Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-02-21 / 8. szám

WIÍL év 1907. február 21 8. szám SMfijsttéri ál: &ZJ ém 4 koromv fcrrt 3 korona. íffegywi ént 1 kw. Hirdetések dija megegyezés széria Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Wlassics utezi 25 Szeadteesiati Ivűl-U-T-I "hraj-téix'aails: ; f LENGYEL \ BŐRRÉ L Y F BH3NCZ Gr T Ö R MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A statisztika szerint 1906-ban többet lovagoltunk, mint az előző évben. 1905ben ngyanis 4 ezer lovat vittünk ki Németországba, mig 1906 ban csak 2 ezeret. Pedig, ba elgondoljuk, hogy foly tonosan mi rajtunk lovagolnak! Vagy tán nem azért vagyunk — lovagias magyar nemzet 11 A madarakról. Irta: Németh Elekné, Andaházy Irene. Elmúlt a karácsony, Carneval herczeg pünkösdi királysága is letűnt immár s a télnek zsarnoki hosszas nralma alig-alig enged... Megvallom, jól esett olvasnom Bencsik tUnár urnák mult számban a madarakról irt ujságczikkét. Jól esett olvasnom azért, mert nem tudom ugyan, hogy mások hintenek é morzsát, de magam Zalaegerszegen már tiz év óta etetem téten a hidegtől meggémberedett madarakat, s nem egy ujságczikkét irtam a madáretetésről s általán az állatvédelemről. S kivált ezen a hosszú télen ugyancsak eszünkbe kellett, hogy jussanak ezek a tzegény állatkák. S ámbár végén vagyunk most a télnek, de jusson eszünkbe, hogy megint eljön, a gazdagok számára is s a nyomorgók számára is. — Igaz, hogy mo^t kisütött a nap, de künn a határon még most is téli pompájában tündöklik a természet. Völgyet és halmot, mezőt és rétet vastag hólepel takar; csillogó zúzmarának a finom prémjébe burkolózva fa és boko . Olyan szép ez a fehérség, melyet a téli napnak hidegen ömlő fénye még tündöklőbbé tesz. Kedélyesen átfült lakásunk jégvirágos ablakain keresztül, illatos, forró thea mellett, jó barátok meghitt társaságában, mily szép is a tél festői pompájával, költői bájával és patriarchális kedélyességétél! Mennél csikorgóbb a hideg odakünn, annál kedélyesebb az élet idebenn! . . . Ámde! az Istennek nem minden teremtménye szemlélheti hasonló szerencsés körülmények kőzött a télnek költői szépségét. Mert tan ennek a tündöklő fehérségnek egy sötét árnya is. A nyomor. Szegény szűkölködő ember s állat sohasem szenved annyit, mint télen, mikor a megkeményedett anyaföld kebele nem nyújthat egy tápláló fűszálat, egy ehető magvacskát sem és a napnak sincs melegítő ereje. Szenvedő és szűkölködő embertársainkkal szemben sietünk is leróni kötelességeinket s megnyugtatni lelkiismeretünket. Valami bűvös hatalom kényszeríti azt, kinek asztala van, hogy megterítse az éhezőknek, s k'nek egy falatja van, hogy megossza a nélkülözőkkel. De mig az emberi nyomor látása erőnket meghaladó áldozatokra és nemes tettekre ragad bennünket; mig a fájó ínségnek egy segély kiáltására száz és száz kéz siet egyesülni a jótékonyság és áldozatkészség munkájában, addig csodálatosképpen közönyösek és részvétlenek vagyunk az állatok szenvedései iránt. Holott a tél az állat életében is a nehéz megpróbáltatásoknak és sanyarú nélkülözéseknek az iskolája és az embernek, mint a „teremtés urának" az alattasabb teremtmények iránt is kötelességei vannak. Ez áll természetesen elsősorban a hasznos háziállatokra nézve, melyek amúgy is közvetlenül az ember gondozása alatt állanak, s igy feltétlen szükséget nem szenvednek ugyan, de az ember ápoló kezét nem nélkülözhetik. De vannak az állatvilágban közvetett jóitevőink és barátaink is, melyek rendes körülmények között önállóan keresik me^ eledelüket, s az ember gondozására nem