Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-01 / 35. szám

2 MAGYAR PAIZS 1910. szeptember 1. tudná csak megmondani, hogy mi itthon, a jó vidéken, mit eszünk ? De kevés is az a boldog ember, akinek magának van tehene. A városi zárt udvarok a sertés-ölés téli gyermekörömének is véget vetettek már. Legenda az már! Piaczról élünk, drágán élünk és hamisságokat veszünk tápláló eledelek helyett. Nagyot dobbant akkor a szivünk és ahogy szoktuk mondani: felállott a hajunk szála, mikor hallottunk a vásárhelyi Mari néniről, a Jáger Mariról, aki gölődényben kevertette el a szercsikát és arzénikumot és igy szállitotta a temetőnek az életben már láb alatt álló embereket. De hát nem Jáger Mari az a komisz kofa, aki napról-napra mérgez bennünket, vagy elvonja testünk táplálékát és drágán megfizetteti magát? És mit tesz ellene a törvény ? Koboz és nevetséges alacsony birsággal sújtja a lépen ragadtakat. Még átlag szerencse, hogy a végső tokon a földmivelésügyi minisztériumig telebbezett hamisításoknál — örömmel olvassuk — nincs pardon és az alsó birsá gok Ítéletei ellen kapaszkodók beleesnek a tejbe, mert ezekre csak ráhúzzák, amit érdemelnek. De hát már maga az baj, hogy a törvény igen enyhén sujt. És még nagyobb baj, hogy a piaczi ellenőrzésünk mizerábilis. Nyugodt lélekkel kérdezzük, hogy van-e nálunk olyan hatályos piaczi ellenőrzés, amely biztosithatna afelől, hogy nem lesz hamisítás. Szó sincs róla. Ettől a piaczi ellenőrzéstől az csalhat, hamisíthat, aki akar. Tiszti orvos razziái ezer módon kijátszhatók. És ugyan lehetne-e becsületesen akarni a tiszti orvostól, hogy a piaczi ellenőrzést szabatosan és rendszeresen végigcsinálja, mikor neki ezer dolga van s ez csak — ráadás. Hiszen a piaczi ellenőrzés maga egy embert kiván ; de hibás maga a közönség is. Mert elnéző és nem csinál a maga kázusából lármát, sőt a hatósági feljelentéstől élénken óvakodik. Van is rá oka. Mert a hivatali eljárás mai bürokrácziájában, de százszor is megbánja az a szerencsétlen embertársunk, aki »jelentett.« Járhat a hatósághoz nem is egyszer, de a végső megbánásig. Ezért van az, hogy nálunk a hatóságot munkájában senki nem támogatja, mert ezer kellemetlenség szakad a nyakába. Hibásak vagyunk mi is, a sajtó. Ugyan hagyjunk már egyszer békét a megbolygatott hármas szövetségnek és Aerenthal politikájának. Törődjünk a lakóságaink életével, egészségével. Mi, az újság pellengéressen ki minden piaczi hamisítót. Pellengéressen akkor, mikor még a hatóság nem gondolta a vádlott terhére a büntetésnek sajtóban való meghirdetését. A piaczi élelem hamisítás minden esetét mondja meg a maga újságjának az olvasó. És aztán a bűnben fogott embertől ne vegyen senki. Bojkottáljuk. Adjunk szigorú példát arra, hogy mi vár a piaczi hamisítókra. Majd csak a jobb eszükhöz kapnak azok is és véget vethetünk a piaczi hamisításnak. Lapunk áll e téren az olvasóközönség rendelkezésére. Uton-utfélen. Rég nem utaztam, rég nem tréfálkoztam. Igy meg is savanyodík az ember, mint a kovász, de a melyből nem le*z kenyér, s mint az elrohadt ugorka . . . — Csingilingi . . . Kelenföld. Komárom, Győr. Pápa, Czeldömölk, Jánosháza, Tűrje, Ukk. Ötvös, Csomódéi-, Gógánfa, Kemendollár, Zalaszentiván, Kisfaludpuszta! (egyszerűsítéssel) Tessék beszái lani! Harmadik vágány, jobbtelől! Csingilingi. Brrr I Megszállott a zalai honvágy. De azért a második vágányon ültem fel s megérkeztem — Dévára. Hm! Ha ilyen hamar menne az. Mikor a katonák soroznak és szabadságolnak, vagy a mikor a diákoknak vakácziójuk van: ohankoi nem fér az ember a vasúton; s nem fér az ember sem vasárnap, sem szombaton: ilyenkor is jönek-mennek az emberek dologra és ünneplésre. Karácsony, húsvét, pünkösd körül se utazzék az ember. Szentgyörgynapján, Szentmihálynapján, Húshagyókedden, Nyárutó, Tavaszelő, Pálforduló, Boldogasszonynapján, Éjnap egyenkoz stb. idején szintén maradjon otthon. Ezeken kívül nem tanácsos vasúton utazni még az évnpk mintegy báromszázharminczhárom piros