Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-04 / 27. szám

1907. junius 2T. MAGYAR PAIZS 3 az én derék népem között olyan rosszakaróm, ki ocsút vagy a szemetet szánná nekem." Vegyes érzelemmel, sokatmondó hallgatással fogadta népem az ón beszédemet. Ám jött a másnap. Legelőször is egy igen tisztességes hivem felesége köszöntött be. — Meghoztam a járandóságot, mester ur. Szépen rostált gabonát hoztam ám. Most már kielégítettem a csordást is, meg a kanászt is, hát azt tettük az urammal, hogy egyúttal magának is csak megfizetüuk. Azoknak is ilyen rozsot adtunk, ilyent ám ; mert hát ami igaz, az igaz: mind a hárman jó szolgák, megérdemlik . . . Utána jött egy öreg asszonyi állat. Ledobja zsákját s bősz hangon szól: — Meghoztam, mester ur, ezt a kuíya fizetést. Ilyen esetekben a frappáns megoldásnak mindig hive voltam. Most is. Felfogtam a mórcze rozsot s a mama nyakába öntöttem e szavakkal: — Ne hát, legyen a tied, ha már egyszer kutya fizetés ez! Jött egy másik egyén, zömök férfi. Villogó szemeket vetve reám, önté ki hozományát. — Ezt nem fogadom el, atyámfia — mondám. Nekem tisz a rozs jár. — Olyan jár, amilyent adok. A szo'ga nem válogathat — válaszolá. — Hát én magának a szolgája vagyok ? — Már hogy az ne volna ? Akinek gabona konvencziója van, az szolga. Én is az voltam, midőn a Kodolányi uraságnál cselódeskedtem.Akkor nekem is mértek konvencziót, de nem válogathattam ám benne. Szó szót követett. A vége az lett, hogy kidobtam az én gazdámat, utána kiálltva: — Tanuld meg édes gazdám, hogy a te szolgádhoz máskor tisztelettel ltpj be ! Másik atyámfia jön, jó konkolyos rozsot hozva. Kiönti a mértékbe, fce sem várva visszautasító szavaimat, elmenekül; az udvarról kiabálva vissza: — Ebből adtam tegnapelőtt a szegény kanásznak is, meg is köszönte; hát megelégedhetik vele maga is. Nem festem tovább a képet. Ebből is megértheti mindenki a mi helyzetünket. Megértheti, hogy ez a karczgabonával való fizetés mekkora éket v r a tanitó és nép közé. A béke és szeretet emberének, rendőrnek, porkolábnak, a község egy gyűlölködő ostorának kell lennie; a helyett, hogy a nép között a szeretet szent evangéliumát testesíthetné meg. Hogyan oktathatna, nevelhetne, az ilyen konkolylyal, ocsuval fizetett tanitó er dménynye!, ha a szülőkkel hadi lábon áll. Miért van tehát arra alkalom adva, hogy a szegény tanitó szakadatlanul gyűlölködjék? No, mert a hány méicze gabonát hoznak, épen annyi perpatvar, veszekedés, gyűlölködés esik meg. Miért nem eszközlik az arja hivatottak, hogy a tanitó igazi hivatásának élhessen. Érthetetlen is, hogy az illetékes felsőbbség ezt az átkos karczszemetet, ezt az örökös veszekedés, békétlenség forrását miért nem törölte el már régen a földszínéről?! De, háu ott van az 1893, é"i 26. törvényczikk 5. szakasza — mely az uj törvénvbe is át lett véve — meg az 1894. evben 10,000 szám alatt kiadott kultuszminiszteri rendelet 10. és 11. pontja A tanitó vegye magához e fegyvereket s követelje, hogy az iskolaszék szedje be az illetményeket, nem kell akkor gyűlölködni az egyes fizetőkkel. Ez mind igen szépen hangzik ott fönu Budapesten, hanem tessék eljönni ide, faluhelyre: majd meghallják, mit szól az idézett törvényhez az iskolaszék. Hát mit szól? Hát azt, amit az istvánfalvi svábparaszt-gondnok mondott. Ha oly nagy ur akar lenni a mester, hogy fizetését mással szedeti, akkor legyen főispán vagy miniszter. Igy aztán csak szedjük tovább a konkolyos gabonát. Sőt azt is láttam, hogy a tanitó és neje, gyermekeikkel együtt, zsákoltak házról házra, mert különben nem juthattak volna csekély illetményükhöz. Mily szép lehet igy zsákokkal a fején ée hátán a tanitóné teensasszony ós a tekintetes tanitó ur, ki a közelmúltban sarkantyús vitézzé, akarom mondani köztisztviselővé üttetett . . . Ez hát, mélyen tisztelt társadalom, a mi sor8itnk, melynek hogy derűs epizo'djai is vannak, nem lévén elfogult ember, ime elismerem. Álljon itt erre nézve is egypár konkrét eset. A belegi rektornak

