Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-06-16 / 24. szám

2 MAGYAR PAIZS 1910. junius 16. mert csalánból s már elhasznált pozdorjadsrabokból van összeványolva, — s hetenként havonként elszakgatnak egy-egy pár 10 koronás papirtopánkát; és láthatjátok bús férjek, hogy vannak magyar asszonyok, akik egykét hétig viselt kalapért 50—100 koronákat adnak. Tehát nem sokra tettem, ha egy embernek egész évre 50 koronát számitok összes ruházatjáért. S evvel már megvan az 1000 mdlió korona kiadásunk, csak ruháért, Ausztria javára. Mert tessék csak megnézni. Alig van 3—4 ruhagyárunk, azok is igen szük keretben mozgók. A statisztika tehát elég szeliden számított. 1000—1200 millió! Szép kis összeg. De olyanok a viszonyok, hogy muszáj. Sokan okoljuk a kereskedőket. Többször nem méltatlanul. Miért hoznak némelyek mindig külföldit a nyakunkra ? S miért hoznak legtöbbnyire, kivált a határszélen levő kereskedők, szemétdombra dobandó rongy portékákat? szivarkahüvelytől elkezdve az ezer koronás bútordarabig. Méltán panaszkodik, kivált ez utóbbi miatt a közönség. De hát ez a dolog természetében van. Itthon nincsen elég gyárunk. Ez az oka az elsőnek. A másodiknak pedig az az oka, hogy abcéje az igazságnak az, hogy a kereskedő olczón vesz és drágán ad. Különben nem volna kereskedő, hanem magánik, fajának és családjának pusztítója, olyan szamár s olyan préda volna ő is, mint a közönség. Azonban a közönség is kezdett egy kissé okosodni néhány évvel ezelőtt, legalább is azt mutatta, mintha észrevette volna a veszeaelmet s félreverte a harangot, hogy: Segítség! Gyere magyar-ipar-pártolás! S meg keli vallani, volt egy kis zúgás. Sőt a jajkiáltás, a veszékelés és a buzgó imádság mellett hit, remény is szállongott, hogy a társadalomnak segítségére jőn a törvényhozás is, az alapozó munkát betetőzi, a közönség óhajtását a maga rendszere szerint teljesiti. Mennyi szó, mennyi beszéd, mennyi tinta folyt éretted oh magyar ipar! Mennyi nemes hevület, mennyi vágy és mennyi forró kívánság repülte át éretted a magyar levegőt! De jött egy kis változás, egy kis fergeteg, egy választás s minden megváltozott. A kő, mikor már-már a tetőre ért, legurult. A veteményes kertet a vihar elsodorta A czigánjok. A magyar történelemben nem kis szerepet játszik az érzelem, az érzelmi felbuzdulás. Oupa sziv, csupa temperamentum vagyunk. Bennünket sokkal könnyebben elhatározásra hír egy érzelmi momentum, egy lelkes szónoklat, mint sok tudo mányos, komoly érv. És ez igy van jól. Ha nem lenne oly élénk vérmérsékletünk, mely képesit bennünket a felbuzdulás által oly nagy, dicsó harczok végig küzdésére, ki tudja, élne-e ma m aj var a hármas halom alján? Oly sok veszély, oly sok ellenség tört ránk és mi nem vesztünk el. Nem pedig azért, mert a magyar ember érzelen.dus szive fogékony és ebből kifolyólag veszély idején lelkesedéssel szálltunk sikra, mert tüzelt, sarkalt bennünket az u hév, az az érzelem, mely felgerjedt a mi szivünkben. És a lelkesedés csodákat müveit. De ki tudná tagadni, hogy a magyar nemzetnél oly gyakran előforduló érzelmi felbuzdulás létrejöttében nincsen é része a czigánynak is? Behatoltez mindenkor a mi érzelemvilágunkba és ott áldásos ténykedést fejtett ki. Alkalmazkodott hozzánk, ha báuatunk volt, vigasztalt; ha örültünk velünk vigadott; ha harczi zaj járta be az országot, tüzes játékával megpezsditette azt a forró magyar vért és kisért bennünket a csatába, a győzelemre. „Pillanatra fölriadt a nemzet S szétnézett, mi zaj van a világban, Aztán másik oldalára feküdt S mostan újra aluszik javában." Megint elől kell kezdeni. A követ újra hengergetni kell. Csakhogy a tomboló lelkesedésből fájó érzés lett; az édes reményből keserű csalódás, s a hitből istentagadás. A tivoli hangs a félrevert harang zúgása csak meghalni jár ide már. A tiz év előtti csatakiáltás halk suttogatása a haldokoiónak. Megtört remények, szárnyaszegett