Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-08-20 / 34. szám

2 MAGYAR PAIZS 1908. augusztus 20. Egyenlőség. „Az egyenlőség elérésére könnyebb egyiknek lehajolni, mint a masiknak felugrálni." Magyar Paizs legelső száma. Tollforgató ember — az én egyéni nézetem szerint — ezt az örökké elérhetetlennek hitt eszményt igy bonczolná fel: A demokratizmus diadala lenne az, ha társadalmi téren egyenlőség jöhetne létre; a szoczializmus győzedelmeskednék akkor, ha a vagyont ugy osztanák meg, hogy Péter annyival birjon min' Pál. Lássuk csak, vájjon a fenti eszmény türi-e az ilyen bonczolást; és elválasztható-e a demokratizmus a szoczializmustól? Erre nézve szükséges, hogy a társadalom minden rétegében fennálló ellentétet megvizsgáljunk. Az alapon, vagyis a nemzet zömét képező kisemberek világában kezdve a szemlélődést, a nemzetnek ezt az osztályát két részre bontva megkapjuk a kisgazdák és földmives-napszámosok csoportját. Szemben áll a munka a tökével, tíogy a tőke ne apadjon: a munkára égető szükség van; s hogy a munkás éhen oe haljon: e töke csorbítatlan fenntartása emberi kötelesség. A birtokos lehajol a munkáshoz, egynek érzi magát vele; a munkás telemelt fővel halad ama tudatban, hogy munkáját éppen annyira becsülik, mint azt a kisbirtokot. Az egyenlőség itt leghamarabb keresztülvihető, pedig sokan alacsony gondolkodásúnak tartják e két csoportot. Felületesen Ítélve, mintha igazat kellene adnunk e véleményen levőknek, de meg kell gondolnunk, hogy a kisbirtokos készséggel foglalkoztatja a munkáskezet, s ha az a munkáskézmég készségesebben áll a saját jóvoltáért a kisbirtokos rendelkezésére : lehetetlen be nem látnunk, hogy ez a két osztály egye nlö. Ez az eszmény pedig a n

cmzet más osztályai között igazán nagy ugrásnyira vao. De ne térjünk le ilyen hamar az egyenlőség bizonyításának teréről, hanem mondjuk ki őszintén, hogy ez a csoport van hivatva a többi osztálynak példaadásra. Az ők egyenlőségi érzetének köszönhető, hogy ezerév multával is nemzet vagyunk; az egyenlőség tudata adja nekik az erőt ahhoz, hogy: íKenyeret ád áldást termő munkájának huüó gyöngye!« Egyenlők ők a beszédben, ruházatban ; egyenlően osztják meg a kiérdemelt jövedelmet és mégis van kívánni való az ők egyenlőségében: az, hogy egyenlően szeressék ezt a jóidét. a mely „szánkba kenyeret, kalapunkra búzavirágot terem.

a Tudom, szereti mindegyik ; de aki 2—3 holdat ez imádott hazaföldből a magáénak mondhat, az nagyobb mértékben szereti azt. Itt van az eltérés. Egyenlően kell szeretniök azért, mert ez a Hazaföldje, ez táplálja őket kenyérrel, ez tartja őket úttal és ez födi be őket sirgörönggyel. A földművelők osztályából térjünk a kézmüveGrál Marcsa. Gál Marcsa a szegény kis varrólány egymás mellé tolta két varrógépét és leterité régi divatú, keresztöltéssel hímzett teritővel; aztán az asztalra is tett egy fakó virágos teritót és elővett egy kis ócska, valamelyik vásáron vett porczellán vázát és beletette azt a két fehérszegfüt amelyet a tegnapi iparosbálon a hajában viselt; és ezt a vázát az asztalközépre állította. Akkor aztán elővett valamelyik fiókból egy Beniczkyné-féle regényt, azt a kezébe fogta mintha olvasna és várt . . . Várt a szegény szomorú lányok kétséggel vegyes reménységével; azzal a reménységgel amely inkább bánatot okoz, mint örömet. Figyelmét nem birta a könyvre összpontosítani, mert hiába volt oly meghatóan leirva benne a grófnő és az ispán szerelme, mégsem érdekelte most; hiszen várt valakit... Mindig azt hallgatta mikor csattaoik a konyhaajtó kilincse odaküön, — mert akkor jön ő. — Ez az ö, pedig nem más mint a tegnapi báli tánczosa, az egyik bírósági írnok ki megígérte, hogy ma, vasárnap délután eljön hozzájuk. És Gál Marcsa várt dobogó szívvel; amint fejét a könyv fölé hajtotta, gondolatai messze kalandoztak : a jövőt festette maga elé. Hogyan is lenne, ha ez a Sándor Béla beleszeretne és Istenem ! — eltalálná venni; — akkor nem kellene többé az ideges, elégedetlen asszonyok szekálásait hallaniajés tűrni birka türelemmel, azért mert