Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-20 / 42. szám

2 magyar p a í z s 1910. október 20. hivatalos órák alatt; a kiállitaDdó tárgyat pedig deczember 16 ig kell beszállítania az Ipartestület nagytermébe. A három legjobb tárgyat kiállító tanulók mestereit az Országos Iparegvesüiet bronz éremmel fogja kitüntetni; a ti jutalomdijaitokuik és kitüntetéseteknek a kiosztási idejét pedig később közölni fogjuk. AZ elöljáróságnak f. évi junius 6 án és szept. 22-én tartott üléséből. Klosovszky Ernő Vörös Gyula ipartest, jegyiő. ipartest, elnök Nyilt levél Oszeszlv Viktor lapszerkesztő urnák Alsólendva. Több oldalról szólítanak fel az aliólendvai Hadik múmia ügyében engem is, — azt hiszem másokat is, — kik annak idején mozgalmat indítottunk a híres múmia megmentése ügyében. Mostanában mind nagyobb mértékben foglalkoznak az üggyel a megyei lapok s ma már a tizenkettedik órában kellemetlenül hallom a vádat, hogy a múmia megmentéséért indított mozgalom csak eszköz volt, csak jelszó, mert hiszen most hogy együtt van a pénz, hallgatunk, semmit sem teszünk. Kérdezem tehát tőled, lesz é valami a Hadikügygyel? Azt hiszem rajtad múlik minden. A közönség azzal is megvádolhat, hogy z. pénzt egyébre költitek! Tégy valamit, öltöztessétek fel Hadikot s juttassátok őt megérdemlő helyre, a nemes lovag földi ma'adványait! Magyar Paizs szerkesztősége Zalaeger sz jg. A földmiveiő ember hazaszeretete. Ki ne szeretné azt, aki táplál beuuünket'? Ki ne szeretné az édes anyját? Ki ne szeretné a hazát? De azt ám cselekedet'kkel kell megmutatnunk, hogy szeretjük hazánkat. Nehéz kötelességeket kell teljesítenie a hazaszerető embernek. Teszem, a hazaszerető földmiveiő embernek első kötelessége: az engedelmesség. Engedelmesség az ország törvényei, kormányzói, elüljárói és hatóságai irányában. Aki a törvényt nem tiszteli, vagyis a törvény alkalmazóinak nem engedelmeskedik, az nem szereti a hazáját. A második kötelessége: az adó pontos és szives fizetése. Adó kétféle van: véradó és pénzadó. Véradóját rója le, aki katonáskodik; a. a szülő is, aki fiát adja a haza védelmére. Védeni kell azt testünkkel, életünkkel, ha itthon békében akarunk munkálkodni, szántani, vetni, aratni. Aki véradóját zúgolódás nélkül és hűségesen, becsülettel rójja le, az — hazaszerető. De a pénzadózást is pontosan kell teljesíteni. Hiszen egy rengeteg nagy családnak, mint amilyen a nemzet, mekkora rengeteg kiadása van! A nemzet-család tagjainak: a honpolgároknak kell Sándor törvényszéki irattáros volt. Fiataloa meghalt és én, meg két kis testvérem szegény megtört anyámmal magunkra maradtunk a nagy világban. Senkink nem volt Magyarországon és mert apám még nem volt nvugdijképes, két évi fizetéssel végkielégitett bennünket az állam. Csekély kis összeg volt, de elég ahhoz, hogy jövő életünk szerény alapját valahogyan megvessük. Anyám is, én is művésziesen hímeztünk, két testvérem nem számított akkor, hiszen még iskolába jártak. A Teréz-körúton kibéreltünk egy üzlethelyiséget, beállitottuuk két gépet, azután anyám sorra járta az uri házakat és munkát kért. Igaz a közmondás, hogy az Isten nem hagyja el az özvegyeket és árvákat. Bőven jutott a munkából, sokszor éjszaka is dolgoztunk és jól ment a sorsunk addig, amíg az utamba nem került egy hitvány férfi, aki ma jómódú ügyvéd, gazdag leányt vett feleségül, eladta magát. Ez az ember egy vidéki bankigazgató fia volt. Abban a házban lakott, amelyben az üzletünk volt. Mindennap a bolt előtt járt el és be-benézegetett. Kezdetben nem is vettem észre, később azonban oly feltűnően bámészkodott rám, hogy érdeklődni kezdtem a csinos, elegáns fiatalember után magam is. Tüzes pillantásait tűrtem, majd kaczéran visszanéztem rá és ez szemmel láthatólag ingerelte a fiut. A magam részéről ez csak ártatlan játék volt. azt megkeresni, hiszen ez olyan természetes. Aki nem fizeti