vágyak, keserű csalódások — ne gúnyoljatok Borbély György. Közművelődés a Dunántul. A Dunántuli Közművelődési Egyesület évi közgyűlése és évkönyve. Az ország egyik legnagyobb közművelődési egyesülete, a Széli Kálmán, Pailaviciui Ede őrgróf és Rákosi Jenő vezetése alatt működő Dunántuli Közművelődési Egyesület junius 26 án Budapesten az uj városháza közgyűlési termében tartja meg évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület főtitkári irodája Budapest VII. Dohány-utcza 39. I. emelet 7. adja ki a kedvezményes vasúti jegy váltására szóló igazolványokat. A Dr. Fodor Oszkár főtitkár szerkesztésében megjelent évkönyv, mely a DKE. utolsó évi munkásságáról beszámol, megemlékezik mindenekelőtt arról, hogy egy olyan alkotással tette a Dunántuli Közművelődési Egyesület ezen esztendő munkásságát nevezetessé, mely a magyarság jövőjének szempontjából, a jövő magyar generáczió erőteljesebbé tétele érdekében korszakalkotónak mondható. A DKE. kebeléből indult ki ugyanis az a magasztos mozgalom, mely az Országos Gyermekszanatorium Egyesület megalapítására vezetett s mely mozgalom czélul tűzte ki a gondoskodást azon elhagyott védtelen, szenvedő, gyönge csemetékről, kik hazánkban évről-évre elpusztulnak kellő és megfelelő ápolás hiányában. Ez a mozgalom a magyar társadalum legszélesebb rétegeiben keltett élénk visszhangot s állam és társadalom karöltve vállalkozott benne arra. hogy a szegény gyermekek szanatóriumának országosan fontos ügyét megoldja akképpen, hogy a gyermekszanatoriumnak országosan való szervezésével az állami gyermekvédelem kisegítő intézményét megépíti, A DKE. nagynevű vezérei nek lesz örök dicsősége, hogy felismerték a gyerme'dialandósági küzdelem nagy fontosságát és hogy nevüknek fényével és egész befolyásuk kai igyekeztek közrehatni, hogy megépüljön a magyar nemzeti állam legerősebb vára: hogy megépüljön egy jövő magyar nemzedék. Örömmel konstatálja a jelentés első sorban, hogy ennek az uj gyermekvédelmi mozgalomnak az élére mint kormányzó elnök Gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter került, hogy padig ez a mozgalom gyorsai fog eredményeket Mulató nemzet vagyunk. Ha örömünk van, mulatunk ; ha bánat ér, mulatunk. Jóban, rosszban ott van velünk a mi czigányunk. Nincs az a vigasztaló szó, mely kellemesebben hatna a megsebzett szívre, mint a szép magyar czigánvzene. Van e, aki örömuuket oly viharos jó kedvre tudná varázsolni, mint a czigány? Ennek a népségnek van egy hatodik érzéke, melylyel megérzi, meglátja minden ember arczán annak lelki állapotát és ahhoz alkalmazkodva megvigasztal, felvidít, szórakoztat, mulattat. A czigány akkor van elemében, ha egy igaz magyar mulató társaságra talál, s látja, hogy nem azért a néhány forintért kell húznia, hanem mert élveznek a játékáhan, mert tudja, hogy a vonó nyomán megindult hanghullámok megrezegtették a közönség szivét. Szeretem e népséget minden hibája daczára is, mert fontos kulturtényezó, mert magyar. Erről a füstös népségről akarok néhány sort feljegyezni. Egy izben, mikor vakáczióra hazamentem, a keszthelyi kántor ur megkért, végeznék el helyette egy temetést. Én magamra vállaltam. A halott egy czigány volt, mikor a pappal megérő keztünk a házhoz, már a kapuban állott mindhárom keszthelyi czigánybanda talpig ünneplőben, kenyérkereső szerszámmal kezükben. Elvégeztük a szertartást, a menet megindult a temetőbe. A háztól a temetőig zeneszóval mentünk. Sokszor könnybelábbadt már a szemem a cziis elérni, arról gondoskodott Gróf Kuen-Héderváry Károly belügyminiszter, Jakabffy I nre és Bezerédj Viktor belügyi államtitkárok, Bosnyák Zoltán a gyermekvédelmi ügyosztály tudós fönöke, Gróf Edelshein Gyulay Lipót az Országos Gyermekvédő Bizottság elnöke és RutTy Pál a gyermekvédelem népszerű felügyelője. Az a körülmény pedig, hogy éppen Zichy János gróf kölcsönözte oda ehhez a mozgalomhoz, nemcsak nevének fényét, hanem hatalmas egyéniségének