1) egyik hive rozs helyett zabot vitt. — Nincs másom, édes, jó rektor uram, csak zabom Fogadja el, kérem. i) Kálvinistáknál igy hitják a kántortanítót. — Elfogadom atyámfia, el; hanem én meg majd az éneklés helyett nyeritek. Jó lesz-e? — Hátha már igy van, akkor megveszem pénzért is a rozsot, csak ne tessék a templomban nyeríteni. Egyik helybeli uri ember, volt iskolaszéki elnök, beszélve nekem, hogy egyik évben, amint a csép lést befejezték s a csóplő-rószt kimérték, a szérűn maradt még pár mérőnyi ocsu, mit felajánlott az illető ur annak, ki az ocsút fél mérő buza fejében elfogadja. — Én elfogadom, tekintetes uram — szólt a cséplők közül Iványi János. — Hát ugyan mit mivelsz ezzel a sok ccsuval János? — kérdé az uraság. — Jó lesz, tekintetes uram, a cselédeimnek. — Ugyan kik a te cselédeid. János? — Kik ? Hát a mester, csordás meg a kanász. Káin- és Ábelről beszéltem egy alkalommal az iskolában. Mondtam, hogy most is vannak ám olyan Káinok, kik tiszta rozs helyett ocsút, kon. kolyt, szemetet hoznak. Czéloztam az én fizető gazdáimra ezzel. Neveket természetesen nem említve. Világos, hogy a nebulók ezt elmondták otthon a szülőknek. Abból is tudom ezt, mivel másnap reggel mellém lép egy kis leány, kinek apja magára vette a Káin nevet s igy szól hozzám : — Tanitó ur kérem, azt üzente az édes apám, hogy Káin ám magának az öreg apja. A Nu8ai-féle malom egykori fömolnárja beszélte nekem a következőt: Fölötte szép rozsot hozott a malomba egy szentbékállai ember. Midőn a főmolnár tudakozta, hogy mi uton jutott a szép gabonához, az atyafi igy felelt. — Ez, kérem, előzés. Összes rozsomat el szoktam minden évben előzni (a legszebb magot i gyengébb csépütésekkei a kévéből kiverni) s ezt i az előzést a családom részére beőröltetem. I — Hát a máíod, harmadrendű, hityányszemü, l konkolyoí, selejtes magot hová teszi? — kérdé Í ismét a főmolnár. í — Annak nagyobb részét a szarvasmarháknak | és sertéseknek daráitatom meg, a többivel meg 1 a községi pásztorokat fizetem, jj — Hát olyan sok pásztor van maguknál? jj — Van-van. Ott a lelkipásztor, ökör- ós tebóni pásztor, sertéspásztor, no meg a mester. ! Mindezen derűs, de azért reánk, tanítókra ! nézve fájdalmas esetektől eltekintve is, rengeteg l sok kellemetlenséggel jár ez a gabona-fizetés. — \ Egész éven át hordják. Egyik fizető gazda reggel ; 4—5 órakor veri meg az ablakot, jelentvén, hogy | gabonát hozott, a másik ebéd alatt állit be, har| madik este hozza, hogy ne vegyük észre: hogy | néz ki a karezos? A legtöbb meg tanitás alatt | hozza a rozsot, zavarván, félbehagyatván az elői adást. Ha azután a reggeli nyugalmat, ebédemet vagy tanításomat nem hagyom féibe, utasítva az illetőt, hogy hozza alkalmas időben a gabonát, — akkor vissza viszi, hangoztatva tisztes hangon: „csak akkor tegye el ezt a rozsot, ha én még ide hozom ; az Istenét a nagy urának!" A készpénzzel fnetett jegyző urak mit szólnának, ha ajtftjok vagy ablakjok alatt ilyetén hangok zavarnák reggeli csendes nyugodalmokat ?. . A Debreczeni Lapokból olvastam most a tavaszszal: Buda Lajos Egyek község kántora gabona fizetését cserdőrökkel hajtatta be, mivel több évi hátralékát megtagadták. Bódi József nevü, egy meglódult agyú, vad szocziálista a hírlapban ezért zsarolónak, népnyuzónak nevezte a kántort. Buda Lajos pert indított Bódi ellen. A per vége az lett, hogy a kántort Ítélték el azzal a megokolással, hogy a szegényeken nem kellett volna a párbért behajtani. Csak 700 korona perköltséget fizetett a kántor. Erre a szocziálisták karban üvöltötték: igaza volt a sajtóbiróságnak. Tehát a kántortaniíónak szerződésileg biztositott párbér-gabonáját sem szabad behajtani. Ez biln. Quem Dii odére . . . Ugy hiszem, hogv a lelkész uraknak szintén sok kellemetlenségük van a karczgabonával s általában a párbérrel. Az ő tekintélyűket sem emelheti ez a dolog, miként az emiitett békállai I atyafinál is láttuk. Nagyon jó volna, ha a lelkész i urak, a tanítókkal egyetemben — belevonva a ' társadalom matadorait — akczióba lépnének, ; hogy ezen tekintély eülyésztő fizetést, általában a j párbért mielőbb kitennék a — Taigetosz ormára, j Mindezekben pedig be akartam mutatni az i érdemes közönségnek, (V társadalom illető köreinek a mi tövisünket: a sarcgabonával való lealázó fizetést, hogy lássák, mi a fó akadálya a tanítók tekintélyének s részvétre gyuládva irántunk, oda hassanak, hogy a mit a törvényhozó testület túlságos fontoskodásból, a „zökkenéstől" való félelemből megtenni nem mert, vagy nem akart, azt társadalmi uton segítsék kivinni. Társadalmi uton segítsék kivinni, igen, hogy ez a müveit emberhez nem méltó fizetés egy tollvonással, mint már feljebb is érintettem, eltöröltessék a földszínéről. Tekintélyünk ez által sokkal nagyobbat emelődnék, mint Apponyi Albert 1000 koronás minimumával'. Jóakarattal könnyen megy ez, főleg ott, hol az ügynek megnyert lelkész urak is, karöltve a majdnem minden községben lakó intelligens elemmel, s?ivveí lélekkel iparkodnak a tanitó javát előmozdítani. Mi, diszeli tanitók, máris dicsekedhetünk ezzel. Plébánosunk, ki lelkes tanitóbarát s általában a megtestesült jóakarat, egyetértve derék világi elnökünkkel, el is határozták már az iskolaszéken, hogy a karcgabona eltöröltetik s a fizetéskiegószitésórt julius 1-ón, mindkét ta_ nitó számára nyomban folyamodnak. Nálunk tehát I

nem húzzák-vonják a dolgot — az uj törvény 12. szakaszához képest — 1910-ig, mint némely községben, hol az iskolaszéki tagok elsáppadnak irigységükben, ha hallják, hogy a tanítónak uri embert megillető fizetést biztosítanak, hanem egyszerre megadatják a törvényes minimumot s az állami korpótlókot. A jó Isten millió áldása | szálljon az ilyen igazi hivatásuk magaslatán álló : emberbarátokra. Nem hízelegni akarok ezzel. | Hízelgő szó az én ajkamat sohasem szenyezte be. ; Előhozakodtam a mi dolgunkkal azért, hogy a két férfiút, mint tündöklő példákat az érdekeltek elé állítsam ; előhozakodtam azért, hogy az egész vidék tanítósága tudja meg, hogy igenis vannak nekünk jó akaróink, kik ügyünket minden ere; jökkel előmozdítani hajlandók s kiknek nemes ; példája az indolens elemeket is lelkesedésre in| ditja, annyira, hogy rövid idő alatt közvélemény i Iészen a nagy egri érsek mondása: „Forró háláJ val tartozunk a tanítóknak, ezeknek az önmegí tagadó férfiaknak, ezeknek az ismeretlen jóttevők! nek, akik előkészítik szerte az országban a jj becsületes nemzedéket." Németh György. ! A nemzetköziség egyszerre tá| madja meg a hazát, a családot, az egyén jogát, a vagyont s vele a legnemesebb ideálokat, melyek vezették és vezetni fogják a haladás utain az emberiséget. Amerikai nő. A kik Amerikát ismerik, megegyeznek abban, hogy ott a nők állása a legcsodálatosabb nevezetességek egyike. Azonban mig némelyek az amerikai nők nevelését, derékségét, jogait szabadságait egekig magasztalják s róluk mint a jövőnek nőiről beszélnek: kétkedésüknek s nem tetszésüknek adnak kifejezést mások az elkényeztetett, uralomvágyó, emanczipáft újvilági hölgyek fölött; a dicsőitik az európai czivilizált nők előnyeit. A czivilizálfc európai államokban bőségben vannak a leányok. Ezt hiszen látjuk. Nem ugy van az Amerikában és pedig a férfiak túlnyomó bevándorlása miatt. Mi következik ebből? Az, hogy ott szükségképen, gyöngédebben s kíméletesebben bánnak a nőkkel. Ez a kíméletesebb, gyöngédebb bánásmód mutatkozik már a nevelésben is, mely arra törekszik, oda irányul, hogy a fiatal leánykában némi méltóságnak az öntudatát felébressze. A női becsületnek sórthetlensége ott annyira ; el van ismerve, hogy bármily fiatal hö'gy minden j férfivédelem nélkül utazhatik, a nélkül, hogy 1 veszélytől, vagy csak tolakodástól is kellene j tartania. j Szemtelenség 8 erőszak rögtön a leghatározottabb , visszautasítást és a legkeményebb büntetést vonnák 1 maguk után. j A szokások ott nem engedik, hogy utazás közben egy vasúti kocsiban a férfi szórakozás czéljából közeledjék valami hölgyhöz. De nem csak it'en, hanem a társas kocsikban