Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-10-10 / 41. szám

4 MAGYAR PAIZS 1907. október Í0. Fájó és büszke érzésekkel áldozunk emlékteknek s ha ennek kifejezésében nem minden magyar lehet egyformán őszinte, elíog érkezni az a dicsőséges nap, mikor az aradi sírhelyen ott lesz annak a koszorúja is, akinek ősei emberi és isteni törvényeket kerestek a nemzet e nagy sebének bekötésére. Az aradi tizeuhárom tábornok, katona volt mind. Megesküdtek a királyra, megesküdtek a magyar alkotmányra, a haza védelmére, de a katonai hűséget meg nem szeghették ugy, ahogy ők magyarázzák, mert hisz nem volt már akkor királya a magyar hazának. A törvényeket szétszaggatták, az emberi jogokat megtiporták, belémártották kardjukat a nemzet vérébe s a gyászba borult nemzetnek már csak a feledés jutott. Szétfoszlott zászlóitokat őrzi a nemzet, de szemünk előtt van paripáitok patáinak nyoma is, ha 58 szór teritett is egymás fölé avart az idő vén fája. Csendesen peregnek alá a hulló levelek s nyugalom látszik e hazában, mert a bilincsek széttörtek, az akasztófák elporladtak s a golyókat megette a rozsda s a szemekből felszikkadt a könny, de sóhajunk s keservünk kitör s nem tudjuk feledni az aradi tizenhármat. j\milyen nagy igazsága a keresztény felfogásnak a szeretet éppen olyan nagy igazság a nemzeti életnek a függetlenség. E

ze

I> nagy igazságok zászlóvivői meghalljak a keresztfán, a bitón a száműzésben ; de az igazság fölött nincsen ereje sem a synedriumnak, sem a Vérbiróságaak, sem a ki honosítási törvénynek. A szivjóság. A lélek és sziv oly szoros összeköttetésben állanak, hogy sokszor ugy látszik nekünk, mintha semmiben sem külömböznének egymástól és mintba az emberek egy és ugyanazon dolgot két névvel jelölnék s neveznék. Beszédben és Írásban egyaránt mindenki felcseréli eket; s még is, ha gondolkodunk fölöttük, könnyen külömbséget tehetünk köztük. A lélek az erénynek anyja; a sziv pedig az érzelmeknek adott életet. A lélek szeretetre méltókká tesz minket; a sziv szeretni tanit bennünket. A léleknek szerencsénket köszönjük, a szivnek köszönjük a módot, hogyan kell a szerencsével élnünk, azt felhasználnunk. A léleknek szüksége van kitartásra, mert mindig tevékeny; a szivnek ellenben szüksége van érzelemre és jóságra, mert folytonosan szeret. A lélek tökéletesebb, a sziv elbájolóbb. A szép lélek ugy tűnik fel, mintha nem is volna alávetve a tévedésnek; ellenben a sziv, még a legjobb is — tévedhet. Nem csak ma, midőn már korosabb vagyok, de már fiatal koromban is azt tapasztaltam és azt a meggyőződést szereztem, hogy a férfiak rendesen több lelki szépséggel, a nők nagyobb szívbeli szépséggel rendelkeznek. Ennek okát keresnünk kell a férfiak erejében és a nők gyöngeségében. Minél képesebb a szivünk igazi tökéletességre annál inkább őrködnünk kell fölötte, mert, mint már emlitém, könnyen tévedhet a sziv. * * * A sziv, a jóság, érzelmiség, kiméletesség: ezek a szivnek jobb tulajdonságai. De mindezek nagyon árthatnak, ha helyes uton nem haladnak. Gyöngeséggé változik a jóság, túlságossá lehet az érzelmiség és olyanná, hogy mindent másképen lát és éréz. A kiméletesség válhatik sértegetéssé, az őszinteség durvasággá. Szivünk fölött bizzuk a hatalmat — a hideg észre; ez az egyedüli eszköz, hogy azt a boldogsághoz szükséges korlátok között megóvjuk. Ugyan ki ecsetelhetné kellőképen a szivjóságot? A jóság a legszebb érzelmünk! Erénynek alig nevezhető; mert véleményem szerint az ember oly tökéletlen, hogy majdnem minden erény bizonyos megerőltetést kivan és hógy teljesedjék jS, -— áldozatot követel. Már pedig mi sem könnyebb a jóságnál. A sziv, a mely azt végzi, alig tudja, mit tesz, midőn jót tesz — folytonos tevékenységében saját lelkesültsége után halad. Valóban a jóság az isteni tökéletességnek sugara; egész személyünkre, sót egész