Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-04-09 / 15. szám

4 MAGYAR P A I Z S 1908 április 9. Gazdakört," Kolbenschlag Bélát, Győrffy Károlyt, Háry Kálmánt és Gruner Károlyt. Cserfán Károly indítványára kérik az istállónként! állatvizsgálatot az eddigi községenkénti helyett. á SÓSKÚT FORflAS ; Alkalikus Natron-Lithionos Gyógyvíz. Orvosilag ajánlva: hugvsavas diathesis, köszvény, czukorbetegség, gyocnor-, vese-éshugyhólyag-bántalmaknál stb. Mint üdítő cs borvíz páratlan. Bővebb felvilágosítással szolgál a Központi iroda: Budapest, Y., Váczi-körnt 54. Főraktár: Gyarmati Vilmos, Zalaegerszeg. KAPHATÓ: gyógytárak, drogériák és füszerüzletekben. I 2—50| Magyarnyelv. (XLIII) — Nyel-o-ó"ben él a nemzet. — Ki „nyujtotia" a pálinkát? Egy felsőbb rendeletben kérdezik, hogy melyik gyermek alkoholista s melyik nem? A melyik pedig alkoholista, annak: »&'» nyújtotta előbb az italt ?« A ki igy beszél, az grammatikából tanult magyarul, s onnan is egyoldalulag; nem tudja, hogy van é, s ha van, mi a különbség dáre és prae bére, gében és reichen, adni és nyújtani között ? Hol találunk nyújtást? A gazdasszony nyújtja a laskát, s a kovács nyújtja a tüzes vasat; A csúfolkodó gyermek kinyújtja a nyelvét ; A henczegö és tékozló ember tovább nyújtja a lábát s általán tovább nyújtózkodik, mint a meddig a takaró ér; Prokrustész zsivány beleteszi ágyába az elfogott embert s ba ez kurtább, megnyújtja az ágy hosszúságáig; Innen van, hogy az aranyosszéki legény, akit megver, azt mondja: m"gnyujtottúm. Nó ezt jól megnyújtották ! Hosszura nyúlik, (terjed, ér, reicheD) a kerékvágás ; Nyúlik a békanyál és ökörnyál; Nyúlós lesz a bor, ha megromlik; Nyúlik az erdélyi jó juh-turó, ha kissé megmelegszik ; Varga Tóni nyúlánk ember volt; A székely ember nyújtja a szót; A vén kántor nyújtja az éneket; A hasbeszélő nyújtja a szónoklatot; Az obstruálók nyújtják a tanácskozást. S igy az időt is; Én peJig nyújtom ezt a kis értekezést. Hozzányúl a tolvaj a máséhoz, (ér, reichen, tangere); Ne nyúlj hozzám (noli me tangere); Ka.jlasi okleveles azt mondja a nebulónak : Nyújtsd ki a tenyered, kapsz egy plágát; s igy tovább — közeledünk a tropusos és egyéb képes beszéd felé: Toldi kezében még csak meg sem rezzen a kinyújtott szálfa, (a karát nyújtja ki s igy tovább nyúlik, ér, a fa is). Végre a klasszikus példa, mely látszólag ellenem szól: arany a családi körben azt mondja, hogy a földműves hazaérkezik a mezőről, vacsorál, szóba elegyedik az olt settenkedő gyermekekkel s »egyegy szárnyat, czombot nyújt a kicsinveknek.« (Véletlenül ö is adja, ő is nyújtja). Tehát lehet nyújtani az ételt is, italt is. Persze, hogy lehet. Még a királyi érdemrendet is lehet nyújtani, mint a hogy gróf Batthyány Pál főispán csak a mult héten nyújtotta át Bún Samu igazgatónak a királyi érdemrendet. (Nem ő adta, legfeljebb csak ajánlotta, aztán átadta, átnyújtotta). Ezt esetleg éppea magam irtam igy a múltkori »Magyar Paizs«-ban. Itt nyújtani kell az ételt is, az érdemrendet is, mert szemléltető, hü leirás. A nGsaládi Kör« teljes egészében festői költemény. Arany, a hü másoló, mesteri vonással festi a legkisebb részleteket is. Megfogható konkrét szóval festi, mert az adásnak ez a módja is megfogható konkrét volt: nyújtva. De már azt nem mondaná Arany, hogy: »Mit nyújtatlak a városok az iparnak?