Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-03-12 / 11. szám

IX év II ©xám S18fl»tt-»i ár : árrt 4 korona él árra 2 koioaa. N*íjoi éT

T* 1 koriul m Mfca 8 fi! lé'. Hirdet.'atk dija megegyezés széria*. N;ilt ír sora 1 hon. Szerkesztőség é« kiadóvaui: W5»zsic»-ntcía H BEerkaMti Z. IE3Iox*-^átiItL Lajos Mu.niatársals:: / LENGYEL FHIBENC: V 33 O IR BÉL Q- T Ö R Q-"! laptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A Magyar Paizsért járó, de hátralékbal} leVő éVi és éVaegyedes dijaknak sziVes elküldését kérjük, hogy oe szüntessük metf e miatt a lapküldést. Irta: Németh Eiekné — Andaházy Iréné. Langyos szellő, meleg napfény, vidám madárdal s édes virágillat hirdeti a hallottaibsn szendergő természetnek tavaszi ébredését. A zsarnok tél megfosztotta a fát lombjától, a madarat énekétől, a patakot habjaitól, szomorú kietleníéget, megdöbbentő csendet, halotti mozdulatlanságot teremtve kegyetlen jogarának egy intésével. S im 1 jött az időknek változása. A tavasz fakadó erejérel a feltámadás s a feltámadással az égretörő szabadságnak az újjászületése. A magasban uszó felhő, a földön nyüzsgő bogár, a mezőn nyiló virág s a vigan csergedező patak, minden-minden hirdeti a szabadságnak megujaló diadalát a zsarnoki elnyomatás felett! Tele tüdővel, viduló lélekkel, dagadó erekkel szivjuk magunkba egy-egy átszenvedett tél után a tavaszi levegőnek édes balzsamát s vele együtt a hozzálüződő nagy eszméknek a lelkesítő, buzditó szellemét. S amint a tél tetszhalálából a természetnek van feltámadása szerves és szervetlen lényeiben: ugy van feltámadása a léleknek és szellemnek, egyeseknek s egész népeknek és volt ébredése ezredéves zsibbasztó álmából a mi magyar nemzetünknek is, politikai, társadalmi * és erkölcsi életének 1848 márczius 15-én kivívott fenséges megújhodásában. A magyar nemzet sokszor volt már félhalott, többször nehezedett rá a közgazdasági átok súlya, a zsarnoki önkénynek rabigája, a pusztulásnak végveszélye. Tatárjárás, törökjárom, osztrák ármány s pártviszályok lenyűgözték, tullasztották, fojtogatták és fenyegették a halálnak minden nemével. De mindannyiszor felocsúdott, lábraállott, feltörte koporsójának fedelét s kikelt hamvaiból Phönixmadárként uj életre, uj szenvedésekre készen. Küzdelmeivel, szenvedéseivel egyidejűleg támadtak és akadtak mindenkor a nemzetnek hü fiai, bölcs prófétái, nagy hadvezérei, kik — hol villogó karddal a markukban, hol önfeláldozó honszerelemmel a szivükben, hol államférfiúi bölcseséggel az elméjükben — segítségére jöttek a végromlás pillanatábau. Midőn az emberi mivelődés kincseit, a nyugati államok békéjét, szabadságát századokon át védő magyar nemzet maga a zsarnokság, az önkény s elnyomatás rabbiliucsei kőzött sínylődött s nem volt szabad sem maga a honpolgár, sem a gondolat, sem az érzés; midőn az uralkodó hatalom lábbal tiport minden jogot, igazságot s szentségtelen kézzel támadta meg ősi alkotmányát: a nemzet sorsának siralma, mintha felrázta volna az örök Igazságnak betegen sínylődő géniuszát, föléledt aléltságából, hogy lelket öntsön a keblekbe, erőt az izmokba s a honszeretetnek kialvófélben levő szikráját lángra lobbantsa! Lángleiket lehelt a nemzet providencziális vezéreinek halandó porhüvelyébe, hogy bennök 'egyen a tudásnak minden fénye, fajunknak alkotó ereje, érzéseikben a honszerelem lángolása, ajkaikon a szónak gyújtó ereje, elméjükben a villám kápráztató hatalma, szivükben a halálmegvetés rettenthetlen bátorsága és hősiessége. Ezeréves történelmünknek egyetlenegy korszaka sem dicsekedhetik a tündöklő csillagoknak oly meglepő sokaságával, mint amennyi ama mesébe illő 1848-ik év nagy korszakában egyszerre felragyogott a Haza vészfelleges egén, az őrködő Gondviselésnek jóvoltából. Midőn a szolgai megaláztatást és elnyoma tást tovább tűrni nem akaró nyugati mivelt nemzeteknek magasztos háborgása alatt megingott a föld, megrízva a „sötétség kapuit", porba döntve a korhadt államrendszerek oszlopait, örvényeket szakasztva a bitor zsarnokok trónjai előtt: szegény Hazánk megalázott népe is megérezte s megértette az idők jelét