Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-28 / 17. szám

2 MAGYAR 1'AIZS 1910. április 28. Miképp lehetünk hosszúéletűek ? Elbeszéli: Egy orvos. LVII. Az emberi élet egy learatott, kévébe kötött, kepébe, vagy kazalba rakott buzaasztag, melyből a szemet a zápor, a szél kipaskolja, az erősen odatüzö meleg kipergeti, a kánya, veréb, varjú, fogoly kicsipkedi, a kazalban tanyázó egér, hörcsög kirágja, idővel pedig a doh és roh nedvessé, pocsékká radványozza. Mindenütt ármánykodik, kelepczét vet és tőrbe csal, verembe ejt a gonosz démon. Sőt nagyon gyakran önmagunk is csak vesztünkre törünk. S ebben a keserves életben az éjszakák azok, melyek kissé helyre hozzák, megnyugasztalják a lelket és testet egyaránt. Mily boldogtalan a tüdövészes beteg, aki még éjjel-nappali fekvéssel sem pihenheti ki magát, mert reggelre kelvén, még bágyadtabb, törödöttebb, testileg, lelkileg levertebb, mint este. Mi ennek az oka? 1-ször: A szervezetbe sok szénsav halmozódik fel, amely pedig ha a vérben mértéken felül megszaporodik, mérgező gázzá alakul át; 2-szor: az izmok sejtjei közt régóta megrekedt és ki nem öblített pangó baktériumméreg, az úgynevezett ptomein és toxin; 3-szor: a szervezet fűtőanyagának összegyülemlett salakja, vagyis a hiányosan feldolgozott fehérje, a hugysav, xantin és kreatinin; 4-szer: a nagyfokú fejérjehiány a vérben. Hiszen mindenki előtt világos, hogy a legjobb kályha sem ér semmit, hr\ a hamu'.öl minden nap, a koromtól pedig időnkint meg nem tisztítjuk, sót még akkor sem, ha holmi podvás fával, vagy rosszul égő szénnel tüzelünk. Jó tüzelőanyag kell oda! Még akkor is az alapos tisztogatásnak mindegyik esetben neki kell gyürkőz nünk. Más mentség nincs hátra! Hiába fényesítjük ki a kályha külsejét, ha a belseje piszkos marad. Az üditő álmot akadályozó felesleges nedveket, káros anyagokat képező alkatórészeket, miként a lámpa kanóczárói a törmelékkorom zourmát ki kell küszöbölni s a söprést a többek között a gummikalapálással, de különösen az ököllel vah verdeséssel, majd ennél is mélyebbre ható gyógymóddal, a gyógytornázással érhetjük el. Ezért a fej hajas részének megkalapálását, különösen az ideges, zsémbes tüdővészesnél soha el ne hagyjuk. A fej gyógyzökcsölése mindig ér annyit, mint az Oculus Ghristi burnótnak felszippantása. Az ököllel való verdesés ezenkívül még jótékony hatással van az izülete <re is. Az üzleti tokszalagok ugyanis a betegség, különösen a tüdövész alkalmával elvesztik nyujthatóságukát, rugalmasságukat. E bajon is ököllel való verdeséssel segíthetünk leginkább. Bővebb táplálékot kapnak a porczok is, miáltal a járáskelés sem lesz oly imbolygó, lankadozó, tétovázó, » Aztán Magyarországot is ilyen jól ismeri öcsém ?c »Hogyne! Mint a tenyeremet! A keleti expressel utaztam Brassón keresztül; láttam Erdélyt, az Alföldet; gyorsvonaton utaztam Kassára, láttam a Felvidéket; Dunántul? No ott jártam vonaton, kocsin, sőt gyalog is.« »Látta é a délibábot? Az aggteleki cseppkő barlangot? A tengerszemeket ?« »Ezeket biz én nem láttamU — kikiált az öreg ur: »Jancsi!« »Parancsol a tekintetes ur?« — »Tárd ki az összes szobaajtókat! Rajta! Gyorsan!« — Most az ifjúhoz fordul az öreg: »No most öcsém kapaszkodjék a nyakamba, üljön a hátamra! Semmi tréfa! Csak rajta! Megmutogatom magának a szobáimat!« — Azzal hátára kapja az ifjút s vágtatva viszi 8—10 szobán keresztül s vágtatva hozza vissza. — »No látta é öcsém a pipatoriumomat? Ugy é remek? j>Nem én!« — Hát a s/.obák falait láttáé? — „Biz Isten nem láttam, festve vannak é, vagy meszelve?® — „Lássa öcsém! Igy ismeri maga Magyarországot is!« — Édes hazám, de sok fiad ismeri a külföldet s de sok fiad ismer téged — gyorsvonatról! — De azért: »Mint a tenyeremet . . .