* Söt balladájában maga Arany is igy beszélteti V. László királyt: »Oh adj, oh adj nekem hüs cseppet hü csehem!« Még a hű festő, s a nem parasztmódra beszélő Arany is, ha nem leírást csinál, hanem elbeszélést, drámát, vagy lírát, még ő is ad (bort vagy limonádéi.) sitt a kehely, igyál!« A nyújtás az elvont adás sokféle árnyalatának csak egyik része, egyik alfaja, még pedig konkrét al-faja. S itt látszólagosan mintha ellenfeleimnek volna igázok, de valósággal nincs. Mert igaz, hogy a Dép és a költő szemléltetöleg és érzékeltetóleg, konkrét módon szokott beszélni; de ugyancsak a nép és a költő némely ösi szó mellett ugy megállapodott, annyira megismerkedett vele, hogy abstrakt volta mellett is érzékelhetőbbnek tartja, mint a vele egy jelentőségű, de ritkán használt konkrét szót: az adást, mint a nyújtást. Itt van például ez a három abstrakt szó: enni, lopni, s a szóban levő adni. Az eszik szó nem tür semmiféle okoskodást, semmiféle költői változtatást, vagy cserét. Ám a fővárosi ember, t. i.a nem magyar ember, igy beszél: »Szárnyast vettem magamhoz.t A rendes ember azt gondolja, hogy ha magához vette, ez azt teszi, hogy lopta. Megmagyarázzák neki, hogy magához venni, annyi mint: enni. Akkor meg azt kérdezi: mi a szöszmenkőt evett? tollút? vagy 'lolondgombát. Mert a magyar ember ezt már c ik ugy mondja, hogy: csirkehúst ettem, vagy tyúkhús levest ettem. A lopás is elvont, de azért mindnyájan megértjük s csakis igy értjük meg és igy mondjuk : » Vig János ellopta a Szomor Dénes krumpliját.« A jogi tudomány érzékeltetóleg szabatosan fejezi ki s azt mondja hogy: »Vig János egy magas kerítésre fölmászván behatolt (bement. Ez egy negyedik példa lehet.) a Szomor Dénes udvarára s ott kérés és kérdezés nélkül, Szomor Dénesnek a tudta és beleegyezése nélkül a Szomor Dénes jogos tulajdonában levő krumplit a pinczéből kihozván, saját javára saját tulajdonába önkényüleg átvette. — Ha a költő, vagy valaki a tömeg magyar népben, vagy akár a jogtudomány embere is a köz életben igy beszélne: Kötözni való bolondnak tartanák a többiek. Adni. Mi atvánk! add meg a mi mindennapi kenyerünket. (És más ez: Nyújts feléje védő kart). Sem a nép, sem a költő, már pedig ezeknek van igazi nyel vérzékök, az. adást nem nyújtják, csak ha kivételesen néhol sajátságos jellemzésre, festésre van szükség, mint Arany az emiitett helyen. Söt, amint az irodalom és a gyakorlati élet mutatja, a hol lehetne is, a konkrét nyúlásnál és nyújtásnál is az általános abstrakt ad szót használják. nKútágasra szállt a kanveréb . . . Azt a kancsót rózsám, add errébb.« (Népdal.) nCzitromos bort adjon kend.« (Bózsa Sándor nótája.) Nem hiszem, hogy magyar ember valaha igy szólult volna a feleségéhez, vagy a dajkához: »Sir a gyermek, nyújts csicset neki.« Igy mondják azt faluhelyen: i>Adj csicset nek"i.« Pedig itt már igazán a nyújtásnak, a praebérenek, a reichen-neV. volna jobb kelete. Bomulusnak és Remusnak a nőstény farkas tubera praebuit,« oda nyújtotta az emlőt. De náluuk nem ugy van. Még kevésbé mondja ezt a poéta, s a szerelmes legény, hogy: »Nyújts egy csókot galambom.