Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-09-03 / 36. szám

2 M A G Y A K P A I Z S 1908. szeptember 3 szégyenlem, mert egyensúlyt teremtett a lelkemben. A természet mindent a megfelelő helyre tett. Még pedig művésziesen. Azok a rendezetlen kődarabok, a fölöttük nőtt gyér fű, a magaslaton érezhető tiszta levegő, az én sivár lelkemet jobbá tették. Harmóniát teremtettek belé. Az én szivemben a természet iránti rajongást fokozták. Jó pajtásomnak az életét mással aranyozták be. Carolus a szirttetőröl mutatta meg a faluból felé lengő keszkenőt. Üdvözlet volt ez! Kipirult arcza azt a büszkeséget árulta el, ami csak a férfi szívben lehet otthonos. Szemei pedig azt beszélték, hogy a rokonszenv erős ugyan, de a szeretet még annál is erösebb . . . A szirttetőröl nagy messzeségre elláttam. Északra: rónaság. Északkeletre: Somlyó hegy. Közvetlen a csabrendeki hegy alatt egy dombon van a hithorgony: a templom. Büszkén emelkedik a magasba. Valósággal megihletett az az isteni csend, ami a csabrendekiek templomát őrzi. Mintha azt mondaná az a hangtalanság, hogy a zajgó, feldúlt lelkek ott, benne találnak megnyugvást. Belőle a sóhajtás a kivánt helyre hatol. Bámultam azt az éleslátást a melyik a templom helyét kiválasztotta. Megirigyeltem azt a mélységes nagy hitet, amely azt a templomot arra a helyre építette. A templom után Carolus megmutatta az ö hazáját. Benne a szeretteit is. Apja: Kovács János, igazi altruista. Szereti a virágot, fát. Békében éi a családjával. De másokkal is. Az ősi curiáját egyetlen szőlőtő koszorúzza meg. Második otthona azonban a mező. A. költő szavai szerint: „Tüske, tövis tépi, vad venyige vérzi, A'/ akudoz arczán, bojtorján beléköt!" De ez csak képletes beszéd. Ez a valóságban ugy van, hogy: Napkeltétől estig gazdaságát őrzi, Pihenést nem ismer, hogy teremjen a föld! Segítsége elsőrendű. Gyula, Endre, Zsiga. Maga nevelte őket. Fiai ezek. Igy a nyári szünidőben Carolus sem henyél. Az ekeszarva az ö kezében is otthonos. Ha a tudomány el nem foglalja, akkor a külső gazdaság köti le. Ha kifárad, pihenés közben az édes anyjának segit. Mert a házi dolgot is érti. Ez könnyebb ugyan a másiknál, de talán minuciosusabb gondot igényel. Az udvaron tisztaság uralkodik. Akácz--or virágzik a kertvégben. Az apjának a küzdelme itt az udvaron válik szemlélhetővé. Udvarának a talajában nem él meg a gyümölcsfa. Szorgalmas segítségeivel a terméket'en talajba mégis almafát ültetett. Ölnyi mélységet ásatott. Televényfoldet hozott a mélységbe. A kis fácska már gyümölcsöt termett. Az almafa virága; a falevél üde zöldsége; a gyümölcs pirossága mindegyiküket kárpótolja a fáradságért. Akiket pedig ezek kielégítenek, megnyugtatnak, azok az igazi altruisták. De szeretném az egész életemet köztük eltölteni ! A szabad természet ölén erösebb a hit. Ideálisabb az élet. Szorosabb az együvétartozás érzete. Végtelenebb szeretet kapcsolja együvé a rokonlelkeket; és bizony Isten, magyarabb a magyar! Lengyel Ferencz. Séta — jobbra. Irta : Tivolt János. Zalaegerszeg városnak az időszerinti (vagyis: nem a mostani. Sz.) bölcs vezető többsége nyélbe ütötte a villanyvilágítás ügyét. Létesítette olyan absurd módon, a melyhez hasonlót nem találunk. Fogott egy gyárost, a gyárostól pályázat mellőzésévet megvett háromszáztizezer korona összegű felszerelést: házat, gépeket stb. azon kötelezettség mellett, hogy: Te pedig édes Ganzom most az annuitás évi összegének erejéig beleülsz ebbe az én boitomba, vezeted az üzletet, .s ha deficzit mutatkozik, azt én, a bőkezű, a gazdag város fizetem! Ez olyan brilliáns vállalkozás, hogy ilyen módon még a mi közismert Vendelünk is belemehetett volna ebbe a gesáftbe. A tülnyomólag választott képviselőkből álló 23 főnyi kisebbség kért, könyörgött, érvelt, fenyegetett, felebbezett, minden követ megmozdított: hasztalanul! Aggodalmaink, érveink tehát nem maradtak ismeretlenek a felsőbb forumok előtt sem ... A vállalat jogászainkat kijátszotta, vagy ha jobban tetszik, nem avatta bele szerződésük miszteriümaiba. Ez tagadhatlan tény! Ez szomorú valóság... ; Aki ennek ellenkezőjét bebizonyítani tudja, az rögvöst megment a városnak ötvenezer