Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-04 / 9. szám

2 M A GYÁR P A I Z > 1909 rnárczius 4. mindennapi érintkezés által lehet az emberiséggel. Ne mondjuk tehát, hogy a munkálkodó embernek, az élénk iparosnak, a kifáradt munkásnak semmi ideje sem marad ahhoz, hogy némi figyelmet forditson a vallásosságra is; mert akkor azt is mondhatnók, hogy a hajó kormányzónak nincsen ideje figyelemmel lenni a szélviharban való hajózásra ós a hadvezérnek a haditudományra a csatatéren. Ugyan hol és mikor bizonyitsák be tehát az ö tudományukat? A folytonos belemólyedósek a jó könyvekbe, imádkozás, dicsénekek és vallási szertartások — még nem mondhatók vallásnak. Főleg és mindenekelőtt abban áll a vallásos érzelem, ha kötelességeink és a világ bajai, nyomoruságai közepette haladunk az életpályán kedvezőtlen szelek, kisértósek rohamai közt, a szigorú kötelességérzet csillagos virradatánál és az isteni igazság iránytűjével ós ha az élet nagy küzdelmesben becsületesen, bölcsen és elszántan járunk el, folyton szemünk előtt tartva az örök igaznak, szépnek, nemesnek és jónak magasztos eszméjét ós követve ezt nagy vezérünk gyanánt. Félre tehát azon nézettel, mintha a vallási érzelem csakis a vallás hivatalos személyeihez és a szenteskedőkhöz tartoznék és mintha a vallásos és valóban tiszta, becsületes élet az érdes ós mohó világba bele sem illenék. Higyjék meg t. barátaim, hogy éppen ez a világ igazi ós legalkalmasabb szinhelye a vallásosságnak, ahol be lehet bizonyítani azt, hogy az áhítatosság nem vasárnapi és különcködő fecsegés; hogy nincsen hátrányára sem a nap fénye, sem a mindennapi élet küzdelmei ós viszálykodásai; sőt hogy az azon egyedüli heh', ahol tényleg bebizonyíthatjuk, hogy az ember kötelességei teljesítésében, munkájában szorgalmas és kitartó lehet, egyúttal pedig forró, ősziDte lélekkel szolgálhatja az isteni igazságot. Cselkó József. Séta — jobbra. Irta: Tivoli János. Zalaegerszeg mint, világváros! Szó sincs róla, nem azért illeti meg városunkat ez a jelző, mint hogyha már elérkeztünk volna az összes közszüksógleteket képező sanitáris, humánus és kulturális nivó legmagasabb csúcsára! Sőt meggyőződésem, hogy még a szemétkihordásról szóló szabályrendelet életbeléptetése sem hozott volna bennünket közelebb ahoz a csúcshoz. Adósság dolgában igaz, már elég előkelőek volnánk ; sőt a pótadó dolgában sem vagyunk valami elmarodott hímppllérek :—most azonban nem erről akarok csevegni, mert nem ez teszi a mi hírességünket; ellenben az, a mi minket uéhány napra a világvárosok közé emelt, az a szenzánzió! Hunczut az a Budapest, a melyik aránydag ós ily rövid idő alatt ennyi újságot tud produkálni, mint mi. Nyomtalanul eltűnt egy tekintélyes iparosunk. Bánatos feleséget, nyoicz gyermeket ós síró kezeseket hagyva maga után! Világgá ment egy fiatal kereskedőnk is, bezárta a boltot s azt sem mondta: befellegzett. Ugy mondják, Amerikába vitorlázott. Másunnan ha egy kereskedő eltűnik, az bizonyos „ürt* hagy maga után, itt az a szenzáczió, hogy ez nem csalt meg senkit; egyszerűen eltűnt; ugylátszik megunta a közös vámterületet! . . . (Magam is csak 1917 ig várok rá, aztán már a közös vámterület várhat én rám . . .) Beszélt a kósza hir, egy másik iparostársunk életuntságáról is, a mi azonban nem bizonyult valónak. Közben pedig agyondurrantotta magát egy derék fináncz. S ugyancsuk önkónytes halálba kergette két polgártársunkat, feldúlt idegrendszerük ! A kaszaházi fahid alatt pedig egy megfojtott csecsemőt találtak, szegénykének még egy uraságoktól levetett vasalót is kötöztek a nyakára, hogy biztosan odavesszen. „Szegény kicsi féreg, nem hagyták megnőni!" Ugyancsak izgalomba hozta városunkat a tíz baltaütóstől szótroncsolt fejjel halva talált kéményseprő inas sorsa is! Kár érte; igen eleven, okos, ügyes fiu volt. Egy