szorulnak ugyan, de hasznothajtó természetűknél fogva őszinte hálára kötelezhetnének bennünket, s joggal elvárhatnák, hogy a téli ínséges időkben, meg ne feledkezzünk róluk. Ilyenek a mi kis tollas barátaink, — a madarak! Ez az édeseu csicsergő, vidám kis népség> melyet az Isten is jókedvében és a mi örömünkre, gyönyörködtetésünkre teremtett. Ők adják meg a tavasznak báját, a nyárnak szépségét; az ők vidám csicsergésétől vidul a mi lelkünk, az ők szorgalmas kertészkedésük és rendőrködésük menti meg fáiukat, veteményeinket a rovarpusztulástól; nekik köszönhetjük az izes gyemölcsnek üdítő élvezetét, a virágokban való örömeinket! De eljön a kemény tél sanvarusága, mikor minden bokorról elfogyott már a táplálékot nyújtó bogyó; mikor üresen zörgeti a szél a bogáncskóró tüskés termését és hó borítja a szérűk kazlait és elkövetkeznek az Ínséges időknek a kétségbeejtő viszontagságai, szenvedései a szegény madarakra. Sehol egy fűszál, vagy elhullatott magvacska kinzó éhségük csillapítására. Sehol semmi. Csak hó és kétségbeejtő pusztaság a meddig a szem el lát! . . . Borzasztó helyzetükben csodálatos ösztönük az emberi hajlékok közelébe vezérli őket. Kertjeink kerítésén, ösvényeken, zúzmarás faágakon ott gubbasztanak, szomorúan, csüggedten, felborzolt tollazattal lesve-várva azt a forrón óhajtott szemecskét, azt az elhullatott kis morzsát, melyet valamely irgalmas hatalom az ők árva kis eletük megmentésére küldeni fog . . . Az az irgalmas hatalom, melynek neve: szeretet! És mely a ti szivetekben lakik jó emberek, kik a szenvedő embenség iránt részvétet éreztek, kik az aggokat tisztelitek és a kisdedeket szeretettel kebletekre ölelitek! Kik a betegeket ápoljátok és az éhezőket tápláljátok! Oh! fordítsátok egyszer a ti irgalmas sziveteket a téli természetnek agyonéhezett, elkényszeredett, megkínzott martyrjai felé: terítsetek asztalt a szegény éhező madaraknak is! Szórjatok egy kis eledelt és az asztalotokról egy kis lehulló morzsát nekik és megmenthetitek kedves, hasznos kis barátaitokat az éhenhalástól. Csináltassunk madárető deszkákat kertre ragy udvarra nyiló ablakaink elé és gondoskodjunk róla, hogy megfelelő táplálék várja ott a mi kis yendégt^nket. A jótékonyságnak ez a neme nem kerül nagy áldozatokba és a csekély fáradtságot, megjutalmazza busásan az az öröm és mulatság, melyet önmagunknak vele szereztünk! Mert nincs kedvesebb és szórakoztatóbb látvány, mint amelyet ez a vidáman sürgő-forgó, csiripelő és serényen étkező kis toilas társaság képe nyújt. Egész tréfás jelenetekben is lehet reszc a megfigyelőnek, midőn a czinkéknek különféle fajai a számukra zsinegen kiakasztott fél diókon, szalonna vagy zsíros husdarabokon légtornágzati műv sz;!ük t bemutatják s a falánk, de ügyetlen verebek hiába kísérlik meg ezt utánozni. A madár sohasem felejti el azt a helyet, ahol egyszer vendégszeretetet éhezett. Ezer közül megismeri azt az alakot, aki őt jótéteményben részesítette. ... Az ember talán néha elfelejti, de az állat megfizet a jótéteményért. És van háládatosság a természetben. Ha télen gondolunk a madárra: tavasszal és nyáron dallal fizet nekünk, kedves vidám dallal, az életnek szépítő szerével. Vágómarhát kivittünk 1905 ben 33 ezer dbot; 1906-ban cssk 23.2 ezret. A haladás itt is igen szép Ha igy haladunk, elérjük a rekkordot: egyetlen vágómarhát sem iogunk kivinni. Zalaegerszegen, az ^jcaacLy Bárány á-telle:m.é'be:rLA legolcsóbb beszerzési forrás gazdasági, betegápolási, győgyszeranyagok, pipere- és illatszerekben A kiiitncnek bevált Oesitrf kávé-keverék feiléja 3 kor. 20 fillér.