koronát! — A mikor városunk vezető férfiai látták, hogy: kutya van a kertben; a mikcr látták, hogy közéletünk egy lelkes férfiának kezdeményezésére társadalmi bojkott utján is<nennyire megváltozott az istenitett. addig még Hollós ur által sem látott szerződés, akkor kezdtek figyelni, kezdték észrevenni, — a miből ugy négyszemközt nem is csináltak titkot, hogy bizony, bévagyunk áztatva!! Sőt néhány tullelkes szereplőt kivéve, azt is kezdték rebesgetni, hogy: ninini, mégis igazuk volt a huszonhármasoknak! S hogy Ganzékkal szemben bizony a jövőre nézve furfangosabbaknak, elővigyázatosabbaknak kell lennünk. Arról azonban nem tudok, hogy a megtértek közül bárki is, nyilt ülésen elégtételt adott volna a lehurrogott kisebbségnek! Sőt arról sem tudok, hogy visszaszívták volna a peniczilust és a faggyúgyertyát. Megkellett elégednünk avval a fájó örömmel, hogy most yz egyszer — sajnos, — nekünk volt igazunk ! Helyes. Jött azonban városunk rátermett polgármestere, látta ezt a képtelen helyzetet, látta, hogy ha ez igy megy tovább, akkor nemaddig százezrekre rug a fizetendő deficzit, s végre is átengedhetjük az egész gyárat váltságdíj fejében Ganznak, emlékül csak a felvett összeg adósságát tartván meg magunknak; elkövetett tehát mindent, hoey az az átkos viszonv megszűnjék! Polgármesterünknek s nemkülönben a bizottságok fáradozásának sikerült egyezséget létrehozni, melynek eredménye, egyéb, nem épen lényeges kötelezettségek mellett egyszersmindenkorra ötvenezer korona váltságdíj! Hát ez bizony szomorú dolog, nagy csapás ötvenezer koronát a sárba dobni, egy ilyen szegény, eladósodott városnak! Az okosság, a városnak jól fölfogott érdeke azonban ezúttal arra kényszerit bennünket", hogy ezt a k'serü pilulát is lenyeljük! Némelyek azt szeretnék, ha ezt mosolyogva nyelnök le . . . Ezt a szerződést tárgyalta a mult szerdán a képviselő testület, a mely alkalommal beszédemben magam is elfogadásra ajánlottam a tanács jav aslatát. Azt hittem, hogy a mindennapi kenyérért verejtékezve küzdő s igy a fillér értékét jobban megbecsülő gazda- és iparos képviselőtársaim, inkább belenyugosznak a változhatatlanba, ha azt egy szintén beavatott maguk szőrű ember is ajánlja! Ugyancsak beszédem bevezető részében jeleztem, hogy igenis rekriminálni akarok! A Zalavármegye rovatvezetőjét tehát cserbe hagyta emlékező tehetsége, akkor a mikor avval akart nevetségessé tenni, hogy »beszédem elején kijelentettem, hogy nem akarok rekriminálni és — rekrímináltam egész beszédemben!« Ilyen elfogulatlanság vonul végig az egész kritikáján ! Már pedig Deák szerint a tisztességes sajtónak mindent megszabad irni, a mi — igaz! Ellenkezőleg t. uraim, én bejelentettem, hogy igenis »visszaemlékezést« tartok! Rekriminálni kívánok anélkül, hogy hangulatot kelteni, vagy ellentéteket támasztani akarnék! Visszaemlékezem egyedül és kizárólag azon okból, hogy azt a ténykörülményt a jövőre való tanuságképen leszögezzem, hogy hasonló keresztül hajszolásoknak elejét vegyem! Hogy jövőre hasonló esetekben álljunk meg legalább 'egy pillanatra, a mikor a túlnyomó részben választott képviselőkből álló olyan tekintélyes számú kisebbség aggodalmaskodik! Hogy ne mondjuk a közgyűlést megelőzőleg beérkezett ujabb és olcsóbb ajánlatra, hogy már késő! Mert a képviselők szívesen mentek volna széjjel és jöttek volna egy más alkalommal össze, ha tudnak arról a másik ajánlatról! Ez esetben ötven, de lehet százezer koronáját mentette volna meg a városnak az az elhalasztott ülés! Bekrimináltam továbbá azért, hogy ne bízzunk vakon se diplomában, se szakértőben, sem pedig egy-két városi nagymogul csalhatatlanságában! És hát honnan meríti a czikkiró ur a bátorságot ahoz, hogy egyezteti össze az ö nagy liberalismusával, hogy megvonja tőlem ! azt, a mit pedig tőlem megkövetel!? Vagyis, hogy • én bízzam emberek jóhiszeműségében, ellenben 1 ö ugy a sorok közt roszhíszemüséggel illessen, } . robbanténak, békezavarónak nevezzen és meg- \ I

