Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-08 / 32. szám

1907. augusztus 8. MAGYAR P A IZ S 3 iparosok nemtörődömsége az oka, hogy hiányoznak a kiállításról- Mondhatják a tavalyi soproni kiállítás okozta kimerültséget, mondhatják a szegényülést, a kiállítással járó idő és munkaveszteséget, zavarokat okul, mindezekkel az ellenvetésekkel csak még inkább megerősítik, hogy viszonyaik a kisiparosok általános helyzetével megegyezik. Hol vau nálunk a vágyódás mestertanfolyamok iránt, hogy a nagyobb szakképzettséget, a műipari haladást előmozdítsa? Hol van az általános jólét s ha nincs, akkor hol van a szövetkezésre való törekvés? Tavaly az asztalos mesterek olyan szerencsés helyzetben voltak, hogy teljes gépműhely berendezést igért a kereskedelemügyi miniszter. Elfogadása ellen az asztalos mesterek közül sokan legnagyobb erővel tiltakoztak. Ez talán még nem volt olyan nagy akadály, de az egyetemleges felelősség égbekiáltó problémája miatt az iparág ott áll ma, ahol egy évvel ezelőtt s nincs semmi remény az iparág modern irányú haladásában. Zalaegerszeg kisiparosai közül sokan megfogják érezni az idők visszahozhatatlanságát. Mihelyt vasutaink kiépítése következtében előnyösebb közgazdasági helyzetünk megteremti az első czipö, asztalos stb. gyárat, lesz kisiparosaink közt olyan egyetértés, amely egyetértésnek elmaradhatatlan következménye, akár egyesülnek a legideálisabb szövetkezeti formában, akár nem, hogy 80 czipész, 40 asztalos stb. iparos mester közül a szakképzett, vagyonosabb iparosaink kiválnak, a többi a gyárak munkásainak, vagy eldobva kalapácsát hivatalszolgáknak szegődik, vagy pedig önállóan koplal. Ha van a kisiparosság megmentésére mód, az csak a szaktudás, szövetkezés, hitel és g

sp teljes kihasználása által lehetséges. Ifj. Klosovszky Ernő. Panaszos levél Amerikából. Van egy jó magyar közmondás, mely azt mondja: Saját kárán tanul az okia'an. Szegény magyar népünk az, mert nem a más, hanem saját kárán tanul, de legtöbbszőr későn. t Népünk ezrével megy Amerikába azon reményben, hogy ott sorsa jobbra fordul. Pedig ép ellenkezőleg van. Ott annyit kell dolgozniok, hogy a legtöbb belepusztul. Itthon niacs megelégedve sorsával. Kimegy jobb jövő reményében Amerikába, hol a más nyelvet nem beszélő magyart mindenki lenézi és hiszékenységét felhasználva becsapja. A Kecskeméthy-féle emberek a magyar kivándorlottak becsületét teljesen tönkretették. Az emberfeletti munka, a nekünk nem való klíma csakhamar megbánatja a magyar kivándorlottal azt, hogy habár egyszerű, de Dyugodt és biztos megélhetését, szerelteit elhagyta a bizonytalan jövőért. Mikor már így megbáuta tettét, az itthoniak előtt röstelli, inkább évszám nem ád hirt magáról. Mások meg, hogy ne esa< ők legyenek ily szánandó helyzetben, hívogatják az itthon maradottakat. A legtöbb vagy hallgat, vagy jó h

;rt hazudik. Nagy ritkaság az, ha valamelyik megírja haza azt, hogy rossz dolga van. E ritkább esetek közül való ez is, mely miatt ismét szóvá tettük e már megunt, de sajnos mindig uj thémát. Keszthelyen Regensperger Ferencz kékfestő gyárában dolgozott éveken keresztül Dudás György gépész, kinek szép lakása, kertje, fűtése, világítása és 76 korona havi fizetése volt. Könnyű élete volt, de mint megelégedetlen ember sorsjegyekre költötte keresményének legnagyobb részét. Midőn látta, hogy ez uton nem lehet hirtelen meggazdagodni, kiment a tavasszal Amerikába. Ott azonban szomorú tapasztalatra jött. Látta ugyanis, a gépészek szakegyletet alkotnak, melynek tagjai csak angolul tudó és azon szakegylet elnöksége által a gépészetből megvizsgáztatott egyének lehetnek. Ö ezen kívánalmaknak megtudna felelni, de mint ő írja »a magyar munkásnak Amerikában nincsen tekintélye,« ha tud is elnyomják, csak {ízért, mert magyar. Ilyenkor eszükbe juthat nekik »a nagy világon e kivül nincsen számodra hely® szavak színtiszta igazsága. A keszthelyi kékfestő gyár egyik alkalmazottjának egy hosszú panaszos levelet ir, melyben szó szerint a következők vannak: »A magyar munkás kaphat muukát különböző bányákban, vasgyárakban és mezei munkát. Itt az a szokás, hogy folytonosan hajtják őket, megállani, pihenni nem engedik, ha uem birja lépjen ki a munkából.