pontosan és zúgolódás nélkül a pénz adót, az nem szereti a hazáját. További kötelessége a hazaszerető földmivelónek: a munkásság. Minden ember munkájából származik a közre, az országra valami haszon. A tunya, dologtalan, korhely, pazarló ember mindenkor terhére van családjának, embertársainak, tehát az országnak is. Egyfelől ártalmasak; másfelől a dolog folyását akadályozzák, igy az elégedettséget, az ország boldogságát zavarják. A szorgalmas munkásság, serénység által a föld terméke megszaporodik s igy az ország lakóinak szükségeire és kényelmére szolgáló termékek bővelkedést és ezzel elégedettséget eredményeznek. Hazaszeretetét mutatja ki a kisgazda, mikor a szokásos földmivelés és állattenyésztés mellett azon van, hogy amit e tekintetben mástól jónak lát, vagy más országban haszonhajtókuak tapasztalnak, azt a maga gazdaságában meghonosítja. Pl. ha a más országban termelni szokott növényeket — ha éghajlatunk és talajunk neki való — mi is termeljük; ha az háziállat; ló, szarvasmarha és kitűnő faj, azt mi is meghonosítjuk és tenyésztjük. Mert ha kiválóbb, kitűnő: akkor értékesebb, kapósabb és keresettebb is az, legyen az gabona, ló vagy szarvasmarha. Ezzel a hazai lakósok a fogyasztási termékeket, jobbat, szebbet itthon is megtalálván, nem adják külföldiért és a külföldre a pénzt. De meg a szebbel, jobbal a külföldi vásárlókat is piaczainkra csalogatván, bejön és nálunk marad a külföld pénze is. Tehát a mellett, hogy az okos gazdálkodással, az okszerű föUmivelésse! és kitűnő értékes állatfajták tenyésztésével első sorban a maga vagyonát szaporítja minden földmiveiő ember, de ezzel egyszersmind szaporodik a nemzeti vagyon is. Fejlődik az adózóés fizetésképesség s igy fegy az adósság: az egyeseké is, a nemzeté is. Okos ga'/da azon van, hogy pénzt a házából ki nem ad. Az okos nemzetnek is azon kell lenni, hogy pénzt külföldre nem származtat; hogy a pénz inkább bejöjjön, mint kimenjen. Igen, csakhogy a nemzetnek az ilyen okos akarata a polgárokon fordul meg, jobban mondva : a polgárok hazaszeretetén. Ha igy teszünk, Magyarország gazdag, virágzó lesz ; amint a költő mondja : »Ha a föld Men kalapja Hazánk a bokréta rajta!« xV. Téli olvasmányok. (g.) Van egy vármegye az országban, Szabolcs, ahol nincs község, melyben magyar iskolában, félmillió vagy a népkörben egy kis alkalmatos könyvtár ne volna. Valami harmad félezer az országban azoknak a községeknek száma, ahol tiz év alatt népkönyvtárat állítottak. A legutolsó összeírás szerint azoknak a száma, akik szellemi kincseket ezekből a népkönyvtárakból gyűjtöttek. A lelki táplálék apáink idejében a biblia meg a kalendárium volt: de amióta a népiskolákban Szórakozás. Dehogy gondoltam én rosszra. Nem ismertem akkor még az emberek gonoszságát. A fiatalembert a flört mind vakmerőbbé tette és mert máskép nem tudott a közelembe férni, egy napon benyitott az üzletbe, ideadta lilaszinü selyem zsebkendőjét. — Himezze bele kisasszony a nevemet. Majd megvárom. Hirtelen minden vér a fejembe szökött. Érezte, hogy kigyúl az arezom, a szivem hevesen dobogott, tudtam, hogy az a zsebkendő história csak ürügy arra, hogy megismerkedjék velem. Megvallom ö&zintén, hogy ez a foi^ás nagyon tetszett nekem. Soha még olyau lassan monogram nem készült az üzletünkben, mint ezen a zsebkendőn. Közben beszélgettünk. Nem ugy mint mások, közömbös, semmitmondó históriákkal vezetik be az ismerkedést. A fiatal ember nagyon jól tndott bánni a leányszivvel, ismerte minden csínját-binját és negyedóra alatt becsempészte magát érzelmi világomba ugy, hogy soha nem felejtem el. Ha átkozom is, titkon, a szivem mélyén szeretem és szeretni is fogom. Ezzel megvilágítottam a helyzetet. Teljesen a fiatal ember hatalmába kerültem. Oly feltűnően csináltuk már a dolgot, hogy anyám is észrevette és szedid hangon felelősségre vont. Itt kezdődik az átkom. Nem