Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-10-10 / 41. szám

2 MAGYAR PAIZS 1907" november 21. 6aját családjának, az iskolának s a szélesebb körű közügynek a javára boldog hosszú életet kivánt. Medgyesi igazgató, aki nem számított ez évfordulóra s nem is sejtett semmit a szándékból, teljesen meglepetve, meghatottan köszönte meg a figyelmet; s aztán tudakozódott, hogy csakugyan ma volna é az a nap? Folytatásul este 8 órakor a Bárány vendéglőben gyűltek össze a tanárok az igazgató tiszteletére, hol a többek közül ide iktatjuk a Tuczy tanár felköszöntőját. Tisztelt Igazgató ur! s kedves Kollégáim! Tizenkét év előtt láttam egy uj hajót, árboczok, vitorlák, mentöcsónakok, kötelek, szén, viz, gőz, matrózok és kormányos nélkül, de azért utrakészen, az az készült, indulni. Közvetlen indulás előtt félve, remegve lépett a hajóra az egyetlen matróz, s igy akartak neki menni a nagyvilágnak. De ez nem ment, a hajó csak ingott bingott, mig nem megérkezett a kormányosa egy ör.jg, tapasztalt férfi szemétében, aki ugyan megindította a jármüvet, de hiányos felszerelése miatt az- teljes működésbe nem hozhatta. Bele is fáradt a munkába, s 2 év múlva félrevonult, helyt adott uj erőnek. Az uj kormányos mindent elkövetett, hogy a hajót teljesen felszerelve, munkaképessé tegye, hogy ez a reá váró nagy feladatnak megfelelhessen. Kitartó munkásságának, pontos kötelesség tudásának meg is lett az eredménye! Rövid néhány év alatt meg van a hajónak: árbocza, vitorlája, mentő csónakja, kötele, szene, vize, gőza s kedvező szelek mellett vigan halad a tenger sima tükrén. Jött aztán szélvész, a hajók rémo! Uj árboczait tördelte, ép vitorláit tépte, erős köteleit szaggatta, bordáit sziklákhoz vagdosva majd nem hogy ronccsá tette. Kívülről senki sem mer a hajó mentésére vállalkozni. Sőt talán sokan kárörvendve nézték, a hullámokkal való küzdését, vergődését, pusztulását. Csak a kormányos és a legénység nem estek kétségbe. Mentéshez fogtak és habár különböző uiakou és módokon, de a végczélnél találkoztak, a hajót megmentették. A főérdem a kormányosé! Aki a hajót a szirtek közül kivezette, útjából az akadályokat elhárította, árboczait, vitorláit, köteleit, oldalát kijavította, a legénységet együttes munkára, kitartásra buzdi totta s igen rövid idő múlva a hajó ismét a régi díszben, erőben, kedvező szelek mellett haladt csendes uján, hogy terjessze a műveltséget és tudománokat, ápolja a haza szeretetét és az Ur félelmét! Kedves kollégáim ! bizonyosan kitaláltátok már, hogy én a hajó alatt 12 éves intézetünket, a kormányos alatt igazgatónkat értem, kinek most 10 évi igazgatói jübileumát üljük. A jelen alkalommal nem kívánhatok jobbat, minlha arra kérem az egek urát, hogy igazgató ur ezt a hajót ugyanolyan kitartó munkássággal, ugyanolyan pontos kötelességtudással, ugyanolyan tapintattal, ugyanolyan szerencsével és ugyaaazon kedvező szelek mellett korm'myozhassa tovább mint a milyennel vezette a szélvész lecsilapitása óta! is.ten éltesse igazgató urat! ó. Ha iparunk volna, ha csak annyi is, amennyi hazánk szükségletét ellátná: nem beszélnénk kivándorlásról, nem kellene türnünk azt a szégyent, hogy kultiválatlan nép vagyunk, mely még ruházni sem tudja magát. A magyar törvényhozó. Hétfőn leplezték le a Vigadó nagytermében az országos ügyvédgyülés alkalmából Verbőczynek a legnagyobb magyar ügyvédnek és törvényhozónak a képét, melyet leszty Árpád festőművész festett. Verbőczy egész életén át a hazája ujjáalkotásán, az oligarchia megtörésén, a korrupczió kiirtásán, a jog és igazság uralmának megerősítésén é; a nemzeti magyar állam szervezésén dolgozott. Nem sikerült neki minden, de voltak azért nagy politikai sikerei is, amelyek azonban mind összeomlottak, mikor