kenyeret adnak neki. Keserű egy kenyér az igaz, tje legalább öreg beteges anyja nem lát szükséget. sek (iparosok) osztályába. Itt is ugyanazt a két csoportot találjuk, t. i. a munkaadók és munkások csoportját. Ebben az osztályban is az az eltérés ami az előbbiben, mert hiszen ha a munkaadó megbecsüli a munkást, akkor az sem lesz tulkövetelö. Osztozik a munkaadójának örömében, kiveszi a részt a bujából. Iparkodik a rábízott munkát a legjobban bevégezni, hogy ez által munkaadójának segítségére legyen a hazai ipar felemelésében. Ha a munkaadó jó hazafi: feltehetjük, hogy a munkás is azzá fejlődik. Ha a munkaadó lángoló érzéssel csüng az édes hazán, amint csüngenie kell; s megérteti munkásával, hogy neki is csak ezt a földet kell szeretnie: az a munkás is éppen olyan hévvel fogja szeretni azt, 8 igy a teljes egyenlőség köztük is fennáll, A társadalomnak eme felemiitett két osztályához — mert köztük élnek — legközelebb áll a papság, tanítóság és jegyzőség. E harmadik osztály mindhárom csoportjának egy a czélja: a nép szellemi műveltségének magasabb színvonalra emelése ; ennélfogva a czél közösségét tekintve egy akaratot tételez fel köztük az ember. Van e helyett harcz, harag és visszavonás. Nem érintem a szorosan vett egyéniségeket csak külön a csoportokat. A papság, hogy ne mondjam, irigy szemmel nézi ha a tanitó befolyásra tesz szert a nép között; nem gondol arra, hogy ma már a tömeg is lát, hall, észlel; és az ilyen torzsalkodásból azt következteti, hogy az értelmiség példája után haladva ő a büntetőtörvénnyel jönne összeütközésbe, mivel nem ismeri a haragnak ama nemét, a mely szemben mézes udvariasságban, hátmögött pedig a mérgezett gyilokiTÜl is ölöbb rágalomban nyilvánul. A nép gondolkodása szerint az egyenlőség teljességéhez szükséges, ha Péter megagyalja Pált: Pál szintén verje főbe Pétert és igy helyre áll a béke, elhallgat a rágalom, de jön a büntetőtörvény. Ebben különbözik a tömeg szerint az ők haragúk a társadalom ama harmadik osztályáétól, a melyből ha a jegyző a pappal, vagy tanítóval vagy mindkettővel jóbarát: megesik az a ritka dolog, hogy tisztázódik a félreértés. De ami gyakoribb eset, vagy az egyik, vagy a másik visszavonul a kbzdés porondjáról. Szerintem ennek az oka nem más, minthogy az egyik a másiknak iskolai vagy társadalmi műveltségét kicsinyelve az egyenlő képzettséget nem ismeri el. Pedig a papnak a végzettsége: papságra; a jegyzőé: jegyzöségre; a tanitóé: tanítóskodásra képesít. Mindegyik érett; ember. Mindhárom pálya egész egyéniséget igényel, különbség csak a társadalmi műveltségükben lehet. Ennek pedig nem szabad okul szolgálni a rosz példaadásra, mert abból az előbb említett, következtetést vonja le a köznép. Ha igazi jóra törekvés van e Aztán arra gondolt, hogy majd talán ő is megszeretné Sándor Bélát . . . Talán ... De hiszen szegény lánynak nem szabad a szerelemre gondolni, örülni kell ha olyan jón érte aki eltudja tartani, mert hány szegény lány megy iszákos emberhez, akit később is a két keze munkájával kell tartania. Már pedi^ Sándor Béla nem iszik, azt az irigység sem mondhatja; igaz nem is neki Yaló, mert olyan törékeny, hogy tán a szél is elfújná a helyéből Akkor aztán egyszerre eszébe jut egy más valaki, aki nem volt vézna, sápadt, hanem piros volt, a szemei ragyogtak, a szája olyan volt mint a cseresnye és erőteljes termetén megfeszült a ruha. Ezt a valakit azonban elvitték katonának és többet nem látta soha . . . Eleinte jött egykét levél tőle, majd megritkultak és végre egészen elmaradtak. Már öt éve mult ennek és azt sem tudja róla él-e, hal-e? Hanem azt az utolsó csókot, amelyet búcsúzáskor kapott tőle Gál Marcsa, tán még a sírban sem felejti el. Hány meg hány álmatlan, rideg éjszakán visszasírta . . . Hiába . . . Azóta elmúlt öt esztendő ... És mind az öt év vitt el valamit olyan észrevétlenül, a Gál Marcsa szépségéből meg a kedélyéből; és a vig kaczagó lányból sápadt szomorú nő lett, aki jót nem is mert remélni sem. Most is, hogy Sándor Béla tegnapi szavaira vissza gonlolt, melyeket oly