tanitó járt Poncziustól Pilátusig. Hiszen annyi a fölebbvaló! Jegyző, szolgabíró, tanfelügyelő, alispán, főispán, közigazgatás, miniszter. A szegény tanitó, a kinek jogos követelése van, éveken keresztül járt ezekhez mintegy koldus, kért, könyörgött, rimánkodott. Éveken keresztül eredménytelenül. Ha egy kutyát meglőnek, az elkeseredés elszántságával tart a vita a tanácstermekben, kogy a megsértett jogrend hélyreállittassék; hanem egy tanitó! nohát ezért csak nem csinálunk olyan nagy dolgot. Keresetével elutasittatik. A tanitó ezután ügyvéde: fogadott. Elmentek a járásbírósághoz. A járásbiró neki adott igazat. Ugy kell lenni, hogy a közigazgatási bizottság evvel nem értett egyet, mert a főszolgabíró kijelentette — még most is — a tanitínak, hogy a követelését nerr. kaphatja meg. A tanit

ó azt mondta, hogy valakinek mégis csak meg kell hogy fizesse azt a pénzt. Hiszen törvényes dolgot követel. Furcsa, hogy ennek a tanítónak több esze legyen, mint öt-hat rendbeli felsőbb hatóságainak. Teltek-multak az esztendők. Elment a közigazgatási bírósághoz Ez megvizsgálta az ügyet s megírta a vailás- és közoktatásügyi miniszter urnák, hogy ennek a tanítónak fizettesse meg a jogos követelését. A miniszter ur leirt a közigazgatási bizottsághoz. A közigazgatás rohamosan hivta a főszolgabírót, tanfelügyelőt. A főszolgabíró, tanfelügyelő szaladt a községhez. A község lakosai multak a ladafiókjába, — s ment a dolog, mint a karikacsapás, pár nap alatt meglett a 600 korona s végre a kórc ringatta a kis madarat. Végre a szegény tanitó kapott a 600 koronából három koronát. Egyebektői eltekintvé: miért kellett neki itt ügyvédeket fogadnia? De ha már kénytelen volt vele, miért nem fizeti a költségeket a pörvesztes fél ? Miért ? Azért, mert a magyar tanügy alábbvaló a kutya sorsánál. Ezt a századot kenyér-századnak kell elnevetni Mindenki kei:- ret. kér, es mindenki kap kenyeret. A földműves, a kézműves s a kereskedő drágán adja a portékáját; a fuvaros, a lavágó s a kőműves strajkol, követel és kap; a tisztviselőknek fizetésjavitásáról gondoskodik maga az országos kormányzat, már nem ugy a tanügyi osztályról. Ezekre nézve azért nincs javulás, mert ezek nem olyan anyagias és testies emberek, hogy kenyeret egyenek Ezek csupa lélekből álianak. Nem élnek ezek durva kenyérrel. Ambicziót és eszménykeí peket esznek s nagy kortyokban nyelik rá a Mikszáth humora, Készlet Hanikt Emilnek a szabad liczeumi „Mikszáth KáliLáa jellemzése" czimen tartott előadásából. • • • Egyik legnagyobb irói qualitása, leghatásosabb költői eszköze azonban — a humor. Ez a humor nem maró, bántó szarkazmus; nem égető, fájó szatíra; nem az élet viszáségainak az undorító, a visszataszító jelenségek" és jellemhibák rideg korbácsolása — mert' ebben már nincsen költészet, hanem tendenczia, nem a sziporkázó elmésség, a szellemesség erőszakolása, amit az olaszok az értelem prüszkölésének neveznek; hanem ax igazi költői humor, vagy ha igy jobban tetszik humor komoly alapon. Az ö humora szelíd, szeretetteljes, nagy ember szerető szivének a melegétől áthatott, szóval : költői. • Azt látja, érzi, tudja, hogy az emberi élet külső eseményeiben, lefolyásában, ugy, a mint azt a világrend, vagy néha a véletlen igazgatja, a derült és komikus momentumok közvetlen közelségben feküsznek egymás mellett; tudja, hogy a fenségest a nevetségestől csak egy lépés választja el; tudja, hogy ez nem eredendő bün, nem jellemhiba, hanem csak emberi gyarlóság, melynek, mint a gyermeklélek naivitásának, gonosz csinyjainak megvan a maga sajátságos kedvessége, különleges bája, költészete és hogy mint költői eszköz üditő változatosságot, eleven színeket kölcsönöz az elbeszélt eseménveknek és szereplő alanyoknak. Azt is tudja és érzi, hogy az, ami félszegség, különczködés, víszásság és ami mosolyra késztő az egyes emberek /iselkedésében, cselekvésében, annak igen gyakran komoly, megható, rokonszenves háttere van, me:y elnézést, kíméletet, sőt néha dédelgetést is megérdemel a költötöl, mert hisz ez is költői elem az éietben, ez is az élet