eljött a mohácsi vész. De jogi alkotása, a Hármas könyv nem omlott üssze s még ma is hirdeti az ő nagy dicsőségét. Sokat tanulhatnánk Verbőczytöl s tanulhatnának különösen azok, akik, ha voltak külföldön lenézik a magyar nemzetet s azt hiszik, hogy csak akkor lesznek modernek, ha kivetkőznek magyar mivoltukból. Ő is beiárta a külföldet, tanult i-i attól, de azért nem majmolta azt Ennek a Verbőczynek a képét leplezték le hétfőn. A gyűlésen sokan részt vettek az ügyvédek közül, de még mások ís. Ott volt dr. Szivák Imre az ügyvédi kamara elnöke, ó neki lehet köszönni, hogy a kép létrejött. Ott volt továbbá Günther igazságü

;^yminis7ter, Meskó László államtitkár, Brüll Ignácz alelnök, Papp József titkár, dr. Nagy Dezső, Feszty Árpád, Wlassits Gyula, az ügyvéd képviselők Holló Lajos vezetése alatt s még nagyon sokan. Szivák Imre megnyitó beszéde után Günther Antal igazságügyminiszter tartotta meg előadását, miközben a lepel lehullott a képről. Majd letették a kormáuy, a Kamara és a főváros koszorúit. Köszönetet mondott a vidéki ügyvédek nevében a marosvásárhelyi ügyvédi Kamara elnöke, Brüll Ignácz alelnök a kép megalkotójának fejezte ki a Kamara köszönetét. Azután Szivák elnök bezárta a díszközgyűlést. Miért használunk most is el évenként 687 ezer kor. értékű osztrák gyufát, mikor nekünk már évenként egy millió kor. értékűnél többet kell idegenben elvesztegetnünk ? A humánizmus ideálja. Ki a mindennapi életet tanulmányozza, csakhamar tisztába jő azon megdönthetetlen igazsággal, hogy minden társadalmi tényező, — minden emberi boldogság a felebaráti szeretet parancsán épül fel. A szeretet az, mely összeköti az emberi sziveket, hevíti a lelkeket a sz>p czélok megvalósításában, segit a nyomorultaknak az élet bajainak elviselésében. Valóban szépek ezen aranyakat érő igazságok: ki másokat szeret, önmagát szereti; ki másokért dolgozik, önmagának gyűjt drága gyöngyöket, vagy ki a szerencsétlennek ad : azt az ur kétszeresen számítja. A szeretet építette fel a legtöbb árvaházat, a vakok némák intézetét, kórházakat és sok más ehez hasonló emberbaráti intézményt. A minap az egyik vasúti állomáson egy szegény anyát láttam: amint egy kék zubbonyos 16—18 éves körüli vak fiút vezetett. Minden jószívű ember érdeklődött a szegény fiu iránt és a szegény anya kérdésemre mondotta, hogy fiát most viszi haza a budapesti vakok intézetéből, mert tovább ott nem tartják. Én e vak fiu történetével kapcsolatosan Tek. Szerkesztő ur szives engedelmével bátor leszek egyet mást az alább következőkben elmondani: A mi hazánk, azt lehet mondani igen sokat áldoz emberbaráti intézményekre; ám sajnos azt is lehet mondani, hogy ezen intézmények, különösen a vakok intézménye még sokban gyermekkorát éli. — Nagy haladás az, hogy a szerencsétlen vakokat czélszerüen felnevelik, megtanítják némi kereset-forrásra, de azután egyenest szabad lábra helyezik és odaállítják az élet színpadára, hogy éljen meg ugy, ahogy tud. Én környékünkben két vakot ismerek; az egyiket kosárfonásra, a másikat muzsikálásra tanították meg. Az első amint az intézetből kijött, néhány kosarat kötött; de aztán abban hagyta a mesterséget, mert nem volt ki előkészítse a kosárhoz szükséges anyagot. — elment házalni, az emberek könyörületességén tengeti életét. A másik muzsikus, hétköznap a falut járja, vasárnap a korcsmában húzza; és mi a fizetése, eleinte néhány deczi pálinka, — takarodjék Józsi bácsi, menjen haza, hogyha volna lakása. Mert engedjék meg kedves olvasóim, hogy ily szegény legtöbjének nincs lakása, csak ugy él, tengődik mint a gazdátlan állat, mig végre egyegy kocsi, vsgy árok véget vet hányatott életének. A mit ezekről tapasztaltam, ugyanezt látja legtöbb ember e