Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-06-25 / 26. szám

10 M AGYAR PAIZS 1908. julius 2. a fejemet, váljon mi lehet az oka, hogy a boldogságra teremtett embernek mennyit kell szenvedni'e földön, s a legnehezebb küzdelmeknek árán tud csak megmaradni az erénynek ösvényén. Látják a jó utat és mégsem tudnak reá lépni. Ugy okoskodunk, mint a seblázas beteg, néha vannak tiszta pillanataink, s tudjuk, mit kellene cselekedni, de hiában küzködünk, megint csak elborul az elménk és letépjük sebeinkről a köteléket. Nézzünk szivünkbe, megtaláljuk mi is magunkban ezt a kétfélekép gondolkozó lázbeteget. Világos perczünk megmutatja nekünk mi a jó, mi a helyes, de azután elhomályosult értelemmel meggyengült akarattal ismét csak a rosszat cselekedjük. Hiában látjuk a jót, mégis elbukunk. Természetünk a rosszra hajlik, s mindig a lélek ellenére cselekszik. Bizony, iiyen az ember. Egy meghasonlott lény, aki sokszor elkeseredve, igy fakad ki önmaga ellen: Szerelnék jó lenni, de uem tudok. Mások pedig azt mondják: Nem ám, mert a véredben van. Az ilyen ember nem ismer egyéb czélt, mint kíváncsiságait, szenvedélyeit kielégíteni. Az ilyen mindig csak azon töri a fejét, hogy pénzt és javakat gyűjtsön, tekintélyre, kitűnőségre emelkedjék s magának itt a földön jó napokat csináljon. E világias érzés fönt és lent, városokban és vidéken egyre nagyobb hódításokat tesi, egyre több és több szivet foglal el. Avagy: hová van irányozva az emberek legnagyobb részének minden törekvése? Egyedül a földiekre és érzékiekre. Arczuk verejtékével dolgoznak, egyedül és kizárólag földi előmenetelért. Megfeszítik lelkük minden erejét, hogy művészetben és tudományban előbbre haladjanak, ujabb találmanyokat létesítsenek, üz'etforrásokat fólfödözzenek, hanem szivüket, azt parlagon hagyják, s eszökbe sem jut arra törekedni, hogy szenvedélyeiket, rossz szokásaikat letegyék és emberséges emberek legyenek. Cselkó József. Nemesi iskola. Az Eake közgyűlésén Dr. Kenessey Béla református püspök rámutatott a magyar nevelésre, a magyar ifjúságnak az élettel összefüggő nemesi neveltetésére .-a közgyűlésen levők közül többeknek eszökbe j itott erre, hogy ilyen szellemű iskola volt már Kolozsvárt ezelőtt 16—20 évvel, de csak néhány évig, mig a Kolozsvári Atbletikai Club virágzott Br Jósika Lajos elnöksége mellett. Evvel a visszaemlékezéssel, erről az eszmiről szép czikket irt az Ellenzékbe Szemlélő aláírással a régi gárdának egyik vezető embere. Nem csalódunk, s ninis is mit titkolnunk benne, ráfogjuk, hogy a jó cjikket Kuszkó István irta. — S jól is tette. — A czikk a következő . Internátusi nevelés ügye az Ernkegyülésen — Jellemképzés az iskolákban. — Az Emke tervbe vette, hogy kisebb kulturális központokon internátussal berendezett tanintézetekbe helyezi a nép ama gyermeket, akik a hazarész exponált pontjain, iskolák hiánya miatt, oktatásban nem részesülhetnek. Ehhez a nagyon üdvös tervhez a Marosujvárt pünkösd másodnapján tartott közgyűlésen hozzászólott Kenessey Béla erdélyi püspök. Az éleslátású egyházfő meglátja a mai internátusok nagyrészének bajait. Pár szóval rá is mutatott arra, hogy, nem káplárszerü vezetés kellene a magyar j ntézetek internátusaiban elhelyezett növeadékek számára, hunem szeretetteljes, atyai gondviselés. A szívnek szeretete kellene ide, hogy idomító, éltető, nemesítő befolyását érvényesítse, hogy azok a magyart jellemző erények, amelyek gyermekeink lelkében, már a zsenge korban ébredeznek, kifejlesztessenek. Rámutat arra, hogy e tekintetben Anglia intézeteiben a gentlemant jellemző erények már a gyermekkorban ápoltatnak a fiatalság lelkében. Az internátusok levegőjével szivja be a tudatot, hogy ő nemes ember s ezt magaviseletében, tetteiben, egész életén keresztül kifejezésre igyekszik juttatni. Kenessey Béla dr. püspöknek e felszólalása országos értékű és jelentőségű s irányító hatású leend. Már azzal a ténynyel, hogy meglátta intézeteinknek'egy súlyos baját srámutatott az orvoslás szükségességére, uj alkotásoknál nagy szolgálatot tett a nemzetnek. A helyzet tényleg ugy áll, hogy tanintézeteink zöme csak az értelmi nevelés jel foglalkozik. A tanterv szerint