hallgattam az anyám szavára. Megmondotta szegény, hogy az millió gyermek tanulta meg az olvasást, a jó öreg kalendárium már nem tudja kielégíteni szeretetünket a betű iránt, sőt népünk jó ízlését felette dicséri az, hogy nem igen tudják kielégíteni azok a ponyva müvek se, amelyeket, az országos vásárokon hírhedt betyárokról és gonosztevőkről nótázva ponyván árultak. A magyar nép ép ösztönnel megérezte, hogy ezekben a ponyván árult gyatra füzeteiben méreg van, amely a lélekre hat kártékonyán és rombolva. Hogy a magyar irodalom jeleseinek olvasásában van a legnagyobb gyönyörűség, hogy nemcsak az a kérdés, szeret e valaki olvasni, hanem az is, hogy mit olvas. Petőfi és Arany költeményei, Jókai gyönyörű regényei, Mikszáth lelkeket gyönyörködtető elbeszélései egyaránt szívesen látott vendégek a mestergerendás házban. Hajdan szt mondták : nevezd meg a barátodat és megmondom, hogy ki vagy; ma meg nyugodt lélekkel meg . . . firtathatnók, melyik könyvét olvasod, hogy megtudjua, milyen a lelked? Minden esztendőben néhány száz ilyen könyvtárt oszt ki a földmivelésügyi minisztérium. Jó tudni, hogy a népkönyvtárakat a földmivelésügyi minisztérium ingyen adja, sőt még a könyvtár szekrényre is ad segítséget. Népkönyvtárat kaphat a község, a szövetkezet, ha van ilyen a faluban, vagy népkönyvtári egylet, ga^da, nép, vagy társaskör. A község ugy kaphat ingyenes népkönyvtárat, ha a község képviselőtestülete folyamodik a földmivelésügyi miniszterhez anyagi segélyért. A szövetkezet tagjai körében népkönyvtári egyesületet alakit és azt megalakítván, folyamodhat szövet iezet is ingyen-könyvtárért. Ugyancsak közgyűlési határozatokkal kell felszerelni azokat a kérelmeket, melyeket olvasó és gazdakörök intéznek a népkönyvtárért a fóldmivelési minisz terhez. És ugyancsak el kell fogadniok a könyvtár rendes kezelésére azokat a szabályokat, melyek elő vannak írva. Ugyebár nem nagy dologból áll az, hogy a könyvtárba néhány száz könyv, telve gyönyörű olvasni valóval eljusson? Nagy indolencziának kell minősítenünk, ha a község élén állók, vagy hivatalból kulturkérdések iránt érdeklődő férfiak nem követnek el mindent, hogy a népnek télen át jó olvasmányai legyenek. Mikor az nem kerül semmibe, csak egy kis jóakaratba. Hivatalos rovat. 9285. 1910. Qi detmény. Közhírré teszem, hogy a villanyvilágítás meghonosítása folytán használaton kívül helyezett jókarban levő utczai lámpák eladók. Venni szándékozók a hivatalos órák alatt a polgármesteri hivatalban jelentkezhetnek. Zalaegerszeg, 1910 október 14-én. Dr. Korbai, polgármester. az ember csak ámit, tőrbe csal, azután elhajít magától, amikor pedig látta, hogy szép szóval mit sem ér, erélyesen akart véget vetni a dolognak. Végtelenül heves jelenet támadt közöttünk és én megfeledkeztem magamról, visszaütöttem anyámat. Öklöm a mellén érte. Hogyan hogyan nem, az Isten keze működött közbe, egy tűbe vágtam a kezem s a tű beletört. A merénylet után pillanatig sem maradhattam otthon. Elköltöztem a fiu lakására, de a kezemmel nem birtam. Dagadt, feketedett, az orvosok vérmérgezést konstatáltak és más segítség nem volt, minthogy le kellett vágni a jobb kezemet. Rettenetes volt ez a csapás, amelyet egymásután követett a többi. A csábítónak sem kellettem tovább, elhagyott, anyám testvéreimmel pedig külföldre utazott, én magam maradtam itt nyomorékon félkézzel, mardosó önváddal, lelki meghasonlásbau, kétségbeesésben. Fokról fokra sülyedtem, mig végül hajléktalanná lettem. Esténként kijárok a kálváriára, térdenállva csúszom végig a stácziókat, hogy bűnömért vezekeljek és ott keresek éjjeli szállást magamnak. Megvert az Isten, mert anyámra emeltem a kezemet. Elbeszélésének utolsó szavai zokogásba fúltak el. A bűnbánó leányt nem büntette meg a rendőrség, hanem elhelyezte a Jó pásztorhoz czirnzett kolostorba, ahol megtévedt leányok találnak menedéket.