« Erre igazán megérdemelné a pofot. Itt még a rómaiak nyelve is azt mondja, hogy noscula dáré — csókot adni. y>Adj egy csókot utoljára.* németül: gib mir einen Kuss ! s nem: reiche mir einen Kuss I »Csókot kap és ad a juhász s boldog, hiszi tehát, hogy a világ is az." A száj még csak nyúlik, de ha a csók is nyúlós, abban már nincs köszönet. Tehát ríffaicsak az általános adást, de a legközvetlenebb odanyujtást is ad szóval fejezzük ki — költőileg és magyarosan. Fölhozhatok hirtelenében több példát is, csak ugy rendezetlenül, de minden fajtára és minden árnyalatra leginkább Petőfitől s a néptől. Tessék : Adtam csókot, adok is, Akár tizenhatot is . . . Édes lányom add oda, Én is ugy adtam oda (a zsebkendőt.) Éppen tizenhat esztendős koromba ! . . Elvennélek én, csak adnának, De hijába szólok anyádnak . . . Adj egy csókot egy utolsót . . . . . . Hátha még a bájjal aztán A jóság is frigyre lép! Isten, ilyet adjsza nékem, S nem bánom, csak ilyet adj, Akár szőke, akár barna, Akár kicsiny, akár nagy. (A kis lány) Jó Istenem! — igy sóhajt fel,— Add nékem, kit szeretek. Mit törődöm, mit tűnődöm még sokat! Elek most, és ölelem, mi élvet ad. S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány? Éljen a lány, éljen a bor, huzd czigány! Itten, adj hazánk felett Tiszta kéklő szép eget! Adomák — veszetnék. S a vásárlási adás : Megveszem a házad, hogy adod ? Még az oláh is igy kérdezi: Kum dáj? Csedáj? — Hogy adod? Mint adod? Adás-vevési szerződés. (Vagy talán: nyújtást szerződés?) — Eladjuk a gyeplőt, hámot, S élünk egy kis jó világot. Mogyveszem a szegénységet tőled: Ráadásul add a szeretődet . . . — ldadnák a világot ráadásnak, Szeretőmet még sem adnám másnak. Hol tettél szert vezeték lovadra? Engem uccsel gyönyörű egy állat. Adok érte jó forintot, százat. Kertünk alatt faragnak az ácsok . . . Eredj lányom, kérdezd meg az ácsot: Ad é csókért egy kosár forgácsot? Vesd meg, kik egy jobb falatért eladják magukat... Koldusbot és függetlenség ez légyen jelszavad. Ejh, nekem hát vigasztalást mi sem ad, Bánatomban le kell innom magamat. Méreg a lant édes méze; S mit a költő a lantnak ad, Szivének mindenik virága, Éltéből egy-egy drága nap. Légy holdvilágom szép leányka 1 S nem bánom; [a sors bármit ad: Legyen örök éj létem. . . Csakhogy örökké lássam — [holdamat. Jaj, ha tudnám, hogy másnak vár csókjára Tündér orczád tejben uszó rózsája: Bujdosója lennék a nagy világnak, Vagy odadnám magamat a halálnak. Istenem! adj én nékem hűséges szeretőt! Mért is tart hát kertet s benne körtefát, És az isten rá gyümölcsöt minek (nyújt ? Dehogy! . . •) minek ád? Adjátok rám áldástokat, S én rátok adom áldásomat. Ha nincs idehaza, tán fejérebb kenyérrel él fiad. De semmi az. Csak add elém anyám, bármilyen barna is az a kény r. Itthon sokkal jobb izű én nekem a fekete, m

; t máshol a fejér. Az ur adta, az ur elvette, Legyen áldott szent neve. (A sors). — Mit ma ád, elvészi holnap, Jellemképe változat. Még áll Mohács, még áll. Magasbra nőnek az új barázdiu s régi hősökön kalászai. Erőt ad a mezőnek, bár rég lefolyt, a férfi vérözön. (Eötvös).