Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-12 / 32. szám

260 MAGYAR PAIZS 1909. szeptember 23. meghozza a nemzet számára augusztus 13-át! KöDybeo áznak szemeim, ég a lelkem mikor a magyar história gyásznapját olvasom, mert nem okt. 6-án, de augusztus 13 án mészárollák le a magyar szabadság isteneit. Világosnál törték le a magyart, augusztus tizenharmadikán csinálta végig a Judás-szerepet a magyar nemzet Judása! . . . Júdás elárulta, sót beárulta Krisztust s az isteni mestert felfeszítették ... A magyar nemzetnek is volt Judása. A Judás-szerep után a magyar félisteneket akasztófával gyötörték halálra. Való igaz, hogy Világos mezején ölték meg vér nélkül a magyart! Aradon csak az isteneket akasztották föl . . . * * * Minden teltétel, minden kikötés, biztosíték nélkül rakatta le. 1849 aug. 13 án Górgei a magyar fegyvereket. Saját élete biztosítva volt, különben ö is csak az akasztófán végezte volna életét. De a sors könyvében másképp volt megírva ! Jól értsd meg magyarom, 1849 október 6-án olyan idők jártak, hogy az útonálló betyárok bűneiért tizenhárom istent akasztottak fel! 1849-ben dicsőség volt a kötélhalál, mert martyromságoí kellett hozni. Emberélet nem volt elegendő áldozat, hát fölkötöttek, agyonlőttek 13 magyar félistent! Görgei, nem volt köztük! Mondám, hogy ö csak ember volt. Abban a;, időben pedig csak isteneket akasztottak! Görgei élete olyan erős fundamentumon állt édes magyarom, mint a világ. Hiszen tudjuk, a fegyverletétel után vérözön árasztotta el az országot, százakra ment a nyilvánosan és nem n\ilvánosan lemészároltak szarna. Górgei! . . . No, mit tehetett volna, hiszen nem azért rakatta le minden biztosíték nélkül a fegyvert, hogy ő is martyr legyen. Dehogyis. Ő nem vágyódott ilyen isteni halálra. Moadám ő ember volt. Krisztust is felfeszítették, Júdást nem. Júdás is ember volt! . . . * . . . Hát azt tudjátok é édes magyar véreim, hogy az orosz czár 1849 augusztus első felében rendeletet bocsájtott ki, melyben me nagyja, hogy azok a seregek, melyek Magyarországban vaunak, térjenek vissza s ne bántsák többé a magyart. Édes magyarom tudod é azt, hogy ha Görgei aug. 13 án nem rakatja le a fegyvereket, akkor az orosz sereg kitakarodik Magyarországból és mi ugy bánunk el a némellel a mint nekünk éppen jól esik? Ugy é édes magyarom, ha ezt vesszük alapul sokat gondolhatunk? Nem írom ám le. Tudod nem szabad mindent. Többet kell gondolni, kevesebbet írni. Persze, hogy van olyan ember, ki azt gondolja, hogy nem tudta ám Görgey, hogy az orosz czár visszarendeli a seregeit Oroszországba. Igaz, hogy nem tudhatta. Nem is ott a hiba. Azt mondják nagyon lelkes volt a magyar tábor. Megküzdött volna talán az orosszal is. Különben Kossuth külső országokbői színién hozott volna ám segítséget a magyarnak. Aztán az is valami ám, hogy Görgei úgyszólván akarva rohant a veszedelembe. Sőt . . . mondják, hogy jól tudta ö előre azt, hogy Világosnál bekeríti az orosz a magyar sereget. Akik ott voltak, sokat beszéltek róla. No, meg hány magyar huszár a lovat, azután önmagát lőtte agyon. Bizonyos, hogy volt okuk. Nem akarták megérni a szégyent. Bizony, augusztus 13 a gyásznap a magyar históriában. Gyásznap van aug. 13-án. Emlékezzünk róla, de ne legyünk kishitűek. Nincs olyan hosszú éjszaka, melynek hajnala nem támad! . . . Hegedűs Elek. Érdekeink és a vasút! A zalalövő—zalaegerszegi h. é. vasút előmunkálati engedményese Barthalos István által, városunk képviselőtestületéhez intézett és a Magyar Paizs f. évi 31-ik számában közölt emlékiratához hozzá szólva megállapíthatjuk, hogy a kérdéses vasútvonal létesítése esetén az emlékiratban körvonalazott s remélhető érdekeink esetei korántsincsenek oly kimerítően ismertetve a mint azt eme fontos közérdekű ügy megérdemelné s a mit ettől városunk és