leczkéztessen!? S hogy megvonja tőlem a szabad- \ kritika jogát?! Már megszűntek volna liberális ; pártiak lenni? Ejnye . . . Ejnye . .. Avagy más mértékkel mérünk a bürgernek? Ha azok az urak jóhiszeműen tévedtek, minthogy egyebet én sem tételezhetek föl, miért nem akczeptálja azt, hogy én is jóhiszeműen tévedtem, a mikor rekrimináltam? Hogy miért »emiékeztem?« Hát miért tanulunk történelmet? Ugye, hogy annak dicsőségeiből önérzetet, erőt, lelkesedést merítsünk? Hogy annak gyászlapjaiból, egyesek tévedéseiből s gazságaiból tanulságot merítsünk, okuljunk! Sajnálni való ország az, szegény elveszett város az, ahol a halottakról csak jót vagv semmit; a példaszó nagyon kényelmes, s sokakat megtévesztő elmelete után indulnak ! Ez szép szó egy pap szájából; de a politikában, a közügy terén nincs helye! Ha a bizottságok működése, csalhatatlansága minden kritikán fölül áll, ha azt nem szabad bírálni, nehogy valamely a bölcsességet nagy kanállal óvó Cátó végig ne suhintson rajtunk, akkor minek a képviselőtestület? Minek ülésezni ? Minek a parlament, az országgyűlés? Hiszen elvégeznek mindent a csalhatatlan bizottságok, vagv legrosszabb esetben a tulfengésben leledző klikkek! Nem elég, hogy a bizottságok tagjai önzetlenek és jóhiszeműek? Mit kívánsz még János? Hát peniczilus kés nem kellene? Hát te azt hiszed, hogy polgártársaid azért választottak meg, hogy mindenkivel szemben, tehát bizottsági hibák, tévedésekkel szemben is védd az ö érdekeiket, hogy merészeld — ha kell, — a náladnál hatalmasabbaknak is megmondani a;, igazat! Azt hiszed ? Pedig ez bliktri, agyrém, képzelödés! Ha kritizálsz, föl áll egy éles elme, a szónak mestere és megfordítja a botot, s rád ijeszt, rád liczitál, hogy most már pedig meggyanúsítva van az ö és társai jóhiszeműsége! A riporter meg rád ijeszt, hogy elijeszted János a hivatottakat a közszerepléstől ! Pedig hát dehogy is akarom éu bárkinek is kedvét szegni, époly kevéssé, mint a hogy magam sem ijedek el a Zalavármegye vészkiáltása daczára sem! Még jó, még szerencse rám nézve, hogy akadnak olyanok is, a kik osztják véleményemet! Különb-en most ugyancsak megjárhatnám! . . . No de, oda se neki! Mondanom sem kell, hogy én senkinek a jóhiszeműségét kétségbe nem vontam és nem vonom. Ha erre támpontom volna, akkor — elkeseredésemben, — nem azt mondottam volna, hogy »megérdemelnék, hogy kártérítéssel éljünk,« hanem beadtam volna a kártérítés iránti indítványomat és pedig elsősorban a belügyministerium ellen! És a mikor én azt mondom, hogy az az én subjektiv érzésem, hogy »megérdeme!nék'« akkor nem jártam olyan messze — Ausztriától! Ott ugyanis a napokban kimondották, hogy: »az ügyvédi nemtudás fegyelmi vétséget képez.« Ha egy ügyvéd elveszt egy pert, s bebizonyosodik, hogy azt vagy hanyagságból, vagy nemtudásból veszítette el, tartoziK felének kártérítéssel. Isten mentsen Zalaegerszeg ügyvédeit, s notabene az önzetlenül működő jogügyi bizottságot tudatlansággal vádolni! Hogy mondhatna ilyet egy iparos polgár, husz évig tanuló emberekről? Csak azt akarom evvel mondani, hogy ugy mint minden szakban, van köztűk is jó, jobb és még jobb ; a Ganzéknak azonban van egy legjobb, mert azok nem vették észre, a mit emez nekik feltalált! Dehogy vonom én a városi képviselők jóhiszemüségét kétségoe, csak nem kell kákán csomót keresni! A mikor a hírlapok fele Tisza Istvánt, s majd Fehérvárit vád alá akarta helyezni, a mikor bizonyos milliókat kerestek rajtuk, ugyan volt-e a lapok között egyetlenegy is, a melyik komolyan hitte, hogy Tisza, Fehérváry lopott? Ismétlem én senkit, legkevésbé pedig a jogügyi bizottság tiszteletreméltó elnökét személyében sem meggyanúsítani, sem megsérteni nem akartam ! Én csak általános kritikát gyakoroltam! Amihez jogom volt! Hogy mely alkalommal, hogyan mikép tegyem ezt, azt most is elfeledtem a Zalavármegyétől előzetesen megkérdezni! ígérem, hogy a jövőre, megjavulok. Megengedem, hogy kevesebb vagyok, mint a jégbohütött görögdinnye, azt azonban kijelentem, hogy minden ténykedésemben, még hibáimban is a közügynek akarok használni. Birámul csakis lelkiismeretemet és polgárturtársaim bizalmát ismerem el! Nagyon becsülöm minden embertársán? bizalmát és rokonszenvét, de nem félek senkinek sem ellenszenvétől, sem kritikájától! Még akkor sem, ha patrolőrnek, bombavetőnek tesznek meg. Ha a sajtó azon képviselője barátja a terrornak,