előirt tudományokat gyárilag igyekszik a tanuló agyvelejébe elraktározni. A raktározás módja olyan kellene legyen, hogy a tanuló kezdettől fogva, bármely adott pillanatban rögtön kézügyben találja raktárában azt az ismeretet, amelyre megélhetése, embertársain segítés, nemzete javára való cselekvés szempontjából szüksége van. Sajnos, ez nem igy van. Az ismereteket olyan aiakban, adagban raktározzák el, hogy azoknak 1000 közül 999 esetben a tanuló élete czéljaira vajmi kevés hasznát veheti. Erőszakosan begyömöszölt, feldolgozatlan anyag ez a tudomány. Legtöbbször maga az oktató sincs tisztában azzal, hogy az általa tanitott tárgyat a tanítványa miképpen fordíthatja hasznára? Rábízzák a gyakorlati életre, hogy az tanítsa meg, hogy miképpen kell a megszerzett tudományt alkalmazni. Azonban a gyakorlatoknak már az intézetekben egy könuvebb irányát tanuljak meg a növendékek. Ez a könnyebb mód a protekcúó keresés, a stréberkedés és az egy téren mozgók egymás bajtársi támogatása helyett a mások vállain való kapaszkodás gyakorlatából áll. Áll még önzésből, a ba;aszeretet érzését felváltó teljes közömbösségből is. És itt már eljutottunk oda, hogy a Kenessey által hangoztatott hibás erkölcsi nevelés nemzetellenes volt t is egy pillantással áttekintsük. A mai nevelésű ifjaknak már nem misszió a közszolgálat, hanem csupán kenyérkereset, amelynek a könnyebb oldalát igyekeznek mindig megtalálni és sajnos, ha a hazaszeretet nélkülözéssel, önmegtagadással jár, az esetben, — mint a közelmúltban több helyt láttuk — igen sokan meghódolnak a nemzetellenes irányzat első szelére. Nagyon helyes és éppen időszerű tehát Kenessey püspöknek a figyelmeztetése, melylyel a nevelésnek egyenesen a hónalja alá nyul. A mai társadalomba a, csa'ádban legtöbb helyt egyképpen tülekedést, stréberkedést és önzést lát a gyermek. Ugyanezt tapasztalja a középiskolában és egj etemen. Családban, társadalomban és iskolákban a tiszteletet érdemlő kivételek, sajnos, mindinkább ritkulnak. Szükséges tehát a nevelésnek egészen uj alapot adni. A szívnek kell dominálni. A nemes érzésnek kell, hogy irányítsák a müveit emberek tetteit s a haza és emberszeretet kultusza kell, hogy a társadalom minden rétegét áthassa. Erre pedig egészen át kell formálni a mai nevelést. Nemzeti irányt és erkölcsi tartalmat kell annak adni. Öi ülök, hogy Kenessey püspök épen az Emkegyülésen lett ennek hirdetője. Az Emke első tiszteletbeli tagja, a magyar neveléstudomány hires egyetemi professzora, Felméri Lajos dr. volt az, aki a Kolozsvári Atbletikai Clubban kifejtette a fiatalság előtt, hogy »a munkának azt a korszakát éljük, midőn az embert nem a születés, hanem a munka nemesiti meg. Régen az ember nemesnek született, mint ahogy valaki szőkének vagy barnának születik. Régen a születés, vagy mondjuk a sors szeszélye tett nemessé valakit, (mert hiszen gentleman eredeti jelentésében nemes embert tesz); ma a nemes ember nem születik, hanem lesz. Régen a királyi kegyelem osztogatta s fényesen kiállított pergamenek nyilvánították valakinek a nemességét: ma mindenkinek jogában áll megszerezni s annak oklevelét erkölcsi természete minden pergamennél finomabb lapjára ráírnia. Régen a nemesség szintoly járuléka volt az emberek, mint a fának a kérge, maiárnak a tolla, vagy a medvének a bundája: ma mindenkinek izzadságos munkával kell szert tenni a nemesi jogczimre; mert nincs többé oly társadalom, melynek rendi szerkezete rányomja valakire születésekor az uraságnak letörölhetetlen bélyegét. A tanultság és műveltség nem egymást fedő fogalmak. Lehet az ember tanult, anélkül, hogy mivelt lenne. Lehet valakinek nagy feje, de kicsiny a szive s nagyon is alantjáró az érzése. A műveltségre nem elég magában az értelem világossága, hozzá kell járulnia az érzés fenKöitségének és az erkölcsi súlynak. Régen vastag falra e.