Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-03 / 44. szám
6 M AGYAR PAIZS 1910. november 3. község vidékén. Az egyesület a jövőben felváltva Szombathelyt és Sopronban tartja igazgatósági gyűléseit. Állatbetegség egész Európában. Sokáig azt hihettük, hogy a ragadós száj- és körömfájás csak a zalamegyei állatállományt pusztítja, a földmivelésügyi miniszter egy most kiadott értesítése azonban arról győz meg bennünket, hogy ez az állatbetegség egész Európában elterjedt. A minisztérium jelentése szgrint a betegséget megállapították október 19-én Magyarországban 997 fertőzött községben, Ausztriában 1043, Romániában 1080, Németországban 257 községben. Erősen fellépett a vész Oioszországban is. Különfélék. _ Bucsu a bústól. Húslétől pirosult mészárszék, sírva köszöntlek, Félhavi gázsimnak zsebretevője, czudarl Hizott szárnyasival lebegett be a kethelyi asszony S elvitte maradék pénzemet egyszeribe. Most ^anyaró Vendel, egyedül te lész a vezérem : Krumpli, saláta s egyéb zöld fű az asztalomon. És te virulj, mészárszék, s azt tőlem ne kívánd, hogy Utamat arra vegyem — bura-keservre — feléd. Vegetáry János. Olyan egyének, aki Sokat Ölnek és kévét mozgást végeznek, majdnem mindannyian nehéz székelésben szenvednek. Egy fél pobárnyi természetes FerenCS József: keserűvíz reggeleukint éhgyomorra használva, megszünteti a bél renyheségét anélkül, hogy más orvossághoz kellene folyamodni. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX A „Medical Mirror" czimü amerikai orvosi szaklap ezért a következőket irja: „A természetes Ferencz Józsefkesérüvizre minden székrekedés meggyógy ul." Iskolában. Tanító: Tehát gyermekek, a mint emiitettem, legegészségesebb itíl a viz. Én is mindig csak azt iszom ... A kis Pali: Akkor megmondom apának, hogy ne küldjön több Esterházy cygnacot a tanitó urnák. Tanitó: »uh te kis golyhó, hiszen az Esterházy cognac az orvosság.« Táncziskola megnyitás. Mayersberg Jó zsef városunkban előnyösen ismert oki. táncztanár 1910. november 5-én, azaz szombaton nyitja meg elsőrangú tánczintézetét az Arany Bárány dísztermében Jelentkezéseket elfogad Breisach Sámuel ur könyv- és papirkereskedése. " 3—3 Hires Csány* toll a tanuló ifjúságnak. Kettős vágású legerősebb toll. Fülöp János könyv, papir, irószerkereskedésében és könyvkötészetében, Za'aegerszeg, Rákócziutcza 8. 51—52 A szerk. levele. St. P. Eáczváros. A jelen 1910. julius l-ig meg van fizetve. Vasnti menetrend. Érvényes 1910. október 1-től. Zalaegerszegről indul Czelldömölk- Budapts felé. reggel 5 óra 50 perez, délelőtt 9 óra 36 perez, délután 4 óra 43 perez. Csáktornya felé: reggel 4 óra 10 perez, d. e. 11 ól a 50 petez, d. u. 5 óra 54 perez. Zalaegerszegre érkezik Budapest-Czelldömölk felől: reggel 8 óra 41 perez; délután 5 óra 44 peiez, este 9 óra 13 perez. Csáktornya felöl reggel 9 óra 27 perez, d. u 4 óra 34 perez, este 8 óra 21 perez. Zalaszentivánra indul: Éjjel 1 óra 36 peres ; csatlakozás Nagykanizsa Szombathely felé reggel 6 óra 10 perez csatlakozás Kanizsa-Szombathely felé. Délben 12 óra 09 perez; csatlakozás Kanizsa Szombathely fel; Délután 2 óra 33 p-rez • csatlakozás Kani/i-h-Szombathely felé. Este 6 óra 33 perez ; c^ai lakolás Kanizsa Szombathely feié. Este 8 óra 42 perez csatlakozás Kanizsa felé. Zalaszentivánról érkezik Zalaegerszegre : reggel 3 óra 25 peic ; 8 óra 07 pnjez, délután 2 óra 12 perez, öéluíai 4 <sa 32 peiez és éjjel 10 óra 25 petez .'-.jfomatoti Tahy K. (Jtc'da könyvnyomdájában Zalaegerszegen. x X A legtöbb kiállításon legelső díjjal kitüuteX X X x X X ^F TUDUMIOI un. AITA. ajamun, jg g : : kitűnő minőségű : : g X KXKXXXXXXXXXXXXXXXXXXX X -- Jt Esterház y CüflilSIC X X X — TELEFON 31—49. X X X XX*i£XXXXXXXXXXXXXXXXXXX X mindenütt kapható! X X X X Központi irodája: X X X X X X X X K X X X XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX |BUDAPEST 5 X X X X X X X X XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX X ^ V., Csáky-utcza 14. sz. ^ X. X" a közönség kedvencz itala! X .X 5-6 X X 'X X X X XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX X x - XX — TELEFON — X X 31—49. X XX X xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx X X X X X X Esterházy copacoár EöXa,cLo3s: 2 jékaribairs ieves tekeaszfalt. KÖM MER GYÚL 1 0— 0 czukrász és kávés Zalaegerszegen •OitlTasn jj unj szőlővesszők ésfinom érmelléki borok beszerzésére legmelegebben ajánljuk :: a legjobb hírnévnek örvendő :: Szűcs Sándor Fia szőlőteiepét: Bihardiószegen. hépes árjegyzéket tanúságos tartalommal ingyen és bérmentve. Ezen árjegyzéknek egyetlen házból sem szabad hiányozni, mert sok mindenkit érdeklő dolgot tartalmaz. Tehát senk'i el ne mulassza egy levelező===== lapon kérni. Olcsó ár és pontos kiszolgálás! Több ezer elismerő levél. Készlet 3 millió. 7-26 MAYERBERG ISTVÁN sodronykerités és mérleggyáros POZSONY, B ^ag^szsmbat, PÖLLI UTCZA 3. SZ. ® GABONA UTCZA8.SZ. Telefon: Interurbán 1016. ® Telefon: Interurbán 79 Kitűnő minőségű olcsó sodronykerités minden magasságba erősségben, vas vagy horgonyzott sodronyból, kerítésre, tyukudvarra stb. stb. Elsőrendű tizedes és Ba'ance mérlegek, vas és réz sulyok hivatalos hitelesítéssel. — Vasszerkezetű kapu, ajtók és ablakok, rácsok és minden műlakatos mun kák. — Ruganyos sodrony ágybetétek, sodronyszövetek malmokba és mezőgazdasághoz sbt. Képes árjegyzék kivánatra ingyen és 32-0 bérmentve, Legalkalmasabb bevásárlási forrás !1 a KÜHNE-féie mosonyi gazdasági gépgyár gyártmányaiból áfi|andó raktár van ÁNER LIPÓT FIA vaskereskedésében, si Zalaegerszegen. Gyári árban kaphatók mindennemű gazdasági gépek! A gazdaközönség igen kedvező részfizetés! feltételek mellett vásárolhat gazdasági gepeket.