Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-01-23 / 4. szám

IX év 1338, január 23. 4? szám mik* si éat: 2ty éne á kr<fezrs fél érre 2 korosa. Me.'jeí éti» 1 kor %ye9 ssá?s 8 fi:lé'. Hi detHek dija megegyezői szerisi N üt,, r rora 1 kos. Szerkesztőség és kiadóvatal: W;»'sic--ntc«a 56 ISzU. Z. üox'-^átila- Lajos Iv£u.-n "ltraté-^rsalg r / LSWGTBLFflBENCZ B O E, R É L Of~Z- Ö RG-T laptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Becsüljétek meg már egyszer a tanítót. A Magyar Tudományos Akadémia küldött Nóvák Miskának 600 koronát. Furcsa! Gondolhatják talán sokan; dehát miért ad az Akadémia neki 600 koronát? Én megmondom. Véletlenül én láttam a forró kánikulákban, mikor mások hűsölni mentek »z árnyékba, elmentek nyaralni a fürdőre, ragy kimentek Becsaliba borozni és madárdalt hallgatni: azalatt Miska beült a levéltárakba, mint a moly s csakúgy csurgott az izzadtság róla . . . S most kapott 600 koronát. De nem olyan borzasztó nagy összeg ez, hogy a róla szóló hirt mindjárt első czikknek tegyem ; hiszen ad az Akadémia másoknak is még pedig ezreket meg ezreket hol jutalmazásul, hol díjul, hol biztatásul, hol csakúgy ingyen. Nóvák Miska sem olyan különös nagy bűvkört betöltő ember, hogy mindjárt vezérczikkben irjon ró'a az újság. De épen azért: legyen első helyen legalább itt a hírlapban, mert az életben velem és másokkal együtt amúgy is csak az ajtó sarkánál van a helye, mint Tinódi Lantos Sebestyénnek. Hát ki az a Nóvák Miska? Egyszerű szegény ember, mint a milyenek sokan vagyunk, akik tisztviselők vagyunk. Szürke tisztviselő. Talán még az sem. A demokrata rétegből való. Tanitó, elemi tanitó; „Praepa!" Nem tudom, döntöttek é már a nagy vitában, hogy a tanítónak vájjon megadják é a tisztviselői czimet, vagy ne

1? De azt tudom, hogy még ezt is tárgy alták. Gondolom, megmaradtak az emberek abban a véleményben, hogy maradjon csak a tanitó olyan rabszolgának, mint a dicső rómaiaknál Livius Aiidronikus a paedagogus, meg Piauíus a poéta. Novak Miska különben már régen, egészen fiatal korában kutatott, böngészgetett a könyvtárakbau, levéltárakban s irt egy pár történelmi tartalmú könyvet. A közönség előtt sokkal nagyobb előnnyel jelent meg a „Tanügyi tárczák" kötete, melyben igen ügyes tárczaczikkek vannak s ebből és a tanügyi lapokban megjelent heves czikkeiből jól ismerik a megye határán tul is a tanitótársak, a megyeiek pedig büszkék is rá. Egy bűnét ismerem, hogy ezt érzi is, amint szokták mondani: egy kissé „rátarti." De jó hogy van mire. Legújabban egy derék vaskos könyvet irt ezen a czimen: „Zalavármegye a szabadságharezban." Hát megirta, megirta ... sőt sokan meg is vásárolták. A nyomdaköltséget talán ki is fizette belőle. Mert ugy szokott az lenni, áz a könyvvásárlás, hogy két-háromezer ember közül egy ember vesz könyvet teljes jószántából. A többi pedig vesz azért, mert rátukmálják vagy barátságból, vagy szomszédságból, vagy jókedvű állapotból, vagy azért, mert az előjegyzés még nem fizetés. Fizetéskor aztán fizetnek szintén vagy barátságból, vagy szomszédságból, vagy jókedvű állapotból, vagy uri tempóból, szánalomból, adakozásból stb. Mikor pedig már ez is megvan, átveszik a könyvet, ellenérték czimén, de nem ellenértékként. A magyar ember még nem tudja s nem is akarja értékelni a könyvet. Nem szereti a betűt. S hát ha épen csak tanitó irja azt a könyvet! Ki irta? Nóvák Miska. Ki az a Novak? Tanitó. —Furcsa! Micsoda irodalom lehet az! Még előneve siucs. Nem is igazi tisztviselő. Nem is uri ember. Sem a IX, sem a VIII., sem a VII. rangosztályban nincs benne. Praepa! Könyvének a czirne: Zálavármegye a szabadságharezban — jelzi a tartalmat. Minden egyes embert és eseményt összeszedett. Legnagyobb részét teszi a könyvn >k a Csány Lászlóról irott rész. Míg evvel a résszel foglalkozott, beszélgetés közben n

