Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-11 / 28. szám

2 MAGYAR PAIZS 1907. augusztus 2. Bischitzky Miksáné Nagykanizsa. 32 év óta fennálló legjobb hírnévnek örvendő hangszerraktárában Nagykanizsán 31—&2 ujak és kijátszottak nagy választékban kaphatók részletfizetésre is, a legjobb gyári árak mellett kaphatók, esetleg bérbe vehetők. Régi zongorák mindenkor becseréltetnek. Levélbeli megkeresésre azonnal válaszol zett Zalaegerszegre. Az uj templomnak a harangjai hirdették ekkor a másnapi nagy ünnepet. A vasútállomáson a püspököt a főispánnal az élükön a hatóságok fejei fogadták. A város nevében Fülöp József jegyző üdvözölte, a hitfelekezet nevében Király Mátyás lelkész mondott üdvözlő szavakat. Ezután a püspök Kaszaházára hajtatott Mesterházy nagybirtokoshoz, ahol az éjet eltöltötte. Vasárnap délelőtt 9 órakor jött a püspök a feldíszített templomba. A hivők távolabbról is eljöttek erre az ünnepségre. Sok lelkész és tanitó volt jelen. A hatóságok mindegyike képviseltette magát. Az ünnepet énekléssel Dyitották meg, aztán Varga Gyula esperes olvasta fel az evangéliumot. A gyülekezet éneke után Gyurátz püspök tartotta meg szép felavató beszédét, a melynek minden szavából az élőhit sugárzott. Vázolta a léleknek kötelességét. Gyönyörűen vezette le beszédében azt az elvitathatlan igazságot, hogy a hivő lélek „a koporsóból kitör és eget kér." Beszédének végén áldást kért Istentől mindazokra, akik elősegítették a templomnak az építését, és a reá ruházott hatalomnál fogva átadta a templomot rendeltetésének. Ezután Király Mátyás helybeli lelkész tartott ünnepi szónoklatot, a templomon kivül álló seregnek pedig az alsólendvai gyülekezet papja magyarázta meg az ünnep jelentőségét. Az ünnepségnek egyházi része azzal fejeződött be, hogy Vértessy zalaistvándi pap urvacsorát osztott a jelentkezőknek. A püspök azután a helybeli nőegylet küldöttségét fogadta és a hozzáintézett üdvözlő szavakra a női hivatás magasztosságáról beszélt. Délután egy órakoraz „Arany Bárány" vendéglő nagytermében 130 terítékű társas ebéd volt, a melyen sok szép felköszöntőt mondottak. Lengyel Berencz. A kivándorlók túlnyomó része megfelelő keresetforrások hiányában hagyja el az országot! A kivándorlást tehát a munkaalkalmak szaporításával, uj keresetforrások nyitásával lehet megakadályozni. S. B, = Siid-Bahii Magyarországon. Lehet ez sült krumpli is. Mindegy. Sem a magyar közönségnek, sem a Süd Bahn gazdájának nem használ semmit. De mégis jobban esik a lelkének, ha egy kicsit germanizálhat, ha nem is az embeiek között, de legalább kinn a határon, az erdőn, a bárányok, juhok, egyéb házi állatok csordáibau és az erdei vadak között. Előre megmondom, hogy a Déli Vasút Társaságot nemcsak én nem, de senki sem hibáztathatja. Ök jámbor német nyelvű emberek. Magyarországon kereskednek, kulturális eszközökkel s amennyire én tudcm, a német ember finom műveltségű s ha csak egy szóval mondom is, hogy ez nekem fáj, nem bánt többet. De ha ö nem tudja. Ö azt gondolja, hogy ha minket szembe köpdös, letépi a ruhánkat, kitépi a nyelvűnket s azután megrugdos: nekünk az olyan jól esik, mintha tortával táplálna. Ő tehát nem hibás. A napokban la zalaszentmihályi—bucsuszentlászlói völgyben barangoltam. Itt van Zalaegerszeg tőszomszédságában. A vasút mentén fejérre meszelt kövek vannak felállítva. Rá van irva ez a két betű: S. B. — Mi az az S. B. ? kérdezem. Azt mondják, hogy az Síid-Bahn? Hm! Hát mi az a Szüd Bán? kérdezém Hát az azt