Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-02-06 / 6. szám

1 9ü7. február 6. <7 Y AH V A i Z fe 3 Lakics : Hallottátok-e m'r a nagy újságot? Többen: Mi az? Mi az? Mondd csak! Mondd! j Lakics: Svella, a klerikusunk itthon van Pribics. Hogy hogy? Hiszen most nincs szünet- j jük. Tán csak nem beteg? Lakics: Én még nem beszéltem vele. Ma délután hallottam Gábortól a harangózómtól, hogy ; ma délben jött meg gyorssal. Na majd megtud- { juk, hogy mi a baj. Üzentem neki, hogy ae várja a reggelt, hauem jöjjön még ma ide közénk. Had mulasson egy kicsikét! Pérics: Nem jó vége lesz annak a gyereknek Többen: Miért? Miért? Rosszul viseli magát? Nem papnak való? Pérics: Ah dehogy nem! csak e«y kicsit ; bolond. Lakics: Hagy bolond? ; Pérics: Hát ugy bolond, hogy ott is erővel magyar akar lenni, ahol nem lehet. Én még tavaly klerikus voltam, hát láttam, hogy mit csinál. Folytonosan vitatkozik a többive!. Mond- j hatom, hogy kitartóan védi magyarságát. Erőnek , erejével azt vitatja, hogy ő magyar, meg hogy édes anyja is az, mert az is Muraközben szüle- j tett. Muraköz pedig Magyarországban van. A j többiek meg azzal érvelnek, hogy Muraköz a ; horvátoké volt, meg azoké is lesz, meg hogy hiába j kapálódzik őkelme, benne is meg az anyjában is j horvát vér folyik. Igazán érdekes nézni, hogy • hogyan mérgelődik, ha őtet horvátnak nevezik. j Emiatt volt már az érsek előtt is. Jól összeszidta, i hogy miért csinál zavart a szemináriumban. Ha j nem volna olyan ájtatos és kitűnő tanuló, nem I tudom nem bocsájtották volna e már el. Egyik gazdaasszony: Meglehet talán, hogy azért ' is van az itthon. Egyik plébános: Eh! hadjátok ezt a dolgot, j Majd megjön az esze. Még a nagykanizsai gym- \ nasium pora rajta van, azért ilyen. Majd le fújja j azt az idő, meg a szeminárium, aztán elhallgat. ' (Egyik szomszédjához). Ugy-e Náczi! Hehehe! Mind : Nevetnek. Egyik plébános: Igyunk inkább egyet Dóra kisasszony egészségére. Éljen a Dóra kisasszony! j Mind: Éljen! Zsivió! Soká éljen! Lakics: Gyerekek ex! Ki kell inni! (Isznak.) j 2. Jelenet. (Kopogtatás hallatszik). Lakics: Szabad! (Svella, a klerikus lép be.) Svella 1 Dicsértessék a Jézus Krisztus! Egyesek: Mindörökké amen! Többen: Uveke amen! Lakics: (Fölkel az asztaltól és Svella elé megy. Barátságosan megöleli) Szervus Domine! Igazán derék ember, hogy eljött. Tessék helyet foglalni! (Az egyik fiatal káplán mellé széket tesz.) Ez alatt Svella a jelenlevőkkel sorban kezet fog, de még le sem ül, már megszólal leendő szomszédja. Pribics: Hát mond csak Pista! Mit keresel te most ide haza? Tán csak nem dőlt össze a szeminárium? Mind: (Nevetnek.) Svella: (Mosolyogva). Ah! dehogy. Valami hagyatéki tárgyalás miatt idéztek haza. (Megpillantja az asztal végéu ülő Stefek-et) Ah Pistika hát te is itt vagy? Stefek: Igen tisztelendő bácsi. (Kezet akar csókolni.) Svella: Ne bántsd Pisti! Nini de megnőttél! Nem sokára huszár leszel, még pediglen magyar huszár. Dóra kisasszony: Az már nem! Az én fiam ugyan magyar nem lesz sohasem, mert én horvát vagyok és ő is az lesz. Svella: (Neki pirulva.) Azt megengedem, hogy kisasszony horvát, de Pisti már csak magyar marad, mert itt született Magyarországon. Dóra kisasszony: (Dühösen felugrik.) Nohát azt szeretném én látni, hogy az én fiam magyar legyen. Ha tudnám, hogy ma . . . (Olyan lárma van, hogy nem lehet kivenni egyik szavát sem a lármából. Svellát többen körülveszik és szemrehányást tesznek neki azért, hogy a mulatságot igy megzavarta. Erre Svella veszi kalapját ós gyorsan eltávozik.) (Pribics: Hát nem megmondtam, hogy bolond? Pérics: No már, még pediglen a javából. Lakics: Igyunk erre egyet! Éljen a kisasszony! Mind: Zsivió! Éljen soká! Dóra kisasszony: (Erre mintegy feleletként belekezd a »Lepa nosa domovinac-ba (horvát hymnmsba.) Mind: (Lelkesen vele énekelnek.) Függöny. II. Fölvonás. 