betűs kalendáriu nos napján. Kifogok én ezeken. Van a világon egy hétköznan fliazom a hét közepén, pirostalan betűben, Az alsdlendvai Hadik múmiáról. Hegedűs Elek a következő czikket irja a nagykanizsai Zalában: Borbély György zalaegerszegi főgimnáziumi tanár, a »Magyar Paizs« szerkesztője néhány évvel ezelőtt járt Alsólendván. Megnézegette a hegy tövében épült csinos városka nevezetességeit s többek között felment a Szentháromság hegyi kis kápolnába is, hogy megtekintse Alsólendva történelmi nevezetességű évszázados Hadik múmiáját. S megborzadt tőle! A hires lovagot, a történelmi nevezetességű Hadik-mumiát rongy-cafatokban, piszkosan, teljes elhagyatottságban a kápolna egy sötét, nyirkos zugában látta, hol egerek százai lakmároztak az összeaszott lovag holttetemein. A szerkesztő sietett haza, Zalaegerszegre s talán az ut fáradalmait sem pihente ki s leült íróasztalához. Nyílt levelet intézett az sAlsólendvai Hiradó« felelős szerkesztőjéhez s az egész társadalomhoz, hogy tegyenek valamit, mentsék m3g az értékes múmiát, vagy adják valamelyik muzeum számára, stb. S a nyílt levél élénk visszhangra talált. Czikkek sorozata jelent meg a megyei lapokban s végül az »Alsólendvai Híradó? gyűjtést rendezett a Hadik-mumia felöltöztetése és üveg-koporsóba való elhelyezése ügyében. Fölkérte az öspörösplebánost a mozgalom támogatására, aki megígérte, hogy jóakaratulag támogatja az ügyet. Elég szépen gyűltek a fillérek. Megmozdult az egész lendvai társadalom. Kisebb-nagyobb összegek gyarapították a tökét s Oszeszly Viktor és az »AÍsólendvai Hiradó« fáradhatatlan ügybuzgósággal agitáltak. Nem sok idő múlva Hadiknak egy élő rokona, Hadik-Barkóczy gróf több száz koronával mozditota elő a gyűjtés sikerét. Szóval a gyűjtés eredményre vezetett s mint illetékes helyről értesülünk, az összeg teljesen együtt van. Hadik-Barkóczy gróf aztán levelet küldött Oszeszly Viktor szerkesztőnek, amelyben azt kérdezi, hogy mikor lesz a Hadik áthelyezési ünnepély, melyen ő személyesen is meg akar jelenni: Mint értesülünk, a szerkesztő felment az öspörös plébánoshoz s megkérdezte, hogy az egyház részt vesz-e az ünnepélyben s mily módon? Most azonban itt a fogas kérdés. Egyházi, vagy világi hatóságé e múmia? A pénz együtt van, de a múmia még most is a régiben! AZ egyház a pénzt kéri, a gyűjtők a múmiát kérik a kápolnából s mig ezek történnek valószínűleg HadikBarkóczy grót megunva a huzavonát: cselekedni fog. A fődolog: mentsük meg a Hadik-mumiát! Hegedűs úlek. * Ehez az érdekes történethez hozzájegyezzük most, hogy annak időjében mikor még szó sem volt a gyüitésről, jámbor óhajtásként kifejezte szerkesztőnk írásban és szóban, hogy adná át Alsólendva ezt az érdekes múmiát a zalaegerszegi se szombat se vasárnap, se kaiácsony, még Szentmé "árdus napja sinc?. Tehát: Beszállaní! A vasúti kocsikban minden ember helyén négy ember áll. Állva jobban elférnek, mint ülve. Mint a zsúpba kötött törökbuza kóré ugy egymáshoz szorulnak. A kocsik lépcsőin jobbról és balról 100 — 100 embor ül, s ha leesik nem <• ik nagyot; az ál omáson 200— 800 ember ott maradt; a közelebbi állomáson ugyanannyian ordítanak, bogy eresszék fel őket is. Hát megbolondultak ezek, vagy mi? — Nema. Hát mit csinálnak? Nem tudnak otthon ülni? — Nem hát. Hát miféle nap van ma? — Csütörtök. — Nos? — Nos. De nem áldozó csütörtök? — Nem, hanem* annál nagyobb. Mi az ördög? — Nem ördög az, mondja a kalauz, hanem két királynak is az ünnep napja, Szent Istvánnak, meg Első Ferencz Józsefaek . . . Oh én állatok királya! hogy ezt nem tudtam! ököllel verdesve a homlokomat. Sze ezt tudhattam volna. Egyik ezer megy haza az ünnepélyről, másik ezer jő az ünnepélyre. Boldog ennek a királytszerető nemzetnek a népe, hogy ennyit ünnepelhet. Nincsen is a föld kerekségén egy nemzetnek sem annyi ünnepe, mint ennek a boldog magyarnak. Némelyek mégis elégedetlenkednek. Nós, jó formán megtelik a »kupé«. Alig lép fel, elkezd kuplékat énekelni egy bolondos székely itju, aki