teszi, hogy Déli Vasút. Most már értem. Déli Vasút és Déli Vasúttársaság van Magyarországon. De hogy mit keres itt a Szüdbán ? azt nem tudom. A dolog pedig ugy áll, hogy mikor ezek a becsületes jó németnyelvű atyafiak a kulturális állapot előbbvitelére és saját érdeköknek anyagi emelésére itt nálunk vasutat csináltak, senki az istennyila meg nem mondta nekik, hogy ez a föld a magyarok földje, itt magyarok laknak, ha ebben az országban beszélni akar az ember, itt magyarnyelven kell beszélni. Jeleket, jelvényeket és emlékeket csak magyar vonatkozásuakat tűrünk meg. Mert ezen a földön minden egyéb kinai, muszka és hottentottának jele, jelvénye, emléke és dicsősége arczulcsapás a magyarra. Ezt megmondhatták volna a magyar kormányférfiak már régen mindazoknak az idegeneknek, akik Magyarországban és Magyarországon kereskednek. De nem mondták meg. Még arra sem figyelmeztették őket, hogy ez a föld Magyar, ország. Nem zárkózom el a dicsérettől sem. Sok jóra tanitának minket. Vasúti állomásaikon látom, gyönyörű képek vannak kifüggesztve. Egy-egy tiroli szép vidék mély völgyeivel, magas hegyeivel, más szinben a növény élet, más színben a köves, másban a havas; jelezve a városok, faluk, tanyák, menedékházak; jelezve a különféle utak s a csúcsok magassága. Istenem, be szép vidék! Jártam ott. De itt a képeu még szebb. Ha pénzem volna, kedvem kerekednék mégegyszer elmenni oda, Tirolba. Ha sok pénzem volna elmennék s minél több pénzem volna, annál több pénzt hagy nék ott. Tirolban. Persze, hogy ott, nem is Erdélyben, a toroczkói hegyek között. A kutya sem tud arról. A déli vasúton utazók legalább nem. S az állami vasúton utazók sem. Mert ilyen jó csalogató képeket Magyarországról nem csinálnak. Ha csinálnak is, nem aggatják ki a vasúti szekerekre s az állomás helyek házaira. Pedig ezt bizony megtanulhatnók. Az Emke és az Eke, a Fmke és a Dmke és a többi kultúregyesület dolgozik is valamit ebben az irányban, különösen az Emke és a touristikai Eke ; folyóiratot, könyveket ir az utakról, a hegyekről, a völgyekről, a füvekről, s a fákról, az édes vízről s az ásványos vizekről. Könyveket ir. De ki a menykő olvassa el? A magyar még fél a könyvtől s a betűtől, mint a gyehennától. Ilyen tetszetős képeket kellene csinálni fenséges és gazdag vidékeinkről (persze megelőzőleg utakat, ösvényeket, menedék-házakat is kellene csinál.ii) aztán a magyar államvasutak minisztere megengedné, hogy a képeket ingyen aggassák ki a vasúti kocsikra s az állomásházakra ezer meg millió számra, s ha Dagyon sok pénzbe nem kerülne, a külföldi vasutas-utazóknak is a szeme elé lehetne rakni ugy amint a Süd-Bahn nemes német emberei kifüggesztik Zalaszentmihályon Tirolnak egyik-másik szép hegyes vidékét. Persze ! Borbély György. Hol a boldogság? Boldogságra törekszik, utána vágyódik minden ember, de már abban nem egyeznek meg az emberek: miben áll a boldogság? A modern kultura keresi a boldogságot az összes erőknek korlátlan végtelenbe haladó fejlődésében. Ebhez ugy az egyes embernek, mint a községeknek, államoknak és népeknek korlátlan külső eszközökre van szükségük. Nemcsak az összeségnek műveltségét és kulturáját kell emelni, hanem jobb életföltételeket is kell létrehozni Ez által reményük ugy az anyagi jólét jobbulását, mint azt is, hogy igy jó, becsületes, derék emberekké válnak. És ez a nézet nyilvánul és érvényesül a különféle életköröknek gazdagság és élvezetek utáni vágyában, valamint a tekintélyre és hatalomra való