s gyáva szolgaságának, fájó szégyenének tudatára ébredve, csupán alkalomra, ébresztő szózatra várt, hogy kitörjön lelkéből az alvó akarat, a csüggedt önbizalom s a forrongó szabadságvágy! . . . A sorsfordulat ezen válságos idejében — ime! támad a nemzetnek Kossuth Lajosban egy hérosza, aki hatalmas egyéniségénél, tündöklő szelleménél fogva egyszerre a népszerűség csillagos magaslatára emelkedik. Megjelenése a Haza egén olyan, mint a fénytelen éjben kilöbbanó üstökös! A szabadság világító napjának a fénye volt, mely vezetett a sötétségben éa „világosságot szórt a vak éjszakába". Elsője és utolsója volt ő egy oly hősi kornak, mely hitt az eszményekben s gazdag volt a honszeretetben. Higgadt, hatalmas elméjének egész tudásával, nemes, nagy szivének egész melegével szolgálta a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméit; ezekért küzdött, dolgozott, szenvedett élete utolió lehelietéig. Ö volt az, aki felemelte tiltakozó szavát minden erőszakosság ellen s kit a magyar nép egyenes lelkének mélységes szeretete s bizalma „Kossuth apánk" nak nevezett el. „Az ő forró szavától olvadtak le milliók millióinak a rabbilincsei és lett jobbágyból polgár, népből nemzet, mely önmaga alkotja törvényeit s kormányozza önmagát. * Övé az érdem, hogy a ;endi Magyarország modern állammá vált, olyanní, melyben jog és kötelesség egyenlően el van osztva a hon polgárai között; s övé a dicsőség, hogy vér és forradalom nélkül esett át az ország a nagy társadalmi változáson. Ő mulatta meg aa utat, melyen nemzeti aspiráczióink megvalósításával, eszményeink diadalával, forró óhajaink teljesülésével a teljes kibontakozás és majdani nagyság czélja felé haladhatunk. — — — — — Midőn évről-évre íü, fa, virág pezsdül s forrongva indtil meg az ébredő erők élete a természetben: eljön a tavasznak bájos hangú csalogánya s vigadó, ujjongó dalával csattogja el a szabadságnak erdőn-mezőn riadó hymnuszát. Petőfi Sándor volt erkölcsi ébredésünk ama nagy Tavaszárak édes szavú csalogánya, leglelkesebb szabadságdalnoka, aki költői lángelméjének erejével, egyéniségének csillagsugaras átszellemültségével, ihletének bűbájával és dalainak lelkesítő hangjával feltudta rázni aléltságából a nemzetet, hogy fenuségének tudatára ébredve, elemi erővel kitörjön lelkéből a riadó szózat: „Rabok többé nem leszünk!" A milliók lelkéből feltörő visszhangnak egetverő harsonájától pattantak fel lancsics Mihály iró budai börtönének zárai s ennek a felbuzdulásnak hatása alatt vivta ki fegyver és erőszak nélkül a márcziusi lelkes, halhatatlan ifjúság — egy Jóksi, Degré, Irinyi, Egressi, Vidacs és Vasvári bátor és czéltudatos vezetése alatt, a minden szabadságnak legistenibb szabadságát, a — Gondolatszabadságot! — — Ez a nap, 1848 márczius 15-ike két korszaknak : a szolgaság lezáródó és a haladás megnyíló korszakának az érintkezője Nemcsak a kivívott nemzeti függetlenségnek, a népképviseleti kormánynak és népszabadságnak ünnepe ez a nap; de 1000 éves történelmünknek egyúttal ama nevezetes fordulópontja is, mely a szellemi és anyagi kultura, a lelkiismeret és véleményszabadság megoldott problémáival egy egész világkorszakot temetett el, hogy egy uj korszaknak adjon életet. Olyan korszaknak, melyben szabad legyen nemcsak a föld, a nép és az egyén, de szabad a szellem, a lelkiismeret és a gondolat is. Állami és társadalmi rendünk eme nagy átalakulásának köszönhetjük, hogy a vallás-, sajtó-, tanszabadságnak részesei vagyunk s a? ezekért folytatott küzdelmeink alapján magunkat méltán és büszkén &z európai ,'kulturnemzetek sorába számithatjuk. Tudjuk, hogy mig ezek az eszmék Európa többi államaiban a rémes polgárháborúk tűzés vértengeréből emelkedtek ki a diadal magaslatára; addig 1848. márczius 15-ének alkotásai s r.nnak egész korszaka a bék® jegyében születtek meg. í)e sorsunk nem engedte, hogy ily könynyen jussunk — közel négy századon át folytatott nehéz harczokban és a balszerencsének ezer és ezer szenvedéseiben — jól kiérdemelt jogainkhoz. A mi nemzeti ébre^ désünknek történelmi végzete az, hogy a hatalomnak boszuját vonja magára s igy min-