Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-14 / 28. szám

XI. év. Zalaegerszeg, 1910, julius 14. 28. szám. Klfiflittéri ár : 3fy énre 4 kor 04 f Vél évra 2 kor 04 f gyödre 1 kor. 04 f igyai szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szériát. Nyilttér tora 1 kor Szerkesztőség éa kiadévatu : Kossuth-a tcsa 43, Beerkeseti Z. Hor-vátli Lajos / LBNGTEL FEKENCZ Mui^atórsai: \ BORBÓL Y 3--Z-ÖKQ Slaptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A szobor-pályázatról. A mult héten lapunkban az érdektelen és idegen Viraág Béla irt a versenyen levő szobortervezeteinkről. Elfogulatlan szakértelemmel ismertette. Mindenikre egy-két fénysugarat vetített, hogy a közönség jobban láthassa, s azután ítélhessen maga a közönség. Most még bővebb és még érdekesebb ismertetést közlünk rólok. Mindenik művet maga az alkotó művésze ismerteti főbb vonalaiban. Most ezeket közöljük fölhiva rá a közönség figyelmét, főképen a biráló bizottság figyelmét, hogy e nyomokon haladva ítéljen. Kivételesen, magam szándékosan nem irtam ez alkalommal részletesebb kritikát sem a múltkor, sem most. Nehogy döntés előtt a figyelem terelésnek a vádja érjen. Csudálatos azonban előttem, hogy ilyen is van a világon. Sőt nem annyira csudálatos, mint utálatos. Az értelmes, az igazságos, a becsületes kritikának mindenkor és mindenütt helye van, joga sőt kötelezettsége van, akár döntés előtt vagyunk, akár döntés után. Ha van eset arra, hogy látunk, hallunk az újságokban czélzatos czikkeket, amelyek alap nélkül erősen igyekeznek a figyelmet ide meg oda terelni, magyarán mondva, ha igazságtalanul dicsérnek és igazságtalanul gyaláznak: ez erkölcstelenségnek a jele. De csak az újságírónál. De ha azt hisszük, hogy a közönség, sőt a biráló bizottság is hajlandó az ilyen vezetés után menni: akkor az itélő bíróban is erkölcstelenséget látunk. Én ugyan sohasem hittem, hogy ilyen hazafias és művészeti ügyben is felüsse hydra fejét a hitvány üzérkedés. A döntő bizottságban most sem hiszem, hogy ilyen legyen. Ugyan ki lehetne olyan pimasz, hogy hazafias és művészeti ügyben ne a lelkiig merete szerint döntsön? A szoborpályázat vitája. Alig, hogy megnyílott a hónap elején a Csányszobrok tárlata, mindjárt szokatlan erővel tört ki a vita a pályázatra beérkezett művek fölött, nemcsak Zalaegerszegen, hanem a vármegyénk más városaiban is. De ami ebben a vitában a legkülönösebb jelenség, ez az, hogy nem a pályaművek, hanem a pályázó művészek személye fölött foiyik a vita! A kisvárosi élet szegényes gondolkozását igazo.ja az is, hogy akadnak közöttük teljesen ismeretlen, talmikritikusok, akik a neveiket mértföldnyi távolságokra eláruló vastag nagy ökörnyi betűk alatt adnak le nyomtatásban olyan véleményeket, amelyek egyenes arczulcsapása a kritika elfogulatlanságának, kiáltó hiánya a művészetmegértésének és múvészetszeretetnek s az első olvasásra beszédes bizonyítéka annak, hogy ezeknek a tendencziózus állásfoglalásoknak semmi közük a komoly szakkritikához. A tárlat czéljának pedig határozottan ártanak. Egyik keszthelyi hetilap legutóbbi számában jelent meg egy nagy, vastag E< nevü úrtól néhány, nagyon szűk megértökörnek szóló magánvélemény, amelyet egyszerűen csak megmosolyogtunk volna, ha azt E. ur csak magáuak és néhány vele talán egyetértő kritikustársának