jól esett hallania, mégis ugy fél, s szinte remeg amint várja ót. De mintha most a konyhaajtó csattanna! Marcsa három csoportban: hihető, a közhaszonért ők a teljes egyenlőséget minden téren iparkodnak elérni; vagyis a pap elismeri a jegyző jóindulatát, ők ketten méltányolják a tanitó igyekezetét, hogy a nép egyenlőséget lásson az ók vállvetett működésükben, a melynek egyéb czélja nem lehet, mint a hazaszeretet ápolása és a föld népének megbecsülése. Most még e bírom osztálynak egymás közötti egyenlőségéről szólok, A földmivelök osztálya az iparosokéra és mindkettő az általuk értelmiségnek nevezett harmadik osztályra vigyáz a ruházkodásban, a beszédben és cselekedetben. Ez a tény kötelességül rójja a harmadik osztályba sorozott papságnak, tanítóságnak és jegyzőségnek a honi iparpártolást, még pedig azért, hogy az ők példájukon lelkesüljön az első és fejlődjék a második osztály. A beszédmódban ne kövessék azt a hibás rendszert amely »három lépésröU érintkezik a kérges tenyerű első és második osztállyal; e helyett álljanak szóba Istvánnal ugy mint Lajossal. Ha a nép azt tapasztalja, hogy ügyét baját az értelmiség szivén viseli és a cselekedetei — értem a magaviseletet — szintén egybevágnak a szavakkal : mondhatjuk, hogy a társadalom e három osztályában az egyenlőség nem utópia, hanem megvalósítható eszmény. Igy felbonczolva azt a fenséges eszményt, a kivitele nem látszik elérhetetlennek; mindazonáltal megdönthetetlen igazságként áll előttünk, hogy: »az egyenlőség elérésére könnyebb az egyiknek lehajolni, mint a másiknak felugrálni.« Li Tsüng. Az iparos ifjak jubileuma. Bensőséges, meleg ünnepségnek volt színhelye vasárnap, f. hó 16-án az ipartestület nagyterme. A nzalaegerszegi iparos ifjak önképző egyesülete® tartotta mej 25 éves fennállásának emlékünnepét. Bitka dolog ilyen szerény körbeu mozgó egyesületnél, hogy ily szép múltra tekinthet vissza; s büszkék lehetnek alapitói, volt és jelenlegi tagjai arra, hogy ők már negyedszázaddal ezelőtt sorakoztak annak az eszmének zászlaja alá, mely csak mostanában kezdi hóditó körútját járni; s ez nem egyéb, mint a kultura eredményeinek a társadalom legszélesebb rétegeire való kiterjesztése. Beggel 9 órakor ünnepi misére vonult zászlója alatt az egyesület, a menethez útközben csatlakozott a katholikus legényegylet zászlóval kivonuló küldöttsége. A misén Kun Vilmos, a katholikus legényegylet elnöke. Te Deumot intonált. 11 órakor az ipartestület nagytermében díszközgyűlés volt, melyen megjelent Korbai dr. polgármester, Udvardy Ignácz, az egyesület első elnöke, Bődy József, ki az egyesületnek leghuzamosabban, 7 esztendeig volt elnöke; azonkívül megjelent az egyesület védnöke, az ipartestület, a testvérpiros lesz és alig tudja a kopogtatásra ráfelelni, hogy: szabad! Aztán nyílik az ajtó és mintha leforrázták volna — nem ő jön, — hanem az uj zsidó ügyvédek német nevelönője, ki hibás magyarsággal adja tudtára, hogy az asszonyának sehogy sem áll jól a legújabb selyemblú/.a és hogy: na nagysága kéret a kisasszony, hogy szifes letyen ota jönni mielőpp, hogy mekletyen ikazitfa a derék.« Gál Marcsa csendes hangon igéri meg, hogy holnap reggel elmegy. Mikor a nevelőnő elbúcsúzik, kikíséri a kapuig ott aztán szétnéz egy kicsit, hogy nem jön-e akit vár ... De amint felfelé néz majdnem hátra tántorodik, ugy érzi, hogy lábai ólom nehézségüek, hanem azért bevonszolja magát a szobába; és ott bent leborul az asztalra és sir, sir keservesen, elcsukló hangon: siratja álmának rombadöltét és siratja önmagát: a sorsát . . . Sándor Béla meg vígan sétál tovább a módos pék leányaival, akik hangosan megnevetik minden ócska szellemességét, amit ö a hivatalban lesett el. És eszében sincs az ígéret, amelyet az este mámoros fővel Gál Marosának tett; nézi ezt a két üde piros libát, kiknek arczán még nem hagytak nyomot a titkos könnyek és átvirrasztott éjszakák és nem is gondol arra a szegény szomorú lányra, aki odaát abban a szegényes házban siratja talán az utolsó álmát, amelyet a boldogságról álmodott . . . Németh Bözse.