1. Jelenet. Szintér: Egyik muraközi szolgabiróság tárgyalóterme. Jelen vannak. Kemény főszolgabíró, Ladó felekezeti tani'ó, Svella káplán (az a Svella, aki az első felvonásban mint klerikus szerepelt, most Halmoson káplán.) Kemény: Káplán ur önt Ladó tanitó ur az elmúlt hó 16-án kelt beadványában azzal vádolja, hogy ön az iskolában magaviseletével megzavarta a tanítást. Igaz-e? Svella: Főszolgabíró ur kérem ugy volt a dolog, hogy én a tanitó urat már számtalanszor figyelmeztettem arra, hogy a gyermekekkel az iskolában horvátul imádkozzanak. Minden figyelmeztetésem hiábavaló volt. A múltkor is, — amikor az az eset megtörtént — magyarul imádkoztatott. Erre én bementem és figyelmeztettem kötelességére, de ö ahelyett hogy szóljfogadott volna, még fölszólított, hogy hagyjam el a termet. Nem mentem ki, Erre a tanitó felszólította a gyermekeket, hogy menjenek haza. El is mentek a tanítóval együtt. Kemény: Igy volt tanitó ur? Ladó: Igen igy volt. Kemény: (Egy darabig a törvénykönyvben lapozgat) Önt káplán ur elitélem 40 K pénzbírságra és egyúttal figyelmeztetem, hogy máskor ne zavarja meg a tanítást, mert következő alkalommal kénytelen leszek szigorúbb bírságot kiróni. Különben felebbezhet, ha nincs megelégedve ítéletemmel. Svella: Felebbezek, mert az iskolában a gyermekeknek anyanyelvükön kell az Istent imádni. Kemény: A felebbezést 15 napon belül Írásban terjessze be. Elmehetnek. (Ladó és Svella eltávoznak.) 2. Jelenet. (Kemény egyedül sétál le-föl a teremben s hangosan beszél magában.) Kemény: Itt van ni ! mi lett belőle! Zágráb egész kiforgatta. (Majd be nyit a másik terembe, hol Jámossy szolgabíró dolgozik.) Szolgabíró ur kérem nem tudja, mi van a halmosi iskola államosításává

1. ? Jánossy: De igen, tudom. Elakadt az egész. Tegnap beszéltem az odavaló jegyzővel. Azt mondta, hogy a zágrábi érsek megtagadta az iskola jellegének megváltoztatásához szükséges irat aláírását. Kemény: (Lemondólag.) Hiába minden! Gyengék vagyunk! Rosszak a törvényeink! Függöny. Vége az I. színdarabnak, a másikat a jövő számban. (Folyt, köv.) ítx. Éietszabályok. Az élet lényegét nem a test képezi, hanem az öntudat. Az élet igazi jelentőségének megértése vagy meg nem o'dható, vagy pedig oly egyszerű, hogy a lelki szegények, sót a gyermekek előtt is nyilvánul. Jaj azoknak, akik az élet igazi jelentőségét nem értik. És ennek daczára az emberek közt annyira el van terjedve azon meggyőződés, hogy az élet jelentősége föl nem fogható, hogy ők ezzel, mint valami bölcseséggel még dicsekednek is; sőt kijelentik, hogy azt megérteni nem is kívánják. Minden madár tudja, hogy építse az ő fészkét? Ismerve lakhelyét bizonyítja, hogy ismeri rendeltetését is. Hát az ember az összes teremtések legokosabbja csakugyan nem tudná, amit egy madár is tud. Test és lélek az, amit az ember sajátjának tart és minek folyton gondját viseli. Azonban tudnunk kell, hogy a mi lényünk a szellemben rejlik. Ezen tudat hasson át minket; emeljük föl szellemünket a test fölé; óvjuk meg azt minden külső szenytől; ne engedjük, hogy a test elnyomja szellemünket. Életünket ne azonosítsuk a testtel; akkor minden helyes dolgot, becsületes ügyet fogunk teljesíteni, végrehajtani, zavartalanul élni fogunk az örök igazság törvényeinek hatalma alatt és becsületesen teljesíteni fogjuk hivatásunkat, mint polgárok s emberek egyaránt. A szellem kormányozza a testet, de nem megfordítva. Éppen azért szükséges, hogy az ember nem annyira a testi, mint inkább szellemi sférában dolgozzék önmagán, hogy igy állapotát megváltoztathassa. Szelleminek vagy erőnek az emberben azon elvet nevezzük, amely önmagában önálló élettel rendelkezik és öntudatos éleire ösztöszi az embert. Ez azon isteni dolog, ami bennünk él és folytonosan törekszik eredete felé. Valóságos titok az emberi élet. Igaza van a n