« A magyar munkást tehát Ifnomabb munkákra nem, hanem csak azon munkákra alkalmazzák, melyeket régente a vérebekkel hajszolt rabszolgák végeztek. »Ha nem birja, lépjen ki a muakábók mondja ó. Állopodjunk meg csak kissé ennél a mondatnál. Ha hazánkban belebetegszik a munkás az általa végzett nehéz munkába, ott van a betegszegélyzö, mely ingyen gyógykezelteti őt s mig betegsége tart, főnökétől kapja fizetését. Ellenben Amerikában ha belebetegszik a rabszolga munkába »álljon ki« gyógykezeltesse magát saját pénzén vagy menjen koldulni. Volt munkaadójától akár meg is halhat. Mikor már dologra nem alkalmas, senki sem törődik vele. Levelét a következőkép fejezi ba: »A tavasznál tovább nem maradok. Ha előbb lesz pénzem előbb megyek haza.« Volt főnökének is irt egy levelezőlapot, melyen szószerint a következők állanak : Kedves Főnök Ur! Számitásom balul ütött ki. Amerikába magyar ember ne jöjjön ki ha németül tud is. A kiállítási telepen teszek szolgálatot, állandó helyem még nincs. Igaz tisztelője Dudás. Tehát egy több szakvizsgát tett gépész mesterségén kivül dolgozik. Okleveles ember létére oly alantos munkát végez, melyeknek minőségét bevallani röstelli. Kedves Honfitársaink ! Ha ti ebből a példából nem tanultok, akkor csak menjetek, nem érdemiitek meg, hogy e szerető haza áldásaiban részesüljetek. Menjetek csak Amerikábe, áldozzátok fel életeteket az amerikai pénzkirályoknak, kik önfeláldozó munkátokat azzal jutalmazzák, hogy ha már munkaMintha a folyosóra nyiló ajtóban épen most tüüt volna el ama tudós papoknak a fekete kabátos társasága, mely ide szokott összegyűlni tudálékos theológiai disputátiókuak a versenyére; — mintha még éreznék a kihűlt tégelyekben lepárolt m xtumoknak és lalvergiáknak gyanús illata és mintha hallatszanék az alchymia titkos mysteriumaiban próbálkozó csuklyás barátnak a fujtatója, amint növekvő reményébea izzadva szítja gyanúsan póllekelő retortái alatt a fel fellobbanó tüzet s észre sem veszi, hogy ott az ablak sar.vába húzott kis asztal mellett hatalmas iratcsomagok fölé görnyedve szomorúan ül a szegeny ábrándos szemű iródiák s mindig szorgalmasan serczegő tollát, mellyel máskor oly szerényen szántotta a durva papirost, — most rágja, — egyre rágja a felett való nagy kétségbeesésében, hogy észrevette, amint e íekete kabátosak egyike a szembejövő kis auczillának egyet csípett a gömbölyű kis orczáján i . . S ha akkor nem irta is volt meg Petőfi : »Ne bízzatok most semmit rám, Nézzétek el, ha hibázok, Tudomis én mit csinálok.® — A kis iródiák mégis kürülbelül ilyent gondolhatott . . . — — — Hess! hess! innen röpke álmok, bohó ábrándképek lenge szárnyú piüangói! Jön már a való, — jelentkezik a gyomor csúnya prózája és követeli jogait. A gyönyörű püspöki park megtekintése után, temérdek benyomással telitett agygyat, — de annál üresebb gyomorral siettünk most már egyenesen a kedves cziczerónénk által kijelölt kis Szedlák-vendéglőbe, hogy ott gyomor ő felségének is lerójjuk végre valahára tar ozásunkat. ízletes ételek, jó bor mellett, jó barátaiuk vig társaságában csakhamar »hangos is lett a becsali csárda!« »E! is szavaltuk mindnyájan Fürst Muki poéta társunknak kedvencz költeményét a szeretet szerelméről, mely igy hangzik: »Orcmtöl a szivem repes, olyan jó ez a laska leves.