« 7. „A mi Teddynk A messze tengerentúlról kedves vendégünk volt a mult hét elején. Roosevelt Észak-Amerika volt és leendő elnöke. Ott élő, vagy 2 millió honfitársunknak az atyja. Fogadtuk is oly meleg lelkesedéssel, ahogy — szavai szerint — sehol sem fogadták hazáján kivül — soha. Megérdemelte! A szivét hozta közénk s elvitte cserébe a mienket ! Csak néhány mondását idézzük, kell, hogy düledező, mint mikor az ember egy-két hónapi fekvés után az ágyat elhagyván, úgyszólván újra járni tanul. Az ököllel való verdesésnek, egyáltalában a gyógyzökcsölésnek az izületekre, valamint ez izmokra, csontokra, idegekre gyakorolt jótékony hatását tetemesen emeli a gyógymódban s egyszersmind önmagunkban való feltétlen bizalom. Ezért szükséges, hogy először a beteg önmaga látogasson el egyik-másik olyan emberhez, aki ezen gyógyzökcsólés pontos megtartása folytán gyógyult meg; másodszor szükséges, hogy megtanuljuk önmagunkkal ismerni; harmadszor, ha folytonos elfoglalással, az élvezeteknek helyén való elosztásával, a szellemnek fölénybe emelésével megtanultuk azt, hogy mikép kell magunkat betegségünkben nemkülönben egészségünkben szeretnünk; negyedszer szükséges, hogy helyes mederbe terelt önszeretetünket zsinórmértékül véve még betegségünkben is szeressük embertársunkat, különösen pedig az ápolókat és a szülő ket, hogy a durczáskodással, daczoskodással, a sértő szavak dobálásával a bánatos szülőket ne keserítsük ártatlanul. Igy az epéskedést magunkból elűzvén, az índulatoskodás nem kavarja tel a vért az erekben, a véredényrepedés nem okoz könnyen végzetessé válható vérhányást. De szükséges, hogy a szülök gyermekük iránti szeretetükben is mindig megtartsák szellemi fölényüket. A beteg előtt levertségüket, kétségbeesésüket a szülök soha ki ne mutassák, mert ez a beteg kedélyhangulatára zavarólag hat. A majomszeretetnek sehol semmikor, de különösen azon esetben nincs helye, ha a gyermeket a tüdövész már megejtette. Ennél nagyobb dőreséget a szülő el nem követhet. A szülő nem ismeri a bölcselet által sugalt szeretetet, emiatt gyermekeit sem képes szeretni, hanem a szeretettel öli meg a legtöbb szülő a gyermekét. Az anya túlságos dédelgetéssel, be czézgetéssel, szabadságadással szabadossá, majd gorombává, követelődzővé, végül saját zsarnokává neveli fel gyermekét. Nem a jogászgyermek oka, hogy az ősi vagyon elúszik, oka a szülő, mely a gyermeket majomszeretettel, oktalan pénztömés sel tönkretette. (A gyógy tipr ás.) Amikor a tüdövészes beteget az előírás szerint 11 negyedórán keresztül áp )ltuk, a gyógytiprásra kerül a sor. Ez tulajdonképpen csak az ököllel való verdesésnek megmásított alakja, de több annál, mert hasznosabb. A lábak erösebben nyomkodják a testet, de a kéz ügyesebb lévén, jobban megtalalja, kitapintja a test mirigyeit, daganatait, fájdalmasabb veszélyezettebb helyeit. Az ököllel való verdesés és a gyógytiprás oly viszonyban vannak egymással, mint a kéz és a láb. A mellső s hátsó végtagok eredetileg miben sem különböztek egymástól, de idővel változik minden. Minden alkalmazódik a czélhoz, melyre örökre emlékezetünkben maradjon. »A magyar volt a müveit nyugot védőbástyája a barbár Kelet ellen!« — »Ismerem az önök történelmét és nem tartanám magam művelt embernek, ha nem ismerném!® — Jókait, Mikszáthot munkáiból ismeri. Mikszáthal a „Széut Péter esernyöjérők oly közvetlen melegséggel társalgott, hogy a ynagy palócz« könnyezett az örömtöl, a büszkeségtől. Jól esnek e szavak és tények a mi magyar szivünknek. Hisz a legközelebbi időben járta be a nem messze nyugoti sajtót (a szomszéd sógor jóvoltából) az a hír, hogy a magyarok emberevők. (Mert egy büdszentmihályi kerge czigány emberhullát evett sülve.) Hanem bezzeg találjon fel egy magyar, vagy cselekedjék valami híreset rögtön osztrák lesz belőle s hazánkból osztrák tartomány — a külföldi sajtóban. — De hát szégyen és dicsőség más-más kalap alá valók. Eszi az osztrákot a pulykaméreg Roosevelt magyarbarát nyilatkozataiért. Sajtója lekicsinyíti európai körútját, őt magát és nyilatkozatait is. Hízelgő frázisnak mondja az utóbbiakat. Igen ám, mert nekik nem mondott, mert nem mondhatott ilyeneket! Legyünk nyugodtak! Legyünk büszkék Rooseveltre. Ó az Amerikába szakadt testvéreink atyja és nekünk testvérünk, aki a messze nyugaton meg fog védeni bennünket és becsületünket minden szomszédszagu orvtámadás ellen. Nemcsak az amerikaiak, akik imádják, hanem mi is saivböl mondhatjuk Rooseveltet: »A mi Teddynk«-nek. használják. Nem