szerencsétlenekről. Azért szerény véleményem szerint, legczélszerübb volna, ha az állam a vakok intézete mellé létesítene oly intézményt is, hogy amint a szegény fiu elvégezte 16—18 éves lorában a vakok intézetét, midőn már valami kézügyességet elsajátított, nem eresztenék útnak, hanem ott czélszerü beosztással dolgoztatnák és keresetéből az ellátást levonva, a többit összegyűjtve eltennék idősebb korára, a midőn munkára képtelen, saját pénzéből egyes embernél, vagy menházban leélné hátralevő napjait. Vagy midőn dolgozik évjáradékos biztosítást kötne, az évi dijakat az ilyen ember keresetéből minden évben le lehet fogni. Mert tessék elhinni könnyebben szerez anyagot, munkát és tömegesen jobban tudná értékesíteni az intézet is a készítményeit, mintha egyesek darabonkint házalnának vele. Az ily intézetben mindig volna elegendő ép ember, ki e szegény emberek részére, s munkálkodásra az anyagot előkészítené; és nem kellene a mesterséget az anyag beszerzése és előkészítése hiányában abban hagynia. Továbbá szegény szerencsétlen ember semmiféle veszélynek kitéve nem lenne és sok csa Iád megszabadulna a ránehezedő su!yos tehertől; és csak oly egyént kellene a család gondjaira bizni, hol vagyoni állapot biztosítaná az ily egyén tiszteséges megélhetését. Midőn e soraimmal a szives olvasó elé járulok, ezzel nem ujat mondok hanem a regi eszméket akarom felújítani; öntözöm a felebaráti szeretet vi agát, hogv el ne száradjon. Vörs, 1907. szept. 18. Tisztelettel Rácz Rezső oki. tanitó. Ha csak egy évig nem vásárolnánk ablaküveget, lámpaüveget és közönségesöblösűveget Ausztriától : csak e czimen 6 millió 500 ezer korona maradna az országban ! Séta — jobbra. Itta: Tivolt Jinus. Töff! . . . Töff! . . . »Végre egy okos eszme Ausztriából, — kiált föl egyik elsőrangú budapesti újság, — a melyet jó lesz nálunk is meghonosítani!« s elmondja és pedig nem is gúnyolódva, nem is keserű humorral, hanem menten minden akasztófa humortól, egész komoly ábrázattal, a mint az jól nevelt demokrata újsághoz illik, hogy Szent-Pölten város magistratusa kimondta és ez érdemben fölirt a kormányhoz is, hogy vessen ki a törvényhozás minden automobilra egyezer korona évi adót, a mely adóösszeg kamataiból azlán segélyezve lennének a gépkocsik által elgázoltak özvegyei és árvái! Ezt az eszmét, mint jelzem, hozsannával fogadja a budapesti néplap is. Evvel vél llastromot ragasztani az összeroncsolt plebs bordákra s a gyermekét veszített szülői szivekre! És kérem, ezen n? tessenek sírni, sem pedig mosolyogni, mert ez nem viccz; ez komoly valóság, melyet egy vezető hírlap tett magáévá ! Most már aztán nyugodtan kerülhetünk a fenséges, az Exellencziás, a méltóságos és egyéb nagyurak Töff Töffjeinek kerekei alá! Azt mondám, ne sírjon senki azon czikk miatt, — magam azonban sajgó szívvel gondolkodom a dolog felett, a mikor aze látom, hogy a Szabadság! Testvériség! és Egyen'őség égisze alatt (Istenem, de gálád hazugságok ezek a jelszavak!...) az Egyenlőség azt jelenti, hogy minket, az alsó tizeunyolczmilliót agyon lehet gázolni, mert — megfizetnek érte! . . . Vivát Soroksár!! Most már aztán élvezettel bukfenczezhetünk az útszéli árokba és nagy megnyugvással, — (Akár csak az utóbbi időben bizonyos egerszegi körök!) lehelhetjük ki páránkat, mert özvegyeinkről és árváinkról gondoskodva lesz! No. — Végre egy okos eszme — Ausztriából .. . Hát hiszen tagadhatatlan, ennek az okos eszmének az egyik része határozottan közel van az okossághoz, mert magam is azt mondom hogy minden luxus automobilra vessünk ki aká^ évi tízezer korona adót! Azok az urak elbírna^ azt is! Az indokolást azonban pökedelmese

Q komiszuak tartom! Igenis vessünk ki ráju horribilis adót, de ne azért, hogy ennek kamatai