súlyát, tudásának kincsesházát és egész tényleges munkásságának intenzív erejét, biztosíték arra nézve, hogy a gyermekszanatóriumok minta intézményei lesznek a magyar gyermekvédelemnek és a legnagyobb eredmények elérésére képesek is lesznek. Mindama kulturai mozgalomban, melyek a lefolyt évben szerepet játszottak, a DKE. is kivette a részét. A lefolyt esztendő az erőgyűjtés szempontjából örvendetes eredményekkel járt. A társadalom mind szélesebb köreiben kezd érdeklődni a DKE. munkássága iránt, mely Széli Kálmán, Pailaviciui Ede őrgróf és Rákosi Jenő irányítása mellett a Dunántul 11 vármegyéje területén egyre intensivebben gyakorolja áldásos működését. Az 1909. év során 1 alapító, 6 pártoló és 4-98 rendes taggal gyarapodott a tagok létszáma. Fentar'.otta az egyesület a tárnoki (Fehér m.) a városlödi (Veszprém m.) a vimpáczi (Sopron m.) a szári (Fehér m.) a tarjáni (Komárom m.) kisdedovodákat, segélyezte a soproni irodalmi és művészeti kör gyermektelepitési akczióját, mint ujfalusi népművelő intézményt a Dunántul a népakadémiákat is meghonosította. A magyar nyelv tanításában kitűnt tanítók és papok segélyezésére kétezer koronát fordított, azon összegen kivül, amelyet a Somogy vármegyei Közművelődési Egyesület e czélra kiosztott. Öt közművelődési egyesület munkálkodott a lefolyt évben azon nagy nemzeti czélok megvalósítására, amelynek érdekében a DKE. tevékeuykedik a Dunántul tizenegy vármegyéjének területén. A műveltség terjesztésére és a közjólét emelésére. A Komárommegyei és városi Közművelődési Egyesület élén Sárközy Aurél kir. kamarás, mint eln >k és az év egy részében Lörinczy György kir. tanfelügyelő, mint fótitkár fejtett ki áldásos tevékenysrget, de nagymérvű tanfelügyelóségi elfoglaltsága miatt az adminisztrácionális teendőkről visszalépett és ekkor Witausek Károly tb. megyei főjegyző választatott meg, aki ugyan abban a szellemben vezeti tovább a Komárommegyei és Városi Közművelődési Egyesület ügyét, amelybeu Lörinczy György, a hazai irodalomnak büszkesége és az ország kulturmozgalmainak egyik legrégibb harezosa, a kipróbált kulturegyesületben a közművelődési feladatok megvalósítását annyi lelkesedéssel és eredménynyel munkálni törekeded. A Somogyvármegyei Közművelődési Egyesület élén Kapotsfy Jenő és Dr. Andorka Etek főügyész állanak, kik az igazgatósággal egyetemben irányítják e fontos fiókegyesíilet működését. A Pécs-Baranyavármegyei Közművelődési Egyesület Gróf Benyovszky Móricz ós Erreth János vezetésével intenzivebb működését szintén ez évben kezdette meg. A Z ilavármagyei Közgányz°nére, de ugy még soha nem érzékenyedtem el, mint ezen az utón. Temetések alkalmával mindig valami különös lelkiállapot kapja meg lelkemet, mely keveréke a vallásos áhítatnak, az elmúlás feletti borongásnak és a gyászoló család felett érzett részvétnek, de ezen a temetésen oly áhítatos meghatottsággal énekeltem a-/ egyházi melódiát, mint még soha. Nem láttam, nem éreztem ezen az uton mást, csak azt a czigányzenét, mely most a társuk3t sirató kenyerespajtások fájdalomtelt szivéből fakad . Klóször is Bethowen gyászindulóját játszották. Megszólalt e gyászos dalban mindama magasztos érzelem, mely betöltötte ezt az isteni ihlettel megáldott művészi lelket akkor, mikor darabját papírra vetette. Hasonlított e dal a fájdalomtól vonagló sziv jajgatásához, a csendes kesergéshez; majd felsírt a hegedű kezükben, mint a hogy jajongott a koporsó utáu a férjét vesztett feleség, a kenyérkereső atyát nélkülöző árva. Sirt, zokogott, jajongott, búgott az a hangszer, mint ahogy fájt a szive a gyászolóknak. Elhalkult egyidöre a zene, mint ahogy a bánatában megvigasztalt elcsendesedik, de egyszerre feltört az a mérhetetlen fájdalom, mely ott rezeg árva gyermekei látásán — az özvegy szivében. Oly hűen, szivhezszólóan utánozták azok az egekig feltörő kétségbeesett sikongásokat a fájdalom kitöréseit, hogy mindnyájunkat elbűvölt.