ős boltozatot húzott az ember, hogy épülete a viharokkal daczolni tudjon: ma akárhányszor gyenge falra papirfedelet huz s egy zápor is elegendő, hogy a kártyaépúletet tönkre tegye. Az intellektualizmus mai papirkorszakában, melyet legtalálóbban talán erkölcsi csontlágyulás korának lehetne nevezni, valóságos uj evangéliumként hangzik az erkölcsi jellemépitésnek mindenek fölött való sürgetése. Ma iskolázásunk minden gondját az értelem nevelésére fordítja s az erkölcsi erők mivelését mintegy készakarva elhanyagolja. Iparkodni kell az akaró akarat kifejtésére, mely mindig nigy önuralomnak és lemondani tudásnak az ára. Ezt látjuk a nemzetek Julius Caesárjánál, az angoloknál, hol az ifjúnak mindenekelőtt önmagán kell uralkodni megtanulnia, hogy később másokon uralkodhassék. Hisz ott a legelső lord gyermeke is minden zúgolódás nélkül viszi a játéktérre idősebb tanulótársának legyen az a polgári osztály legutolsó tagjának a fia —?> a játékszereit, sőt kisebb parancsait is készséggel teljesiti. Ry tanul meg Alöion gyermeke az iskolában engedelmeskedni, hogy az életben egy félvilágon uralkodhassék. Igy tesz szert természete arra a vas és aczélrészre, melyet jellemnek nevezünk. Sajátszerű, hogy az erkölcsi vonások kifejtése a különböző nemzeteknél eleitől fogva karöltve jár a testi neveléssel. Igv volt ez a görögöknél a gimnáziumban; igy történt a középkori fejedelmi udvaroknál a tornajátékokon, melyekaek szerepét a finom modorelsajátitása tekintetéhől, a XVII. és XVIII. százaiban az u. n. lovagakadémiák vették át. És ma hol találjuk az erkölcsi nevelés pálesztráját? Azokban- a szerény egyletekben, melyeket athletikai kluboknak nevezünk. Rájuk annál nagyobb szüksége van az ifjúságunknak, minél inkább tapasztaljuk azt, hogy kis nemzet létünkre csak ugy számithatunk fennmaradásra, ha ifjuságunk szert tesz azokra a férfias jellemvonásokra, melyek nélkül sem a mivelt nemzetek versenyében, sem a hazában élő nemzetiségek közepette diadalra nom juthat.« Nehogy azt gondolj \ valaki, hogy ezek a szaeak odavetett frázisok voltak. Ezek igék voltak. Ezekre épitettük a klub.ian működésűnket. Felméri az ö tanitváuyaival a kolozsvári egyetemi hallgatók jobbjaival nemcsak hangoztatta, hanem az élet vérkeringésébe vitte be ezeket a társadalmat átalakító iráuyeszméket. A klubban vezető volt az ország első gentlemanja, az ősz pátriárka báró Jósika Lajos, az aranygyapjas rend lovagja. Ő remek programmot adott a fiatalságnak. Ebben önmagáról kifejtette,hogy: »Arisztokrata vagyok a társadalmi életben; mindenkivel barátkozni nem szeretek és exkluzivitással megkívánom, hogy az, kivel társalgók, gentleman legyen. Lehet tőlem valaki bármily fényes család ivadéka, bármily hatalmas nagy ur, ha nem gentleman, társasága nem kell. Ellenben bármily szerény állású polgártársam, a ki ugy érez, goudol és cselekszik, mint gentlemachoz illik, megtisztel, ha barátságos kézszoritásomat szívességgel fogadja. Szerintem fényes születés és kitüntető czimek, nagy vagyoa és gazdagság, a sziv nemesebb érzelmeire csekély és • nem közvetlenül ható műveltség ágazatai nem teszik a gentlemant. Nem tarthatom tehát a nemesi rangot, a bárói, grófi vagy berezegi czimet, a valódi gentleman állása föltételének. Mert, szerintem, ily czim csak czifraság, mely diszit ott, hol egy dicső mult emlékét tünteti, melynek értelmet tudok adni ott, hol a közélet működéseinek állandó faktorát jelzi, melynek jótékony hatásalehet ott, hol nemes tettekre buzdit: de becsét elveszti annál ki a vele járuló kötelességekről nem tud, gyalázatára válik annak, ki alacsony tettekkel mocskolja.« Pontokba foglalta ezután, hogy a gentleman miféle tulajdonságokkal kell, hogy birjon. Megvilágította, hogy a párbajt miképpen lehet redukálni, mi a kiküszöbölésének a módja? Mi a párbaj oka és jelentősége ? Tanításait ezzel a felhívással zárja: »Mint gentleman, te'aát gentlemanok között megen gedhetem magamnak (sőt, mint a társulat legkorosabb tagja, kinek egy hosszú élet tapasztalatai, sok alkalmat nyújtottak arra, hogy közéletünk szükségeivel bővebben megismerkedjem), hivatva is lehetek önöket egy nagy, egy nemes, egy hazafias feladatban való közreműködésre felszólítani, t. i. arra, hogy igyekezzünk hazánkban, nemzetiségünkben fenntartani, gyarapítani mindama vonásokat, melyek a valódi gentlemant teszik. Nemzeti életünkben megmérhetetlen fontosságú feladat ez, melynek hordereje nálunk nemcsak arra való, hogy a tarsasélet göröngyeit simitsa, hanem egyszers-