vidéke tényleg remélhet és várhat! Mert eltekintve ama megdönthetlen igazságtól, hogy nem csupán egy közhasznú intézményekben szegény — hanem e tekintbeu szerencsésebb helyzetbe levő város és vidéke forgalmának és kereskedelmének is legelső és alapvétő létérdeke a vasút, olyan irányú vasút a mely a személy és áruforgalom lebonyolítása mellett az őstermeiő vidék valamely termény produktumának — termény többletének, olyan vidéken a hol ez a termény hiányzik — forgalmat, piaczot is hivatva van biztosíthatni. Ha városunk környékén végig tekintünk önkénytelen is e várost nagy terjedelemben övező s már jó részt felújított viruló szőlőhegyeken akad meg szemünk, s önkénytelen jutunk ama tapasztalatra, hogy vidékünk területét túlnyomóan a szőlőkultúra uralja, s mig más művelési ágakban előállított terményeinkből — kivéve az uradalmakat — a népesedés arányához mérten kivitelre alig jut valami, — sót amit gabonában kiviszünk, azt lisztben visszahozzuk — addig megyénk terméke a bor vidékünknek egyedüli jövedelem forrását, egyedüli kiviteli czikkét képezi! Már pedig a meglevő vasút e kiviteli czikküukre nézve kedvezőtlen irányával borforgalmunkat egyáltalán nem szolgálja és ezentúl még kevésbé fogja szolgálni, mert a zalai részen most megnyílt balatonparti vasút a mely hazánk legremekebb borvidékén száguld keresztül és a mi vasutvonalunkkal szervezeti összefüggésben — az alsólendvai borvidéken ér véget, — másrészt pedig ugyan az a vasút Tapolcza, Czelldömölk Szombathelyen át a mi egyedüli borpiaczunkkal Vasmegyével és a stejeri határszéllel hozza egyenes vasúti összeköttetésbe a badacsonyi borvidéket a mi közvetlen és egyedüli borvásárló szomszédaink teljes kényelmére. A meglevő vasulunk tehát borvidéken kezdődik — borvidéken végződik, — se lefelé, se fölfelé nem szolgálja vidékünk legerősebb terménykiviteli forgalmát. Pedig a szőlöszetet immár tü lományos művelési ággá* fejlesztő philoxeru vész kegyelméből ma már ott állunk, hogy felújított szőlőink jobb, nemesebb fajokkal lettek beültetve, szakszerűbb szőlő és borkezelés mellett a vidékeukint különböző borminöségek feltűnő ellentéteinek kiegyenlítéséhez közel vezetett és boraink minőségben különösen néhány már régebben is hiresebb bort termő hegyeinken vetekszik és felveszi a versenyt a régmúlt időben megalapított hírnevű szőlőhegyek termékeivel. Mert a mig a philoxera kegyelméből szintén felújított régi híres hegyekről egyúttal eltűntek ama keveset, de remek bort termő fajok a melyek annak idején a hegynek hírnevet szereztek »s helyébe léptek a bővebben, biztosabban termo s nagyobb gazdasági hasznot ígérő szöiöfajok« addig a mi hegyeinkből is jó részt kiküszöböltettek a régi rossz tajok cseke, csiricsári; tótszőlő, zöldkadarka s helyükbe lépett a rizling, ezerjó, világos, budai zöld, vagy burgundi uemes kadarka stb. kiválóbb zamatosabb fajok — s igy a hegyek régi nagy s megközelilhetlen volt ellentéte a kiegyenlítés felé terelődött! Mert vajon hol van most a régi Badacsony hírnevét megalapító kék nyelű, sárga muskatály? a szentgyörgyhegyi híres hársleve ü s bullóbajor? a somlyó hires rezeda illatú borát adó Sárfehér? Eltünteklcsak hírmondóik maradtak, mert helyükbe léptek a bővebben biztosabban termő sohasem rugó fajok — sót roppant kár, hogy a túlságos bő termő, de végtelen silány bort adó Mirkovecz és Slankamenkának is annyi helyet juttatott immár a balatonmelléki gabonatermő szántóföldekre is emanczipált szőlő kultura — a hol a város és falvak beltelkei is szőlőhegyekké varázsoltattak. A csekély munkát igénylő gabona drága, az örökös munkát, éberséget és anyagi áldozatot igénylő bortermés olcsó lett! A magas kormánynak az ilyen szántóföldekre kitelepített szőlőműveléséhez nem hogy kedvezményeket nyújtani, hanem egyenesen eltiltani kellene, mert