mese ám Homéros egyszemű óriása, a Polyphemos. Csak réges-régi, talán az emberiség őskorából maradt egyetlenegy mesehagyomány. A tudós boncznokok ujabban már komolyan vallják, hogy ennek a homlok közepéu lévő kérdéses szemnek elsatnyult, visszafejlődött maradványa tényleg megvan agyunkban. De a természeti szükség két szemet fejlesztett. A lónak egyenlő erős mind a négy lába és egyforma szüksége van mindegyikre. Az ember egyenes állású állat lévén, csak lábait használja a járásra, mig kezei finomabb munkát végeznek. A láb tehát erőssé, a kéz ellenben gyengébbé lett. De használható ág tekintetében is nagy a különbség e kettő között, mert a nagy munkát végző lábfej idomtalanná, ügyetlenné lett, mig a pennaforgató kézfej ujjai megnyúltak, meggyengültek, de egyszersmind ügyesekké lettek. Mivel a tiprás korántsem bekezdő, a bevezető gyógygyakorlat, sőt befejező, legerélyesebb gyógyzökcsólés, tehát a legnagyobb körültekintéssel és nagy vigyázattal kell alkalmaznunk. Leghelyesebb, ha a beteget ketten, legfeljebb hárman tiporják, de szükséges, hogy a két-három ápoló együttvéve se legyen nehezebb, mint a beteg. De mivelhogy ez ritkaság, azért a gyógytiprásnál az ápolókat kellő felügyelet mellett 10—14 éves gyermekek könnyen helyettesithetik. A beteg teste sokkal érzékenyebb, mint az egészséges emberé. Már ez okból is a legelső gyógytiprás óvatosan vivődjék véghez, de meg azért is, mert éppenséggel nem ritka eset, hogy a Koch fele baczillusok a tüdő vastagabb véredényeinek falát minden előzetes ismertető jel nélkül átmarják, áttörik, átlyukasztják. Ennek következménye az, hogy a tüdő a legcsekélyebb alkalmi ok (ugrás, esés, táncz, toina, gyógytiprás, nagyot kurjantás) nélkül vérzeni kezd. Nem szabad ilyenkor a beteget tiprani, mert ez csak sietteti az elvérzést; de abba kell hagyni az összes izomerösitö erélyesebb gyógymódokat is; ha pedig a vérköpés állandó, akkor csakis az 5 első gyógyzökcsölést gyakoroljuk. Ilyenkor leghelyesebb, ha a beteget teljes nyugalomban hagyjuk. Csak akkor gyógyzökcsöljük a beteget, ha már a vérköpésböl, vérzésből tökéletesen felcseperedet'. Ha a heteg néhány napon át véreset köp, sót már akkor is, ha az ápoló észre veszi, hogy a beteg köpetében véres csikók vannak: vögtön hivassanak orvost. Az bizonyára 10—10 gramm terpetiuszeszt és Eukaliptusz olajat rendel. Ebből a terpetmszeszes Eukaliptusz olajból csepegtessen az ápoló betegének negyedóránkint 5 —5 cseppet czukorra. A többek között ez a legkitűnőbb vérzéscsillapító és egyszersmind fertőtlenítő szer is. Azonkívül félóránkint gyeuge boreczetes hidegvizes borogatásokat kell raknunk a betegre. Egész testét negyed vagy félóráig egyenlő mennyiségű sós boreczet és olajba mártott gyapotta 8. Wien — Ököritó. Érdekes ezek után, hogy az ököritói rettenetesség alkalmával Wien városa volt az első, aki meleg részvétnyilatkozatot és 10000 K segélyt küldött nekünk — magyaroknak. — Mi ez? Csodák csodája! Hát Luegerrel kihalt odaát a magyargyülölet? Avagy emberszeretetük nagyobb még magyargyülöletüknél is? A P. H. felemiitette ebből az alkalomból, nem lehetne é a kedvező jelet barátsággá fokozni. Tán — igen? Csakhogy kezdjék ók s ha még akkor sem sikerül nem rajtunk múlik. »Hoc signo vinces!« — De akkor félre a vértajtékos gyűlölettel! 9. Fabius Cunctatorék. Ha már Ököritóról van szó, írjuk ide, högy most a nagy katasztrófa után egyre-másra jelennek meg a megyei rendeletek a tűzrendészetről. Megállapítandó mulatság alkalmával a helyiség nem tűzveszélyes é; mekkora a befogadó képessége (tűzoltói kifejezés); van é elegendő kijárás? stb. A szokásos rendelet-özön — papiroson! Eső után köpönyeg!« Nem lehetett volna ezt elébb? Most 330 szinmagyarral több volna! Különben »jobb későn, mint soha!« Csak aztán legyen a puskaporból később is! 10. Törpe és óriás. összeírtam hamarosan, röviden, amit üdvösnek, hasznosnak és tanulásra érdemesnek találtam. Biz ezek csak kavicsok és porszemek. Aki tudja, ért hozzá: gyúrja sziklákká őket. Hadd épüljön a — Jövő! »Ha az óriás törpe vállára áll: többet lát!« — Itt a vállam! . . . Rajta! . . . Agh Ábel.