boldogabb óráiban szabó legény Marosvásárhelyt. De nagyokat löknek rajta s akkor tanároktól megindított zilavármegyei muzeuta számára Zalaegerszegre, a hol védelemben, további napy gondozásban és megmaradásban volna része, közkincse lenne az egész megyének, tehát Lendvának is. Érthető vala, hogy Lendva ragaszkodott s ragaszkodik felette érdekes emléktárgyához. Oszeszly a Lendvai Hiradó szerkesztője gyűjtést indított és végzett jó eredménnyel. Most látjuk, mondja a Hegedűs irása, hogy huza vona keletkezik: kié is hát a múmia? A kápolna birtokosáé, az egyházé é, vagy a város tulajdona? Ezalatt pedig inter duos . . . Gróf Hadik Barkóczy egyet gondol s azt mondja: gyere velem, mert a családé vagy. Amúgy is a fentartásra ö adott legtöbbet, ugy emlékszem 500 koronát. Igy aztán egyháznak is, városnak is, megyének is, muzeumnak is koppan az álla. Legjobb lenne, ha ebben a kérdésben minél előbb községi gyűlést tartanának Alsólendván. A nagyvárad—kolozsvári első vonat. Kossuth Lajos levele. A mult számban közöltük a kolozsvári értekezletet, mely szerint Csány László zalai nagy vértanunk emlékével kapcsotatban ünnepet rendeznek a havason keresztül vezetett gőzösnek az emlékére, melynek első harczosa Csány László volt, közmunka és közlekedési miniszteri mivoltában. Most közöljük Kossuth Lajos kormányzónak akkori levelét, melyet a főkormánybiztosból miniszterré lett Csánvhoz intézett. Ez a levél: 6206/K. Az ország kormányzó elnöke a' közmunkaés közlekedési ministerhez Csány Lászlóhoz következő levelet intézett: Az ország királyhágóntuli részeinek meleg óhajtásai közé tartozik Kolozsvárnak Debreczen felé Pesttel vasút általi összeköttetése, meily a' gvors, olcsó és szakadatlan közlekedés jótéteményein kivül, az ország szivének ezen távol videkekkel szellemi kapcsolatára is kedvezőleg hatna, az Unió által egybekötött országrészeket a' forgalomnak gyors érintkezésével is összeforrassza. Ezen óhajtás teljesítése hó vágyaim közé tartozván, saját kívánságommal találkozott minister ur, midőn eddigi orsz .gos biztosi minőségében engem ezen vasút létesítése körüti előmunkálatok elrendelésére felhívott. Most, midőn miniszter ur az álladalom közlekedési ügyeinek kormányzatát átveszi, ezen előterjesztésének valósítása — amelyhez — megegyezésemet örömmel alom — egyenesen hivatalos köréhez tartozandik, 's kedves dolgot vélek minister urnák tenni, midőn ezennel felhívom, hogy országos biztosi bucsu szavában adja tudtul királyhágóntuli hazánkíijínak, kiknek körében magának hazánk iránti ann y nyekken egyet nótáival együtt. Különben délután 5 órától másnap 8 óráig fuija, hogy : Házasodik az egér, veszi el a denevér. A sza ólegényen kivül nagy sereg rezerbista katona utaaik. Kőztök szorong egy öreg ember fajta, a ki nem katona. A tömött sorokban nem hatolhat az árnyékszékig. Inába száll a bátorsága s nyomban megteszik öreg generálisnak, még pedig osztráknak. De vannak ezeken kivül még igen sokan: királyt ünneplő emberek, napszámosok, részegek, józanok, fiatalok és vének, egy drótos tót, két cigány, fejér szük gatyában egy dászkel, csokoládés leány, egy nagy hajú művész, aki inkább tetves, mint művész s egy állami főgimnáziumi nyilvánosan véglegesített rendes tanár. Ezeken kivül egy csoportban az intelligenczia: Krisán kőműves pörge bajuszu, Kranecz István szerkovács közepes nagy hajjal, detto aki sokat dolgozott Győrben a Stadel-féle gépgyárban, s H. Péter gallértalan, arany medailiomos, volt gépész, most képárusitó. Beveszik a társaságba az állami főgimnáziumi nyilvánosan véglegesitett rendes tanárt is, mert látják, hogy hasonlít egy kicsit. S amint a kuplés belefáradva egy-két perczet pihen, kezdődik a társalgás. Nem értem, azt mondja a pörge bajuszu, hogy a mai szakszervezet nivellacziójának primitivismusa miként legyen? Hiszen ma még a provinczia tanítók, jegyzők s szolgabirók is a buzsoáczióhoz andalognak. Pedig a czivilizáczió burzsoácziójának konjukturái ahhoz, hogy prosperáljanak, elérhe-