hát gabona a mezőre, szőlő a hegyre való, enni kell, mig a szomjat vizzel is lehet ojtani! — s éppen nincs arra semmi szükség, hogy a buzatermős földek szőlőkké változtassanak, mert ezzel a szőllőszeti modorral előbb-utóbb a magyar bor híre-neve tétetik tönkre. Tehát ezekután visszatérve tárgyamra a mi szőlőhegyeinkre — mint fent emlitém mi javítottunk, amott rontottak — s igy közeledtünk — sőt együtt vagyunk! s mi sem akadályozhat bennünket abban s legkevésbé a szerénytelenség, hogy most már mi is teljes joggal ne törekedhetnénk borainknak piaczot teremteni, illetve a régit megtartani. Egyenesen reá mutatok tehát az eszközre a melyet városunknak mindenáron és minél gyorsabban meg kell ragaduia, ha saját nagyérdekét szem elei téveszteni nem akarja, hogy a boldogulás útját egyengesse s ott hozzon áldozatot a hol az biztosan megtérül. A mi utunk — a mely vidékünk legnagyobb területét uraló bortermésünk értékesithetését czélozza — nyugotra van! A tervezett zalalövő — zalaegerszegi vasút fog összekötni és szorosabbra fűzni bennünket a mi egyedüli és legközelebbi borpiaczunkkal Vasmegyével és Steierral. Ezek a jó szomszédok szeretik, kedvelik borainkat eddig tengelyen is eljött egy részük, de ma, midőn a kényelem a forgalom és közlekedésben is úrrá lett — nem várhatjuk tőlük, hogy 24 óra helyett három napot tengelyen lassú lépésben tegyenek meg a kedvünkért. De he ez a vasút kiépül ők biztosabban gyorsabban jőnek hozzánk s nem terelödnek oly vidékre, a melynek messzebbre terjedő nagy arányú kivitele úgyis biztosítva van. E vasútnak városunk személy és egyéb forgalmára nézve beálló számtalan előnyet fel sem hozva ezekben fejtettem ki legközvetlenebb érdekeinket, mely e vasút létesítését támogatja. Pillantsunk azonban kissé a jövőbe is! Ha mint Barthalos is jelzi, e vasút létesítésének a zalaegerszeg—keszthelyi vasút kiépítése és fővonallá tevése is megfogja vetni az alapját és támogatui fogja lehetőségét, akkor egy vérmesebb remény is valósulhat. Vajon kimerné állítani előre, hogy ha a kormány által tervbe vett budapest—fiumei második vágány kiépítésének kérdése eldől, nem-e ez az uj fövoual, a mely Budapesttől idáig immár áldozatba sem kerül — részesülne ama szerencsében, hogy egyenesen a tengerparton éri végét? s igy jutna vidékűn : és a magyar tenger nyílegyenes összeköttetésbe a világtengerre;! Jó lesz kedves városatyáinknak mindezek felett egy kissé gondolkozóba esni, s holmi, a haszon reménye nélkül befektetett, h )lttú vált és-örökre elveszett tőkék helyett életbevágóbb czélok érdekében harezra kelni, áldozatot hozni. Éljen tehát a zalalövő—zalaegerszegi vasul! Egy városi polgár. Eltörött a hegedű. , Irta : Ayh Ábel. Füstös czigány jaj te húzza A ciárda ajtóba! Sir a nóta, zokog a húr, Jajgat a vonója! De nem hallja, oda se néz, Az, akinek szánva: \z ivóban mással vigad A csaplárné szőke hajú lánya! Tüzes csók volt tegnap ís még Édes csók az ára; El-eldalolt, elzokogott A kedveuez nótára! Sir a czigány, ráborul a Hegedű húrjára: „Én se sírok, te se zokogj!« A hegedűt földhöz töri, vágja! . . . Czeruzajegyzetek. (Csatangolás.) Még mindig a repülőgép foglalkoztatja a nagyközönséget. A vonatban is ez ad humort, ez szolgáltat anyagot a mindig éhes közönségnek. A napokban Szombathelyen egy II. osztályú kocsiba két uri ember beszállván, az egyik egy mellette levő ismerős hölgynek kezébe nyomja az újságot és lelkesen felkiált: y>Igen! . . . repülni fogunk, repülni fogunk!...« A következő pillanatban már jóleső érzéssel megszólal egy meglehetősen kétes külsejű uri ember : »Ujjé! Hát uraságod is jegy nélkül utazik?..« * * • Ne adj Isten esőért panaszkodni. Esett bizony eső. Igaz, hogy most senki sem kéri. Én sokszor mondtam, hogy a kérve várt vendég nagyon ragadós. Kérték, várták. Hát most esik. Amint