a87 egyházi tudósnak, Ágostonnak, hogy minden dolog csodával kezdődik és csodával végződik. Valami csodálatos dolog, valami titok az is, hogyan jutottunk a világra; de talán még csodálatra méltóbb az, hogyan hagyjuk el ezen világot holot t mégis a születés és a halál mindennap' dolgok! Olyan legyen a mi életünk, mint egy költemény, de nem olyan, amely ábrándokból, álmokból és érzeigésekböl áll, — hanem tettekből, amelyek örömünkre szolgáluak. Működjünk, dolgozzunk csendben, mintegy titokban, várván azon forduló pontott, amely küzdelemre szólit, melyben ugy cselekszünk, mint más emberek is, de a melyben egészen más önfegyelmezés vezérel minket. Az ilyen élet hasonló a nagy, nemes szellemek életéhez. Az ilyen életben a legelső és legfontosabb dolog az, hogy önmagunkon uralkodni törekedjünk, hogy nyugodtan a változhatlanhoz alkalmazkodjunk és minden helyzetet, a boldogítót ugy, mint a kellemetlent oly valaminek tekintsük, miből a belsó lény és a tulajdonképeni jellem erőt morithet. Ebből azután származik a megadás, a megnyugvás, a mellyel csak kevesen rendelkeznek, ámbár sokan hiszik, hogy vele birnak. Az ember annál tűrhetőbbnek találja az életet, minél erősebben uralkodik az ő jellemében a butaság és a könnyelműség; vagyis minél közelebb áll az állatnak jellemző psychikai ismertető jeleihez. Boldog az, aki megtalálja életföladatát; azért ne is keressen más boldogságot; megvan az élei munkája és czélja, a melyet követni is fog. Bizonyos megszakításokkal, kortyonként kell élveznünk az életet, mint a finom, drága bort. A legjobb.bornak sincsen reánk nézve ingere és nem is tudjuk azt kellően megbecsülni, ha magunkba öntjük mint a vizet. Az élet sem kínzásnak, sem szép álomnak nem mpndható helyesen; sem több, sem kevesebb az a munkánál, még pedig kemény s néha igen barátságtalan munkánál. Munka, szeretet és sziv-nemesités képezik a mi életünk hivatását. Ezek hiányában mije van az embernek életében? Viszont ha ezekkel rendelkexikakkor semmije se hiányzik és nincsen oka panaszra. Az ember élete csak akkor okos, ha azt mint szolgálatot fogjuk lel. Ebben áll az erény; ez oly szolgálat, a mellyel önmagának tartozik az ember. Ha nem léteznék sem mennyország, sem Isten: mégis kötelező élettörvény lenne az erény. Ha tudjuk, hogy mi igazságos és ha ezt gyakoroljuk is: ez nagy előnyünkre válik. Tekintsük összes képességeinket, minden tudásunkat oly eszközöknek, a melyekre szükségünk van mások segítségére; mert az erős ós bölcs ember nem azért nyerte adományait, hogy elnyomja a gyöngéket, hanem hogy őket támogassa és vezesse. Ha tehát valamely emberrel találkozunk, ne arra gondoljunk, mivel használjon ő nekünk, hanem arra, hogy mivel használhatunk mi neki. Világos dolog, hogy életünknek e világon nincsen önálló, hanem szolgáló jelentősébe. Világos dolog az is, hogy testi értelemben reánk vár a halál. Ezt látják a mi szemeink; erről beszél a mi eszünk, a mi értelmünk; ezt bizonyítja nekünk az egész természet; ez a világ élettörvénye. És aki igy fogja fel az életet: annak elmegy a kedve, hogy önző anyagi czéljaiért hadakozzék és ellenségeskedjék az emberekkel; az inkább szeretni fogja őket. Hogy azonban nemesen szeressünk — nemesen kell élnünk. Becsület és nemes tettek nélkül vidám és boldog élet nem képzelhető. Az egész élet öröm és fájdalom keveréke, folytonos küzdelem e földön! Cselkó József. Urak I Ugy hiszem hazafiasabb cselekede volna a székely szőttest felkarolni, mint min,, den évben ugy, mint 1804-ben, csak pamut nadrágszövetért 9 millió 618 ezer koronát adni az osztráknak I