Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-16 / 50. szám

X. év. lalae§ep«zeg, 1909. deczember 16. §0. szám. SSSflsetési &r : ügy évre 4 koron*, /él ávrt 2 kor os rí Ntgyeá évra 1 kor. SgfBB siá* ?< fillér. serkeszti Z. ECox-^á-tlx Lajos • { Hirdetisak dija megegyezés szériát. Nyilttér «or* 1 f..^ Szerkesztőség éa kiadóvfttaf: Koesnth-ntcsa 43. LEi jSTC3-T£!X- F 3BENGZ BORBOLT eTÖ3 <3-7 laptulaidonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE VáltostatAs a Magyar Paizszsal. A változtatás az lesz, hogy jövő év elejétől kezdve az évekig tartó mutatvány-számot megszüntetjük, vagyis csak előfizetőinknek küldjük a lapot. Tisztelettel kérjük a hátralevő dijak elküldését. Január elsejével uj előfizetést nyitunk a Magyar Paiesra, melynek évi ára 4 korona. Zalaegerszeg, A Maggar Paizs kiadóhivatala. Fehér lista, tekete lista. Iparpártolás. Azt javasoltam a mult csütörtökön, hogy irják ki az újságok azokat az embereket és boltokat, akik magyarországi iparczikket vásárolnak és árusítanak; s irják ki azokat az embereket és boltokat, akik osztrik iparczikkeket vásárolnak és árusítanak. S igy osszák két pártra az országot: magyar pártra és osztrák pártra. Majd a büszkeség s a szégyenpír hatni fog. S majdnem evvel egyidejűleg, talán másnap, pénteken, tartott g)ülést Budapesten a Magyarországi Nöegyesületek Szövetségének Iparvédelmi Szakosztálya. Elek Pálné felolvasást tartott az iparnártolásról s ennek a hatása alatt a szövetségi szakosztály Rosenberg Auguszta elnökletével kimondta határozatban, hogy az egyes ö let fekete listát fog késeiteni azokról a kereskedőkről, akik idegen czikket honi gyártmány jelzése alatt csempésznek be és fehér listát azokrál, akik csak saját iparterméseinket adják el. Az indítványt lelkes egyhangúsággal elfogadták. A tekintélyes szövetség nem mond sem kevesebbet, sem többet, mint a mit magam irtam, hogy t. i. elismeréssel és méltánylással növelni kell az igaz magyarban az önérzetet s rá kell pirítani az önös hazátlanra. A ki ezt a megszégyenítést tulszigorunak tartja s azt hiszi, hogy ennél finomabb eszközökkel is lehet hatni: az elmehet Kukutyinba zabot hegyezni. Evvel is elér annyi czélt. A lelkes asszonyok helyesen találták ki a fehér és fekete lista módszerét, mert nincsen ennél szelídebb módszer, amellyel hatni lehetne. Sőt kérdés, evvel is lehet-e? Hatni lehetne. De nem hiszem, hogy alkalmazzuk, mert a magyar felette lovagias. Élethalál harczában az a legfőbb gondja, arra ügyel, nehogy az ellenségét valahogy megsértse. Hiszen ez a lovagiasság. Ma már esek ebből élünk. Isten tudja meddig. Nem akarjuk megérteni, hogy csak a gyengékkel szemben találták ki a lovagiasságot. Az erősebbekkel szemben ezt gyávaságnak és butaságnak hijják. Én azt mondanám, a mit Zrínyi Miklós mond; ha gyengébb, ha erősebb: Üsd az orrát, aki bántja a magyart. Fejér lista! fekete lista! Ne fogadja el, akinek nem tetszik a fekete lista. A kinek nehéz elviselni az orczapirulást, ne viselje; senki sem kényszerűi rá. A kinek finom az orczája bóre, az ne legyen osztrák párti. A ki pedig magyar létére is osztrák párti: nó azt nem keli attól félteni, hogy a szégyenpirtól elég az orczája bőre, avagy kihasad a csizmatalpja. Borbély György. A magyar no hivatása az iparpártolás terén. Elek Pálné felolvasása. A magyar társadalom minden ösztönzés daczára sem használja ki abban a mértékben az iparpártolás eszközeit, amennyire a nemzetnek gazdasági érdekei megkívánják. Az iparpártolási törekvések csak félig meddig járnak sikerrel, főleg azért, mert vagy nem ismeri eléggé a magyar ipartermékeknek ma már nem csak gyakorlati, de művészi értékét is, de attól tart, hogy az iparpártolás nagy anyagi áldozattal jár. Ennek a balhiedelemnek eloszlatására vállalkozott egy lelkes magyar asszony, Elek Pálné, a Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság elnökének felesége. A Magyarországi Nöegyesületek Szövetségének iparvédelmi szakosztályában felolvasást tartott a magyar nő hivatásáról az iparpártolásban, s előadásának meghallgatására a szövetség számos tagja, a társadalmi élet sok kitűnősége gyüit össze az újvárosháza termében. Ott voltak : Apponyi Albert grófné, Batthyány Lajos grófné, Gruz Albertné, Zipernovszky Károlyné, Thék Endre, Kovács Gyula udvari tanácsos, Elek Pál udvari tanácsos, sok iparos és kereskedő, akik nagy figyelemmel hallgatták a tartalmas előadást. Elek Pálné felolvasásából kiemeljük a következőket : Van egy százezernyi embert foglalkoztató iparága hazánknak, mely nagyarányú termelőképességével nemcsak idehaza tűnik ki, hanem amelylyel tulteszünk még a külföld legelőrehaladottabb országain is. Nem a malomipart, sem a bőrvagv más ipart értem, hanem — a jelszavak gyártását. Uton-útfélen — társadalmi, politikai s gazdasági téren egyaránt — bukkanunk ilyen jelszavakra. A viszonyainkkal ismeretlen ember valóságos eldorádónak tekinthetné ezt az országot, ahol oly sok magasztos c?