« Ebédközben dr. Fürst János ügyvéd ur (hasonlatos az előbbi költőhöz) szives volt az egész társaságot szép fekvésű szőlőjébe, — egy a mi tiszteletünkre tartandó libátióra meghívni, amit általános tetszéssel elfogadtunk. De mielőtt eunek a szíves meghívásnak eleget tettünk volna, első sorban kegyeletünket óhajtottuk leróni a szerelem nagy dalnoka Kisfaludy Sándor és neje sírjánál. Lelki szükségét éreztük ennek a zarándoklásunknak. És a hová egy egész nemzet, egy egész mivelt világ rakta le elismerésének s hódolatának a hatalmas koszorúját, mi is letettük a mi lelkünknek a szerény virágait. — Szegedy Róza relief arczképének a művészi szépségeért pedig Istók szobrásznak adóztunk teljes elismerésünkkel. Hálás köszönettel tartozunk dr. Fürst János erőtök elfogyott, megvernek, kitaszitauak benneteket s elmehettek koldulni. * * * Mindebből csak egy jó magyar közmondás igazságát látjuk igazolva: »Mindenütt jó, de legjobb otthon." K. Hivatalos rovat. 1033. rkp. 907. Hirdetmény. Az uralgó forroságra való tekintettel, hegyesetleges tűzvésznek eleje vétessék, saját érdekében felkérem a város kjzönségét, hogy a tüzrendőrségről alkotott 936. kig. 1888. sz. szabályrendelet összes intézkedését lelkiismeretesen tartsa meg. Ezen intézkedések közül különösen kiemelem: 1. Minden háztulajdonos, bérlő, köteles állandóan egy nagyobb edényben vizet készenlétben tartani. 2. Különös figyelem fordítandó a kémények minél gyakoribb kitisztítására. 3. Tilos: a) Pörnyéuek, hamunak, nyílt helyen, vagy padláson tartása; b) Szalmás gabona, kender, len és bármely gyúlékony tárgy tornáczon és konyhaajtóhoz közel, valamint tüzelöfának a kohyhában, vagy tűzhelyek szomszédságában és padláson összerakása; c) Szérűkön, padláson, félszerben, gyúlékony anyagokat tartalmazó helyen gyufát használni s azt oly egyéneknek, kik szalmával, vagy más gyúlékony anyagokkal dolgoznak, magukkal hordani ; e) Szérűkön, padláson, pajtában, félszerben, istailóban s gyúlékony anyagokat tartalmazó más helyen dohányozni; f) Gyertyának zárt lámpás nélkül való szabadba vitele, istállóban gyertyának, mécsnek zárt lámpa nélkül való égetése s használata. A gyermekek szoros felügyelet alatt tartandók, hogy tűzvészt ne okozhassanak. Felhívom egyúttal a lakosság figyelmét a tűzkár elleni biztosítás nagy előnyeire, melynél fogva nagyon csekély dij fizetésével magát tűz esetén legalább az anyagi károsodástól megmentheti. Zalaegerszeg, 1907 [ulius 28. Ságy, rendőrkapitány. 2546. kig. 907. HircLtmény. A tanács több darab vaslámpa oszlopnak eladása czéljából 1907 augusztus 13-án d. e. 9 órakor a városház kis tanácstermében megejtendő nyilvános árverést tart. Kikiáltási ár kilogrammonként 20 f. Zalaegerszegen, 1907 julius 31-én tartott tanácsülésből. Németh, h. polgármester. ügyvéd ur, kedves házi gazdánknak ama pompásaD sikerült hegyi vendédségéért, amikor piuczéjének legtitkosabb rejtekeiből előkerültek azok a bizonyos, pókhálós, nemes »patinával« bevont üvegek, melyeknek a látásán méltán felhangzott ajkunkról az az őszinte szívből fakadt exelamatio, hogy: sUraim! le a kalapokkal!« A oőven folyó, aranyszínű nektár aztán csakhamar halványra emelte a lelkesedést s a gyorsan muló időnél, talán csak még az üvegek drága tartalma fogyhatott el gyorsabban. — Emelkedett hangulatban kisért le bennünket az egész társaság a vasúti állomásig, hol ismét más átutazó kedves ismerősökkel és a keszthelyi jegyzői cougresszusról bene sonantibus hazafelé tartó sereg jegyző speczivel találkozva, — nagy nrivadozások« között történt meg ugy a bucsu, — mint a vidám üdvözlés. Muki barátunk az induló vonatig hordta nekünk a hegy levét s a költészet átragadt a csendesen szemlélő Éles Károlyra s költött és fujt ilyenképan: »Szakadj meg hur! . . . Oh troubadour!« S ez a »troubadouri hangulat® végre olyan magaslatot ért el, hogy a mellettünk elrobogó vonatok jámbor pasassai azt hihették hogy hamburgi Ilagenbeck czég vagy az americai Barnum szállítmányai vannak uton — Egerszeg felé!