Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-04-16 / 16. szám

IX év Zalaegerszeg, SI08, április 16. IS sxátsn. Slöfiset si ár : %<ij érre 4 korona., fél érre 2 korosa. NeijeS éne 1 kor. száa 8 fii lé*. Hi det's k dija megegyezés szeri sf, N-üt r tor* 1 kor, Szerkesztőség éi kiadóvatal: W)»í8ÍC»-UtC>« 15 Bzerfceszti Z. ZE3Iox

,^7-á-bl3_ Lajos M-aniatársafc = LEI TSTO-TTEir, 3? 0RE1TC2 BORBÉLY Ó-TŐ RC3-"5T laptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A M^áyar paizsért járó, de hátralékban leVő évi és évnegyedes dijaknak sziVes elküldését kérjük, hogy ne szüntessük meg e miatt a lapküldést. Föltámadás. Ma van a keresztény világnak legeszményibb ünnepe: Krisztus feltámadása. Miért támadt föl Krisztus ? sőt miért kellett föltámadnia ? Azért, mert benne volt az élet. Kérdezzétek meg a télre elvetett vetőmagot a mezőkön : miért veti szét most az ő hüvelyét és miért sarjadzik zöldelő csillámmal? Azt togja mondani: nem maradhatok halálban ; bennem élet van! Kérdezzétek a hóvirágoktól, ibolyáktól a virányokon: miért törik keresztül a földet és virágozva, illatozva miért jönnek a napfényre? Azt fogják felelni: bennünk élet van! Kutassuk a hegyekről előtörő csermelyeket, miért nem alusznak tovább is a jég és hóréteg alatt? Ezek is azt válaszolják: mert élet van bennünk. És intézzünk kérdést a pacsirtához, mely húsvét reggelén az égboltozat felé emelkedik, miért nem hallgat tovább is az ő dala, amely eddig hallgatott? Ez is azt feleli: bennem élet van! Igen is, a fűszálnak, a virágnak, a pataknak és a madárkának igázok van! Nekik joguk van a föltámadásra, joguk van — a húsvétra: mert bennök élet van! Hogyan maradhatna halálban az élet ? ! Tegyük csak föl, hogy Krisztus nemcsak meghalt, hanem hogy halálban is maradt s elpusztult volna. Akkor mindaz, amit ő a maga föltámadásáról tanított, csak egy rajongónak ámítása, vagy tévelye lett volná. Mindaz csak képzelődés és áhítatos mámor lenne, amit tanítványai, sőt még a nagy szellemű Pál is, közölnek. Micsoda világosságban, vagy inkább micsoda homályban tűnnék föl előttünk az Isten maga! Tagadhatlan igazság az, hogy Krisztus, eltekintve az ő istenségétől is, a legtökéletesebb ember volt, Micsoda Isten lenne az, aki legnagyobb kegyenczét, minden ok, minden vétek nélkül kínozni, keresztre feszíteni és elpusztulni, a legtökéletesebb edényét cseppekre összetörni engedte volna? Aki tagadja a föltámadást, az nem csak vak az isteni természetben nyilvánuló csodák iránt; hanem sérti magát az Isten természetét ; a szeretet Istenéből kegyetlen zsarnokot csinál, aki nem imádásra, hanem gyűlöletre lenDe méltó; szóval: az az Isten fölségét porba tiporja. Örök élet az Isten; hogyan engedhetné ő meg tehát, hogy lényének visszfénye örökre elaludjék? Ez lehetetlen! Krisztusnak föl kellett támadnia, mert benne volt az élet. És ez az élet egyúttal világossága volt az embereknek; és már ez oknál fogva is föl kellett támadnia Kriszíusnak. Hogy ő az emberek világossága volt és most is az: ez nem szorul bizonyításra; mert a legjobb bizonyíték a — történelem. Ahol szelíd, gyöngéd szivet, igazi szeretetet, könyörületet, hűséget találtok : ott bizonyos, hogy az olyan emberi szivet Krisztus világította meg és most is világítja. Minthogy pedig Krisztus mindig olyan volt és most is olyan, azért nem maradhatott a holtak országában, nem pusztulhatott el; hanem íöl kellett támadnia. Vájjon világit-e a gyertya, ha a, szélroham eloltotta? Melegít a tűzhely, ha kialudt a tüze? fénylik-e a csiliag, ha a nap elvonta tőle a fényt? Hogyan csilloghatna a keresztény ember benső élete, ha az a fény, amely őt megvilágítja, a tűz, amely melegíti régen elaludt, ha Krisztus régen mindenkorra meghalt volna? Törjétek csak szét egy embernek e föl. támadásban való hitét és csodálni fogjátok, micsoda változás történik abban az emberben