állatias, historikus, különben szende külsejü házbeli cseléd lelkiismeretét terheli e szörnyű bűn! Nem kevósbbé csiklandozta idegeinket a föherczegi nevelő sajnálatos szerencsétlensége is; bennünket annyival jobban érdekelt a titokzatos eset, mert szenvedő szereplőjét, az e őkelö, fess, délezeg huszártisztet ismertük, tiszteltük és szerettük. Őszinte szívből kívánjuk neki ós hozzátartozóinak, hogy teljesen „ép bőrrel" kerüljön ki a magas csávából. De nem is értem, minek kommandóroznak délezeg,fiatal katonatiszteket gyerekek mellé!? Én csak egyszerű polgár ember vagyok, mégis ugyancsak mereszteném szemeimet, ha holnap gyerekeim mellé egy íjbs, fiatal kapitányt rendelnének ki! Mikor ugy igen jól tudnám a hochdeutsch nyelvet, biz isten egy memorandumot adnék be a kabinet irodába, hogy a szegény szülök, a gyanútlan tisztek, nemkülönben a fenséges gyermekek érdekében oda módosítsák a házitörvényeket, hogy anno mától kezdve pedig csak hatvan évnél idősebb profékor bácsik rendelhetők ki a fenséges családok gyermekei mellé! Nem gondolják-e tisztelt olvasóim is, hogy az ilyen professzor bácsik inkább alkalmasak sz olyan nevelő szerepre, a hol a fő a hideg vér s a türelem a kis — fenségesekkel szemben !?.. . Ugyancsak nagy mozgalmat keltett, az egyesek által nagy hozsanával, mondhatnám fölületes jóakarattal fogadott, „közszükségletet" ós csakis „közérdeket"

1 szolgáló agrár bank megalapítása is! Bandi jussa. Gyere Bandi fiam. adjam ki a részedet neked is. Testamentumot teszek neked is. Isten tudja, meddig élek; látod már fejér a fejem s nem barna a bajuszom. Sokat ne várj ebben a szülői örökségben. Szerény kis világban él a mi családunk. Nekem sincs olyan sok vagyonom. Aztán te már a hetedik •agy azok között, akiket már elláttam szülői örökséggel, útravalóval, s még hátra van három. Jusson is, maradjon is. Azoknak is kell valami. A te apád és anyád előtt mindenik gyerniekök egyenlő. Egyenlően jut nektek a szeretetből is, a vagyonból is. Elégedjél meg a kevéssel, s igyekezzél azt inkább kamatoztatni saját magad erejéből, mert akkor önálló független, szabad ember lóssz. S hidd el, ez a legnagyobb boldogság, még a kicsinyke karéj kenyér mellett is. De vigyázz csak a saját munkád után, nehogy a más kárán gazdagodjál; mert akkor nagyobb rabszolga léssz a rabszolgánál. Olyan rabszolga léssz, mint a tolvaj. Ez pedig nagyobb boldogtalanság a nemlétnél. Hát vájjon milyen pályára is móssz te Bandi barátom! Látom, összeszeded a vaszegeket, turkálsz a homokcsomóban, kalibalyukakat csinálsz benne s vályogot gyúrsz a sárból: gondolom, kovács léssz, iakatos, gépész, kőműves, vagy valamely magasabb rendű építőmester. Lehetsz mérnök is. Nem az a fő, hogy mi lesz a czimed, hanem az a fő, hogy milyen becsületesen fogod elvégezni a kötelességedet. Én azt mondom — s immár vigyázz ám a szóra, mert ez már mind jus, apai örökséged, — azt mondom, légy inkább a legkisebbrendű hivatalnak a munkása, a legkisebbrendű iparos, vagy kereskedő kis karéj kenyérrel és becsülettel, — mint valamely nagyméltóság sok kalácscsal, de némi erkölcstelen folttal. Légy kézi munkás ember. Igen egészséges élet ez. S itt használhatod az eszedet is egész a művészetig. De azok az úgynevezett hivatalnokok, látod, semmi testi munkát sem csinálnak. Olyanok is ám! csak hálni jár beléjök a lélek. Na igen, hát kovács lóssz Talán nem tetszik? Azt gondolod, valami semmiség ez? Hjába nózsz ugy avval a holdvilág ábrándos szemeddel. Költő nem léssz. Minden költő ábrándos, de nem minden ábrándos ember költő. A borzas haj még kevésbé biztosítaná költői pályádat. Aztán mivel nagyobb költő a költő a kovácsnál? Uj világot rajzol az az (Most már minden bráncsnak van bankja, ssak a — szegény embereknek nincs; mert erős a gyanúm, hogy az az uj bank is majd csak jó váltóra ad pénzt .. .) Magam is azon a nézeten