ani egyszer emlegette, hogy van a nagy vértanúnak itt egy képe, ott egy síremléke, de ez még nem elég S ebbőí a beszélgetésből indult meg a Csány szoborra való gyűjtés, ő hívta fel a figyelmet arra is, látván a levéltárakbau a leveleket, hogy miként irta a nevét Csány 'László. Nós, a könyv czime mintegy jelzi, hogy egyesületek, könyvtárak, zalai varosok s maga a vármegye figyelmet fordítson ra, magyarán mondva, hogy vásárolja meg minél több példányban. A vármegye törvényhatósága jó indulattal is volt iránta, melegen ajánlotta a tisztviseloségeknek a megvásárlásra, de egyenesen nem segélyezte az ügyet, mert nem jutott rá az alapból. A Magyar Tudományos Akad mia azonban, ámbár neki első sorban sem nem érdeke, sem nem kötelessége, s a mi fő, Novákka! semmi ismeretségben nincs, sem az iró nem tagja aa Akadémiának, semmiféle atyjafia, sógora, komája nincs a tagok között, mégis — mondom. — az Akadémia egyik szakértő tagjával elolvastatja a könyvet s igy utólagosan is 600 korona dijat küld érte. Hatszáz korona! Mondám már, hogy ez nem olyan teménytelen pénz. Hát még az olyan embernek, mini Nováknak, aki kilenczedtized magával ebédel. Mert akik tudják, azok tudják, hogy ez nem csak azt jelenti, hogy egy karéj kenyér helyett tiz karéj kell naponta, hanem azt is jelenti, ho^y egy pár czipő helyett tiz pár czipő kell stb. Nos, mi jut ebből a 600 koronából? Hát ebből Nóvák Miskának, a könyv Írójának épen 60 azaz hatvan korona jut csupán. És mégis! Miiyen nagy összeg ez! Én állítom, hogy nagy összeg. De ha mégis kicsiny összeg: no hát akkor igaz a másik állitásom: az, hogy a magyar tisztviselő, vagy az iró féle ember felette nyomorult ember. Megjött Pestről a pénz, felesége hírül adta az urának, de óvatosan; félt megm ndani egyszerre az egész összeget, attól félt, hogy az urának örömében megszakad a szive. Nóvák Miskának boldog újévet hozott az aranycsitkó; boldog uj évet egy kis anyagiban, de még boldogobbat erkölcsiben, mert kitüntetés is ez egyúttal: a munkának a jutalma, az érdemnek az elismerése; nem érdekeltségből, és nem kis helyről: a Magyar Tudományos Akadémiától. A tanítóság büszke lehet rá s miudnyájan köszönthetjük őt. Mert az Akadémiának ez a 600 koronája ezt is üzeni nekünk: Becsüljétek meg már egyszer a tanítót. Borhüy György. A melyik nemzetnek nincs ipara és kereskedelme, az olyan, mint a beteg test, a melyik rohamosan vesziti el életerejét. Magyar farsang. — A mulatságok rendezőihez és résztvezöihez —• Ha ez évre késő, jó a jövő évre. Napjainkban a mulatságokat nagyon becsessé teszi az, hogy a jövedelmek fölöslegét jótékony czélokra emberbaráti és nem^s közérdekekre fordítják. Gondolkozzunk kissé, afölött, vájjon mit lehetne a farsang folyamán tenni azért is, hogy a T. Sz. M. V. Egyesület hazafias czéljai a farsang jellegében érvényre jussanak és azok a rengeteg milliók, amelyek a farsang alkalmából üzleti forgalomba jutuak, hovatovább mindiukább növeljék a nemzetnek gazdasági erejét. Kisértsük meg tehát, hogy mulatságainkban nyilvánuljon meg a nemzeti szellem és a mulatságokra fordított kiadásaink a nemzetgazdaság erőforrásaivá váljanak. A régi jó időkben, amikor még volt a magyarnak bőven »mit aprítani a tejho«, a farsangi mulatságokban is kidomborodott a nemzeti jelleg öltözetben, tánezbin és viselkedésben egyaránt. A nyugoti szokásoknak elterjedésével azonban fájdalommal látjuk, hogy a mulatságainkból a nemzeti jelleg hovatovább mindinkább kivész és annak helyét a külföldi szokásoknak hamis utánzata foglalja el. Mulatságainkban arra, hogy a magyar társadalom mulal, csak arról ismerünk rá, hogy hallunk magyar szót s a táuczrendben pedig olvassuk, hogy »csárdást« is tánczoluak. Ha azonban jobban megfigyeljük, főleg a fővárosban, meg kell döbbennünk afölött, hogy ilt milyen német magyar szójárás fejlődölt ki; ha pedig a csárdást látjuk, arról ugyan bajosan ismerünk rá a magyar csárdásra, nevezzük azt. a ait »lejtenek«, inkább csárdás-bosztounak, avagy jobban mondva: bosztoncsárdásnak E jelenség annál elszomorítóbb, mert magyar leány >k ajkáról is hallhatjuk azt, hogy mennyire lesajnálják azt a magyar irjut, aki nem tud bosztoocsárdást »lejteni«. Szomorú ieleuségek ezek valóban. Kérdezzük: miért kellett a franczia négyesnek kiszorítani a körmagyart; a bécsi keringönek a magyar keringőt és sormagyart s a csárdásnak elfajulnia amerikai bosztonná!? Mi lehet az oka annak, hogy a magyar lélek mulatozásaiban nem tud gyönyörűséget találni a festői szép magyar tán-