mondott volna el, szük bizalmas baráti körben. Minthogy Ugyan ki lehetne olyan alávaló gálád, hogy ezerekre, örökidőkre szóló műemléknél ne a szebbet, a jobbat, ne az örökszépet választaná ? Ki lehetne olyan perverz, hogy ne a plasztikus szebbet válassza városának, megyéjének, nemzetének a dicsőségére? A biráló bizottság tagjai ép testű és ép elméjű emberek és fegyelmezett gondolkozásuak. Semmi kellék sem hiányzik bennök a helyes választásnál. Ismerik a történelmet, a lélektant s az esztetikát. Ez a három kellék elég. S ezek nem is olyan földöntúli c

r Mk, hogy a bizottságnak hangos praeceptorokra volna szüksége. Csak egyre hallgasson a biráló bizottság: saját lelkiismeretére. Csak egy hajszálra térjen el ettől s milliók átka száll reá. B. Szobor-olvasás. Csak nagy időknek nagy embereit szokták érezbe, köbe vésni. Az olvasása is csak nagy szemeknek való. Apró hiúz-szemek erre nem alkalmasak. * Különben prózai nyelven szólva kell egy kis történelemtudás. Ez talán a legegyszerűbb dolog. Már a negyedik gimnázista elérte ezt a nivót. Kell esztetika. Ez a legkönyebb s a legnehezebb. Más szóval meg kell mondani, hogy valami arányos é vagy nem? plasztikus é, vagy nem'? meg van é szerkesztve, vagy nincs ? van é egysége, vagy nincs? Eleket tudni kell a drámaíróknak (sajnos, a mostaniak azt sem tudják, miféle fán terem az egység), tudni kell a házépítőknek, még a széna-baglya rakó parasztnak is; tudnia kell minden Írónak. Im, a lírikusnál nem keresnek szerkezetet. De lám Petőfi lírikus jobban tudja, hogy kell. Az ő apró líráiban a legszebb kerekded plasztikusság, egység, leggyönyörűbb szerkezet van. Ha egy háznak nincs ajtója, azt a gyermek is s a beteg ember is tudja, hogy ez a ház nincs megszerkesztve. Vagy ha nagyobb az ajtó, mint a ház, szintén tudja a gyermek s a bolond is, hogy ez a ház rosszul van megszerkesztve. Azt is tudja mindenki, hogy egy három méteres háznak nem kell ötméteres azonban E. ur sietett hívatlan magánvéleményével a nyilvánosság elé lépni, éppen a nyilvánosságnak ilyen rosszhiszemű megtévesztése ellen s a nyilvánosságnak adandó elfogulatlan felvilágosítás szükségének szempontjából akarok foglalkozni itt ezekkel a kritika-csodabogarakkal. E. ur mindjárt a közleménye elején azt mondja a Csány-szobor pályabiróságának, hogy: „helyesen cselekedett volna, ha a pályaműveket nem Zalaegerszegre viteti, hanem Budapesten rendezi és maga utazik fel oda, hogy a legjobbat kiválassza, mert ott van hely és érzék is arra, hogy a leg külömbözöbb igények kielégítést nyerjenek." Tovább menve, megtámadja ez a E. ur Istók János művészt, akinek művét egyszerűen figyelmen kivül hagyja, de megbotránkozik azon, hogy miért készítette a művész 3 czentiméterrel magasabbra a vázlatát. És erre azt mondja E. ur, hogy »azt bátran meri hangoztatni, hogy ez az eljárás kihívja a többi művészek etikáját.