vagyok, hogy nem lenne fölösleges, egy ilyen, csak a közérdeket szolgáló intézet, de csakis ugy, ha tényleg megépítik a tárházakat is! Azonban ezen esetben is alakuljon meg az, helyi és környékünkhöz tartozó érdekeltekből ós ne legyen fiókja egy különben sem valami nagy és ugylátszik vérszegénységben szenvedő budapesti intézetnek! A felhívás alatt szereplő egyének olyan erkölcsi ós anyagi tökét képviselnek, hogy ők magukban is képesek lennének valami önálló dolgot teremteni. Evvel aztán, — sajnos, — örökre eltemetve látnám a községi takarékpénztár eszméjét! Pedig tanúm az egész Stájer, Magyarország némely német vidéke is, hogy milyen jó, pótadó apasztó szer, a Geníeinde Spaarcassa: Mert igy, — meglehet, — hogy egyesek érdekei kielégítést nyernek, hogy egyesek majd beválasztatnak az anyaintézet igazgatóságába is, az üzletről azonban majd leszedi a tejfölt a budapesti intézet s a helyi részvényesek pedig kapnak az emberi kor legvégső határáig 3—4

e/o osztalékot. Csupán ezért, esetleg tárházak nélkül igazán nem érdemes a helyi intézeteknek konkurencziát csinálni, akkor, a mikor •— mint azt a városi váltókölcsönnel is láttuk, — lehet helyben hat perczent mellett is kölcsönt kapni. Ne feledjük el azt sem, hogy hajdanában pedig de pattogtunk a megyegyűlésen is, hogy ne budapesti pénzintézetek vigyék el megyénkből a hasznot! Ha tekintetbe vesszük, hogy manapság sok provincz városi pénzintézet is milyen nagy alaptőkével alakul, ha áttekintünk p. o. Nagykanizsára, a hol a négy takarékpénztár közül csak egy van félmillió korona alaptökével, a a többi, egy-egy millió, söt az egyik egy millió kétszázötvenezer korona alaptökével bir; ha számításba vesszük ezeknek tartalékalapjait is, akkor szinte hihetetlennek látszik, hogy a budapesti Gazdasági Bank Rt. az ő csekély egymil ió alaptökéjével, — melynek bizonyára csak egy kis töredékét szánhatja fiókok fenntartására — és az itt összetoborzandó egyszázötvenezer koronával, képes legyen ígéretének. annak a Cl Ed Süt, agrár ipiri és kereske delmi érdekek eddig nem Látott mérvben, fellendítő vállalkozásnak eleget tenni! Ilyen kis tökével akkorát akarni lehetetlenség! Hiszen egy millió alaptöke, hogy ugymondjam, nem is pénz egy fővárosi pénzintózetuil. Már pedig annyit látok a Compass-ból. Hiszen megfelelő tárházak építése maga belekerül 100—150 ezer koronába! Noha magam kettős köteléknél fogva tartozom egy meglevő pénzintézet kötelékébe, de ez egy cseppet sem sarkal arra, hogy valamely igazán közérdeket, közszükségletet képező intézményt önös érdekből ellenezzek ( iosaarajunf—cyaogaaaFT^r-^w-tr^.w r^danoMűí elméjével, új világet fur-farag, kalapál és gyúr ez a kezével elméjének sugallatára. Igen, jegyezd meg, hogy az ősi, szép, nemes foglalkozás: a földmüvelés is, csak bábáskodás. A föld termi meg a terményt, a földművelő csak segítségére megy a földnek, mint a bába. De az iparos a köböl, földből uj darabot formál, apró uj világokat gyúr, mint egy második teremtő. Hát csak légy kovács fiam s légy büszke rá. Ámbár lehetsz épitő mester is. Légy építőmester. Itt tágasabb tér nyilik a munkára, többet dolgozhatok Csakhogy, vigyázz! nem a sok dolog ér többet, hanem a jó dolog. Ezt csak azért mondom, mert nézd meg csak hogy jártam Kolozsvárt. Kolozsvárt jártam a minapában s örömmel néztem kívülről az unitáriusoknak hatalmas, drága, nagy iskolaházát. Vonzott oda a kegyelet, a hála ós a szeretet. Én is voltam ott diák. Meg hát vallásilag a mi fajtánk, baiátom. Berde Mózsa majdnem egy millió forintot hagyott ránk, t. í. az unitáriusokra. Építettek tehát ebből egy nagy iskolát. Védő vára ez a tulajdonosnak. Pénzben is milliót ór. Nos, gondolhatod, micsoda épület ez. Tehát örömmel néztem — kívülről. S vonzott — mondom — a hála, a kegyelet és a szeretet, hogy nézzem meg a belsejét is. Négy napig ültem