i még pedig a rosszra! Vannak azonban kétkedők, akik igy gondolkodnak: ha Krisztus valóban föltámadt, miért nem látja őt a világ? Mi és minden okos ember hisz a természet husvétjében, föltámadásában, mert azt látjuk. Aki tagadni akarná a tavaszt, azt bolondnak tartaná az egész világ. Ha Krisztus élve, szemlátomást e földön, a mi korunkban járna, ha színről színre láthatnók, hangját halhatnék, ruha szegélyét megérinthetnők, ha őt nézhetnők, mint a hogyan az apostolok és az Emausba menők őt állítólag látták, nézték : akkor vége lenne minden húsvéti kételynek. És aki még akkor is kétségbe vonná vagy tagadná az ő föltámadását, az megérdemelné, hogy az őrültek házába küldessék. Igy beszélnek nemcsak a kételkedők, a skeptikusok; de sóhajtanak néha a hivők is, hogy miért tette az Isten oly nehézzé a hitet az ő gyermekeinek? Kedves olvasó barátom! nem a látásból eredő tudás teszi boldoggá az embert. A farizeusok és Írástudók látták, nézték Krisztust éveken át; látták tetteit, hallották beszédeit és még sem hittek és nem üdvözültek. Épp ugy volt az Péterrel és Jánossal, az Emansi apostolokkal és Tamással, akik látták ót és tudták, hogy föltámadod. Nem a puszta tudás nyitja meg tehát a mennyországot, hanem a gyermek i hit, az őszinte gyermeki sziv bizalma. Miért kellett tehát Krisztusnak föltámadnia? Azért, mert benn*} élit volt, sőt mert élet volt ő maga. A magyarság a mai szépirodalomban. — Megjegyzés egy felolvasásra. — Irta: E. Gy. A tízenkilenczedik század közepének, a magyar irodalom aranykorának nagyszabása alkotóit, nyomon követték a mi emberöltőnkben az ezüstkorszak nagytehetségű munkásai. Ama nagy korszak nagy hevületei lehiggadtak, a felhevült fantázia nagy pátosza, fenséges hangja elhangzott, elkövetkezett a hidegebb szemléletnek, csöndesebb érzésnek ideje, melyben a nagy látományokat pontos rajz, a magasztos fellengzést szkeptikus irónia váltotta fel. Ez az átalakulás egészen természetes. A szellemi és erkölcsi fejlődés hullámzásában ez a realizmus és naturalizmus völgye, melyre meglehet, ismét a nagy lángolások ideje fog elkövetkezni, talán hamarább mint gondoljuk. Vörösmarty, Petőfi, Tompa, Arany, Kemény, Eötvös József, Jókai a nagy magyar tettre hevülés lángeszű prótétái. Minden izükben magyarok; magyar a czél, magyar a tárgy, magyar a stilus az ők munkáikban. A snemzeti eszme« jószerint nem is művészi elem náluk, hanem igen szokszor agitatív tényező. Izzó magyarságuk szinte annyira elkápzáztatja szemünket, hogy a művészi megnyilatkozás hiv megfigyelésére nincs is érkezésünk náluk. Mellettük a mi emberöltőnk mesemondói, akik elsősorban a művészi kifejezést keresik, sokak előtt nem is tetszenek eléggé magyaroknak. Psdig ha jól megfigyeljük őket, ha igazán azokat vesszük számba, kik a valódi irodalmat teszik, láíni fogjuk, hogy a mi mostani irodalmunk épp ugy hü tükörképe a magyar életnek, mint a franczia és olasz naturalizmus a franczia és olasz életnek, mint az orosz és angol realizmus az orosz és angol életnek. Kik teszik e mai magyar elbeszélő irodalmat, kik az elsőrendű művelői? Mikszáth, Baksay, Herczeg, Gárdonyi, Eötvös Károly, Tóth Béla, Ambrus Zoltán, Petelei István, Bársony István, Tömörkény, Rákosi Viktor, Kozma Andor. Nézzük sorban őket, mennyire fejezik ki a magyar természetet. Mikszáth Kálmán bűbájos humorán keresztül felvonulnak előttünk Besztercze ostromának nyalka és élhetetlen vitézei, a »Gavallérokban« a sárosí svihákok kedves urhatnámsága tükröződik, a »Szent Péter Esernyőjében^ a tót falu s a felvidéki város helyi nagyságai lépnek föl. Az uj Zrinyíász társadalmi és politikai életünk velőig ható szatírája, ebben is a tipikus magyar alakok egész sorát mutatja be nagy művészi valószerüséggel. Hát az apró anekdotaszerü rajzok, művészi szerkezetű elbeszélések vegtelen sorát említsem, melyekben tollhegyre veszi a magyar élet majd minden specziesét? Mikszáth müveinek sajátos magyar zamatját, mosolygó, magyar derűjét Európa legtöbb müveit népe fölismerte és élvezi, különösen Svédországban egyike a legkedveltebb Íróknak, Baksay Sándornak, a nires református püspöknek »Szederindák« és »Gyalogösvény« czimíj elbeszélés köteteiben a kálomista parókia, az Ormánság gyönyörű fajbeli magyarja, Debreczen diákvilága rajzolódik elénk bámulatos elevenséggel s nehéz, földszagú realizmussal. Realizmus és erkölcsi tisztaság a magyar természet revelácziójaképen egyesült ezekben a mélységes hangulaté elbeszélésekben.