költészete! És épen ezért legszeLb és legerősebb költői eszköze Mikszáthnak az ő humora, mely ha élesen, kaczajrafakasztóan, jellemzően megvilágítja is egyes alakok vagy társadalmi osztályok viszásságait, sohasem csinál belőlük torzképet; mert belátni enged a háttérbe is : a megindító, a megkapó, az ideális alapra, melyre e fonákságok visszavezethetők ós a rokonszenves lélekre, a melynek forrásaiból fakadtak. Klasszikus példája ennek a kaczagtató, de egyben szeretetteljes humornak — a »Gavallérok«, az anyagilag züllésnek indult, de a mult dicsőségéhez, a nagy családi tradicziókhoz megindító komikummal ragaszkodó sárosi gentry rajza, mely önmagát a régi bőség, a régi fény és pompára emlékeztető apró külsőségeknek a fitogtatásával és látszatával vigasztalja a jelennek nagyon is szűkös anyagi viszonyai között. Nem svihákok ezek, akik a nagyzolással, a külső látszat felkeltésével valakit be akarnak csapni, félrevezetni és tőle valami jogtalan anyagi előnyt szerezni a maguk számára — hanem alapjában véve naiv, poétikus lelkek, álmadozók — akik a mindennapi élet nélkülözéseinek keserűségét ilyen módon enyhítik ; nem másokkal akarnak nem igaz dolgokat elhitetni — hisz mindlelkesedést. Kérni kérhetnek ugyan alázatosan, de nem ugy, hogy meg is kapják. Hová lenne az idealismus? Ők rágódhatnak a régi csonton, S ki látott olyan házi ebet, amelyik éhen veszett volna, a míg kenyér morzsát s csontot kapott? Nagyszerű vacsora! Megcsontosodott ideális tusból. A tanügyi emberekre nézve nem kenyérszázad ez, inkább csont-század. Tegnap a középiskolai tanárok gyülekeztek, holnap az elemi iskolák tanitói gyülekeznek. Mindnyájan kenyeret kérnek, jobb fizetést. Azok tem kaptak, ezek sem kapnak. Egyenek eszményképeket. De mégis! Jó volna, ha a magyar tanügynek összes munkásai egy táborba szállanának s nem külön-külön csatároznának. Együttesen nagyobb erővel lehetne síkra szállani. H szen nincsenek külön érdekek. Egy közös a czél: tiszteletet szerezni a tanügynek. S ezt nemcsak kérni szabad, de kötelessége követelni mindenkinek. Legyen ugy, hogy az idealismus teréről nem szabad lelépni. Ne kérjen egy tanügyi ember se kenyeret, Csak követelje a tanügynek méltóságosabb helyre tételét. Követelje a tanügyi embereknek az egyenlő értékű emberekkel való egyenlő elbánását. Egyéb nem kell. ^ De az önérzetet örérzattel kell klvivni. Azt mondja egy valaki, hogy a tanárok megérdemlik sorsukat. Pulya generácziót neveltek. Fenét Pulya! Csak a választáson pulya, mikor szédül a pálinkától. Egyébkor, kivált a mestere előtt hetvenkedő és gőgös és magasra tartja az orrát, mint a kanpulyka a szemétdombon. annyian ismerik egymást, mindannyian úgyszólván egy család gyermekei és hasonló típusok — hanem pillanatokra, vigasztalásul, önmagukat ámítják csupán, senkinek nem ártó hóbortjaikkal. Ezért hat a Mikszáth humora olyan lebilincselöleg s ez teszi a »Gavallérokat« egyik legélvezetesebb és legművészibb alkotásává. Éa legalább annak tartom és nem hiszem, hogy bárki is, oivasva azokat a homéri jeleneteket/mint: a kapu mellett elbujtatott tót gyereket, akinek az a feladata, hogy vendég közeledtére elkiáltsa magát »do libéria«, mire aztán az egész cselédség, vagyis az az egyszál legény, — aki inas, kocsis, kertész és szakács egy személyben,, felrántja az avult családi libériát, — vagy azt a két örömapát, akik gyermekeik lakodalmán általános meghatottság és ámulat közepette hezitálnak egymásra a hozomány dolgában s azt egy*> egy szabályszerűen kiállított kötelezvény alakjában nyújtják át a pironkodva hálálkodó fiatal párnak, — vagy végül a nászlakomát követő reggel élményeit, midőn a fényes és nagynevű vendégsereg daiabonkint szállítja vissza megfelelő gazdáinak a tegnapi pompa: a négyes fogat, ezüst teríték stb. egyes tárgyait és azután kikí a hivatalba, a telekkönyvbe vagy az adóhivatalba siet írnoki teendői pontos ellátása végett — igazat ne adna nekem abban, hogy ez a rajz a milyen igaz, a milyen mulattató, ép olyan költői, megkapó, megindító, rokonszenves és valóságos gyöngye elbeszélő irodalmunknak!