« Majd igy tovább : „Tekintve, hogy a pályázatok várhatók és ép e miatt szükség van arra, hogy a megbízás eldöntése alkalmával az egyes művészek „múltja" is figyelembe vétessék, t. i. az, hogy eddigi szobormüveiket, mily eredménnyel készítették s adták át." Egy modelröl meg igy: alatta és előtte ül a Oénius, vagy ha tetszik a Hungaria, akinek jobb kezében koszorú van és olvasó látszik a tenyéren, fundamentum, de két hüvelyknyi kevés volna. — Ebben a tekintetben legkönnyebb az esztetika. De legnehezebb abban a tekintetben, hogy vájjon hány miliméterrel kellene nagyobbnak vagy kisebbnek lennie ennek vagy annak a tagozatnak, Amint azonban azt is csak gyakorlattal, összehasonlítással tudja meg a kis gyermek, épeu ugy ezt a nehezebb dolgot is gyakorlattal, de hosszas és sok-sok összehasonlítással tudja megtanulni a vén ember. Harmadik kellék a pszichológia. Ha az első szerzett tudomány s a második velünk született gyakorlati tudomány: ezt a szeretet tudományának lehetne mondani. Lélektani ismert nélkül egy tappodtat sem olvashatunk a szoborról. Ebből a fajtából bennünk is kell hogy legyen. De fődolog, hogy a képben, szoborban legyen. Ám itt az a hnnezfut paradoxon gyilkol, hogy a melyik műben a legtöbb lélektani alap, a legszebb gyönyörűség, a legtovább tartó örökszép van: ott rendesen legkevesebbet veszünk észre. Ezek a gyöngyök mélyebben szoktak elhelyezkedni, mintsem első látásra ismerhetnők. A remek költeményeket elolvastuk tízszer, húszszor s minél többször olvassuk, mélyebben-mélyebben merülve, mint a búvár a tenger fenekére, annál több gyöngyöt és ujabb gyönyörűségeket találunk bennök. Pontosan ez a lélektani buvárlat van a képeknél és szobroknál is. Minthogy pedig a remekművek nem egy-két napra készülnek, s minthogy a későbbi emberek mélyebben belefognak nézni is, látni is a tartalomba: jól vigyázzanak a ma Ítélkező emberek. * Az erkölcsi megvesztegethetőségről nem beszélek. Borbély György. Kalauz. — A zalaegerszegi Csány szoborpályázatra 17 művész küldött 18 8zobormÍDtát. Az illető versenyző művészek maguk ismertetik műveiket. Im ezeket a műleírásokat adjuk itt. Különben külön füzetben is kiadtuk a kalauzt s 2U fillérért megszerezhető. — i. ANDEEJKA JÓZSEF. Müleirás és költség. Bemutatott első vázlatom az álló alakkal a következő anyagokból kontempláltam: Az alapozás tömör betonból. A talapzat, melynek magassága 3 50 mtr., hazai legjobb minőségű mészkőből (Pátyi v. Kalászi.) balkezével pedig zászlóra támaszkodva a vértanura feltekint. A póz — francziás ; látszik, hogy Párisban tanult, de a mozdulatán nem a gyászt kifejező nő, hanem inkább valami vagyvilági dámáé." Egy másikról: a possamenttel nem függ össze, de az élesen vágja ketté Szeszák Ferencz és Horváth Géza müveiről egv helyen: „ Uj bizony nincs rajtuk semmi és ezeket az alakokat megtalálhatjuk akárhány szobron vagy síremléken." Lukácsy Lajos munkájáról: a pázsi ból kiemelkedő possament két oldalán alho' művészi magya' rázatot . . . Hátul a possament örökmécsesnek van kifejlesztve és a felírásnak hely hagyva. A szobor elején e szó áll: Csány László. Ez a szó e keretben megmagyaráz mindent. Az összhatása tekintetében, ez a szobor mutatja minden oldalról a legjobb képeket és magyarázza legigazabban a zalai vértanút. Végül megemlíti, hogy a többi pálgázatról részletesen szólnunk talán fölösleges. Ez a nyomtatott magánvélemény magánviseli a szobrászművészetben való teljes tájékozatlanság képét s csak ugy kiabál ki belőle az egyik pályázó művész mellett való exponáltság. Általában az is vakmerő dolog egy olyan gazdag pályázatról, mint a zalaegerszegi Csány-pályázat, megtekintés nélkül vagy egyszeri futólagos megtekintés után — irni. És nagy K. ur még a magahasználta idegen szavakkal sincsen tisztában