életünkre veti a boldogság fényét. Családi életünkben kedvesekké, kellemesekké tesz; szeretni parancsol ; dísze az — minden embernek. Nélküle az erény sem oly elbájoló, sem pedig oly tökéletes nem lehet; födisze az a nŐne't, legszebb tulajdonsága a férfinak. S mégis a jósággal is, noha nagy adomány az, visszaélhetünk és akkor, mint előbb emlitém, gyöngeséggé lehet. Túlságos engedékenység és az idegen Ítéletben való megbízás, arra való támaszkodás, fölösleges elnézés, a bűnnek könnyű megbocsátása, mind ez következménye az elhibázott, félszeg jóságnak. A jellem szilárdsága s állhatossága szükséges a nőknek is; jósága már nem oly kedves becses, na azt minden esetben alkalmazza. Gyönge jellemű személyért soha se állhatunk jót; olyan az, mind a lágy viaszk, mely olyan alakot vesz fel, a milyent esetleg rányomunk. Legjobb tehetségei mellett is, erénye gyakran azon személyektől függ, kikkel érintkezik és azon viszonyoktól, melyek közt éppen él. Mások iránt eugedékenynék lenni, a bántalmakat megbocsátani: bizonyosan legszebb tulaj donsága a jóságnak; de itt is kell, hogy a helyes uton haladjunk. * * * A jószívűség a szerencsés természetnek jele s igy a boldogságnak hatalmas tényezője és forrása; mert a mit másokkal jól tesznek, az visszfényt vet saját lelküjkre is. Kímélettel megnyerhetjük az embereket; utóvégre is mindenkinek szivében van bus hely a hova elrejtőzik a jóság, hit és a szeretet; csak tudni kell szólni a szivekhez, — a jóság legyőzi a világot. És hogyan ismerjük meg szivünk jóságát? Megismerjük az által, ha megpróbáljuk vájjon képesek vagyunk-e tiszta szivból s őszintén dicsérni azt a mi jó van ellenségünkben. Jósággal idézzük elő, mintegy kicsaljuk a jóságot és megnyitjuk az üdv kapuját ellenségünk számára; de ha folyton elitéljük öt: ez által védelemre, ellenszegülésre, hosszura s esetleg veszedelemre űzzük. Az embernek kötelessége jószivünek lenni, keménynek nem lenni ez csak szenvedőleges erő és nem igen sokat ér az. A szivjóság a jellemnek természetes, veleszületett tulajdonsága és meglehetős nehezen szerezhető meg. De a mint igaz, hogy gyakran természettől jó emberek tudatlanságuk vagy rossz példák folytán jobb érzelmeiket feladják: éppen ugy igaz az is, hogy vannak természettől kevésbbé jók, a kik szorgalmas gyakorlás által nemes gondolkodást sajátítanak el. A szivjóság, a mely vigasztal, bátorít, tanit és megbocsát, nemes lelkű ember legtisztább örömeinek forrása. Némi jósággal minden ember rendelkezik : min dig és őszintén jók azonban csak kevesen vannak. Igen sok embert ismerek, kikről azt szoktuk mondani, hogy a légynek sem ártanak. De követeljünk csak tőlük valami áldozatot, fáradozást, egy órányi türelmet vagy lemondást! Mondjuk meg a sybaritának, hogy dús lakomáját félbeszakitsa és az esetleg támadt tűzvészt oltani segítse, hogy abból egy gyermeket kiszabadítsanak ! Bizonyosan inkább egy pénzösszeget nyújtana nekünk, mert ez nem kerül fáradozásába kényelmének feláldozásába. Vagy pedig menjünk egy hölgyhöz, a ki esetleg tánczmulatságba készül: kérjük meg, tenné le ékszereit, drága díszes ruháját és menne egy haldokló szegény nő ágyához! Bizonyosan azt igéri nékünk, hogy a bálozó közönséguél pénzt fog gyűjteni a haldokló számára. Igy jószivöoek lenni, könnyű dolog ! Cselkó József. A mult évben 24 uj gyár és iparvállalat jött létre 17 millió korona befektetéssel. 