élzat megvalósítása van kitűzve, amelyeknek ha csak egy része ls megvalósulna, eszményi állapotok uralkodnának e hazában. De a valóságban mi történik? Társadalmunk egy rétege kiad egy jelszól. Szép czikkek jelennek meg, szónoklatok hangzanak el róla ; lelkesedünk érte és sokat beszélünk a dologról. De csak beszélünk; tenni semmit sem teszünk. Van azonban olyan két jelszavunk, amelyek nem ily mulandó természetűek. Ez a két jelszó: iparfejlesztés és iparpártolás. Az iparfejlesztés és iparpártolás tulajdonképpen szorosan összefüggnek egymással. Egyik a másik nélkül el sem képzelhető. Mégis al iparpártolás egyik legjelentősebb tényezője és kelléke az ipar fejlődésének, mert ahol ezzel a tényezővel számolni lehet, ott inkább létesülnek iparvállalatok. Az iparfejlesztésről én e helyen nem óhajtok szólni. Az ilyen országos érdekű kérdésekbe való beavatkozás nem asszonyok dolga. De annál inkább kivehetik sőt kötelességük is, hogy kivegyék — részüket a magyar nők az iparpártolás munkájából. A ^Magyarországi Nöegyesületek Szövetsége*, belátva az iparpártolás gazdasági és kulturális fontosságát és tudva azt, hogy komoly akarattal épen a nők mozdíthatnák elő legjobban az iparpártolás ügyét: iparvédelmi szakosztályt tart fenn. Senkitől sem kívánja egyetlen iparpártoló-mozgalom sem, hogy daróezruhában járjon. Ellenben igenis érvényesíthető Kossuth ama mondása, hogy: »amit nekünk a honi ipar nyújthat, azt idegentől venni hazánk elleni bün.« Igy például magyar szövött áruink ma már ki állják a versenyt bármely angol, német vagy osztrák áruval, — mégis ha nem angol a posztó — vagy legalább nem állítják az osztrák gyártmányú posztóról, hogy angol — a magyar közönség fitymálva mellőzi a magyar posztót, az idegen áru kedvéért. A győri, zsolnai és gácsi posztónak Londonban jó hírneve van, csak a magyar szabók kénytelenok »londoni« és »morvai« czimen magyarországoa vevőt keresni a magyar terméknek. A magyar siffon, a magyar lenáru kiállta már a tüzpróbát régesrégen. Mégis csak ugy venné a magyar közönség, ha j>rumburgi« vagy »Schroll« elnevezés alatt kínálnák neki. És mégis a magyar asszony öltözékének úgyszólván minden darabjával a külföld iparának, gazdaságának, kultúrájának emeléséhez járul hozzá. Ezen a téren tehát történnie kell valaminek. Be kell végre látnunk, hogy a nPártoljuk a honi ipart!« elvét csupán hangoztatni nem elég. A gazdaságilag fejlett nyugati iparállamokban az ottani ipar fejlettsége és a viszonyok konszolidáltsága mellett szinte fölöslegeseknek látszanak az iparpártoló-mozgalmak és mégis megvannak. Mennyivel inkább van nekünk szükségünk a védekezésre, sőt mennyivel inkább kötelességünk nekünk honi iparunk termékeinek pártolása. Mégis a mi iparpártoló akczióink teljesen hatástalanok. Mert a mi iparpártoló törekvéseink nem hatják át a nép minden rétegét és csak egyes osztályokra terjednek ki. Az összes iparpártoló egyesületek harmonikus együttműködésével vezetett általános nagy mozgalomra volna szükség, amelyhez kivétel nélkül csatlakozik a iegszegényebb és a leggazdagabb is. Ilyen iparpártolás hatása nem maradhat el. Mi nem hirdetünk ilyen bojkottot, sőt ellene vagyunk a bojkottnak. Csak saját iparczikkeinket pártoljuk minden erővel! Ebből az általános iparpártoló-mozgalombőL elsősorban a magyar nők kell, hogy kivegyék részüket. Azzal a kéréssel fordulunk tehát a magyar közönséghez, de elsősorbau a magyar nőkhöz, hogy minden olyan czikket, melyet honi iparunk is termel, csakis hazai ipartermékekből szerezzenek be. Nem kívánjuk, hogy a magyar nö láttatlanul ós próba nélkül szerezze szükségletüket magyar áruból, hanem próbálja ki a magyar árut, győződjék meg róla saját tapasztalásai alapján, hogy a magyar áru is jó és hasznavehető. Ismétlem: nagyon fontos, hogy kivétel nélkül minden magyar nőt belevonjuk ebbe a mozgalomba. A szocziálista egyesületeket is bele kell vonni e mozgalmakba. Ezek ugyan hideg közönynyel szemlélték eddig e mozgalmakat mint afféle »nemzeti« mozgalmakat, melyekről hallani sem akarnak, de meg kell értetni ezekkel az egyesületekkel i», hogy e mozgalmak nem annyira nemzetiek, mint inkább gazdaságiak, melyek munkát és kenyeret vannak hivatva biztosítani a munkásnak. Fontos, hogy az iparosokat és kereskedőke is belevonjuk ezekbe az iparpártoló-bizottságokba hogy ők is tisztában legyenek a mozgalom irányával és a hülgyközönség kívánságaival s lássák, hogy nemcsak szalmaláng ez a fölbuzdulás, hanem immár komoly elhatározás; lássák, hogy már nincs szükség arra, hogy a magyar gyárt-