törekvésében. Ámbár minden ember boldog akar lenni, mégis igen kevesen tudják : miben áll a boldogság ? A szegény ember azt hiszi, hogy boldog lenne, ha valami uton módon gazdagsághoz juthatna; az éhes abban látná boldogságát, ha jól lakhatnék ; a dús gazdag dorbézoló pedig abban, ha egyszer jól éheznék. Némelyek a magas állást, czimet, rangot, mások az érzéki élvezeteket és kívánságaik, vágyaik kielégítését tekintik boldogságnak. De miután elérték, amit kívántak és a mire annyira törekedtek : akkor ismét uj kívánságok támadnak lelkükben és az igazi boldogság távolabb esik tőlük mint azelőtt. Az elért dolog csak alapul szolgál uj elégedetlenségre, söt néha boldogtalanságnak, szerencsétlenségnek is bizonyul. A legtöbb ember a gazdagságot tekinti boldogságnak ; hogy azonban a pénz, a vagyon magában véve — nem az igazi boldogság: ezt már a mindennapi tapasztalat is tanitja és bizonyítja. Igaz, hogy a világ előtt bizonyos bátorságot kölcsönöz a nagy gazdagság; a pénz okossá, söt bölccsé és széppé teszi az embereket; ad hatalmat és tekintélyt és nyújtja mindenféle óhajok és vágyak teljesülését. Da hiny dúsgazdag ember van, aki igen boldogtalan! A jogtalanul és igazságtalanul szerzett gazdagságra, kincsekre nem is kell itt gondolnunk; de még a legigazságosabban szerzett vagyon sem képes — magában véve — boldoggá tenni az embert. Az ember lelkében támadhat ugyanis a vagyonvesztés félelme; vagy pedig mégsem elegendő ahhoz, hogy az emberi sziv minden vágyát kielégítse és őt mindig fenyegeti a veszély, hogy rabszolgája lesz a mammonnak. A gazdngság szerzése nemcsak nagy munkával, de sok gonddal is jár; annak megtartása félelmet szül; használata pedig nehéz kísértésekbe vezetheti főleg a könnyelműbb embereket és a vele való visszaélés egész bunhalmazt okozhat; elvesztése nagy fájdalmakat, sőt kétségbeesést idéz elő. Mindennek daczára a pénz, hatalom és élve • zetek utlni vágy soha se volt nagyobb, mint most, söt még mindig növekedik az. Oly mohó vágy ez, a melyet teljes és tartós kielégites soha se követhet; de igenis jöhet utána néha a tulteltség és undor. Sokan bizonyos életszabályokat ajánlanak, melyek állítólag a boldogsághoz vezetnek. És tényleg némelyeknek közülük van is értékük. Aki nem vétkezik a polgári törvények ellen, híven teljesíti hivatalát, a morál és becsület törvényeit tiszteletben tartja az jó és tisztességes derék embernek mondható és ha e mellett valamire megy a világon : hát boldognak is nevezhető. Egyébiránt ugy hiszem, hogy az egyedüli igazi éíetszabály és alapelv a világgal és az emberekkel való érintkezésben: a felebaráti szeretet szabálya, törvénye. De az igazi felebaráti szeretetről ma csak igen kevesen akarnak tudni; mert a legtöbben azt ismerik el alapelvüknek: mindenki önmagához áll legközelebb. Ezen elv folytán környezetüket, főleg a kizsákmányolás tárgyának tekintik és ebből legalább annyi hasznot, nyereséget és élvezetet akarnak húzni, a mennyit a polgári törvény és a társadalomra való tekintetek megengednek. Mi lesz igy aztán a felebaráti szeretet magasztos elvéből? Lelkesedés a művészetért, a szépnek kultusza emelhetik ugyan az élet örömét és nyujthafnak nagy élvezetet: de ezek még nem tessik az igazi boldogságot, valamint a tudománnyal való foglalkozás sem. Csak kevés művész és tudós van olyan, akik munkájukban kizárólag csak önmegelégedésükre törekszenek és egyedül munkájukban látják a legfőbb boldogságot. A legtöbben sikert keresnek és elismerést; tiszteletet és