1600 munkással. A gyárak megvannak, de mit ér az, ha az állam rengeteg összeget költ iparfejlesztésre, iparos-nemzedék nevelésére s a társadalom hidegen marad. Hajdan és Most. Falun születtem, falun töltöttem el részben gyermek és ifjúkori éveimet, falun lettem tanitó és ott is kezdek megöredni, — tehát senkisem gondolhatja azt, hogy én a falusi életet nem ismerem. Ez előzmény után legyen szabad vissza tekintenem a múltba és azt összehasonlitnom a jelennel családi és társadalmi tekintetben. Gyermekkoromban a legkedvesebb játéknem az uri osztály gyermekeinek is tavasztól — őszig a labdázás volt, melyet fiuk és leányok — gyerekok és felnőttek egyaránt kedvvel játszottak. Ma már ha szokásban van is még e játéknem az uri osztálynál, — de kezd hanyatlani s kezdi elfoglalni helyét, ugy városon, mint falun — a teniszezés, mert az modernebb játéknem. Ezelőtt 40—50 évvel pátrárkhális élet volt különösen faluhelyeken minden uri családnál, hol a házi asszony elengedhetetlen és kedves kötelességének tartotta a konyha művészetét nemcsak maga szakszerűen kezelni, hanem arra nagy leányait teljesen megtanitni. Azonkívül a veteményezést, vagy konyha kertészetet is tavasztól őszig gondosan kezelte nagy leányaival együtt. Télen pedig a mosás, varrás, fonás és szövés mesterségébe oktatta be leánygyermekeit, — mert valamint ö büszke volt gazdaasszonyi jó hírnevére, ugy leányait is jó gazdaasszonyoknak képezte ki. Különösen a téli esték voltak azok, midőn a házi asszony le íoyaival beült a szobába fonni és az apa meg olvasott fel nekik egyet és mást a hírlapokból, vagy magyarázott a hazai történelemből. És — ha egy két fiatal ember jött a leányos házhoz, szépen elbeszélgetett a mama az előtt a leányokkal a fonásról, varrásról,, farsangi mulatságokról. Később a fiatal ember kedvéért letették a fouókereket és neki fogtak kártyázni. A »disznó« akkor is járta, de meg az I

is, hogy a fiatal ember legyen disznó a leány helyett is, a min persze, hogy a szülők jót nevettek. Ha a fiatalság egy kis tánczmulatságot akart í rendezni, közölték ebbeli szándékukat a házi ; leány apjával, hogy egy bizonyos este elhozzák s a zenészeket. A falu uri közönsége azon este ? mind együtt volt, de a mamák és leányok fontak | mindaddig, mig a fiatal emberek megérkeztek. Akkor félretették a fonást és megkezdődött a táncz, egyszeri háziszőttes ruhában, melynek beszerzése nem került az apának semmi fejfájásába. - A szülök egy darabig nézték a fiatalokat, de | azután ők is járták, kiki a maga párjával, — • mely mulatság akkor sem esett meg evés és ivás nélkül, de mindez kitelt a háztól És ma — a hol van reá egy kis mód, ott már szakácsné főz, s csak ott főz a házi asszony maga, a hol nem telik szakácsnéra, — vagy a hol még a régi szokást szeretik, — mert hála Istennek vannak kivételek is. De a legtöbb helyt városon ugy, mint falun a szakácsné az ur a konyhában és egyebütt is, mert a házi asszony, ha tud is főzni, — azért nem főz, mert az nem divat, mig a kerti munkát nem is ismeri. Annál kevésbé ért a fonáshoz és szövéshez. Ha a mama nem tud ezekhez, a házi leány ő nagysága meg épen nem is konyit hozzá de nem is kellene neki, hisz az csak cselédnek való dolog szerénte. Mivel töltik hát el az időt? A mama délelőtt tesz, vesz a háznál egyet és mást, mig a leány himez czifra, költséges, de kevéssé hasznos dolgokat. Délután felöltöznek a legújabb divat szertnt és elmennek a mamával zsurokra, — hol fényes ruhában begyesen ülnek, a távollevőt kissé megszólják, ha nem jött el, — egymást pedig egy óvhatatlan pillanatban végig nézik, —aztán haza mennek és otthon egymást egy kissé megbeszélik. Ha bál van, az apának már előre fáj tőle nem csak a feje, hanem a zsebe is, oly nagy a kiadás, s még siucs meg a fesztelen, őszinte mulatság, hol mindenki jól érezze magát, Én tehát a régi családi és társadalmi életet óhaitanám vissza, — pedig mintha látnám némely nő ajkán azon sajnálkozó mosolyt, szegény elmaradt falusi tanitó mit akar — ma? De én mind ezek daczára három alázatos kérésemet terjesztem elő : Egyik szól a mamákhoz, kérve őket, legyenek ismét büszkék jó gazdaszonyságokra, kergessék el szakácsnéikat, vegyék kezökbe a főzőkanalat, mert akkor férjeik újra jobb ételt esznek. Legyenek egyszerűen csinosak, de takarékosak, mert